2024. május 1. szerda

máj. 1
15:18
Ezt a Lexust terepre is szánták (Autónavigátor)
Nem csak mechanikusan nyúltak hozzá a terepre szánt Lexus NX-hez, hiszen az Overtrail névre keresztelt kivitel alapesetben egy különleges, barnás
máj. 1
15:18
Az orr-rák jele lehet ez a szokatlan szemet érintő tünet (Magyar Hírlap)
Kezdetben közönséges megfázásnak tűnhet.
máj. 1
15:18
Szentkirályi Alexandra: Budapest egy helyben toporog (Demokrata)
A főpolgármester-jelölt elmondta, célja, hogy megszabadítsa a Gyurcsány-fiókáktól a Városházát.
máj. 1
15:21
Légből kapott titkok – miért fehér és miért húz maga után csíkot? (Privátbankár)
Bár ma már a tömegközlekedés egyik formája a repülés, mégsem tudunk mindent a világ legdrágább járművek titkairól, ugyanakkor a legtöbben kíváncsiak vagyunk rá. Ezt a kíváncsiságot elégíti ki az amerikai Travel and Leisure turisztikai online lap összeállítása.
máj. 1
15:21
Ilyen lehet most a rákbeteg Károly király állapota – a testbeszéd-szakértő elemezte a gesztusait (SzMo)
A brit uralkodó szerinte boldognak tűnt, hogy újra munkába állhat. "A mosolya őszinte volt, és egyértelmű, hogy örült, hogy kint van és találkozik az emberekkel."
máj. 1
15:24
Óriási blama a hoki vb-n: Románia legyőzte Magyarországot (Mandiner)
A mérkőzés előtt nagyon egyszerű volt a képlet: a mieink kettőből két meccset nyertek meg, míg a székely játékosokra épülő románok még pontot sem szereztek a Divízió-1-es jégkorong-világbajnokságon. Ám a harmadik diadal helyett egy fájdalmas és váratlan kudarc következett.
máj. 1
15:24
Ezért érdemes tőzsdeindexekbe fektetni egyedi részvények helyett (BitcoinBázis)
A hagyományos tőzsde nagyjából ötvenszerese a kriptotőzsdének globális szinten. 2023 decemberi adatok szerint világszerte több, mint 55 ezer tőzsdén listázott
máj. 1
15:24
Kilenc év után újra műsort fog vezetni Bálint Antónia (Telex)
A TV2-höz tér vissza, de még nem árulták el, hogy melyik műsorokban.
máj. 1
15:27
Balog Zoltán is örülhet: a református egyházé a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet (Menedzsment Fórum)
Az intézményben minden eddig oda járó beteget változatlanul kezelnek.
máj. 1
15:27
Lázár János bejelentette az új Pázmány Campus építését (Infostart)
Az építési és közlekedési miniszter ígéretet tett arra, hogy folytatják a társadalmi egyeztetést a beruházásról.
máj. 1
15:30
Kisebb létszámú, de jobb minőségű vadállomány kialakítására kell törekedni (Agroinform)
A hazai vadállományunk egyedülálló nemzeti kincsünk.
máj. 1
15:30
A világ leghosszabb szava olyan bonyolult, hogy bele fog törni a nyelved, ha egyáltalán ki tudod mondani (Promotions)
Megdöbbentő milyen hosszú szavak vannak a világban. A magyart ki tudod mondani?
máj. 1
15:30
Fucsovics továbbjutott, ellenfele feladta (Magyar Hírlap)
Az első játszma szorosan alakult, de a magyar játékos 68 perc alatt 7:5-re nyert.
máj. 1
15:30
"Életem egyik legszomorúbb napja volt, amikor elveszítettem a hősömet" – megható emlékezés Ayrton Sennára (Mandiner)
Az ismert autós újságíró, Vályi István szerint a brazil pilóta túlnőtt a sporton, túlnőtt a Formula 1-en.
máj. 1
15:30
Itt a világ legegyszerűbb kenyér-receptje, amit nem kell dagasztani sem! (Sassy)
A lusta szakácsok és kenyérimádók egyaránt rajonganak érte!
máj. 1
15:32
Letolt egy éjjeli műszakot Robert Fico (Magyar Hírlap)
Gépsor mellett nyomta az ipart a kormányfő.
máj. 1
15:33
Megbízott benne, de elvette a vagyonát: a sofőrje tartotta fogva a brazil milliomosnőt (Blikk)
Visszatért a brazil társasági életbe az a milliomosnő, akit több mint másfél évig saját sofőrje tartott fogva. A 88 éves Regina Gonçalves arról volt híres, hogy népes és költséges partikon látta vendégül a brazil társadalom krémjét, számolatlanul költve a férje által rá hagyott 180 milliárd forintnak megfelelő örökségét.
máj. 1
15:36
Rákosi megérkezett a Brit-szigetekre: a hatalomnak nem tetsző vicc vagy egy mém "gyűlöletbeszéd", amiért börtön jár (Mandiner)
Anglia, Skócia is megadta magát a woke propagandának, elképesztő törvények és eljárások zajlottak a bevándorlást vagy a transzmozgalmat kritizáló polgárok megregulázására az elmúlt fél évben. Következik: Írország.
máj. 1
15:36
Ma tündérharangok balzsamozzák a levegőt – május elseje virága: a gyöngyvirág (egy.hu)
Apró harangjaiból olyan erős illat árad, hogy méltán érezhetjük: a harangvirág amilyen pici, éppen annyira dominálja a környezetét, amikor nyílik. Május elsejét nem véletlenül szentelik a franciák a gyöngyvirág ünnepének. Ezen a napon kis gyöngyvirágcsokrokat adnak szeretteiknek, hogy szerencsések, egészségesek és boldogok legyenek egész évben. Aki
máj. 1
15:36
Ryan Gosling Beavisként néz bután a semmibe (Telex)
Új filmje Los Angeles-i bemutatóján bújt ismét a Beavis és Butt-head páros egyik figurájának jelmezébe.
máj. 1
15:39
50-80 milliós nyaralók a legkelendőbbek a Balatonnál (Piac és Profit)
Minden évben, a nyárhoz közeledve, növekszik a népszerűsége a vízparti ingatlanoknak. Akár építkezésbe vágnak bele, akár egy egyszeri nyaralóvásárlásról van szó, általában hasonló a motiváció: egy gyerekkori álom megvalósítása.
máj. 1
15:39
Ursula von der Leyen: a magyar emberek erősebbé tették Európát (Infostart)
Húsz éve csatlakozott Magyarország - más országokkal együtt - az Európai Unióhoz. Az Európai Bizottság elnöke videót tett közzé.
máj. 1
15:39
Nagy bejelentést tett a Mastercard a növekvő kártyás költésekről (Portfolio)
A Mastercard jelentős első negyedévi nyereségnövekedést ért el, amelyet az amerikai fogyasztók növekvő kártyás költései, a határokon átnyúló tranzakciók erős bővülése és új üzleti megállapodások hajtottak előre, mindez a hitelköltségek emelkedése és tartós infláció ellenében.
máj. 1
15:39
Itt a magyarázat! Ezért volt a kavarás Magyar Péter pártjának EP-listájával (SzMo)
Kedden délután 3-kor megváltozott Magyar Péter Tisztelet és Szabadság Pártjának EP-listája. Aztán ezt később javították.
máj. 1
15:42
Visszalép a jelöltségtől Schadl bizalmasa, aki fideszesként indult el Zuglóban (444.hu)
"Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani."
máj. 1
15:42
A laktózintolerancia öt ártalmatlan jele (Magyar Hírlap)
A betegség felismerése nem egyszerű feladat.
máj. 1
15:42
Sosem készült olyan részletes térkép a Holdról, mint az új kínai holdatlasz (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
máj. 1
15:42
Megjöttek a képek: bekékült és új nevet is kapott a Ferrari, de túlzásokba azért nem esett (Racing)
Ahogy ígérte, valóban új festéssel készül a hétvégi Miami Nagydíjra a Ferrari. A csapat szerdán le is leplezte a módosított színösszeállítású külsőt, amelyen már a frissen megszerzett névadó szponzor is feltűnik.
máj. 1
15:48
Orbán Viktor közvetlen munkatársa: ünnepelheti-e május 1-jét egy jobboldali? (ATV)
Nagy János meg is adta a választ a Facebook oldalán.
máj. 1
15:48
Mesterfokú lángelmék kvíze: 3 jó válasznál többre kevesen képesek (Promotions)
10 általános kérdés, amire nem is olyan könnyű jól válaszolni.
máj. 1
15:48
Hajrágóllal nem várt vereség Romániától (Magyar Hírlap)
A 17 erdélyi magyarral felálló román alakulat eddig mindkét meccsét 6–1-re bukta el.
máj. 1
15:48
Tudósok nitrogénnel kísérleteztek magukon, a végeredmény segített megnyerni a 2. világháborút (Helló Magyar)
A második világháború alatt nitrogéntől megrészegülve végzett kísérleteket a londoni kutatócsoport.
máj. 1
15:48
Gyász: Ma hajnalban meghalt Kerényi Miklós Máté édesanyja (Sassy)
A művész a tragikus hírt a közösségi média oldalán tette közzé.
máj. 1
15:51
Molotov-koktélt dobtak egy varsói zsinagógára (Blikk)
Egyelőre ismeretlen elkövető próbálta meg felgyújtani szerdán a Nozyk zsinagógát Varsóban, a politikai vezetők elítélték a történteket.
máj. 1
15:51
Meglepetést okozott az amerikai munkaerőpiac (Portfolio)
Az amerikai magánfoglalkoztatás áprilisban a várakozásokat meghaladó mértékben, 192 ezerrel bővült, jelezve, hogy a munkaerőpiac továbbra is erős lendületet tart fenn a második negyedév kezdetén. Nehéz helyzetben a Federal Reserve a szerdai nagy döntése előtt.
máj. 1
15:54
Aszfalton fordulatos a Wrc igazán - beszámoló a Rally Croatia-ról (Autószektor)
Minden április sűrű az autózás világában. Ilyenkor gurítják ki a hosszú téli szünet után először féltve őrzött autócsodáikat a tulajdonosok, ekkor tartják meg az első autós rendezvényeket, és ez az az időszak, amikor legtöbb bajnokság kezdetét veszi. Naná, hogy autós újságíróként és fotósként nekem is az április a legszínesebb hónap a naptáramban.
máj. 1
15:54
Kikapott a románoktól a magyar hokiválogatott, a csapat egyik játékosa bohócnak nevezte a szövetségi kapitányt (Telex)
A 17 erdélyi magyarral felálló román válogatott ötvenegy másodperccel a meccs vége előtt lőtte be a győztes gólt.
máj. 1
15:57
Dobrev Klára a Ligetben: "fogd be a szádat, magyar dolgozó, mert különben kirúgunk, ezt üzeni Orbán Viktor kormánya" (Infostart)
Európai fizetéseket, európai nyugdíjat, európai egészségügyet, európai béreket sürgetett a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd európai parlamenti (EP-) listavezetője szerdán Budapesten. Dobrev Klára közölte, erős Európát akar, amely minden magyarra tud vigyázni, akkor is, ha a kormánnyal szemben kell megvédenie őket.
máj. 1
15:57
"Emlékezzetek arra a mindig mosolygós, vidám, kacagó lányra, aki volt!" – Meghalt Kerényi Miklós Máté édesanyja (SzMo)
A színművész szerda hajnalban elhunyt édesanyját gyászolja. Arra kéri, hogy aki ismerte, hogy ha teheti, gyújtson egy gyertyát érte.
máj. 1
16:00
Előzd meg a tarrágást! Mit tehetsz a fenyőrontó darázs lárvái ellen? (Agroinform)
Mutatjuk!
máj. 1
16:00
Megválasztották az év kerékpárútját – Kelet-Magyarországon kell keresni az idei győztest (Hamu és Gyémánt)
Ötödik alkalommal lehetett szavazni az év kerékpárútjára, idén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Beregi körre érkezett a legtöbb voks. Az útvonal ötven kilométer hosszú és nagyrészt sík vidékeken halad, így a kevésbé gyakorlott kerékpárosok is bátran kipróbálhatják.
máj. 1
16:00
Cagliari tenisztorna: Fucsovics továbbjutott, ellenfele feladta (Demokrata)
A magyar játékos bejutott a 16 közé a salakpályás férfi challenger-tenisztornán.
máj. 1
16:03
Magyar Péter üzenete nem kíméli Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet (Blikk)
20 évvel ezelőtt csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. Az évforduló alkalmából Magyar Péter is posztolt a Facebook-oldalára, és többek között elmondta a véleményét arról is, hogyan alakult Magyarország helyzete az elmúlt években.
máj. 1
16:06
Indul a Pázmány Campus beruházás (Magyar Hírlap)
Lázár János ígéretet tett, hogy folytatják a társadalmi egyeztetést a beruházásról.
máj. 1
16:09
Brutális drágulás érik az édességeknél (Portfolio)
A kakaópiacon jelentős áremelkedés várható, mivel a kereskedők ellátási gondokkal és a hosszú távú szállítási szerződések biztosításának növekvő költségeivel szembesülnek. A legaktívabb New York-i és londoni határidős kontraktusok e hónap végi szállításra több mint 25%-ot zuhantak az elmúlt két napban, majd meredeken emelkedtek, ami azt tükrözi, ho
máj. 1
16:09
A baleset, ami alapjaiban változtatott meg egy egész sportágat – 30 éve halt meg Ayrton Senna (SzMo)
A Forma-1 történetének legtragikusabb hétvégéje volt az 1994-es San Marino-i nagydíj három napja. Cikkünkben megpróbáltuk összeszedni, milyen hatással van a sportágra mai napig a néhai pilóta élete és halála.
máj. 1
16:12
Molotov-koktélt dobtak egy varsói zsinagógára (Magyar Hírlap)
Egyre erőszakosabb a zsidógyűlölet Lengyelországban.
máj. 1
16:12
Orbán Viktorral beindult a szelfigyár Kaposváron is (Mandiner)
A miniszterelnök még azt is megtudta, hol kapható a város legfinomabb fagyija.
máj. 1
16:12
Így készülj a strandra – testben és lélekben (AC News)
Heteken belül beköszönt a nyár és a strandszezon. Utánajártunk, hogy melyik testkezeléssel érhetjük el a bombaalakot.
máj. 1
16:15
A közvélemény-kutató cégek szerint vissza kellene szerezni a szakma hitelességét (Infostart)
Átalakulóban vannak a közvélemény-kutatási módszerek, mivel egyre kevesebben hajlandók elárulni, hogy mely pártra szavaznának. A kutatócégek összefogást sürgetnek a szakmai hitelesség visszaszerzése és megtartása érdekében. Egyebek közt ezt hangoztatták a jelentősebb közvélemény-kutató cégek vezetői a Századvég Alapítvány konferenciáján.

Keresés