2024. november 25. hétfő

nov. 25
20:51
Történelmi bérmegállapodás született (ProfitLine)
Történelmi megállapodás született – a hároméves bérmegállapodásnak köszönhetően a következő években is dinamikusan nőhetnek a bérek, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
nov. 25
20:51
Ez az igazi élelmiszer-horror: sokkoló körülmények között tároltak a mirelit ételeket, a boltokba is kerülhetett beőlük? (Pénzcentrum)
Pótkerekek, használt bútorok és levetett ruhák között bukkantak rá több mázsányi fagyasztott élelmiszerre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy pesti raktárban - olvasható a hivatal közleményében.
nov. 25
20:51
"Gond nélkül kell továbbjutni" - nagy feladat vár a magyar válogatottra (Ripost)
Eb vár a magyar lányokra.
nov. 25
20:54
Helyreállt a forgalom a Déli pályaudvaron, de még járatkimaradások lehetnek (SzMo)
Órákon keresztül le volt zárva Budapest egyik legforgalmasabb pályaudvara. A vonatok nagy része Kelenföldre érkezett és onnan indult el.
nov. 25
20:54
Kitudódott, mire készül a Gmail, váratlanul érheti a felhasználókat (Promotions)
Újabb változás jöhet a Google egyik csúcsrendszerében, a Gmail-ben.
nov. 25
20:57
Olyan szép, hogy el sem hiszed: a "fahéjas tekercs" manikűr most a leggyönyörűbb körömtrend (Femcafe)
Hailey Bieber egy olyan körömdizájnnal rukkolt elő, amelyre biztosan óriási kereslet lesz idén télen, kiváltképp az ünnepi időszakban.
nov. 25
20:57
Sokba kerülhetnek az aszály közvetett hatásai (vg.hu)
Egész Európában fékezi a gazdasági növekedést az aszály.
nov. 25
21:00
Fél milliárd forintnyi fontért ment el George Harrison részletre vett Futurama gitárja (Infostart)
Édesanyja segítségével részletre vette meg a Beatles-legenda 1959-ben egy liverpooli hangszerbolttól.
nov. 25
21:00
Lázár János: kikívánkozik belőlem egy mondat (Demokrata)
Lázár Jánost a vasúttal kapcsolatban interpellálta az LMP-s Bakos Bernadett.
nov. 25
21:03
Még a republikánus olajmágnások sem hajlandók újabb kutakat fúrni (vg.hu)
Hiába ígért bővülő kitermelést Donald Trump.
nov. 25
21:03
Lecserélték Andrettit egy másikra, máris kitárta kapuit az F1 az új csapat előtt (Racing)
Lezajlott a hirtelen jött pálfordulás, a Forma-1 elfogadta a szezon elején még elutasított új amerikai csapat mezőnyhöz való csatlakozását 2026-tól kezdődően.
nov. 25
21:06
Mi történik az ELTE-n? (Demokrata)
Pósán László az Országgyűlésben azt mondta: meghökkentő, érthetetlen, botrányos, ami az ELTE-n történt.
nov. 25
21:15
Egyre dagad a botrány Orbán körül: Azonnali magyarázatot várnak a gyanús ügyben (Nyugati Fény)
Csúnyán lebukott.
nov. 25
21:18
Ha ezt teszed a mosógépbe, tuti nem lesz állatszőr a ruhákon! (Mindmegette)
Ha a kutyások vagy a cicások népes táborát erősíted, tudod, hogy milyen nehéz a kedvenc kisállatod szőrét leszedni a ruhákról. A problémát nem oldja meg a mosás, hiszen a víz nem boldogul a szőrrel - ráadásul a vizes ruha szálai közül szinte lehetetlenség kiszedni. Máris mutatunk egy nagyon egyszerű, ám roppant hatékony megoldást a probléma megelőz
nov. 25
21:18
Betont kaptak a hozzátartozók: évek óta gyűjtötte a holttesteket a horrorpár (BorsOnline)
Egy omladozó épületben tárolták a holttesteket.
nov. 25
21:21
Megválasztották az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatóját (ProfitLine)
Másodjára osztotta ki a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (Maketusz) az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatója díját, a címet a Sarudi Töltés Fröccsterasz és Hamburgerező nyerte el - közölte a Maketusz hétfőn az MTI-vel.
nov. 25
21:21
A Donald Trump elleni washingtoni büntetőeljárás megszüntetését kezdeményezte a szövetségi különleges ügyész (hirado.hu)
A Donald Trump ellen Washingtonban indított büntetőeljárás megszüntetését kezdeményezte a szövetségi különleges ügyész hétfőn.
nov. 25
21:21
Sokkoló fordulatot vett a román választás: lemondott elnöki tisztségéről Marcel Ciolacu kormányfő (ATV)
Lemondott a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéről hétfőn Marcel Ciolacu román miniszterelnök, miután a hétvégi elnökválasztási forduló végeredménye szerint a voksok 19,15 százalékát megszerezve nem került be a második fordulóba.
nov. 25
21:21
Vége a letörtségnek: itt a megoldás a szezonális depresszióra (Ripost)
Mint mindenre, erre is van megoldás.
nov. 25
21:24
A vízfelszín alatt látott meg két óriási alakot, a tudósokat azóta is kísérti az ókori lelet rejtélye (Promotions)
A víz alól felhozott tárgyra a mai napig nem született magyarázat.
nov. 25
21:24
A Trump elleni büntetőeljárás megszüntetését kezdeményezte a szövetségi különleges ügyész (Demokrata)
Donald Trump jogi képviselői az ügy teljes megszüntetését kezdeményezték.
nov. 25
21:27
Fairtrade: jó üzlet mindenkinek (Magyar Mezőgazdaság)
Karácsony előtt népszerű az adománygyűjtés. A jószándékú adományozó meg csak remélheti, hogy a pénze oda kerül, ahova mondják, és arra költik majd, amivel minden tekintetben képes azonosulni.
nov. 25
21:30
Donald Trump az utolsó nagy csatát is megnyerte (Infostart)
A Donald Trump elleni washingtoni büntetőeljárás megszüntetését kezdeményezte a szövetségi különleges ügyész hétfőn.
nov. 25
21:33
Csehország már profitál az ukrán menekültekből (vg.hu)
A Csehországba áramlott háborús menedékkérők már több adót fizetnek be az államkasszába, mint amennyi támogatást kapnak. Az ukrán menekültek 5,7 milliárd koronával gyarapították a költségvetést.
nov. 25
21:33
Legyőzte a plasztika a Hazárd megye lordjai bombázóját: eltorzultak a színésznő egykor szép vonásai (Femcafe)
A Hazárd megye lordjai című sorozatban vált híressé a 80-as évek egyik szépségideálja, Catherine Bach, ma már azonban nem biztos, hogy felismernénk, ha szembe jönne velünk az utcán.
nov. 25
21:33
Bejelentették Kasza Tibi új műsorának részleteit (Media1)
Kiderült, mikor lesz látható az 1% Klub– Mennyire okos Magyarország? című műsor, amelynek Kasza Tibi lesz a műsorvezetője. Bejelentették a többi részletet és közzétettek előzetest is.
nov. 25
21:36
Most kaptuk: 22 holttest sodródott a partra, borzalmas, ami történt (BorsOnline)
A túlélőket azonnal orvosi ellátásban részesítették.
nov. 25
21:36
Ennyivel nőttek az ingatlanárak a fővárosi agglomerációban (MMonline)
Megnövekedett a kereslet a fővárosi agglomerációs térség ingatlanjai iránt, 2022-höz képest 6, 2023-hoz mérten pedig 26 százalékkal több ingatlan cserélt tulajdonost a területen. A négyzetméterárak a teljes agglomerációt vizsgálva átlagosan 10 százalékkal, 650 ezer forintra emelkedtek. A Duna House ügyfelei körében a legnépszerűbb a déli agglomerác
nov. 25
21:39
Milyen lehetőségei vannak a nőknek az IT-szektorban? (Portfolio)
Az Egyenlítő Alapítvány "Digitális Amazonok, A nők ereje a technológiában" címmel konferenciát szervez november 26-án, amely a nők helyzetét és lehetőségeit vizsgálja az információtechnológia (IT) területén. A rendezvény célja, hogy rávilágítson a nemek közötti digitális szakadékra és ösztönözze a nőket az IT és technológiai szakmák felé fordulásra
nov. 25
21:42
Nagy a baj, bíróság elé áll a magyar futballista (BorsOnline)
Könnyű testi sértés vétségével vádolják.
nov. 25
21:42
Tükörképek Egerből: mikor eső után feje tetejére áll a világ (SzMo)
Ilyenkor minden megszemlélheti magát: a torony, a ház, a fa, a gyerek, de még a felhő is.
nov. 25
21:45
Parragh László újabb fontos pozíciót vesztett el – üzenettel bír, ki váltja (vg.hu)
Az elnökváltás földrengésszerű változásokat hoz.
nov. 25
21:51
Több évig ingyenesen bankolnál? Válts most! (ProfitLine)
A tranzakciós illeték emelést a legtöbb bank jövőre áthárítja az ügyfelekre. Épp ezért lesz kiváltképp fontos átnézni a januárban megkapott banki díjkimutatást és kiszámolni, nem járunk-e jobban, ha bankot váltunk – hívja fel a figyelmet Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint elérhetőek ingyenes számlavezetéssel bíró, rendkívü
nov. 25
21:51
Hihetetlen: halottnak hitték, majd a temetés közben felébredt (Ripost)
A temetésen résztvevők sokkot kaptak.
nov. 25
21:54
Emelkedik a polgármesterek fizetése (Infostart)
A képviselők 171 igen szavazattal és hat tartózkodás mellett hétfőn elfogadták a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény módosítását, amely a polgármesterek fizetésének emeléséről rendelkezik.
nov. 25
21:54
A Donald Trump elleni washingtoni büntetőeljárás megszüntetését kezdeményezte a szövetségi különleges ügyész (HírTV)
Jack Smith, a szövetségi igazságügyi miniszter által kinevezett különleges ügyész közölte, hogy a 2020-as választás eredményének megváltoztatási kísérlete miatt indult per ejtését kéri az illetékes szövetségi bírótól.
nov. 25
21:54
Év végi választási lehetőségek az áfa és a környezetvédelmi termékdíj kapcsán (Adózóna)
Az általános forgalmi adó (áfa) és a környezetvédelmi termékdíj (termékdíj) kapcsán több döntési lehetőség vagy jogosultság határideje december és január vége, melyeket adóoptimalizációs vagy éppen adminisztrációcsökkentési szempontból érdemes fontolóra venni, illetve kihasználni, hiszen akik időben döntenek és cselekednek, azok nagyban megkönnyíth
nov. 25
21:54
Szili Katalin: Most minden magyar listára leadott szavazat számít (Demokrata)
Csak a magyar összefogás listájának támogatása biztosíthat erős felhatalmazást a magyarság képviseletére.
nov. 25
21:57
Az amerikai kormány szerint jelentős az előrehaladás az Izrael és Hezbollah közötti tűzszüneti tárgyalásokon (hirado.hu)
Az amerikai illetékesekkel egybehangzóan nyilatkozott Izrael washingtoni nagykövete.
nov. 25
21:57
A Wicked felrobbantotta az amerikai mozikat – két rekordot is megdöntött a nyitó hétvégéjén (vg.hu)
Több mint százmillió dollárral nyitott az első hétvégéjén.
nov. 25
21:57
Igyál ebből a csodavízből reggeli előtt, éhgyomorra: nem fogsz hinni a szemednek attól, amit tapasztalsz majd (Femcafe)
Dr. Eric Berg, az időszakos böjt szakértője egy olyan hihetetlen egészségügyi előnyökkel járó ital receptjét osztotta meg YouTube-csatornáján, amit neked is mindenképpen érdemes kipróbálnod.
nov. 25
22:00
Végignézte, ahogy felesége belefekszik egy koporsóba, fekete rózsát dobott rá (Promotions)
Morbid játékot játszottak, sírás lett a vége, ismét távozott egy ártatlan.
nov. 25
22:03
Német védelmi miniszter: A NATO-tagállamok erősíteni kívánják a hadiipari termelést Ukrajnában (hirado.hu)
Hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború már nem egy regionális konfliktus, "nemzetközi dimenziót öltött".
nov. 25
22:09
Csúszik a szaúdi NEOM-projekt – a kormány már többgenerációs befektetésről beszél (vg.hu)
Az ország egy egész sivatagot változtatna hipermodern várossá.
nov. 25
22:09
Tehetségesek és kitartóak – 25 magyar selfmade sikersztori (Forbes)
Művészek, tudósok, vállalkozók, sportolók. Nem mindenki üzleti értelemben vett sztár, sőt, néhányukat a nagy nyilvánosság kevéssé ismeri. 25 név, 25 életút, 25 elképesztő sztori. És mind mögött ott van a wow-faktor.
nov. 25
22:12
"Nem hiszem el ezt az egészet" - megszólalt a tinilány megerőszakolásával gyanúsított bagi férfi anyja (BorsOnline)
Egy hónapon keresztül kényszerítettek szexre egy tinilányt.
nov. 25
22:21
Szili Katalin: Csak a magyar összefogás listájának támogatása biztosíthat erős felhatalmazást a magyarság képviseletére (hirado.hu)
Az Országgyűlés volt elnöke hétfőn Brassóban, Kovásznán és Kézdivásárhelyen választókkal és településvezetőkkel találkozott és lakossági fórumot tartott.
nov. 25
22:24
Rémisztő, mivel védekezett a kannibál gyilkos (BorsOnline)
Horrorfilmbe illő módon végzett áldozataival a gyilkos.
nov. 25
22:27
Hihetetlen dráma, mennyből a pokolba jutott a Honvéd (Ripost)
A játékvezető ítéletéről sokáig fognak beszélni.
nov. 25
22:27
Új önálló kézikonzolon dolgozik a Sony, de még korai örülni (vg.hu)
Nem hogy a megjelenés, de még a bejelentés is évekre lehet.

Keresés