Paul Koudounaris új könyve az európai állattemetők történetét tárja fel, bemutatva, hogyan őrzik meg az emberek elhunyt kedvenceik emlékét a különböző kultúrákban.
Egy új szereplő hullámokat kelt a kriptopiacon alacsony belépési árfolyamával, és célja, hogy két éven belül túlszárnyalja a már bevált tokeneket, mint a Dogecoin és a PEPE. Ez a feltörekvő token egyre nagyobb érdeklődést vált ki a befektetők körében, akik a következő nagy sikert keresik a mémek ihlette kriptovaluták világában. Az XYZVerse, az első
Japán hadiipara olyan mértékben pörgött a második világháború idején, hogy kerámiából készült érméket is forgalomba bocsátottak. Ezekről úgy tudták, hogy megsemmisítették őket, azonban előkerült néhány túlélő.
Ünnepélyes kereskedésindító csengetéssel emlékezett meg pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a Richter Gedeon Nyrt. tőzsdei bevezetésének 30. évfordulójáról. Ezt közölte a BÉT. A részvénypiaci részvétel jelentős mértékben járult hozzá a gyógyszeripari vállalat sikereihez mind belföldön, mind külföldön. Így indokolták az évforduló jelentőségét a k
Az ENSZ és ötven tagállama megkongatta a vészharangot New Yorkban a kórházak ellen bevetett zsarolóvírusok terjedése miatt, amelyek a paciensekre, sőt a nemzetközi békére nézve is veszélyesek.
Osváth Zsolt, a hazai digitális média világának egyik meghatározó alakja az elmúlt években rendkívüli népszerűségre tett szert. Kreatív tartalmaival, sokszínű online jelenlétével és szókimondó stílusával nemcsak a fiatalokat, de a különböző generációkat is megszólította. A népszerű ZSHOWtime műsora mellett csütörtökönként a VIASAT3 Őszinte leszek c
Az elemzők által vártnál jelentősebben javult a Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe novemberben. Az ismertetett előzetes adatok szerint a Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe novemberben 73,0 pontra, héthavi csúcsra emelkedett az októberi 70,5 pontról. Az elemzői konszenzusban kevésbé javuló mutató, 71,0 pont szerep
Bőséges halkínálat várja a vásárlókat idén karácsonykor - erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője. Lévai Ferenc elmondta azt is, az aszálykárok mellett kell-e áremelésre számítaniuk a fogyasztóknak.
A konyhának, étkezőnek a legtöbb családban fontos szerepe van, ezért aligha lehet elég pénzt áldozni erre a helyiségre. Ugyanakkor szerencse, hogy nem csak a komplett bútorcsere dobhatja fel a lakásnak ezt a részét – a kisebb-nagyobb volumenű változtatások is nagyon sokat jelentenek.
Az elsőrendű "A" kategóriába emelte Horvátország adósosztályzatát a Moody’s Ratings, mindenekelőtt az államadósság jelentős csökkenésével és a horvát közfinanszírozási helyzet ebből eredő markáns erősödésével indokolva a döntést. A nemzetközi hitelminősítő Londonban bejelentette, hogy az eddigi "Baa2"-ről egyszerre két fokozattal "A3"-ra javította
Az európai ember azt gondolja, a rovarlárvák fogyasztása csak más kontinensekre jellemző, a felvilágosult és szigorú élelmiszer-biztonsági rendszerrel működő Európában ilyesmi nem fordulhat elő. Nos, az európai ember téved.
Már veled is előfordult, hogy egy palack bor, amit egyik nap imádtál, másnap már laposabb ízvilágú volt? Egyes szakértők szerint az okot a Hold állásában kell keresni.
Elsőként két vidéki rehabilitációs centrumban, Hévízen és Harkányban vehetik igénybe a gerincvelői izomsorvadással (SMA) élő felnőtt betegek az élhetőbb életet biztosító rehabilitációs programot - közölte a Magyar Balneológiai Egyesület (MBE) szombaton az MTI-vel.
Bár a tél közeledtével egyre kevesebb dolgunk akad a kertben (vagy az erkélyen a balkonládában), novemberben még érdemes elültetni néhány virághagymát. Némelyikben akár már télen is gyönyörködhetünk.
A Fidesz idős szavazóinak halálát vizionálja, mégpedig százezres nagyságrendben Raskó György. A Tisza Párt szakértő-támogatója egy posztban a fideszes szavazókról azt írta, a "Tiszának kedvez, hogy az idős korosztály tagjai közül a következő választásokig sokan, százezres nagyságrendben kiesnek mint szavazók…" – közölte az M1 aktuális csatorna szom
Íme a meglepő zöldség, amit feltétlenül meg kell mosnod felhasználás előtt. A szakértő szerint ezt a zöldséget gyakran elfelejtjük leöblíteni, pedig ez elengedhetetlen a biztonságos fogyasztásához.
Újra tombol a járvány, bár azt hitték sokan, már túl vagyunk rajta. A szakemberek óvatosak, az emberek fáradtak, a vírus pedig láthatóan nem tűnt el sehová.
Ezúttal nyolc magyar állampolgárt és két külföldi állampolgárságú rokonukat, továbbá egy ír és egy spanyol állampolgárságú személyt juttattak ki a közel-keleti országból.
Az Ethereum Alapítvány arról számolt be, hogy a kincstári állománya összesen mintegy 970 millió dollárt tesz ki, amelyből 788,7 millió dollárnyi kriptóban és 181,5 millió dollárnyi nem kriptovaluta alapú befektetés és eszköz között oszlik meg 2024. október 31-én. A szervezet a jelentésben felvázolta a frissített összeférhetetlenségi politikáját is,
A Magyar Tudomány Ünnepén magyar kutatók hosszan sorolták, mik az okai annak, hogy évtizedek kutatás-fejlesztése után sincs még működő fúziós erőművünk. Kihívásból van elég, ez viszont nem azt jelenti, hogy nem érdemes dolgozni a technológián, sőt.
Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes szerint Moszkva és Washington "zárt csatornákon, katonai és politikai szinten cserél információt Ukrajnával kapcsolatban".
Úgy tűnik a rapper még most sem tette túl magát a volt feleségén, hiszen hiába Kulcsár Edinával megy vacsorázni, akkor is azzal foglalkozik, hogy Nagy Melanie figyelmét felhívja magára. G.w.M ugyanis ahelyett, hogy egy romantikus vacsorán részt vett volna a feleségével, inkább jelenetet rendezett, csakhogy Melanie ráfigyeljen.
Egy kutatásban 445, átlagosan 76 éves, nem demens embert vontak be. Az eredmények szerint 42 embernél mutatkoztak az ún. motoros kognitív kockázat szindróma (MCR) jelei.