2024. november 24. vasárnap

nov. 24
6:51
"Elfogadhatatlan és abszurd" - az olasz védelmi miniszter szerint az ICC döntése egy szintre helyezi az izraeli kormányfőt a Hamásszal (naphire.hu)
Abszurdnak nevezte Guido Crosetto olasz védelmi miniszter szombaton, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) egy szintre helyezi a Hamász palesztin terrorszervezettel Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, aki ellen emberiesség elleni és háborús bűncselekmények miatt elfogatóparancsot adott ki.
nov. 24
6:54
Számlázás, költségelszámolás éven áthúzódó építőipari projektnél (Adózóna)
Egy építőipari tevékenységgel foglalkozó cég kisebb projekteken dolgozik. Ezek közül vannak olyanok, melyeket még idén novemberben, decemberben kezd el, de majd csak 2025 január elején lesznek befejezve és kiszámlázva. Idén előlegszámlákat állít ki. A végszámla kiállítására 2025 januárjában fog sor kerülni, melyekből le lesznek vonva az előlegszáml
nov. 24
6:54
"A krími híd nem létezik" (Magyar Hírlap)
A kijevi vezető hivatalában gyakran kétségbe vonják a nyilvánvaló létezését.
nov. 24
6:54
Ez a legfontosabb a munkavállalóknak a fizetés mellett (MMonline)
A világtörténelemben a Z-generáció a valaha élt legnépesebb generáció, egyes kutatások szerint pedig néhány év múlva a munkaerőpiac közel 30 százalékát teszik majd ki. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a munkáltatók megfelelően illesszék őket struktúráikba, már csak azért is, mert a többi, munkaképes korosztály látványosan zsugorodik. A Z-generáci
nov. 24
6:57
9 dolog, amitől haladéktalanul meg kell szabadulnod otthonodban: itt a szortírozás ideje! (Éva Magazin)
Nem kell ahhoz kényszeres gyűjtögetőnek lenni, hogy egy halom kacatot találj a szekrényeidben. Egyáltalán semmi beteges nincs abban, hogy a sarokban, némelyik polcon vagy épp a gardróbban találsz kacatot, felesleges holmit.
nov. 24
6:57
Tízezerek sorsa függ ettől - Államosítás lehet a megoldás a Dunai Vasmű krízisére? (ATV)
A dunaújvárosi önkormányzat nyíltan felszólította a kormányt, hogy vessen végett a Dunai Vasmű évek óta tartó bizonytalan helyzetének, és vegye állami tulajdonba az üzemet. Az acélipar ikonikus üzeme, amely valaha Sztálinvárosi Acélműként vált ismertté, mára a tulajdonosváltások, felszámolások és leállások szimbóluma lett. Az ATV Híradó összeállítá
nov. 24
6:57
Okosmegoldással csökkentenék a hálózati túlterhelést Hollandiában (newtechnology.hu)
Közösen indít kísérleti projektet a hollandiai Arnhemben a Zonneplan energiaipari vállalat és a Liander hálózatüzemeltető a túlterhelés csökkentésére. Az említett rendszer automatizált, és szoftveralapú vezérléssel kezeli a napelemeket, töltőállomásokat és
nov. 24
6:57
Veszélyes lehet házi tápszert készíteni – szakértők szerint ezért (Bien)
Az USA-ban az elmúlt években többször is volt hiány egyes tápszerekből, de a formula növekvő ára miatt is sokan vannak a világban, akik a házi készítésű receptekkel próbálkoznak.
nov. 24
7:00
Budapesten eltűnt aranyrudak - rejtélyes esetre derült fény (Infostart)
A nemrég bevezetett testkamerás rendszerről, egy felfutóban lévő bűncselekménytípusról és ellopott aranyrudak rejtélyes esetéről is beszámolt Bráda Balázs rendőr alezredes, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság bűnügyi igazgatóhelyettese.
nov. 24
7:00
Ezt üzente Gabriela Spanic Andrei Mangrának (Blikk)
Váratlan fordulat!
nov. 24
7:00
Anafilaxiával a karácsony: miért hordoz még több veszélyt az adventi időszak? (WMN)
"Az iskolai mikuláscsomagot mindig ellenőrzöm, nemcsak amiatt, hogy ne legyen benne földimogyoró, de az édességek összetevőlistáját is meg kell néznem" – mondja egy érintett gyerek édesanyja. De vajon milyen óvintézkedésekkel indul vendégségbe egy anafilaxiás kisgyerek? Hogyan alkalmazkodik a családi karácsonyi menü a súlyos ételallergiához? És lét
nov. 24
7:00
Tudáskihívó kvíz: 10 rendkívül okos szó, amit a művelt magyarok használnak (Promotions)
Ezeket a szavakat használod a mindennapokban?
nov. 24
7:03
Intelligenciából jeles: csak a szükséges helyre és mértékben juttatja ki a tápanyagokat a műtrágyázó rendszer (Magro)
A Stout intelligensen adagoló műtrágyázó rendszere olyan megoldás, amely átalakítja a kereskedelmi gazdálkodók trágyázáshoz való hozzáállását. Ez a technológia a növénytrágyázás olyan megközelítését vezeti be, amely a pontosságra, a költséghatékonyságra és a fenntarthatóságra összpontosít.
nov. 24
7:12
Gumigyilkossal szórták tele az egyik kisvárosi utat (Infostart)
Törökszentmiklóson egy forgalmas úton valaki szándékosan több száz önmetszős csavart szórt szét, komoly károkat okozva az arra haladó autósoknak.
nov. 24
7:12
Az orosz interkontinentális rakétákkal akár Európát vagy az Egyesült Államok nyugati részét is elérhetik (HírTV)
A Reuters arról ír, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette: Oroszország továbbra is tesztelni fogja új hiperszonikus rakétáját a háborúban. Ukrajna erre közölte: már dolgozik a fegyver elleni légi rendszerek kifejlesztésén.
nov. 24
7:12
Zelenszkij még Trump hatalomra kerülése előtt értesült Biden Ukrajnával kapcsolatos tervéről (Magyar Hírlap)
Folytatódnak az ellenségeskedések.
nov. 24
7:15
Amikor az ügyfélszolgálatos kiakad: „1-1,5 év, hogy bejuss az öregek otthonába…” (Hóvége)
"Tudod, mennyit kell lerakni kaucióba? Hárommillió forintot." - fakadt ki ügyfélszolgálatos kollégánk.
nov. 24
7:18
Románia államfőt választ (HírTV)
Az összlakosság 6 százalékát kitevő magyarságnak is van képviselője az elnökjelöltek között: a Romániai Magyar Demokrata Szövetég (Rmdsz) Kelemen Hunor szövetségi elnököt indítja.
nov. 24
7:18
Zelenszkij várja Trump javaslatait a háború lezárására (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 24
7:21
Mi történik az itthon telelő gólyákkal? (ProfitLine)
A Magyarországon áttelelő fehér gólyák nem szorulnak emberi segítségre, etetésre, meleg helyen történő átteleltetésük felesleges - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) pénteken az MTI-vel.
nov. 24
7:21
Napi horoszkóp: A Bika őrizze meg a pozitivitását, a Rák figyeljen oda jobban magára - november 24. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
nov. 24
7:21
Az egyetemista lányok szexuális élete nemcsak játék és mese (Telex)
A szériában játszik Timothée Chalamet nővére is. Ezen kívül sorozat készült a Kegyetlen játékokból, és újra jelentkezik a Netflix rapzenei tehetségkutatója.
nov. 24
7:21
Döbbenetes számokat húztak ki az Ötös lottón (naphire.hu)
Telitalálatos szelvény nem született ezen a hétvégén, de 20 szerencsés játékos több mint kétmillió forintot nyert a négyessel. Mivel mind az öt számot senki sem találta el, ezért jövő héten immár 1 milliárd 230 millió forint lesz a főnyeremény.
nov. 24
7:21
Amiről az utcák mesélnek... - "A cserkész, ahol tud, segít" (Nyíregyháza)
A címben idézett cserkésztörvény a mindenkori segítségadásra buzdítja az arra fogadalmat tevőket. A második világháború végéig a Nyíregyházán működő cserkészcsapatok tagjai a segítségnyújtást nemcsak a csapaton belül, hanem városi szinten is gyakorolták.
nov. 24
7:24
"Ő lesz a halálunk oka" (Magyar Hírlap)
Vészhelyzet Amerikában Biden ukrajnai lépései miatt.
nov. 24
7:27
Kvíz: Ezeket a kérdéseket csak a legnagyobb Forma-1 rajongók tudják megválaszolni - közéjük tartozol? (Pénzcentrum)
Vigyázz, kész, rajt! Hamarosan a végéhez közeledik az idei Forma-1-es szezon, azonban az izgalmak messze nem érnek véget! Te vajon meg tudod válaszolni mai kvízkérdéseinket? Tudod, melyik F1-es versenyző törte össze a 2023-as magyar nagydíjon Max Verstappen herendi trófeáját? Na és azt, hogy melyik F1-es pilóta nyerte zsinórban egymás után a legtöb
nov. 24
7:27
Nagy változások jönnek, érkezik egy markáns melegfront - időjárás jelentés (Infostart)
Egyelőre vége a cudar télnek és ismét felhős, néhol esős, ködös, inkább őszies időre számíthatunk.
nov. 24
7:27
A kassai bombázás és a háborúba lépés titkai – Olvass bele Ungváry Krisztián új könyvébe! (Könyves Magazin)
1941 júniusában egy rejtélyes bombázás Kassán olyan döntéshullámot indított el, amely Magyarországot a Szovjetunió elleni háborúba sodorta. Mi vezetett Horthy kormányzójának elhatározásához, és kik mozgatták a szálakat a háttérben? Valóban a "közvetlen veszély" kényszerítette ki a hadba lépést, vagy pusztán ürügy volt egy előre eldöntött tervhez? U
nov. 24
7:27
12 ezer méter mély lyukat ástak a tudósok, hátborzongató dolgot találtak (Helló Magyar)
Ez a valaha volt legmélyebb lyuk, és sokak szerint azért álltak le az ásással, mert olyan dologra bukkantak, amire senki nem számított.
nov. 24
7:27
Hisszük, hogy a fiatalok a jövő innovátorai (Szakmát Szerzek)
„Az ipari és az akadémiai szféra együttműködésével, közös projektekkel és versenyekkel inspiráljuk a hallgatókat arra, hogy már most részt vegyenek a jövő alakításában” – interjú Szászi Istvánnal, a Bosch hazai és adriai régióért felelős vezetőjével.
nov. 24
7:27
Szívbetegség: ezt az 5 tanácsot szívlelje meg a kardiológustól! (EgészségKalauz)
Európában és hazánkban is vezető haláloknak számítanak a szív- és érrendszeri betegségek, emiatt pedig nem lehet eleget beszélni a szív- érrendszer egészségéről, a megelőzésről, a kezelés lehetőségeiről és a saját felelősségünkről.
nov. 24
7:27
Bár nagy az eufória a Bitcoin körül, van aki mégis kongatja a vészharangot (KriptoMagazin)
A Capo álnéven ismert elemző, aki 2022-ben pontosan megjósolta a kriptovaluták piacának összeomlását, most arra figyelmeztet, hogy a Bitcoin (BTC) hamarosan elérheti lokális csúcsát, amelyet egy jelentős árfolyam-visszaesés követhet. A szakértő, aki több mint 102 ezer követővel rendelkezik a Telegramon, kijelentette, hogy a Bitcoin piac túlfűtötté
nov. 24
7:27
Szerencse horoszkóp: csillagjegyedtől is függ, mekkora a szerencsefaktorod (Bien)
Mindig is úgy érezted, hogy a szerencsés emberek közé tartozol? Ez akár a csillagjegyedben is meg lehet írva.
nov. 24
7:30
Porig alázták a pénztárosok a vásárlókat, fogyatékosnak nevezték egyiküket, pedig csak néhány kedves ajándékot vett (Promotions)
Az egyik vásárló nem bírta magában tartani a történteket, felháborító dolgokat tapasztalt.
nov. 24
7:30
Ukrajna komoly veszélyre figyelmeztetett (Magyar Hírlap)
Körülbelül nyolcvan százalék.
nov. 24
7:33
Márquez kedvenc regényét feldolgozta a Netflix: A bűnhöz és szerelemhez csak a holtak értenek (Könyves Magazin)
Jorge Louis Borges is imádta a mexikói regényt, amit a Netflix feldolgozott. De ki is volt Juan Rulfo? Miért tér vissza mindenki a halálból Pedro Páramo miatt? Eláruljuk!
nov. 24
7:36
Bezárt több ezer üzlet Magyarországon – A hét ábrája (Menedzsment Fórum)
Egy év alatt 10 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek száma.
nov. 24
7:36
Fény derült a palackrendeletet kijátszó 3,01 literes üdítő rejtélyére (Infostart)
A gyártó azt mondja, hogy csak átmenetileg forgalmazzák Magyarországon a nem betétdíj-köteles műanyag palackokat.
nov. 24
7:36
Macskajaj – Milliók imádják és utálják Emír Kusturicát: tudja, hány éves már a legendás balkáni rendező? (Blikk)
A "Balkáni fenegyerek" – így ismeri a mozi világa Emir Kusturicát, az ikonikus rendezőt, aki 70 éves lett. Utánozhatatlan egyedi produkcióival sajátos színt hozott a filmvilág palettájára az Undergrounddal, a Cigányok idejével és a Macskajajjal. Igencsak ellentmondásos az élete és a produkciója is, tulajdonképpen az élete is egy kalandregény.
nov. 24
7:39
Eltűnt Gábor László főszerkesztő az Origo impresszumából, Leitner Attila váltotta (Media1)
Az a Leitner Attila lett a fideszes propagandalap felelős szerkesztője, aki korában például az állami médiánál, előtte pedig Habony Árpádnál volt.
nov. 24
7:42
X-Faktor: Ismét ketten búcsúztak a műsortól (SzMo)
Még négyen vannak versenyben, jövő héten jön az elődöntő.
nov. 24
7:42
Németországot "megszállta" Amerika (Magyar Hírlap)
Joe Biden amerikai elnök kilátásba helyezett egy háborút.
nov. 24
7:45
Varga Tibor a MotoGp-betétfutamán, a MotoE-ben indul jövőre - a Balaton partján is rajthoz áll (Autószektor)
Varga Tibor az első magyar versenyző, aki a MotoE-világbajnokságban indul, a fiatal tehetség hazánk egyik kiemelkedő motorversenyzőjének számít, 2022-ben és 2023-ban a HUMDA által tavaly létrehozott Hungarian Motorsport Academy utánpótlásnevelési rendszer tagjaként már nemzetközi színtéren is bizonyított. A versenyző 2020 és 2022 között az Észak-,
nov. 24
7:48
A jövőben máshogy vásárolunk majd az IKEA-ban (MMonline)
Innovatív és izgalmas megoldásokkal járul hozzá a vásárlói élmény forradalmasításához az IKEA. A soroksári áruház új CGI videójával a jövő IKEA-élményét mutatja be, mindezt szórakoztató és figyelemfelkeltő módon a legújabb technológiák segítségével. A futurisztikus hangvételű videó, amely drónokkal történő kiszállítást és más elképzelt technológiai
nov. 24
7:51
A vércsoportod nagyobb hatással van a személyiségedre, mint gondolnád: így határoz meg pontosan (Glamour)
Sok minden hatással van arra, hogyan alakul ki a személyiségünk. A környezetünk, a családunk, az anyagi helyzetünk, a céljaink, a tulajdonságaink mind-mind befolyásoló tényezők. Van azonban még valami, ami a japán orvoslás szerint nagyban meghatározza, hogy milyen személyiségű emberek vagyunk, ez pedig a vércsoport.
nov. 24
7:51
A Best Wallet exkluzív ICO-ja már 600 ezer dollárnál jár (FinTechRadar)
A Best Wallet ($BEST) privát előértékesítése erősen startolt, és már az első héten több mint 500 000 dollárt gyűjtött össze. Újabb mérföldkövén nem ült sokáig, csütörtökön már 646.514 dollárnál jár.
nov. 24
7:51
Farkasordító hidegre kell felkészülnünk, ha ez a légköri esemény bekövetkezik (Növekedés)
A fehér karácsonyt várók, vagy az enyhe télnek szurkolók fognak idén örülni? Lehet, hogy egyikük sem, mivel egyre több jel utal arra, hogy annyira kemény hideg szakad a nyakunkba, amiben még a hógolyózás sem esik jól. Az El Niño és La Niña jelenségek, vagyis a víz felszíni hőmérsékletének változásai a trópusi Csendes-óceánon ledönthetik azt a látha
nov. 24
7:51
Így érjük el három év alatt a 374 ezer forintos minimálbért (Telex)
Ábrán a 9+13+14 százalékos minimálbér-emelés.
nov. 24
7:51
Így vált Mariah Carey "All I Want for Christmas is You" című dala három évtized alatt karácsonyi klasszikussá (naphire.hu)
Amikor 1994-ben megjelent, még csak kis feltűnést keltett - de 30 évvel később is ez a szám az ünnepi szezon egyik meghatározó dala. Mi a siker titka?
nov. 24
7:53
Elképesztő felfedezés: bizonyítékot találtak arra, hogy a Mars lakható lehetett (naphire.hu)
Ausztrál tudósok bizonyítékot találtak arra, hogy a Mars valószínűleg lakható lehetett.

Keresés