Halálos kórrá válhat egy szimpla torokgyulladás, gyógyíthatatlan lehet egy banális bőrfertőzés, olyan iramban fejlődnek a gyógyszerek ellenálló szuperbaktériumok. A baj oka, hogy túl sok antibiotikumot használunk ok nélkül is. Okozhatnak-e a pestishez hasonló világjárványt a szuperbaktériumok? Utána jártunk, mit kell tudni róluk.
Bacsa Péter, a Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) ügyvezető alelnöke szerint a honosítások kivezetése helyrebillentheti az európai birkózást a nemzetközi mezőnyben.
A Bolognai Egyetem kutatói összefüggést találtak a mezopotámiai proto-ékírás, a proto-ékjelek, és az ősi hengerpecséteken megjelenő, még régebbi kőbe vésett képek között.
Donald Trump lett az Egyesült Államok 47. elnöke, miután legyőzte Kamala Harris-t az elnökválasztáson. A korábbi elnök visszatérése a Wisconsin államban elért győzelmével vált teljessé, ahol négy évvel ezelőtt szoros küzdelemben vesztett. Trump ezzel az amerikai történelem második olyan elnöke lett, aki nem egymást követő ciklusokban tölti be a hiv
Csütörtökön az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozója, pénteken pedig az informális EU-csúcs lesz Budapesten. Donald Trump győzelmének köszönhetően Orbán kitörhet az elszigeteltségéből, és az amerikai-európai kapcsolat közvetítőjeként fontos szerepet tölthet be a nemzetközi politikában.
Kevés dolog van, ami idegőrlőbb és időigényesebb a konyhában, mint a fokhagyma megpucolása. Szétszedni gerezdekre, majd egyenként nekiállni lehántani róla a külső réteget hosszú perceket vehet igénybe, amely közben az embernek a főzéstől is elmegy a kedve. Létezik azonban egy trükk, amivel pillanatok alatt megpucolhatjuk ezt a hagymafélét – ráadásu
Végképp meghülyültek az amerikaiak, vagy végre megjött az eszük? Trump választási győzelmének okai ennél azért kicsit árnyaltabbak – mit mutat meg az elnökválasztás a 21. század Amerikájáról, és mit tanulhatunk ebből?
2024 nyarán lezajlott az Atmedia, a Scores Group, a Gemius és a G-Meter out of home (OOH), vagyis az otthonon kívüli tévénézettség-mérés tesztprojektje – jelentette be Karácsony László, az Atmedia stratégiai és marketing igazgatója a BigPicture konferencián. Az OOH nézés a foci EB élő közvetítései alatt 12% ratingtöbbletet jelentett a 18-59-es koro
A trónörökös Dél-Afrikába látogatott, ahova Katalin hercegné nem tartott vele. Vilmos beszédében őszintén nyilatkozott a walesi hercegné egészségi állapotáról is.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A munkavállalók szinte kivétel nélkül szeretnék látni az álláshirdetésekben, hogy mennyit kereshetnek egy adott pozíció betöltésével, és hasonló az egyetértés abban is, hogy a felvételi folyamatok gyakran túl hosszúak és túl sok körből állnak. A cégeknek különösen fontos ügyelniük a megjelenéseikre akár a médiáról, akár weboldalról vagy közösségimé
Az OpenSea a világ egyik legnagyobb és legismertebb NFT piactere, ami 2017-ben indult el. Az Ethereum hálózatán működő platform az egyik legnagyobb forgalommal rendelkező piactér, azonban az elmúlt években háttérbe szorult olyan projektekkel szemben, mint a Blur, a Rarible vagy a Magic Eden. A vállalat vezérigazgatója szerint 2024 decemberében elin
Közleményükben hangsúlyozzák: cél, hogy az öntözött területek nagysága a következő években is folyamatosan emelkedjen a termelés biztonsága és a magasabb értékű kultúrák termesztésének növelése érdekében. Ezt szolgálja az összesen 65,8 milliárd forintösszeggel - november elején - meghirdetett két pályázati konstrukció is.
2025-ben közel 3000 milliárd forintnyi tőke- és kamatkifizetés terheli majd a magyar államkasszát, ebből 1800 milliárd forintot a prémium állampapírokra kell kifizetnie az államnak, aminek a java része jövő év első negyedévében lesz esedékes. Az egyik legnépszerűbb hazai állampapír, a PMÁP kamata alaposan visszaesik jövőre, nagy kérdés, hogy mi tör
Az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban az első napokban biztosítót váltók az Insura alkusz adatai szerint átlagosan 13 ezer forintot spóroltak. Csaknem háromnegyedük a Genertelnél, a Signalnál, valamint a Generalinál kötötte meg új, kedvezőbb árú biztosítását.
Ha könyvet írnék Budapestről, biztosan ő volna az egyik, akit felkérnék, hogy illusztrálja. Letisztult, szinte egy vonallal készített grafikáiból, szitanyomataiból sugárzik a város iránti szeretete. A tipográfus, plakáttervező, illusztrátor Nemes Anita kacskaringós utat járt be addig, amíg rátalált a hivatására, és kialakult jól felismerhető, egyed
Bár Trump kampányprogramjával az amerikai olajtermelés támogatására tett ígéretet, megválasztásának az olajpiacra gyakorolt hatása továbbra is bizonytalan - írja a Cnbc.
36 éves lett Emma Stone, Hollywood érces hangú sztárja. Bár a színésznő lehetett volna az a bizonyos szomszéd lány, azonban az utóbbi években fordulatot vett karrierje, és egyre furcsább szerepeket vállalt a színésznő. Ebben két rendező is cinkosa: Giórgosz Lánthimosz a csodaszép színésznő abszurd oldalát, Nathan Fielder pedig a szinte nézhetetlenü
Az árufuvarozás zöldítése megkerülhetetlen, és ötéves távlatban növekedni fog az e-járművek aránya a magyar logisztikában a Siemens megbízásából készült ágazati kutatás szerint.
Szeptember 10-én újabb mérföldkőhöz érkezett a munka: kiadták az ISO 56001:2024 – Innovation Management Systems Requirements dokumentumot, amelynek alkalmazására más ISO szabványokhoz hasonlóan tanúsítást lehet kérni. A szabvány kiadásának ünnepélyes bejelentésére az ISO 279. számú Technikai Bizottsága plenáris ülésének keretében szervezett nemzetk
A vevők tájékoztatását végző asszisztens egy autószalonban, vagy éppen az idős és magányos emberek otthoni egészségügyi felügyeletét ellátó segítő – számos területen lehet alkalmazni Mornine-t, a Chery Group és az
Két Munkácsy festmény érkezett szerda kora délután az Almásy-kastélyba. Liska András, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője itt a 70 millió forint biztosítási értékkel bíró Tanító című tanulmányt mutatta meg, ezeken a felvételeken pedig a Colpachi iskola című mű vázlat került elő a csomagolásból. Ez a munka 50 millió forintos biztosítási értékk
Követi a fővárosi drágulási ütemet a vidéki lakáspiac: éves szinten majdhogynem a budapestivel megegyező mértékben emelkedtek a négyzetméterárak, különbség legfeljebb a lakástípusok között mutatkozik – ismertette az Otthon Centrum (OC) harmadik negyedéves összegzését Kosztolánczy György vezérigazgató.
"Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson a liberális és progresszív eszmék vereségét jelenti" – mondta Robert Fico szlovák kormányfő az amerikai elnökválasztás eredményére reagálva. A cseh politikai vezetők gratulációkat, de egyben elvárásaikat is megfogalmazták, amikor Donald Trump választási győzelmét kommentálták.