A norvég akkumulátorgyártó Morrow Batteries komoly pénzügyi nehézségekkel küzd, ami újabb csapást jelent az iparágnak, miután a svéd Northvolt startup összeomlása is komoly aggályokat okozott. A vállalat sürgősen várja a kormányzati források jóváhagyását, hogy új befektetőket találhasson - írta meg a Bloomberg.
A második elnöki ciklusára készülő Donald Trump közösségi média platformja védjegybejelentést tett egy TruthFi termékre, ami egyértelmű jele annak, hogy vezető szerepet akar játszani a globális blokklánc piacon – számolt be a CNN.
A denevérekről közismert, hogy echolokációval tájékozódnak. Ezek a lenyűgöző állatok ultrahangos hangokat bocsátanak ki, amelyek visszaverődéseiből térképezik fel környezetüket. De mi a helyzet az emberekkel? Bár hallásunk és képességeink korlátozottabbak, kutatások szerint mi is képesek lehetünk elsajátítani ezt a különleges technikát. Hogyan műkö
2022-ben és 2023-ban is több folyt el az adónkból propagandára, mint amit az adott év költségvetésében eredetileg erre szántak. Meglepő módon a 2025-ös előirányzat hajszálpontosan ugyanannyi, mint a tavalyi és az idei.
A téli hónapokban sokkal szívesebben töltjük a szabadidőnket beltéri helyeken, a mozizós, bekuckózós programok pedig ideálisak lehetnek a hideg időben. Ahhoz, hogy a lehető legjobban kiélvezzük kedvenc filmünket vagy sorozatunkat, nem árt egy jó felbontású okos TV sem. Ha mostanában tévévásárláson gondolkodtunk, mutatunk néhányat, ami ár-érték arán
Egy nagymama teljesen véletlenül az unokája helyett egy másik fiatal férfinak írt üzenetet, azóta pedig szó szerint elválaszthatatlan kapcsolatban vannak egymással.
– A Mol megállapodást írt alá Magyarország egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő gépjármű-flottakezelő vállalatával, a jelenleg közel 14.000 gépjárművet kezelő Mercarius Flottakezelővel. A megállapodás tárgya, hogy a Mol Fleet Solution és a Mercarius egy közös Holding céget hoz létre, amely Mol Mercarius néven működik tovább. Az új cég a fl
A Fidesz, a DK és a TISZA Párt egymást vádolja: ki túl fideszesnek, ki túl "Brüsszel közelinek" állítja be a másikat. A Fidesz saját biztosjelöltjét sem szavazta meg.
A Quantum Digital Solutions többségi tulajdont szerzett a Balogh Petya által alapított DreamJobs újgenerációs állásportálban. A céljuk nem más ezzel, mint az ország legnagyobb és legátfogóbb szolgáltatást nyújtó HR cégcsoportjává válni. Az út, amin haladnak nincs ettől távol, hiszen néhány év alatt megalapították a saját cégcsoportjukat, idén már e
Ötszáz millió euró értékben nemzetközi kötvénykibocsátást valósított meg az Eximbank - jelentette be az MTI-hez eljuttatott közleményében az ország hivatalos exporthitel-ügynöksége.
Tavaly kezdődött, idén folytatódott a trend: nem az állampapírokat, hanem a befektetési alapokat keresi leginkább a magyarok friss megtakarítása. A sokszor vonzóbb hozamok miatt ez nem annyira meglepő, de nem csak a befektetők nyernek ezzel: az alapkezelők vagyona is kilőtt, különösen a nagyobb szereplőké. A piaci koncentráció alapján az OTP, az Er
A Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselői nemmel szavaznak az új Európai Bizottságra, amelyben helyet kapott Orbán Viktor brüsszeli jelöltje, Várhelyi Olivér is. Dobrev Klára és Molnár Csaba, a DK EP-képviselői, rövid videóban ismertették döntésük okait, amelyet az alábbiakban foglalunk össze.
Egy feltörekvő kriptovaluta a potenciális emelkedés jeleit mutatja. Az iparági elemzők mindeközben azon vitatkoznak, felülmúlhatja-e a kutyás mémcoin 2021-es elképesztő növekedését. Mivel az eszköz erőteljes kampányt folytat, az aktivitása alapján akár 10-szeres hozampotenciálról is beszélhetünk. A befektetők és a rajongók lelkesen követik az esemé
Az Óbudán telepített sebességmérő készülékek (traffiboxok) egy hónap alatt 703 gyorshajtót rögzítettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a police.hu oldalon.
Ha valaki hatévesen ül először motorkerékpárra, majd tizenkét évesen megörökli élete első mopedjét, jó eséllyel egy életre megfertőződik a kétkerekűek szeretetével. Így történt ez Zilahi Zoltánnal is, azzal a nem elhanyagolható csavarral, hogy az új típusok helyett az öregek rabolták el a szívét. Az egyik veterán motorkerékpár követte a másikat, mí
Nyilvános pályázati eljárásban döntött a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) a főtitkár személyéről, a küldöttek újabb öt évre bizalmat szavaztak Brazsil Dávidnak, aki 2016 januárjától a szervezet főtitkára.
Januártól új világ készülődi az Airbnb-k piacán, két évig befagyasztják a szálláshelyek mennyiségét. Legközelebb 2027-ben kezdhetjük Airbnb-ztetni a lakásunkat. Mi történt? Megszavazta az országgyűlés a kétéves Airbnb-moratúriumot tartalmazó törvényt, 2025. január elsejétől 2026. december 31-ig nem vehető nyilvántartásba új, AirBnb-típusú magánszál
Elsőre csak annyi tűnik fel, hogy szinte aranyárban mérik: egy kilogrammja akár százezer forint is lehet, és még így sem a legdrágább helyeken keresgéltünk. Egykor nem volt értékesebb egy csokor növénynél, ám amikor gyógyerejének legendái szárnyra kaptak, hirtelen luxuscikk vált belőle. Minek köszönheti megbecsültségét, és valóban tud-e annyit, ame
Az elsődleges tünete nagyon hasonlít a lumbágóhoz, derékfájással jár, illetve fáradékonyságot, vérszegénységet, megromlott vesefunkciót, ödémásodást is okoz.
Ha a karácsony szót hallod, biztos neked is sok minden eszedbe jut – nekem azonnal beugrik a fenyőillat, a fahéj és persze a forralt bor. Hogyan csempészheted be ezeket a mennyei aromákat az otthonodba?
Az MBH Jelzálogbank felérése szerint továbbra is Budapest a legjobb választás, de vidéken is kedvezők a hozamok. A pénzintézet szakemberei szerint a rövid távú lakáskiadás korlátozásának hatására akár 10 százalékkal is emelkedhet a tartósan bérelhető lakások hivatalos száma Budapesten, két számjegyű hozamok mellett.
Az Eit Food (az Eit Food az Európai Unió szervezete, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (Eit) támogatásával), a Magyar Agrárökológiai Hálózat Egyesület (Mahe) és az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (Ömki) által szervezett Eit Food Regeneratív Mezőgazdaság program magyarországi megvalósítása a végéhez közeledik. A három év alatt több
Szóval végre eljött a nap, amikor egy édes, doromboló kis szőrgombócot fogadtál otthonodba. Egy cicával megosztani az életet hatalmas öröm, de az egyik első nagy döntés, amit meg kell hoznod, az a névválasztás. Milyen nevet adj az új cicádnak, ami illik a személyiségéhez, a megjelenéséhez, és persze a saját stílusodhoz is? Ebben a cikkben segítek
Az új esztendőben Budapesten belül ingyenessé válik a kerékpár- és kutyaszállítás a MÁV-csoport minden olyan járatán, ahol az korábban csak külön díjfizetés ellenében volt lehetséges.
Bár vicceskedve elismerte, hogy azért a nyílászárókkal akadnak problémák. Ugyanakkor szerinte Angliában és Németországban is előfordul, hogy kommentekért is pénz- és börtönbüntetésre ítélnek embereket.
Zaandam egy olyan város Amszterdam közelében, ahol a történelem és a kultúra találkozik a modern világgal. Péter cár háza és a Zaanse Schans skanzenfalu különleges élményt nyújt minden látogatónak, aki kíváncsi Hollandia egyedi történelmére.
Van bármi köze Brassó városához? Valóban a vendéglátóipar legrosszabb minőségű fogása? Érdemes, lehet egyáltalán jól elkészíteni otthon? Egyszerű és bonyolított recepttel, sztorival, minden a brassóiról.
Az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion Capital Partners, kisebbségi részesedést szerez a 4FIZJO-ban, a lengyel fitnesz és fizioterápiás piac meghatározó e-kereskedelmi szereplőjében. A tranzakció célja, hogy támogassa a 4Fizjo régiós növekedését a sport-, szabadidős és rekreációs termékek piacán.
December elsején debütál a csatorna legújabb, nyolc részes sorozata, amelyben az állatorvosi munka kevésbé ismert vetületeit, az emberek és állatok együttélését, valamint a fajmentést mutatják be.
Pogrányi Lovasi Miklós úgy fogalmazott: a megválasztott elnök a bírósági ügyekből ugyanolyan szerencsésen jött ki, mint a meghiúsult merényletkísérletekből, majd hozzátette a magyar kormányfővel jó kapcsolatot ápoló Donald Trump erős szövetségese lesz hazánknak.