Az ügy vádlottja a lakásban élő nő, aki szerint minden körülmény az állatok érdekét szolgálta, az igazságügyi szakértő szerint viszont súlyosan elhanyagolták őket.
Szerinte a döntés nem tesz különbséget Izrael és a Hamász vezetése között. Szijjártó beszélt az izraeli külügyminiszterrel, akit biztosított a magyar kormány támogatásáról.
Jelentős változásokkal szembesülhetnek a legnagyobb magyarországi agrárrendezvényre kilátogatók januárban, az AgrárgépShow elmaradása miatt jó néhány ismert és népszerű márka most hiányozni fog a kiállításról.
10-ből 8 magyar fogyaszt boltban kapható gyorsfagyasztott, panírozott húsokat. Többségük (78%) úgy gondolja, hogy ezen termékek népszerűsége legfőképpen a könnyű és gyors elkészíthetőségben rejlik derül ki egy friss, országos reprezentatív kutatásból. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogyan kell tökéletesen elkészíteni a magyarok egyik kedve
A lila-fehérek csütörtökön jelentették be, hogy a jégkorongszakosztály vezetősége és a felnőtt csapat edzői stábja úgy döntött: az elmúlt hetek sikertelen szériája miatt drasztikus változásra van szükség.
Idén 20. alkalommal adták át a Hégető Honorka Díjakat, rekordszámú, 83 videós és fotós pályázat érkezett, melyek közül a zsűri öt videós és egy fotós alkotást díjazott, továbbá a Yettel különdíjjal ismert el egy videós alkotást. Az idei díjakat többek között a Telex, a 24.hu, a Szabad Európa és az RT újságírói kapták.
A Ryanair légitársaság azzal fenyegetőzik, hogy január 1-jétől leállítja tíz francia regionális repülőtér kiszolgálását, ha a 2025-ös költségvetésbe a kormány beleírja a légiközlekedési ágazat fokozottabb megadóztatását. A rendelkezést csütörtökre virradóra jóváhagyta a francia nemzetgyűlés, de a költségvetési tervezet végleges változatát még nem f
A Federal Reserve (Fed) döntéshozói között továbbra is vita zajlik a kamatcsökkentés üteméről és mértékéről. Míg egyesek óvatosságra intenek az infláció alakulása miatt, mások a munkaerőpiac további hűtésétől tartanak. A jegybank decemberi ülésén dőlhet el, hogy folytatódik-e a kamatcsökkentés vagy csak jövőre várható újabb lépés.
Az új gazdaságpolitika költségvetése az önkormányzatoknak is többletforrásokat ad, a települések biztonságos működése jövőre is garantált - jelentette ki Varga Mihály, miután Szita Károlyt, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökét fogadta hivatalában.
Az igazságügyi minisztérium élére szánt Matt Gaetz korábbi képviselő állítólag kiskorúval folytatott szexuális kapcsolatot, a napokban felmerült az ügyéről szóló jelentés nyilvánosságra hozatala is.
A brazil fintech óriás, a Nubank anyavállalata, a Nu Holdings Ltd. az Egyesült Királyságba helyezheti át jogi központját, ami jelentős siker lenne a szigetországnak. A döntés azonban még nem végleges. Miért éppen az Egyesült Királyság? A brazíliai Nubank, amely a fintech szektor egyik legjelentősebb szereplőjévé vált az elmúlt években, mérlegeli jo
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Bár a meteorológiai prognózisokban mindig van némi bizonytalanság, az aktuális előrejelzések szerint november 22-én, pénteken akár nagyobb mennyiségű hó is hullhat Budapesten.
A brit Glamour szerkesztőjének elege lett abból, hogy pillanatok alatt képes elkapni bármilyen fertőző betegséget. Úgy döntött, itt az ideje annak, hogy letesztelje, a legendás nyers gyömbér valóban képes-e megerősíteni az immunrendszert. Több mint egy év után most beszámolt a tapasztalatairól.
Hétfőn a Yi Peng 3, egy kínai lajstromjelű szállító hajó a gyanú szerint megrongált két, a Balti-tenger alatt húzódó üvegszálas adatkábelt, amelyek Finnországot, Németországot, Svédországot és Litvániát kötik össze. A Visegrád 24 azt állítja, hogy a dán katonai hajó személyzete a Yi Peng 3 fedélzetére lépett. „Dánia élt a jogával az Art. X. tenger
Nagy keletje van a testsúlycsökkenést elősegítő készítményeknek: egyre többen vannak, akik ezek szedésével szeretnének gyorsan és sokat fogyni. Ám a nem rendeltetésszerű gyógyszerhasználatnak megvannak a veszélyei és kockázatai.
Jó ötlet a lánykéréssel rögtön a nagy trakta után, a fél család szeme láttára előrukkolni? – Ezt gondolják menyasszonyok, egy esküvőszervező, egy gyűrűkészítő, és ezt mutatja a statisztika:
Az idei díjakat többek között a Telex, a 24.hu, a Szabad Európa és az Rtl újságírói kapták. 2024-ben összesen 72 videós és 11 fotós nevezés érkezett az Rtl korábbi szerkesztő-riportere, a 2001-ben elhunyt Hégető Honorka emlékére létrehozott pályázatra. A zsűri hat pályaművet díjazott, amelyek többek között a magyarországi iskolarendszer helyzetét
A Kulturális és Innovációs Minisztérium által kiírt pályázat Családbarát Munkahely cím olyan munkáltatók kezdeményezéseit ismeri el, melyek sokat tesznek a családi élet értékét felismerő munkáltatói szemléletmód erősítéséért, fejlesztéséért, valamint a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtéséért. A Bridgestone Tatabánya napjainkra Magya
A KUB-M nevű óvóhelyek 48 órán át képesek elhárítani a lökéshullámokat, a nukleáris robbanásból származó sugárzást, valamint más természeti és ember okozta veszélyeket.
A pályázatoknak köszönhetően megmozdult az agrárvállalkozásoknál lévő tőke, egyértelműen a magasabb feldolgozottságú termékek irányába, hangzott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Támogatás és fenntarthatóság a mezőgazdaságban konferenciáján.