A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
A városi hősziget hatást már az 1830-as évek óta kutatják, mivel ez a mikroklimatikus jelenség az emberi tevékenység éghajlatmódosító hatásának egyik következménye.
A Seiko Epson Corporation 2010 októberében indította útjára első nagy kapacitású tintatartályos tintasugaras nyomtatóját Indonéziában. 2024-re ezeket a nyomtatókat mintegy 170 országban és régióban értékesítették. Az Epson nagy kapacitású tintatartályos nyomtatóinak összesített globális értékesítése mára meghaladta a százmillió darabot. Az Epson na
A francia autóalkatrész-gyártó Valeo nagyszabású átszervezésbe kezd európai működésében. A Reuters hírügynökség forrásai szerint a vállalat körülbelül ezer munkahely megszüntetését tervezi Európában, valamint két franciaországi üzemének bezárását.
Az EU-ügyi miniszter úgy látta, a dokumentum új irányt mutat. A Tisza delegációvezetője is üdvözölte a nyilatkozatot, de szerinte a kormány mindent azzal ellentétesen tesz.
Harmadik alkalommal rendeztek jótékonysági aukciót és gálát a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza javára. A Magyar Zene Házában rendezett esemény fő témája a "csoda" volt, amelyet a rendezvény – a programjával – részletesen körüljárt és bemutatott. Az idei aukción minden eddiginél több adomány gyűlt össze. A Magyarországi Reform
Természetes anyagok, játékos részletek és a kényelem kerül előtérbe 2025 fürdőszobatrendjeiben. Mutatjuk, mi lesz a legnépszerűbb! 1. Személyes spa Lehet, hogy a következő spa élményedhez nem is kell elhagynod az otthonodat. Napjainkban egyre többen kérik, hogy fürdőszobájukat úgy alakítsák ki, hogy luxusszállásokra hasonlítsanak, gőzfürdőkkel és s
Büszkék lehetnek most az önkéntes nyugdíjpénztári vezetők: növekedett a taglétszám, a kezelt vagyon, az átlagos megtakarítás, sőt az átlagbérhez viszonyítva is több pénzt tartanak a számlákon a nyugdíj-megtakarítók.
Robbie Williams elárulta, hogy édesanyját demenciával diagnosztizálták. A betegség négy évvel azután derült ki, hogy Robbie-val közölték, hogy apja Parkinson-kórban szenved.
Új stratégiával készülünk a következő olimpiai ciklusra - mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerdán a Sport Forum Hungary megnyitóján a Puskás Arénában.
Továbbra sincs Budapestnek főpolgármester-helyettese, miután Barabás Richárd napirend előtti javaslata alapján a városvezető megválasztását levették a napirendről.
A Jammertal Borbirtok tulajdonosa hitvallása valóban naggyá tette Villányt, hiszen 2021-ben a Jammertal Borbirtok 2015-ös Cassiopeia Merlot-ja kapta a legmagasabb pontszámot a Concours Mondial de Bruxelles 2021 (CMB) nemzetközi borversenyen. Ez lett abban az esztendőben a világ legjobb vörösbora. Erről a hitvallásról, sikerről, munkáról, jó borokró
A francia tárca közleményében a nemzetközi jog szerinti kötelezettségekre hivatkozott, amelyek a Nemzetközi Büntetőbíróságban nem részes államok mentességére vonatkoznak, ami Izrael esetében fennáll.
A Z generáció új kihívások elé állítja az európai biztosítási piacot. Ők a digitális technológiák fejlődése, a gazdasági bizonytalanságok és a környezeti válságok hatására másfajta hozzáállással viszonyulnak a pénzügyi és biztosítási termékekhez. Amellett, hogy elsősorban a személyre szabott és kisebb biztosítási termékeket keresik, a családi és ba
A programban a Magyar Honvédség kiemelt szerepet kapott, pilot jelleggel katonák biztosítják a jogosítvány megszerzéséhez szükséges gyakorlati képzést Szolnokon.
Január 1-jétől 1 és 10 millió forint közötti összegű hazai diákhitellel válthatják ki meglévő külföldi hallgatói hitelük egy részét vagy egészét azok, akik vállalják: a hitelkiváltást követő 7 éven belül legalább 5 évig hallgatói jogviszonyt vagy munkaviszonyt tartanak fenn Magyarországon.
Szlovákia védelmi minisztere szerint a kormány igyekszik felkészülni az egészségügyi szektorban az orvosok tömeges felmondásával összefüggésben kialakuló rendkívüli helyzetre, hogy ne kerüljenek veszélybe az emberek.
Íme egy titok, ami valójában nem is titok - sokan pisilnek a zuhany alatt. Talán te is azok közé tartozol, akiket nem érdekel, hiszen az egész a lefolyóba folyik, vagy talán inkább azok közé, akik ezt nem tartják higiénikusnak.
Egy remek remake, avagy a Valami Amerika-filmek, a Kincsem és a Toxikoma rendezője független színekben szól a szívünkhöz, és dolgoztatja meg a rekeszizmainkat.
Idén ismét ünnepélyes díjátadón hozza nyilvánosságra a Michelin Guide, mely magyarországi éttermek nyerték el a világ vezető gasztrokalauzának elismeréseit. Már csak két hetet kell várni, hogy kiderüljön, mely hazai vendéglátóhelyek érdemesek a szigorú ítészek értékelései alapján a jól ismert csillagra, Michelin-ajánlásra vagy ár-érték arányuk és m
Két fordulat is volt a ma megjelent pénztári statisztikák sorai között: egyrészről az önkéntes pénztáraknál hosszú idő után nőtt a taglétszám, másrészről búcsúznunk kell az eddigi magán-nyugdíjpénztári adatközlésektől. Az önkéntes kasszáknál a befizetések is jól haladtak, de kérdés, mit hoz az év utolsó három hónapja most, hogy már azt is tudjuk, c