Az öt egyőzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel csoportjuk első helyén álló győriek jövő vasárnap mai ellenfelük, a Rapid otthonában folytatják szereplésüket a BL csoportkörében.
Még az esküvőjükre sem tanultak be egy klasszikus táncot, Kucsera Gábor a sportra hivatkozva húzta ki magát akkor, felesége pedig babát várt. De most bepótolják - ígérték.
A NASA forradalmi X-59-es sugárhajtású repülőgépe folyamatosan halad az első repülési tesztje felé. Október 30-tól kezdődően a NASA X-59 Quesst (Quiet SuperSonic Technology) programjának mérnökei már több tesztet is végrehajtottak a repülőgép hajtóművén. Az előzetes tesztelések során a mérnökök alacsony fordulatszámon futtatták az X-59 hajtóművét,
A már bejelentett első női kabinetfőnök mellett a világ leggazdagabb embere, egy oltásszkeptikus Kennedy, keményvonalas bevándorlásellenesek és harcias diplomaták kaphatnak szerepet Trump kormányában és a kabinet körüli fontos posztokon. Trump főleg azokat akarja díjazni, akik az elmúlt években kiálltak mellette.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) Facebook oldalán és honlapján részletesen bemutatott szempontok alapján 2040-re várja a KKV körben a könyvelés megszűnését. A nagyvállalati könyvelés és könyvvizsgálat még néhány évtizedig fennmarad majd, de nagyrészt ehhez se kell már ember által végzett munka.
Rendszeresen böngészünk az Instagramon és a TikTok-on a legújabb szépségtrendekért. Az őszi trendeknél most találtunk egy manikűrt, ami újra és újra felbukkan: a burgundi vörös francia körmök.Annak ellenére, hogy ez "csak" egy klasszikus manikűr trend más színben, messze az egyik legjobb őszi körömtrend, amit eddig láttunk. Ráadásul elég sokfélekép
A vírusok nem feltétlenül rosszak, nagyon hasznosak is lehetnek az emberek számára; a víruskutatónak az a célja, hogy ne elszenvedjük a koronavírus-járványhoz hasonló járványokat, hanem minél korábban megelőzzük őket – erről beszélt a Magyar Tudomány Ünnepe kapcsán az InfoRádióban Kemenesi Gábor víruskutató. Szerinte a félelem elleni legjobb fegyve
A katari külügyminisztérium szombaton bejelentette, hogy megrekedtek a gázai tűzszünetet és a túszok elengedését célzó, Izrael és a Hamász közötti közvetítéssel kapcsolatos erőfeszítései.
A Dancing With the Stars mai adásában Tóth Gabit dupla öröm érte: egyfelől szerelmével, Papp Máté Bencével táncolhatott, másfelől mert apjával is. Számára ez egy szerelemműfaj, hiszen ez tipikusan egy apa-lánya tánc. Elárulta azonban, hogy neki nem volt szalagavatója, ahol táncolhatott volna édesapjával, és még az esküvőn sem adatott meg neki. Éppe
Az első körben eddig egyedül a magyar kormány emberét nem engedték át további kérdések nélkül azok közül, akiket az új Európai Bizottságba jelöltek a tagállamokból.
Azt már pontosan tudjuk, hogy a világhírű divattervezők a bútordesign terén is remekelnek, és ismerjük a legismertebb divatházak lakberendezési szekcióinak különleges darabjait. De vajon hogyan működnek ezek a luxuscikkek egy olyan enteriőrben, ahol kizárólag ezek a bútordarabok sorakoznak, méghozzá (leggyakrabban) egy olyan szállodában, amelynek m
A második helyen végzett a házigazda magyar jégkorong-válogatott a Sárközy Tamás Emléktornán, miután - a második harmadban négy gólt ütve - 6-2-re legyőzte a szlovén csapatot a zárómérkőzésen a budapesti Tüskecsarnokban.