Hozzátették: a rendezvényen, a Magyarországon gyártóüzemet építő kínai gépjárműgyártók és akkumulátorgyártók mellett jelen voltak a beszállítóikat képviselő kínai és magyar szakmai szervezetek, a jelentősebb beszállítók és a témában érintett K+F központok képviselői. A vállalati szektor közös érdekek mentén történő együttműködése lehetőséget biztos
A média és a műsorszórás területén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként Goldmark Péter Károly-díjat vehetett át Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök úr, a Magyar Katolikus Rádió alapító vezérigazgatója, valamint Andrássy György, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiaszolgáltatási és médiafelügyeleti igazgatója. A díjakat november 27
Évek óta nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a teraszunk és a bejárati ajtónk környéke megfeleljen az aktuális szezonnak. A látvány alapvetően meghatározza a hozzánk érkezők hangulatát, és mi is sokkal szívesebben ücsörgünk odakinn úgy, hogy a díszítés tényleg időszerű, ünnepélyes. Összegyűjtöttem a kedvenc bejárati és előszobai karácsonyi dekoráci
Hat év után először készült hazánkban olyan kutatás, amely a munkahelyi zaklatások mikéntjét, a vezetőség reakcióját, valamint a zaklatások áldozatainak megéléseit vizsgálják. A kutatást a Friedrich-Ebert-Stiftung felkérésére a Central European Labour Studies Institute szakmai vezetésével dr. Sebestyén Andrea készítette.
Az idei év a legcsapadékosabb év volt Belgiumban a mérések kezdete óta, szerda reggel pedig megdőlt a korábbi, 2001-es csapadékrekord - jelentette a belga Királyi Meteorológiai Intézet (RMI) szerdán.
Ha valaha is úgy érezted, hogy az elektromos borotvák nem képesek ugyanazt a precizitást és kényelmet nyújtani, mint a hagyományos pengés borotvák, akkor a Braun Series 9 Pro+ borotvák új dimenziót nyitnak számodra. A sorozat kilenc különböző altípusa az innováció, a teljesítmény és a kényelem tökéletes kombinációját kínálja, hogy mindenki megtalál
A hírhedt Bitcoin-kritikus közgazdász, Peter Schiff ismét megszólalt és nem meglepő módon ismét kritikus hangot ejtett meg. Ezúttal Donald Trump kriptobaráti álláspontját vette célba. A közgazdász szerint a Bitcoin nemzeti prioritássá tétele gyengítené az amerikai gazdaságot, a BTC-be fektetést a tőke rossz kezelésének, elosztásának tartaná. Schiff
Bár Jordániában eddig az uralkodó feleségét, Rániját tartották a legnagyobb stílusikonnak, nagyon úgy tűnik, hogy helyét lassan átveszi fia neje, a meseszép Rajwa hercegné.
Noha 2024-ben sem tudott senki közel kerülni a pontversenyben a negyedik bajnoki címét behúzó Max Verstappenhez, apja és versenymérnöke is arról beszélt, mekkora áldozatokkal járt a holland számára ez a szezon.
A svéd fintech óriás Klarna Varsóban nyitotta meg legújabb technológiai központját, tükrözve a város növekvő hírnevét, mint Európa egyik innovációs központja. A cég 2025-ig több mint száz mérnököt kíván alkalmazni, hogy kiaknázza Lengyelország technológiai és mesterséges intelligencia (AI) tehetségbázisát. Varsó, az új technológiai fellegvár Sebas
Nagyrészt estek a tőzsdék a mai kereskedésben, a befektetők továbbra is a Donald Trump által belengetett vámok potenciális hatásait értékelték, majd délután érkezett több fontos makroadat az USA-ból, bár ezek nem okoztak meglepetést, így a piaci hatásuk is korlátozott volt. A BUX index is együtt esett az európai piacokkal, bár a tegnapi csúcsdöntés
A Pioneer napraforgóvetőmag-portfólió 7-9 hibridből áll össze évről-évre, a gazdálkodói igényekre reagálva. A 2025-ös vetési szezonra 3 teljesen új hibrid áll a hazai termelők rendelkezésére, amely jelentős arány a Pioneer hibridek számát figyelembe véve. Ezek a linolsavas P64LE280, a magas olajsavas P64HE188 és a szintén magas olajsavas P64HP630 h
A Start vállalkozói ösztöndíj nem csak az innovatív ötletek megvalósulásáról szól, a program szakmai és anyagi támogatásával tényleges vállalkozások tudnak a piacra lépni - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Vadregényes csúcsok, kristálytiszta tavak és sebes patakok várnak egy helyen, amely olyan, mintha egy mesekönyv lapjairól kelt volna életre. Ráadásul mindez csak néhány órányira van Magyarországtól, és könnyen elérhető akár egy hosszú hétvége alatt is. Kíváncsi vagy, milyen titkokat rejt ez a varázslatos vidék?
Pascal Jansen vezetőedző szerint a Ferencváros következő ellenfele - az Európa-liga alapszakaszának ötödik fordulójában - igen stabil csapat, ezért nagy kihívás lesz legyőzni csütörtökön. A Malmö labdarúgócsapata domináns játékot akar mutatni.
A jövő évi költségvetési törvényjavaslat megfelel az alaptörvényben előírt államadósság-szabálynak és a stabilitási törvény rendelkezésének, de több kockázatos pont is fellelhető benne.
Idén ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját a Miele. A máig családi tulajdonban lévő német márka legendás háztartási készülékei sok esetben generációról generációra szállnak, a gyerekek kirepülése a családi fészekből pedig egyben jó apropót kínál a frissítésre – hiszen arra a minőség miatt máskülönben nemigen van szükség. Az 1899-ben Németország
A két sütemény, amit minden évben elkészítek az adventi időszakban, az a bejgli és a mézeskalács. Utóbbit mindig a kislányommal díszítjük, és szeretünk évről évre újabbnál újabb mintákat kitalálni. Sikerült rátalálni arra a receptre, amitől a kis sütijeink egyből puhává válnak. Egy hátránya van csak: készülj fel rá, hogy akár dupla vagy tripla menn
Robert Fico szlovák miniszterelnök telefonon beszélt Donald Trump újonnan megválasztott amerikai elnökkel, akivel közölte, hogy hasonló kihívásokkal néznek szembe, mivel mindkettejük életére törtek az idén. A kormányfő minderről a közösségi oldalán tájékoztatott, ahol alig negyed órával később azt is bejelentette, hogy örömmel fogadta el Vlagyimír
A Pénzügyminisztérium kiadta társadalmi egyeztetésre rendelettervezetét a 2025 januárjától érvényes nyugdíjemelésekről. Emellett az előterjesztés nemcsak az öregségi, de a társadalombiztosítási nyugellátásokat, a megváltozott munkaképességű személyek juttatásait, valamint egyes szociális ellátásokat is érinti. Az intézkedés pontos végrehajtása azon
Már több mint 100 ezren írták alá a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére létrejött agrárpetíciót - olvasható a NAK közösségi oldalának bejegyzésében.
Az Európai Unió Tanácsának nagykövetei ma megállapodtak a RESTORE-javaslatról szóló tárgyalási álláspontban, amely a kohéziós alapok felhasználását könnyítené meg a természeti katasztrófák által sújtott tagállamok számára. A javaslat célja, hogy a helyreállítási és újjáépítési folyamatok gyorsabbá és rugalmasabbá váljanak az érintett régiókban.
Az uniós tagországok Európai Unió mellé rendelt nagyköveteiből álló Állandó Képviselők Bizottsága előkészítette a Bulgáriával és Romániával közös szárazföldi belső határain folytatott ellenőrzések 2025. január 1-jétől kezdődő megszüntetéséről szóló tanácsi határozatot - tájékoztatott az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége.