A mai napról nem szívesen beszélünk, pedig óriási szükség lenne rá. November 25. ugyanis a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Ez a kiemelt nap arra emlékeztet minket, amit az áldozatok minden erejükkel próbálnak elfelejteni. Tegyünk azért, hogy kevesebb áldozat legyen, tegyünk a nők elleni erőszak megelőzéséért! Nézzük, hogy Magyarorsz
A tésztafélék, például a bolognai vagy a carbonara is akkor finom, ha jó sok szósz van a tésztán. Ugyanakkor az is fontos, hogy maga a tésztaszósz milyen állagú, hiszen meghatározza mind az ízélményt, mind az étel esztétikai értékét. A krémesség az egyik fő kritérium, amit sokszor magas zsírtartalmú tejszínnel érünk el, pedig van ennél egy sokkal j
A legnagyobb vállalati bitcoin-tulajdonos, eredetileg szoftver-intelligenciában utazó MicroStrategy mintegy 5,4 milliárd dollár értékben vásárolt nemrég bitcoint, ami a vállalat legnagyobb bitcoin-vásárlása azóta, hogy több mint négy évvel ezelőtt elkezdte a kriptovaluta beszerzését - írja a Wall Street Journal.
Hosszas és alapos hatósági, valamint műszaki engedélyeztetési folyamatot követően a GANZ-SOR EBN8 megkapta a szükséges típusengedélyt, amely lehetővé teszi, hogy 250 darabig megkezdődjön az új busz gyártása. A típusengedély megszerzése alapvető fontosságú mérföldkő, hiszen enélkül nem lehet az Európai Unió területén új járművet gyártani és forgalom
Minden kapcsolat más: vannak végtelenül szenvedélyes, de hamar elhamvadó viszonyok és olyan románcok is, ahol egészen lassan alakul ki a mély szerelem és összetartozás érzése, azonban ezt a tíz pontot mindegyik érinti az ismerkedés első hónapjaiban.
Szinte születése óta a kamerák kereszttüzében élt, mostanában azonban sajnos nem a szerepeitől hangos a sajtó, hanem inkább a betegségeiről olvashatunk, vagy épp arról, hogy mit posztolt Trump győzelme után.
A PSD székházába érkezésekor nyilatkozó politikus hozzátette: a kormány élén marad egy új parlamenti többség megalakulásáig, de a PSD-ben szervezendő tisztújítás során nem pályázik más tisztségre.
A vámfenyegetések egy alkufolyamat részei. Gazdaságpolitikai elképzeléseit Abe Sinzó japán miniszterelnöktől kölcsönözte. Kritikusai szerint azonban Scott Bessent "Trumpnak beszél", valódi hatása nem lesz az elnök kereskedelmi és vámpolitikájára.
Combizomsérülés miatt nem játszhat a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool ellen a labdarúgó Bajnokok Ligájában címvédő Real Madrid egyik legjobbja, Vinícius Júnior.
Van egy záradéka a most aláírt hároméves bérmegállapodásnak, amely alapján eltérhetnek a munkaadók és a szakszervezetek a minimálbér-emelés mértékétől.
November hagyományosan a legerősebb hónapok közé tartozik a globális műtárgypiacon, a nemzetközi aukciósházak ekkor tartják legfontosabb New York-i impresszionista, modern, háború utáni és kortárs árveréseiket. Ezeken ugyan több kiváló eredmény is született az elmúlt héten, de a negatív piaci trendeket továbbra sem sikerült megállítani – olvashatju
Képzelj el egy buja, ősi erdőt, amelyben a fák majdnem 40 méter magasak – mindez 192 méter mélyen, egy hatalmas nyelőkút alján található. Két évvel ezelőtt Délnyugat-Kínában a tudósok élet nyomait fedezték fel egy gigantikus nyelőkútban, amely a Guangxi Zhuang Autonóm Terület Leye-Fengshan Globális Geoparkjában helyezkedik el. A Zhang Yuanhai, a Ka
Régen látott újoncrobbanás időszakát éli jelenleg a Forma-1: új neveket, arcokat, pilóta-csapat kombinációkat és rajtszámokat kell megtanulniuk a nézőknek.
Újabb információk kerültek napvilágra a One Direction egykori tagjának tragikus haláláról. A hírek szerint Liam Payne kétségbeesetten próbálta elhagyni a szállodát mielőtt a halálba zuhant.
Schillinger Gyöngyvér első regénye iszonyatos tempót diktálva kalauzol az ügyvédek és gyanús üzelmeik világába, a vasalt ingek mögötti szorongások közé, miközben felemás emberi kapcsolatokat, házasságokat, szülőkkel való küzdelmeket is felvillant, és persze a nyugtatók és az alkohol sem hiányoznak a regényből. A Rohadjon meg az összes a hét könyve.
Osztrák hírforrások szerint végre elfogták Brigitta M.-et, az osztrák nőt, aki szó szerint horrorisztikus szaporítótelepeket működtetett több vármegyében. Ma, hétfőn, november 25-én újabb ingatlanra 30 kutyáért mentek ki az állatvédők Veszprém megyében.
A lakásfelújítás gondolata sokakat foglalkoztat, hiszen az építőanyagok és munkadíjak árnövekedése ellenére még mindig olcsóbb lehet egy meglévő otthon korszerűsítése, mint új ház építése. Ennek ellenére rengetegen visszariadnak, mert tartanak az előre nem kalkulált költségektől, a megbízhatatlan szakemberektől, vagy attól, hogy a végeredmény nem a
Hegyi Zsolt szerint az utasok egyetlen percig sem voltak veszélyben, a történtek kivizsgálásáig azonban az állomás átmenetileg nem tud vonatokat fogadni és indítani.