Van amelyikből csak egy készült a forgatásra, van amelyikből öt, vagy tíz, pláne ha sok funkciós volt, tehát nem csak úton, terepen kellett száguldania, hanem vízen is úszni, levegőben repülni. Az biztos, hogy a filmsikeres autók replikái is népszerűek, ezért szaporodnak eredeti méretben, kicsiben. Mert hogy makettként is jó üzlet mindegyik. Persze
Balogh Edina és Szabó Simon könnyes szemmel vettek búcsút a Nyerő Páros többi játékosától. Hiába reménykedtek a legutolsó pillanatig, végül az ő párosuknak kellett távoznia a műsorból. Edina úgy érzi, rengeteg érzéssel és élménnyel gazdagodtak a játék során, amik csak megerősítették a kapcsolatukat.
Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete szerdán délután beszélt egy fogadáson. David Pressman szerint a mostani amerikai elnökválasztás megváltoztathatja Amerikát, de nem változtatja meg Magyarországot. Szerinte a magyar kormány kicsinyes játékokat játszik, ami méltatlan Kossuth és Széchenyi örökségéhez.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hitelezési felmérésére adott válaszok alapján 2024 harmadik negyedévében a bankok összességében változatlanul hagyták a vállalati hitelfeltételeket, melyeken a következő fél évben sem terveznek változtatni – írja honlapján az MNB.
Karoline Leavitt, republikánus jelölt kampányának sajtótitkára a Fox Newsnak nyilatkozott egy reggeli műsorban, amelyben kifejtette, hogy Donald Trump a beiktatását követően nekilát beváltani az ígéreteit.
A British Airways gépe félúton az Atlanti-óceán felett fordult vissza, aminek következtében több száz utas kilenc órát repült a semmibe. A Boeing 777-es kedd reggel indult Londonból a Costa Rica-i San Josba, de nem fejezte be az utat.
Christophe Hansen, az EU új mezőgazdaságibiztos-jelöltje a gazdálkodók jövedelmének támogatása mellett foglal állást. Fel kívánja azonban használni az ellentmondásos Stratégiai Párbeszéd ajánlásait. Összegyűjtöttük, milyen további tervei vannak.
Bejelentette győzelmét Donald Trump, a nem hivatalos eredmények szerint ő lesz az Amerikai Egyesült Államok 47. elnöke. Trump azt állította, addig nem pihen, amíg erős és biztonságos Amerikát nem teremt. Íme, a teljes győzelmi beszéd.
Témák: Szerdán a kormányhivatalban tartotta idei második féléves ülését a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság. Az eseményen hárman kapták meg a Békés Vármegye Védelméért emlékplaketteket, és elismerték Zalai Mihály leköszönő vármegyei elnök, valamint Tóth Zoltánné, nyugdíjba vonult vármegyei vöröskereszt vezető munkáját. Több, mint 1000 vonu
A Buckingham-palota hivatalos közleménye szerint Kamilla királynénak az orvosai rövid pihenőidőt javasoltak a fertőzés miatt, és remélik, hogy a hétvégi megemlékezésekre már felépül.
Pár napja még Forma-1-es autót vezethetett versenyhétvégén a Ferrari egyik biztoskezű tesztpilótája, most viszont őt is elcsaklizta az a bajnokság, amely az utóbbi időben porszívóként szippantja fel a Scuderia által parlagon hagyott tehetségeket.
Az európai autóipar már eddig is szenvedett, elsősorban amiatt, hogy piaci részesedést veszített Kínában, kisebb részt pedig az Európában is növekvő elektromos autók jelentette konkurencia miatt.
Az UniCredit vezérigazgatója, Andrea Orcel optimista hangvételű nyilatkozatot tett a Commerzbankkal kapcsolatos esetleges megállapodásról. A bankár hangsúlyozta a hatékonyság és nyereségesség fontosságát, miközben az UniCredit kiemelkedő harmadik negyedéves eredményeket produkált. A német kormány ellenállása és a Commerzbank független stratégiája e
Az öntözésfejlesztés a magyar mezőgazdaság versenyképessége erősítésének egyik alapvető feltétele. A termelői beruházások számára jelentős pályázati lehetőségek voltak elérhetőek a Vidékfejlesztési Program keretei között, a lehetőség pedig az új támogatási ciklusban is a gazdálkodók rendelkezésére áll - jelentette be szerdán az Agrárminisztérium (A
Rejtélyes zöld fények repültek át Leicester fölött, egy máglyás és tűzijátékos ünnepség közben. Egy szemtanú, aki észrevette az UFO-kat, képet is készített róluk és válaszokat keres, mit láthatott aznap este.
Kapkodjuk a fejünket, milyen elbűvölő teremtéssé cseperedett Victoria és David Beckham egy szem lánya, Harper, aki a napokban édesanyja oldalán tündökölt a vörös szőnyegen.
A hazai piaci folyamatok és a nemzetközi trendek alakulása nyomán 2025. január 22-25. között nem kerül megrendezésre a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ helyszínén, az AgromashEXPO-val egy időpontban tartott AgrárgépShow kiállítás.
Visszatért Noszály Sándor: az Instagram-történetében jelentkezett be a teniszező, miután az utóbbi időben megromlott a mentális állapota. A kezelését megkezdték, de még hónapokba telhet, mire jó állapotba kerül. Mint kiderült, a sportolónak bipoláris zavara van, ami az utóbbi időben felerősödött tünetekkel jelentkezett.
A Harry Potter-filmek jövője a Legendás állatok és megfigyelésük 3. után borúsnak tűnt, de a Warner Bros. legújabb Trónok harca-frissítése után most elkerülhetetlennek tűnik egy új film. Az HBO közelgő Harry Potter-remake-je talán újra fellendíti a varázsvilág sikerét, hiszen a televíziós közeg lehetővé teszi az írók számára, hogy hűségesebben adap
Ugyan az amerikai elnökválasztás hivatalos eredményeire még várni kell legalább a hétvégéig, azt már lehet tudni, hogy jelentős változás nem lesz a jelenlegi álláshoz képest. Borítékolható, hogy Donald J. Trump lesz az Egyesült Államok 47. elnöke, s ezzel ő a második elnök, akit egy terminus kihagyása után újra megválasztanak. Mutatjuk, hogyan reag
A német kormány válságba került, miután Olaf Scholz kancellár elbocsátotta Christian Lindner pénzügyminisztert. A döntés hátterében a kabinet jövőbeli gazdaságpolitikájáról folytatott, több hete tartó vita áll. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a kancellár rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze szerda estére.
Pesszimisták a magyarok, amikor az időskori megélhetésre terelődik a téma. Az OTP Bank idei öngondoskodási felmérése alapján 46% úgy készül, hogy nyugdíj mellett is kénytelen lesz munkát vállalni a megélhetéshez szükséges jövedelemkiegészítés érdekében- derül ki a Bankmonitor kutatásából.
Hihetetlen jótékony hatásai vannak egy bizonyos étrend-kiegészítőnek, amit érdemes naponta szedned, ha azt szeretnéd, hogy szervezeted elképesztő előnyökhöz és pluszokhoz jusson.
Egy jól formázott szemöldök nemcsak az arcvonásainkat hangsúlyozza ki, hanem kiemeli a szemeket, valamint fiatalosabb megjelenést is kölcsönöz az arcunknak. Az évtizedek során változó trendek és stílusok formálták, hogy milyen szemöldököt tartottunk "tökéletesnek". Gondoljunk csak vissza a '90-es évek cérnavékony trendjére, vagy az utóbbi évek dús,
A Használtautó.hu szakértője 3 különböző árkategóriában, 3 millió Ft alatt, 3 és 5 millió Ft között, valamint 5 millió Ft felett nézte meg a legnépszerűbb manuális és automata váltós modelleket. 2024 októberéig a 3 kategória top 5 manuális váltós modelljeire összesen 641 ezer, míg az automata váltósokra ez idő alatt 104 ezer telefonos érdeklődést i
Az elmúlt évek során Nagy Katica nemcsak a színészetben vált ismertté, hanem egyre inkább elmélyült az asztrológia világában is. Új sorozatunkban a nyugati asztrológia alapján ismert személyiségek horoszkópját elemzi, ahol elsősorban a Nap-, Hold-, és Aszcendens-jegyek szerepére helyezi a hangsúlyt, de további nyolc bolygó kölcsönhatásával is fogla
Lefekvés után még órákig forgolódsz az ágyadban? Hajnalban kipattan a szemed és a cikázó gondolataid nem hagyják, hogy újra álomba szenderülj? Egy alvásszakértő szerint létezik egy egyszerű módszer, melynek segítségével nemcsak jobban alhatsz éjszaka, de a hálószobádat is hangulatosabbá varázsolhatod. Íme, 5 csodaszép növény, melyek mellett olyan m
Az angol királyi család tagjai - például Katalin hercegné vagy Meghan Markle - valószínűleg hónapokat töltöttek azzal, hogy megálmodják a tökéletes esküvői ruhájukat a nagy napra. Azonban mivel rangjukból adódóan tele van a naptáruk "black tie" eseményekkel, a menyasszonyi ruhákról a boldogító igen után sem kellett lemondaniuk.
Vilmos herceg egy kívülálló számára nagyon jómodorúnak, kedvesnek, mosolygósnak, kiegyensúlyozottnak tűnik, de igazán csak azok tudnak véleményt mondani róla, akik már találkoztak vele. Ezúttal David Beckham és Victoria Beckham fia, Brooklyn árulta el egy interjúban, milyennek is ismerte meg a trónörököst.