Moszkva felelős magatartást vár el a nyugattól a nukleáris konfliktus megelőzésében. Azt is közölték, hogy Biden továbbra is olajat önt a tűzre az ukrajnai konfliktusban.
Még ennyi év idő után is újabb dolgok derülnek ki Diana hercegné és Károly viharos házasságáról: Vilmos és Harry herceg édesanyjának egykori testőre azt állítja, Diana volt az, aki elsőként hűtlen lett.
A lakásfelújításra felhasználáson túl még egy változás jön 2025-ben a SZÉP-kártyáknál. Évi plusz 120 ezer forintot adhatnak így a munkaadók a dolgozóknak aktív életmóddal kapcsolatos szolgáltatásokra a tervek szerint.
A páros versenyekre fekteti a hangsúlyt a közeljövőben Stollár Fanny. Az M4 Sportnak adott interjújában szóba került a tenisztől búcsúzó Rafael Nadal, de a 26 éves magyar játékos emellett arról is beszélt, bár remek az összhang közte és a lengyel Katarzyna Piter között, 2025-ben új partnerrel indul az év első Grand Slam-tornáján.
2024 novembere szárnyaló kriptopiacot hoz, mivel a Bitcoin minden nap új csúcsokat ér el. A bikás trendek uralkodnak, a kereskedők élénken figyelik az altcoinokat, amelyek készen állnak a jelentős nyereségre. Az izgalmak közepette bizonyos tokenek egyedi tulajdonságaik és potenciális hozamuk miatt vonzzák a figyelmet. A befektetők alig várják, hogy
Szívfacsaró levelet írt gyermekeinek Mario Götze, akinek a győztes góljával 2014-ben világbajnok lett a német labdarúgó-válogatott. Habár szenzációs pályafutást jósoltak neki, a még mindig csak 32 éves támadónak nem sikerült a várakozásokat beteljesítenie. Talán épp a magánéletében adódó kihívások miatt.
Elég ránézni egy kis totyogós pingvinre ahhoz, hogy azonnal mosolyora húzódjon a szád. Az alábbi cikkben a császárpingvinről tudhatsz meg néhány információt.
A Keleti-Alpokban és Székelyföldön is már hó lepi az ezer méter feletti térségeket, de hamarosan Magyarországot is eléri az Európát beterítő hidegfront.
Megvan a megállapodás, eldőlt, hogy mennyivel fogják növelni jövőre a minimálbért és a garantált bérminimumot. Mi történt? Jövőre 9 százalékkal emelkedik a minimálbér és 7 százalékkal a garantált bérminimum – értesült a Portfolio. A kormány, a munkáltatók és a munkavállalók képviselői 3 évre vonatkozóan állapodtak meg a bérekről. A jelentős béremel
A kormány saját előrejelzései alapján úgy tűnik, a gazdasági semlegesség koncepciója leginkább egy politikai lufi. A miniszterelnök által vizionált 3–6 százalékos növekedési sáv inkább csak álom marad.
Néma betegségnek is hívják a magas koleszterinszintet, mégis komoly szív- és érrendszeri problémákhoz vezethet. De hogyan állnak a magyarok a szűrővizsgálatokhoz, és mit mond erről a szakértő? Cikkünkben kiderül.
A műsorban szó volt Magyar Péterről, a hangfelvételekről, Donald Trumpról, patrióta gondolkodásról, az orosz–ukrán háború kilátásairól, Tajvan kérdéséről.
A Raiffeisen Bank csütörtökön 18 óráig fogadja be a jelenlegi bankszámlacsomagjai igényelhetőségét, ezt követően egy új számlacsomagot tesz elérhetővé, melyben egyes eddigi díjak jelentősen megemelkednek. A bank egyben elsőként a magyar piacon, úgy alkalmazza az illetékemelés érvényesítését, hogy az új bankszámlacsomagot már az aktuális illetékmért
Sikeres kkv-k 2025-ben címmel rendezte novemberi klubját a Portfolio, az MBH Bank támogatásával. A rendezvény célja az volt, hogy átfogó képet nyújtson a legújabb kkv-kat érintő finanszírozási formákról, állami és uniós támogatásokról, valamint a banki és befektetési lehetőségekről, amelyek segíthetik a vállalkozások növekedését és fejlődését. Az e
2024-re a bitcoin egyértelműen helyet követelt magának a világ legértékesebb eszközei között. A piaci kapitalizáció alapján történő rangsorolás mellett decentralizált jellege, digitális aranyként való pozícionálása és növekvő intézményi elfogadása miatt is olyan eszközökkel említhetjük egy lapon, mint az arany vagy az ezüst. A csütörtöki éjszakai f
Már a korábbi módosítások is mind ezt a hatást erősítették, de a választókerületek népességszámában megmaradó eltérések is errefelé hatnak. A Fidesz által javasolt rendszerben az ellenzék 2022-ben kettővel kevesebb képviselői helyet szerzett volna.
A shoppingolás a híresek és gazdagok körében gyakorlatilag szabadidős tevékenységnek számít. Milliókat elverni nem művészet, de nem vesznek meg akármit, gondolnak a jövőre.
Az már szállóige a kutyások között, hogy "olyan a kutya, akár a gazdája". Vizslatjuk is egymást kutyasétáltatás közben, és amikor senki sem lát, nagyokat nevetünk az elcsípett hasonlóságokon: a bischonnak ugyanolyan göndör a frizurája, mint az ősz hajú néninek, akivel sétál. A németjuhász éppolyan kapitányosan néz, mint a férfi, aki feltűri a kabát
2024-ben a téli cipő divat nem bújik meg az öltözködés mögött. A vezető téli cipő trendek most egyéni stílust képviselnek. A vagány motoros csizmától a klasszikus mokaszinig minden ízlésnek megfelelő cipőt találhatsz a boltokban, a legjobb darabokra pedig még kedvezményesen is lecsaphatsz a GLAMOUR-napok X-mas Week ideje alatt!
A Toyota Hiluxot nem kell bemutatni senkinek. A közepes méretű pickupot rengetegen ismerik, a Top Gear televíziós műsor is letesztelte, sőt, inkább a végletekig kínozta, hogy lássa, mennyire strapabíró a modell. Vízbe dobták, követ ejtettek rá, leejtették a magasból és a Hilux még ezután is működött. Talán emiatt is az egyik legkedveltebb a pickupo
Olyan koktélokat válogattunk össze, amelyek ötvözik az őszi szezon legjobb ízeit, az almát, a fahéjat, a szerecsendiót, és mindezekhez különféle alkoholokat is társítottunk.
A vonzerő sok nőben automatikusan ott van, akadnak, akiknek szinte semmit sem kell tenniük azért, hogy felkeltsék mások érdeklődését. Persze, sokszor ez csak puszta látszat, mert nem elég felhívni magunkra a figyelmet, meg is kell tartani azt… Szerencsés vagy, ha nem kell ezzel a kérdéssel foglalkoznod, de lássuk, mit tehetsz, ha kicsit tudatosabba
Számos gazdaság teszi megfontolás tárgyává az őszi alaptrágyázást. A döntésekben jelentős szerepet játszanak a rendelkezésre álló anyagi források, ezért célszerű a tapasztalatokon túlmenően a talaj- és nem egy esetben a korábbi növényanalízisek eredményei alapján meghozni a tápanyag-utánpótlási döntéseket.
A kunhalmok védelmében 30 – csütörtökön ezzel a címmel szerveztek konferenciát a Békés vármegyei Kormányhivatalban a területet kutató szakemberek részvételével. A harminc évvel ezelőtti békéscsabai tanácskozás eredménye, hogy az Alföld piramisaiként is ismert építmények védelem alatt állnak. Csütörtök délelőtt, a szinte napra egyező, harminc évve
Főleg Ötöslottó és Eurojackpot vásárlásával gyűjtik a pontokat a Játékoskártya birtokosok, hogy esélyessé váljanak a budai álomotthon megnyerésére. A modern, 12. kerületi lakást a Szerencsejáték Zrt Játékoskártya-lakásnyeremény kampányában lehet megnyerni. Az elmúlt két hónapban már több mint 510 ezren szereztek játékkal jogosultságot arra, hogy ré
Ötödször rendezte meg a Magyar Nemzeti Bank az Eurázsia Fórumot. Az eseményt Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Matolcsy György jegybankelnök beszéde nyitotta meg.
Kiberbűnözők támadták meg a francia Auchan hipermarketláncot, ellopva 500 ezer vásárló személyes adatait - írja a Retail Detail. Lapunk kérdésére az Auchan megerősítette, hogy a szivárgás magyar vásárlókat nem érintett.