Amíg Olaf Scholz Budapesten az EU-csúcson tárgyalt, a Bundestagban egymásnak estek a pártok, de semmit sem közeledtek az álláspontok, így nem tudni, meddig lesz kisebbségi kormány, és mikor lehetnek előre hozott választások.
Legyen szó egy végtelen groupchat után végre tető alá hozott csajos estéről, vagy romantikus minőségi időről - szerintünk univerzálisan elfogadott tény, hogy a kivételes alkalmakat egy jó étteremben eltöltött, tökéletes este koronázhatja meg igazán. Összegyűjtöttünk három olyan, a Botaniq Collection égisze alá tartozó éttermet, amelyek még a hétköz
Nem tért haza üres kézzel dél-afrikai körútjáról Vilmos herceg: egy olyan kedves ajándékot vitt haza feleségének, Katalin hercegnének, amely minden nőnek tetszett volna. A meglepetés igazán különleges, ugyanis az afrikai országban készült.
A stratégiai együttműködés Argentínával jelentősen megerősíti Magyarország pozícióját a nemzetközi politikai térben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Buenos Airesben.
Amikor igazán ki szeretnék szakadni a mindennapi rohanásból, és újra meg akarom találni a belső egyensúlyomat, egy olyan helyre vágyom, ahol a nyugalom és az egészség végre igazán előtérbe kerül. A sárvári Melea – The Health Conceptben minden adott, hogy a tökéletes testi-lelki feltöltődés megvalósuljon.
Az okostelefon szinte észrevétlenül vált a fiatalok mindennapjainak elengedhetetlen részévé, egyfajta pajzsként működik az életükben. De vajon milyen hatása van a mentális egészségükre, ha a megküzdései mechanizmusaik egyik legfontosabb eszköze a zsebükben lapul?
Vasárnap reggel 4:55. Éppen reptéren állok sorban a “reggeli" kávémért, amikor azon gondolkodom, hogy milyen szerencsés vagyok. Na nem az éjjel 3 órás kelés miatt, sokkal inkább azért, mert ismét úton lehetek. Ezúttal Angliába tartok és körutam során a Harry Potter-filmek legendás helyszínei közül többet is útba ejtek.
A Budapest Fashion Week 2024 őszén visszatér, hogy izgalmas bemutatókkal és lenyűgöző kiállításokkal bűvölje el a divatrajongókat. A háromnapos rendezvény, amely november 13-15. között kerül megrendezésre a Városligeti Műjégpálya dísztermében, nemcsak a legújabb trendeket mutatja be, hanem tiszteleg a Kenguru márka 30 éves múltja előtt is. A 14 des
Egy téma, mely fontos számunkra, szabályosan beleeszi magát a mindennapjainkba, majd olyan természetességgel válik az egyetlen gondolatkörré, amivel foglalkozunk, mintha mindig is erről szólt volna az életünk.
Egy nő, aki szembeszállt sorsával és 7000 mérföldön át bebizonyította, hogy a kitartás és a hit a legerősebb útitárs. Mesannie Wilkins története nemcsak egy utazás, hanem az emberi akarat diadala is, amely mindannyiunknak azt tanítja, hogy bármilyen nehéz is az élet, a céljainkért igenis érdemes küzdeni.
A történelem bővelkedik emlékezetes beszédekben, amelyek mély benyomást tettek az emberiségre - akár negatív, akár pozitív értelemben. De vajon te felismered ezeket az idézeteket, és meg tudod mondani, kinek a szájából hangzottak el? Tedd próbára magad!
Hónapok óta csak külön-külön láthattuk Meghan Markle-t és Harry herceget: kötelességeik és munkáik elszólították őket egymás mellől. Most viszont, hosszú idő után először közösen álltak a kamerák elé.
Autóval jutunk el A-ból B-be, az ételünk és alapanyagaink így jutnak el hozzánk. Ham nem használunk autót, fogyasztásunk révén akkor is ki vagyunk szolgáltatva a közlekedésnek, szállításnak. Senkiben sem merül fel annak a kérdése, hogy kell-e fenntarthatóbbá tenni a közlekedést, a hogyant illetően azonban sok mindenről tudunk vitatkozni.
Az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok egymással együttműködve lépnek fel a Temu fogyasztók széles körét érintő jogsértő gyakorlataival szemben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.
Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa szerint az első félidőben csapatának több megingása is volt védekezésben a Dinamo Kijev ellen a csütörtöki Európa-liga összecsapáson, de a szünetben sikerült rendezni a sorokat, a 4-0-ás végeredmény pedig minden előzetes várakozást felülmúlt.
Jól emlékszem arra, amikor először készítettem töltött kelt. Akkoriban kezdtem megbarátkozni a kelkáposztával, és már értettem, hogy a főzelék belőle lehet kedvelt, finom étel, nem muszáj, hogy a menzásra hajazzon. Óvatosan nyúltam a tölteni kívánt levelekhez, pontosan betartottam a recept utasításait, hogy mindenképpen kívánatos legyen, ne csupán
A Német Gazdasági Klub különdíját vehette át Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a két ország közötti gazdasági kapcsolatok erősítése érdekében tett erőfeszítéseiért. Az eseményen a nemzetközi versenyképesség kihívásait is elemezték.
A kormány elkötelezett a családok védelme mellett, melynek egyik elemeként ösztönözni és segíteni kívánja a családokat abban, hogy megtakarításaik megőrizhessék a reálértéküket.
Donald Trump támogatja Izraelt abban, hogy az iráni olajmezők ellen végezzen csapásokat. Ennek azonban az a feltétele, hogy ez még a hivatalba lépése előtt történjen meg – fogalmazott Mike Evans evangélikus vezető, a jeruzsálemi Cion Barátai Múzeum alapítója.
A jövő héten a magyar mozikba is megérkezik a Gladiátor régóta várt második része. Sokan már most azt találgatják, hogy vajon az év egyik mozgóképes szenzációjaként beharangozott történelmi kalandfilm a későbbiekben kaphat-e bővített változatot. A kérdést maga a rendező, Ridley Scott válaszolta meg.
Saját blokklánc indítását jelentette be a Kraken. Az egyik legrégebb óta üzemelő kripto tőzsde InkChain néven tervezi elindítani az Optimism OP stack keretrendszeren alapuló Ethereum Layer 2 szolgáltatását. A testnet november 11-én, a fő hálózat valamikor 2025-ben fog elindulni. InkChain, Optimism A Kraken „jobb felhasználói élményt” és egy „egysze
Egyre inkább elmosódik az éles határ a nőies és férfias szakmák között. Ma már a nők is lehetnek mentőápolók, autószerelők, vagy a férfiak fodrászok, szociális gondozók. Nézzük meg ezeket a példákat közelebbről! Egészségügyi szakmák a nemek vonzásában Régebben az egészségügyi szakmákat kifejezetten női munkakörnek tartották, a betegek fizikai és me
A brit Standard Chartered és a Wise együttműködése révén jelentősen bővülnek a nemzetközi pénzküldési lehetőségek. Az SC Remit ügyfelei 21 különböző devizában indíthatnak utalásokat, mindezt a legjobb árfolyamon, másodpercek alatt. Az integráció első lépéseit már elkezdték, és hamarosan új piacokkal is bővülhet a szolgáltatás. Az SC Remit a Standar
Karácsonykor a legtöbbünknek szerencsére van lehetősége arra, hogy lelassuljunk, pihenjünk, és több időt töltsünk együtt a szeretteinkkel. Ilyenkor egy nyugodt körülmények között elfogyasztott reggelit is könnyebben be tudunk iktatni, és időigényesebb finomságokat is készíthetünk. Az pedig, hogy már csak hetek vannak hátra karácsonyig, jó okot adha
A mesterséges intelligencia és a virtuális valóság veszélyeiről régóta beszélünk. Az elmúlt hetekben különös eset foglalkoztatta a techvilág szereplőit: egy chatbot miatt öngyilkos lett gyerek szülei perlik a céget. A Character.AI elvileg frissítette rendszerét, ám számos öngyilkossággal foglalkozó chatbot most is elérhető a felületen.
Magyarország egyik legismertebb kozmetikai márkája a Helia-D lesz az Uvse női vízilabda csapatának kiemelt támogatója és névadó szponzora. A Helia-D elkötelezett a női sport támogatása és a tehetséggondozás mellett, ezzel az együttműködéssel pedig aktívan hozzájárul az Uvse utánpótlás neveléséhez, a játékosok professzionális fejlődéséhez, valamint
Andreának döntenie kellett és egészen biztos, hogy most is pont ugyanígy cselekedne. Beteg fia gyógykezelése állt szemben a házuk törlesztőrészletének kifizetésével, ő pedig az előbbit választotta - és most utcára kerültek.
Már az 1970-es években gondolkozott rajta a NASA, hogy napelemeket kellene telepíteni az űrben. Az elgondolás reneszánszát éli, és a Robinhood tőzsdei kereskedési platform társalapítója új cégével több száz speciális műholdat küldene az űrbe.
Január elsején debütál a négy távközlési márka összeolvadásával létrejövő One, amely nagykövetként Szilágyi Áron olimpikon mellett a médiaszereplő Majkát is leigazolta. Bemutatkozott az új szlogen és a türkiz-fekete-fehér logó is.
Kezdődhet az évszak egy forró vagy épp jeges kávéval? A Starbucks az ünnepi szezonra idén is izgalmas italkülönlegességekkel készül, amelyek épp úgy passzolnak a hideg hónapok apró örömeihez, mint a Cream Cold Foam a jeges italokhoz. A klasszikus visszatérők és a merész újdonságok mellett, a kávézólánc több millió okot kínál azok számára, akik a ka
A mikroműanyagok mikroszkopikus aeroszolként viselkednek, amelyek elősegítik a jégkristályok képződését a felhőkben. Ez a jelenség jelentős hatással lehet az időjárási és csapadékmintákra, az éghajlati modellezésre és még a repülésbiztonságra is.
Donald Trump a mai napon hatalmas bejelentés tett: közölte a nagyérdeművel, hogy ki lesz a kabinetfőnöke jövőre a Fehér Házban, a választása pedig kampánymenedzserére, Susan Summerall Wilesre esett. Így Wiles lesz az első nő az Egyesült Államok történetében, aki betöltheti ezt a pozíciót.