A Rába csoport jelentős visszaesést tapasztalt 2024 harmadik negyedévében, ami az autóipar széles körű hanyatlását tükrözi. A vállalat árbevétele és a leányvállalatok nyeresége is többnyire csökkent, miközben a gyártási költségek továbbra is magasak maradtak. A mezőgazdasági szegmens különösen súlyos veszteségeket szenvedett el. A cégcsoport igyeks
A nemzetközi zeneiparra jelentős hatású szakembereket díjaztak a Pollstar és a VenuesNow zeneipari szaklapok által életre hívott Impact International: EU/UK elismeréssel. A díjazott szakemberekből álló sorban ott van Kádár Tamás, a Sziget Szervezőiroda cégvezetője is.
A Bitcoin árfolyamcsúcsa után, a figyelem az alternatív kriptovaluták felé terelődött. Ezek az altcoinok és mémérmék még nagyobb hozamot hozhatnak. Azok a befektetők, akik lemaradtak a BTC szárnyalásáról, most a jelentős növekedési potenciállal rendelkező feltörekvő tokenek vásárlásába kezdtek. Az egyik kiemelkedő versenyző az XYZVerse (XYZ), egy ú
Goldmark Péter Károly-díjat kapott Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Magyar Katolikus Rádió alapító vezérigazgatója, valamint Andrássy György, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiaszolgáltatási és médiafelügyeleti igazgatója Koltay Andrástól, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökétől.
A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a parkolási reformot, amely 2026-tól drágábbá és digitálisabbá teszi a parkolást. A zöld rendszámos autók már nem parkolhatnak ingyen, a hétvégi díjmentesség megszűnik, és a parkolóautomaták is eltűnnek.
A Liga nemmel szavazott az Ursula von der Leyen vezette új összetételű Európai Bizottságra, amely a mindenkori legkevesebb szavazatot kapta az Európai Parlamentben – írta közösségi oldalán Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a jobboldali párt vezetője szerdán. Matteo Salvini hozzátette, hogy a Liga a Patrióták Európáért pártcsaláddal egy
Az idei évben is óriási különbségeket látunk az egyes jövedelmi ötödök keresete között. A legjobban kereső ötöd bruttó keresete csaknem ötször akkora, mint a legalacsonyabb fizetéssel rendelkezőké.
A korábbi rekordot egy nappal korábban állította fel honfitársa, Yoann Richomme, aki 579,86 tengeri mérföldet (1073,9 km) hajózott. Az élen a francia Charlie Dalin halad, a második helyezett Thomas Ruyant hátránya 49,22 tengeri mérföld. Az új rekorder Simon a harmadik (60,90 t.m. hátrány), Richomme pedig a negyedik 70,34-es hátránnyal. Weöres Szab
Filmben látni olyat, mint ami a Tűzoltó utcában történt ma délután. Egy Mercedes vezetője szóváltást követően elgázolt egy futárt, majd puszta kézzel esett neki a sérültnek.
Nem mintha sok közünk volna a hálaadáshoz, azaz a Thanksgiving Day-hez, amely az egyik legrégibb és tipikusan észak-amerikai ünnep, és amely idén november 28-ra esik. De a pulyka nálunk is év végén jut főszerephez, ha nem is novemberben és nem is mindig egészben sütve. Ennek a szárnyasnak a hazai termeléséről és forgalmazásáról beszélgettünk Dr. Cs
A Spektrum legújabb saját gyártású produkciója az ember és az állatvilág különleges együttélését, az állatorvosi munka rejtelmeit, a nem mindennapi veszélyekkel járó fajmentést, valamint a fajok megóvását mutatja be. A Dr. S.O.S. – Vészhelyzet a vadonban nyolc epizódjában vadlovak, orrszarvúk, ragadozó madarak, medvék, vad- és nagymacskák, bölények
Annak érdekében, hogy az adventi ünnepkör ne végződjön tragédiával, előzzük meg az ilyenkor jellemző lakástüzeket - figyelmeztetett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Először december 7-én, szombaton rendeznek jótékonysági vásárt az imaházban. A befolyt összegből a Békés Vármegyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház gyermekosztályát és a gyermekpszichiátriát szeretnék támogatni. December 7-én a jótékonysági vásár mellett lehetőség nyílik véradásra is. A délelőtt folyamán pedig Merényi Zoltán lelkipásztor tart
A karácsonyi készülődést nem lehet elég korán kezdeni. Mivel a boltok polcain régóta rendelkezésre állnak a különböző ünnepi fogások alapanyagai, így mi is összegyűjtöttük a közkedvelt karácsonyi ételek receptjeit, hogy biztosan kéznél legyenek, amikor szükség lesz rájuk.
A társkereső appok mögött sikeres üzleti vállalkozások állnak, amelyek népszerűségük érdekében kihasználják a társkeresőket: például úgy, hogy az emberi psziché működését ismerve tudatosan függővé teszik őket, akárcsak a nyerőgépek a játékosokat, vagy a közösségi média a felhasználókat. És az sem egyértelmű, hogy támogatják-e valóban a társtalálást
Nemsokára elindul a Gáspárék című műsor a TV2-n, ami gyakorlatilag a Győzike show reneszánsza lesz. Elképesztő, hogy a családnak milyen nézettsége volt az RTL-en anno.
Az orosz rubel a legalacsonyabb árfolyamra süllyedt a dollárral szemben az új nyugati szankciók és a növekvő geopolitikai feszültség nyomán Ukrajna teljes körű inváziójának kezdete óta.
Két újabb H225M helikopter érkezett a Magyar Honvédséghez az Airbus Helicopters franciaországi gyártóközpontjából – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
Az emelkedő költségek és a gazdasági bizonytalanságok hatására sokan inkább tartózkodnak a vásárlástól, mintsem, hogy új termékekre költsenek. Ugyanakkor a Jófogás felhasználói körében végzett felmérés eredményei arra is rámutattak, hogy a vásárlók jelentős része nyitott second hand tárgyak vásárlására, így a használt cikkek iránti érdeklődés növek
Magyarország és Marokkó hasonlóan látja a globális kihívások szinte mindegyikét, ez nem csoda, hiszen két patrióta, szuverenista vezetésű államról van szó, amelyek nem fogadnak el külső nyomásgyakorlást – jelentette ki Szijjártó Péter.
"Az elmúlt évtized aranykornak tekinthető a családok támogatása szempontjából, hiszen harminc olyan támogatási forma van, amely Európa más országaiban nem létezik" – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Mezőkövesden, a Boldog Gizella katolikus óvoda átadóünnepségén. Soltész Miklós hozzátette,
A Bombardier útjai és rejtett tulajdonosi háttere a NER legfelsőbb köreire utalhat. Az OE-LOT Bordeaux-tól Dubajig repült, miközben adatainak blokkolásával próbálnak rejtőzködni.