Donald Trump megválasztott elnök egyik vezető tanácsadója szerint a januárban hivatalba lépő kormány az ukrajnai béke megteremtésére fog összpontosítani, nem pedig arra, hogy az ország visszaszerezze az Oroszország által megszállt területeket.
Sikeresen kimenekítettek 10 magyar állampolgárt és két hozzátartozót, köztük egy állapotos kismamát Libanonból. A szállítást a Magyar Honvédség és a Külügyminisztérium szervezte meg. Bejrútból az ATV munkatársa, Novák András jelentkezett.
Az egykori sztárpár harca a családi borászat körül talán sosem fog véget érni. A legfrissebb hírek szerint Angelina Jolie óriási összeget kapott részesedése eladásáért, de Brad Pitt ebbe nem nyugszik bele.
A kriptók gyorsan fejlődő világában egy új versenyző készül arra, hogy 2024-ben potenciálisan felrázza a piacot. Az innovatív projektben képes lehet arra, hogy felülmúlja versenytársait és újradefiniálja a piaci dinamikát. DOGEN: Mémcoin az igazi alfák számára, akik mindig nyernek! Engedd szabadjára a benned rejlő belső alfát a DOGEN-nel, azzal a m
A kontinens nagy részének időjárását egy hatalmas kiterjedésű anticiklon határozza meg, melynek középpontja Kelet-Közép-Európa fölött található. Ennek hatására Európa nagy részén nyugodt, száraz, napos, viszont főként az Alpoktól és a Kárpát-medencétől északabbra fekvő területeken tartósan ködös, rétegfelhős az idő - közölte a HungaroMet.
Az anonim, reprezentatívnak tekinthető adatsor 25 magyarországi ügynökség óradíjait összesíti. Segítheti a tendereztetés, illetve az éves büdzsétárgyalások során a kiírók és a pályázók elképzeléseinek közelítését, ezáltal hosszabb távon az ügynökségi szektor fenntarthatóságát.
Az amerikai társadalomból kiábrándultak, valamint az engedély nélkül Amerikában tartózkodók is megpróbálhatnak bejutni Kanadába, akár a csonttá fagyott zöldhatáron.
Egy kínai közalkalmazottat, Wang Moumou-t, 2024. november 8-án életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, miután kiderült, hogy államtitkokat adott el külföldi ügynököknek, hogy kriptobefektetési veszteségeit fedezze. A Bíróság ítélete szerint Wang több mint 1 millió jüant kapott kriptovaluta-tranzakciók révén az általa átadott bizalmas információké
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A politikus szerint a "Raskó György sem jelöltje, sem tagja nem volt a TISZA Pártnak soha. A Fidesznek viszont igen". Majd írt az idősek helyzetéről is.
Amennyiben a cég székhelye és irodája egyben a tulajdonos lakása is, akkor a vásárolt eszközök, mikrosütő, íróasztal, szék, mobilklíma, ülőgarnitúra hogyan számolhatók el költségként? Sajnos nem lehet egy szobát elkülöníteni, hogy csak a vállalkozás tárgyai legyenek benne. Esetleges NAV-ellenőrzésnél mit vizsgálnak? – kérdezte olvasónk. Gyüre Feren
Caroline Ellison, aki korábban az FTX összeomlásában játszott szerepéről tett tanúvallomást, most megkezdte kétéves börtönbüntetését. A Sam Bankman-Fried egykori barátnője a szövetségi ügynökség információi szerint Connecticutban tölti majd le büntetését. Mérsékelt büntetés a tanúvallomásért cserébe A szövetségi hivatal közleménye szerint Ellison a
Nagy Bálint a projektet azzal indokolta, hogy a közlekedési akcióterv egyik legjelentősebb részét képező, csaknem 800 milliárd forintos infrastruktúrafejlesztés mellett szükség van járműfejlesztésre is. Az új járművek beszerzése ugyanakkor hosszú folyamat, egy most megvásárolt vasúti jármű legjobb esetben 2028-ra állhat forgalomba. Érdemes tehát az
A Szaturnusz a fegyelmet, a felelősséget és a struktúrát szimbolizálja az asztrológiában. A születési képletben azt mutatja meg, hogy milyen kihívásokkal és felelősséggel kell szembenéznünk az életünk folyamán. Ez a bolygó felel a karrierünkért is, megmutatja, melyik életterületen lehetnek félelmeink, és hol vagyunk képesek hosszútávú eredményeket
Az Európai Autógyártók Szövetségének (Acea) elemzése szerint szeptemberben 4,2%-kal csökkent az új autók regisztrációja Európában. A negatív rekorderek: Franciaország (-11,1%), Olaszország (-10,7%), Németország (-7%). A leginkább érintett a Stellantis, amely 26%-kal kevesebb autót értékesített, mint az előző hónapban. E számadatok és a színfalak mö
Kínában, amely immár nem a világ legnépesebb országa, drámai módon visszaesett az idén a házasságok száma. Mindezek nyomán felmerült, hogy a romló születési kedvet pénzbeli ösztönzőkkel kellene megtámogatni.
Az ADA és a SOL vezetik a jelenlegi kriptopiaci emelkedést, tranzakciós volumenük jelentős növekedést mutat. A regisztráció nélküli kriptováltást kínáló ChangeNOW platform szerint ez a két token egyre több befektetőt vonz, köztük nagyobb piaci szereplőket is, akik kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra. A tranzakciók növekvő száma arra utal, ho
A Michigan Állami Egyetem kutatói szerint az alma keserűfoltosság megelőzésében a kezelések idejének is döntő jelentősége van. Az USA-ban a népszerű Honeycrisp hajlamos erre az élettani betegségre, ezért több egyetemen is keresik a megoldást.
Ha szeretitek a különleges ízestésű kávékat, amik többek annál, mint hogy egy cukros szirupot raknak bele, akkor ez a hely nektek is tetszeni fog. Sőt, remek sütiket és péksütiket is készítenek!
Teljes automatizálás előtt áll a könyvelés, a kis- és középvállalkozások esetében 2040-re szűnhet meg ez a feladat, nem sokkal később pedig a könyvvizsgálat - vetíti előre friss bejegyzésében a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE). Azt is hozzátették: a nagyobb vállalatoknál ez az időpont 2050-re tehető.
Kihúzták az Ötöslottó 2024/45. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. A 45. játékhéten nem volt telitalálat, így tovább halmozódik az ötös lottó főnyereménye. Jövő héten már 815 millió forint lesz a tét!
Donald Trump megválasztott elnök főtanácsadója szerint a hivatalba lépő kormány az ukrajnai háborúban a béke megteremtésére fog összpontosítani, nem pedig a területek visszaszerzésére.
Az Ada Lovelace brit matematikusról elnevezett robot a szemébe épített kamerák, valamint tudósok által kifejlesztett algoritmus segítségével rajzolja le azt, amit lát. Az általa készített Alan Turing-portré 389 millió forintért kelt el egy aukción.
Megérkeztek Várhelyi Olivér újabb írásbeli válaszai az Európai Parlamentbe. Ahogy arra számítani lehetett, a magyar uniós biztosjelölt politikai támadások kereszttüzébe került szerdai meghallgatásán.
Ennek a 2 csillagjegynek a lelkét sötét fellegek borítják. Sötét fellegek borítják a lelkedet. Elképesztően sok rossz, fájó dolog történt veled. Más talán ebbe bele is rokkant volna lelkileg, de te erős maradtál. Kívülről legalábbis. Mert a lelked belül zokog és vihar dúl. Miért történt mindez? Miért nem érdemled meg végre a jót? A rossz,
"Tamara a jobb kezét nyújtja, de az asszony a bal oldalára mutat. A szív felőli kell, mondja. Megfogja a lány kezét, feltolja a pulóver ujját, a keskeny csuklót vizsgálja. Hunyorogva nézi, forgatja, közelebb húzza magához, az utcalámpa alá." E heti novellánk két, buszra várakozó fiatal nő és egy alacsony, övtáskás asszony kora hajnali találkozását