2024. november 25. hétfő

nov. 25
8:54
Hiába van bőven ebből a magyar húsból itthon, alig fogyasztják, inkább külföldre viszik (Blikk)
Elindult a #vadateszem kampány! – De hogy mit is jelent ez? A kampány során az egészséges és változatos táplálkozásra irányul majd a figyelem. Az Agrárminisztérium élelmiszerláncért felelős helyettes államtitkára hívta fel a figyelmet a vadhús fogyasztásra egy múlt pénteki sajtótájékoztatón. Többek között kiemelte azt is, milyen fontos, hogy a magy
nov. 25
8:54
750 helyett 10 ezer dolgozó munkaidejét és bérét csökkentették a német multinál (Piac és Profit)
Nem megy a német Boschnak.
nov. 25
8:54
Senki sem tudja, mitől bénult le a 17 éves Bianka, aki már csak pislogással tud kommunikálni (SzMo)
Egy makacs ínhüvelygyulladással indult Bianka betegsége, de ma már mozdulni sem tud, csak pislogással tud kommunikálni. Az orvosok értetlenül állnak az események felett.
nov. 25
8:57
A rosszindulatú daganatos megbetegedések hazánkban az összes halálesetek negyedét okozzák: orvossal beszélgettünk a szűrővizsgálatok fontosságáról (Éva Magazin)
Riportunkban a hazai szűrővizsgálatok témáját igyekszünk körbejárni dr. Salacz András háziorvossal, egyúttal szeretnénk felhívni a figyelmet e helyütt is a rendszeres szűrés fontosságára, amely nemcsak egyéni, de össztársadalmi érdek is.
nov. 25
8:57
Amorim döntetlennel debütált az MU kispadján (Igényesférfi.hu)
A Manchester United döntetlent játszott új vezetőedzője, Ruben Amorim első mérkőzésén az angol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának vasárnapi játéknapján.
nov. 25
8:57
Nagy üzleti lehetőségek az energiatárolásban (newtechnology.hu)
Alapjaiban alakul át a hazai energiapiac, ahol azok a vállalatok profitálnak a leginkább, akik a tiszta forrásból előállított energiát el is tudják tárolni. Egy akkumulátoros beruházás, amellett, hogy 25-40 százalékkal
nov. 25
8:57
Kéretik nem ott vadászni, ahol sertéspestis van! (Agrárágazat)
A sertéspestis miatt a mezőgazdaságot irányító hatóságok kérik a vadászokat, kerüljék a veszélyeztetett területeket.
nov. 25
8:57
Ez a hét sem indult zökkenőmentesen a MÁV-nál, bár a pénteki káoszra nyomokban sem emlékeztetett (Telex)
A Mávinform reggeli Facebook-posztjaiból válogattunk.
nov. 25
8:57
Most fog totálisan elszabadulni a pokol: jemeni húszi fegyveresek jönnek az ukrán frontra (naphire.hu)
Oroszország több száz embert toborzott Jemenből, hogy az ukrán fronton harcoljanak. A Financial Times szerint egy közvetítőcég tesz ajánlatot civil munkára a jemeni férfiaknak, majd a jelentkezők egyenesen Oroszországba utaznak, ahol erőszakkal besorozzák őket a hadseregbe.
nov. 25
8:57
G.w.M legújabb klipje tarol a youtube-on (Digital Hungary)
Az X-Faktoros Fehér Krisztián is közreműködött a dalban, akinek egyébként G.w.M a példaképe.
nov. 25
8:57
Mi a legnagyobb hazugság, amit a generációdnak mondtak? (Bien)
Minden nemzedék hisz valamiben, amiről később kiderül, hogy sajnos nem igaz. 1. Megvilágosodás "Az Internet végtelen információt és tudást nyit meg az emberek előtt, mindenki jól informált lesz, hiszen minden kérdésére rá tud keresni a világhálón." A valóságban komplett idiótát csinált belőlünk. 2. Hazatérve Nekem az Amerikai Álom volt az, amiben h
nov. 25
9:00
EKB-kamatdöntés: megszólalt a francia jegybankvezér (Privátbankár)
Francois Villeroy szerint Trump gazdasági protekcionizmusa inflációt fog gerjeszteni a tengerentúlon.
nov. 25
9:00
Időjárás: A 7-15 fok után mutatjuk, mikor jön a lehűlés és az eső (Blikk)
Jól indul, aztán...
nov. 25
9:00
Európában is egyedülálló a kormánytámogatással működő tanintézet (Demokrata)
Az ukrán iskolaalapítás ügyének állami szintű felkarolása példa nélküli Európában. A csepeli Magyar–Ukrán Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban jártunk.
nov. 25
9:03
Titkos levél szivárgott ki: Magyarország miatt kaphat gellert a nagy uniós terv (Portfolio)
A magyar uniós elnökség egy rendkívüli Coreper II ülést hívott össze, hogy a tagállamok egyezzenek meg egy hivatalos levél elküldéséről, amely Szerbia felkészülését sürgetné a csatlakozási tárgyalások következő szakaszára, ám több ország ellenállásba ütköztek.
nov. 25
9:03
Sokkoló tragédia: a reptértől pár utcára, lakóházakra zuhant egy gép, legalább egy ember meghalt (Pénzcentrum)
Lezuhant a DHL egyik teherszállító repülőgépe Vilniusban, egy ember meghalt, ketten megsérültek. A repülő egy a reptérhez közeli utcában csapódott be, a lakók között nincs halálos áldozat - közölték a helyi hatóságok.
nov. 25
9:06
Orbán Viktor a bérmegállapodásról: "ez történelmi léptékű" (Infostart)
Történelmi léptékű megállapodásnak nevezte a múlt héten köttetett minimálbér-emelési egyezséget, mivel soha nem történt még ekkora emelés, 2027-re 40 százalékos lesz a növekmény a mostani szinthez képest. Azt is jelezte, a minimálbér reálértéke 29 százalékkal fog nőni 2027-ig, és az el fogja érni az átlagbér felét.
nov. 25
9:06
Kiss Ambrus és Vitézy Dávid lesznek a főpolgármester-helyettesek? (Magyar Hírlap)
Amennyiben a közgyűlés november 27-én megszavazza a személyüket, aznaptól látnák el a posztot, mindketten főállásban.
nov. 25
9:06
Nemzetközi szintre lép a karbonlábnyom-csökkentő magyar startup (MMonline)
Balogh Petya és az általa fémjelzett STRT Holding Nyrt., valamint két másik befektető látott fantáziát a digitális marketing tevékenységek, így a weboldalak és e-mail kampányok karbonlábnyomának csökkentésére specializálódott Carbon.Crane-ben. A világszinten naponta küldött 350 milliárd e-mail és a 200 millió aktívan üzemelő weboldal - a háttérben
nov. 25
9:09
Idén is bőven lesz hazai, minőségi hal karácsonykor (Növekedés)
Az időjárás idén sem könnyítette meg a hazai haltermelő gazdaságok dolgát, az aszály okozta nehézségek ellenére azonban idén is bőven jut majd kiváló minőségű magyar hal a karácsonyi kínálatba.
nov. 25
9:09
Aggódnak az európai hatalmak: Az atomfegyver kifejlesztésének küszöbén áll a világ egyik legveszélyesebb hatalma (Nyugati Fény)
Irán évek óta megszegi a 2015-ös atomalkut, miszerint nem dúsíthat uránt 3,67%-nál magasabb szintre katonai célokra.
nov. 25
9:09
Csak a kezüket figyeld: papíron végleg kivezetné az ágazati különadókat a kormány (Forbes)
Ha a kormány betartaná mostani ígéretét, azzal a központi költségvetés bevételei 2025-ről 2026-ra 133 milliárd forinttal csökkennének.
nov. 25
9:09
Lakóépületekre zuhant a DHL Lipcséből indult repülőgépe, egy halálos áldozata már biztosan van a tragédiának (Roadster)
A mentőalakulatok jelenleg is nagy erőkkel dolgoznak a helyszínen, a baleset körülményei azonban egyelőre még tisztázatlanok.
nov. 25
9:09
Ma, hőmérséklet szempontjából alaposan kettészakad az ország (Magro)
Hétfőn is jelentős hőmérséklet-különbségek várhatók az országban: míg a tartósan ködös, havas északkeleti tájakon 0-4 fok valószínű, máshol naposabb időben 5-14 fok közötti maximumokra számíthatunk.
nov. 25
9:11
Szeged, Miskolc és Győr lakóinak éves élelmiszer-ellátását kidobjuk a szemétbe (Magro)
Magyarország célkitűzése, hogy 2030-ig a felére csökkentse az élelmiszerhulladék mennyiségét.
nov. 25
9:12
Hatalmasat tévedett a román exit poll, a harmadik helyre sorolt jelölt nyert az elnökválasztás első fordulójában (Infostart)
A civil Calin Georgescu várha az élről a folytatást, a második "továbbjutó" helyért szoros küzdelem alakult ki a romániai államfőválasztás első fordulójában ama két jelölt között, akiket az exit poll az első két helyre sorolt.
nov. 25
9:12
Történelmi léptékű a hároméves bérmegállapodás (Magyar Hírlap)
A munkavállalói és munkaadói oldal számára is fontos dokumentumot Orbán Viktor miniszterelnök is ellátta kézjegyével.
nov. 25
9:15
Feltörték a hírhedt milliárdos influenszer oldalát, 800 ezer felhasználó érintett (Portfolio)
Hackerek feltörték az elítélt milliárdos influenszer, Andrew Tate által alapított online kurzus oldalát. A hackerek több mint 800 000 felhasználó adatait szerezték meg, és mintegy 325 000 felhasználó e-mail címét hozták nyilvánosságra.
nov. 25
9:15
5+1 környezetbarát mítosz a szójaviasztól a földlabdás karácsonyfáig (Sassy)
Tudatosság nélkül könnyen bele lehet süketülni a fenntarthatósági zajba. Mivel egy vállalkozásnak a versenyelőnye múlik azon, valamilyen módon zöld terméket ad-e vagy sem, divat lett rámondani bármire, hogy az. Pedig ez a kérdés nem fekete-fehér, és sokszor nem is zöld.
nov. 25
9:17
Franciaország inkább koncot dob Trumpnak, hogy az EU-s haditervet ne veszélyeztesse (Portfolio)
Franciaország engedett követeléséből, immár támogatja, hogy az EU védelmi alapjából származó forrásokat nem uniós országok vállalatai is lehívhassák. Az új javaslat célja, hogy az európai védelmi ipart hatékonyabban támogassák, de Párizs korábban csak uniós fegyvergyártóknak engedte volna a támogatások kifizetését.
nov. 25
9:18
Mélyponton a magyar vállalati innováció (Piac és Profit)
A K&H innovációs index 2024 második félévi eredményei a hazai vállalatok innovációs teljesítményének aggasztó mértékű visszaesését mutatják. Az index, amely a 300 millió forint éves árbevétel feletti magyarországi társas vállalkozások innovációs aktivitását méri, ezúttal mindössze 26 pontos értéket ért el, ami jelentős csökkenés az előző idősza
nov. 25
9:18
Nem hatottak a hangfelvételek, vezet a Tisza Párt a Fidesz előtt a Publicus Intézet szerint (SzMo)
A kutatás szerint Magyar Péterék pártja a teljes népességen belül 25, a kormánypárt 24 százalékon áll. A biztos választóknál 28-27, a biztos pártválasztóknál 39-38 százalékot mutatnak az adatok.
nov. 25
9:18
Mikor és mire használják a hipnózist? (Magyar Hírlap)
A hipnózis alkalmazásának új kutatási területe a gyógyításban az intenzív terápiás ellátást kapó betegek.
nov. 25
9:21
Ezreket elküld, tízezer munkavállaló munkaidejét és bérét pedig csökkenti a Bosch (HR Portál)
A Bosch több tízezer alkalmazottjának csökkenti a munkaidejét és a bérét, mely a német autóipari ágazat előtt álló kihívások legújabb jele - írja a Reuters. A hír egy nappal azután látott napvilágot, hogy a cég bejelentette: 5500 munkahely megszüntetését tervezi világszerte.
nov. 25
9:21
A novemberi beszerzésimenedzser-indexek rontották pénteken a részvénypiaci hangulatot (ProfitLine)
A pénteki kereskedés során a vártnál érdemben gyengébb novemberi beszerzésimenedzser-indexek alapozták meg a befektetői hangulatot; a publikált adatok alapján a feldolgozóipari mellett már a szolgáltatószektori BMI is a zsugorodást jelentő tartományba csúszott.
nov. 25
9:21
Metsola: az USA csak az erő nyelvét érti (Portfolio)
Az Európai Uniónak egységesen kell fellépnie és egyetlen hangon kell szólnia, mert az Egyesült Államok a hatalom nyelvét érti – mondta Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke egy görög portálnak adott interjúban.
nov. 25
9:21
Orbán két miniszteréről: "Egyikőjüknek hattyúdal, másikuknak szép nyitány" (ATV)
Orbán Viktor hétfő reggeli beszédében részletesen ismertette a frissen aláírt hároméves bérmegállapodás részleteit és jelentőségét. A miniszterelnök köszönetet mondott a szakszervezeteknek és a munkaadóknak, akik "nemzeti öntudattal" közelítették meg a tárgyalásokat, és elkerülték, hogy túlzó követeléseikkel szétfeszítsék az egyezséget.
nov. 25
9:21
Milliókat büntettek az autópályákon matrica miatt (Azenpenzem)
Érdemes odafigyelni a matrica vételre, sokaknak ugyanis már eleve pótdíjat kellett fizetnie, és jóhiszeműen is halmozható a büntetés. A 2025-ös autópálya-matricák december 1-jétől vásárolhatók meg. Jövőre ismét emelkednek mind az autópálya-matrica árak, mind a büntetések.
nov. 25
9:21
Biohacking kísérlet: Az Ikigai nyomában (Glamour)
Az elmúlt hetekben, hónapokban számos biohacking módszert teszteltem a saját bőrömön és megosztottam a tapasztalataimat is. Ebben a cikkben elérkeztünk tizedik biohacking kísérletemhez, amelynek keretei között egy héten kersztül elmerülök a japán ikigai koncepciójában és felfedezem a sajátomat.
nov. 25
9:21
A harmadik legjobb magyar felsőoktatási intézmény a Széchenyi István Egyetem a The interdiszciplináris tudományos rangsorán (Autószektor)
A Széchenyi István Egyetem nagy erőssége, hogy kilenc karán és kompetenciaközpontjaiban tizenegy tudományágban folytat tudományos tevékenységet, és kihasználja az ebben rejlő szinergiákat. Az intézményben számos olyan innovációs projekt és kutatás zajlik, amelyek során a különböző területek kutatói egymással összefogva jutnak jelentős eredményekre.
nov. 25
9:21
Leclerc káromkodva dühöngött Sainz dobogója miatt (AC News)
Míg a spanyol örült, a monacói pilóta a csapatrádión nyomdafestéket nem tűrő módon őrjöngött a vasárnapi Las Vegas-i Nagydíj futam végén.
nov. 25
9:21
Kutatók vs. kormány: 15 pontban cáfolja Hankó és Gulyás állításait az Akadémiai Dolgozók Fóruma (Telex)
Továbbra is privatizációtól tartanak, szerintük a kormány nem tesz eleget az Erasmus- és Horizon-támogatásokért, és nem látják a beígért pluszpénzt sem a jövő évi költségvetésben.
nov. 25
9:21
Átlátszó: Kétmilliárd forinttal drágult a közpénzből épülő MTK Sportpark (Telex)
A kivitelező Bayer Construct Zrt. tulajdonosa, Balázs Attila kormány közeli üzletember, aki az elmúlt években szoros kapcsolatokat ápolt a Fidesz vezető politikusaival.
nov. 25
9:24
November utolsó hete is döcögősen indul a MÁV-nál (Infostart)
Ezúttal a budai oldal agglomerációs közlekedése vált nehézkessé, számos járat kimaradt.
nov. 25
9:24
Száznál is több határsértő ellen kellett intézkednie a rendőröknek a hétvégén (Demokrata)
Az ország belsejében is elfogtak 16 határsértőt, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult.
nov. 25
9:27
Milliárdos földbirtokosok is kaptak Kap támogatást? (Agroinform)
Meglepő adatok kerültek nyilvánosságra.
nov. 25
9:27
Befutott a friss előrejelzés: Hétfőn teljesen megbolondul az időjárás (Nyugati Fény)
Mutatjuk, milyen idő várható hétfőn!
nov. 25
9:27
Van egy tenger, aminek meg is ölhet a vize – A tudósok sem értik (Bien)
A víz felett a tajvani Teknőssziget népszerű és idilli turistaparadicsom. De a tudósokat az nyűgözi le igazán, ami a víz felszíne alatt van.
nov. 25
9:27
Mellkasi fájdalom lefekvéskor: szívelégtelenség, stressz vagy reflux okozza? (EgészségKalauz)
Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet.
nov. 25
9:30
Közel 20 év és két gyermek után válik a férjétől Alesha Dixon (Blikk)
18 év együttlét és két közös gyermek után válik a férjétől Alesha Dixon. A 46 éves énekesnő és 43 éves párja, Azuka Ononye már közel másfél éve nem mutatkoztak együtt nyilvánosan. Alesha elmondta, azért vetett véget a kapcsolatának a koreográfussal, mert a románcuk az utóbbi időben inkább barátsággá vált.

Keresés