Lothar Matthäus neve is felmerült az úgynevezett dubajozós lányok perében, amikor az Éjjel-nappal Budapest egykori sztárja, Kovács Dóra hétfőn részletes tanúvallomást tett a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A több mint tíz éve zajló ügyben a Nemzeti Nyomozóiroda korábban többször is kihallgatta az influenszert, akinek néhány hete a bíróságon is j
A munkát terhelő adók csökkentését, igazságosabb társadalombiztosítási rendszert követelve rendezett tüntetést és felvonulást Bukarestben hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
A Kristály Színtérben rendezik a 2024-es Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivált május 23. és 25. között. Ez szokás szerint azt is jelenti, hogy a szerkesztőségünk szinte kiköltözik a Margitszigetre. A következő napokban egyenként eláruljuk, kinek milyen programok keltették fel az érdeklődését. Elsőként fusd át Sándor Anna ajánlatait!
Harkiv megyében továbbra is súlyos a helyzet, heves orosz tüzérségi támadások zajlanak, az ukrán védelmi erők azonban visszaverik az ellenséges rohamokat - jelentette ki Dmitro Lihovij, az ukrán vezérkar szóvivője.
Karsai Dániellel bő két hónappal ezelőtt csinált interjút a Heti Napló stábja, akkor még a nappaliban beszélgettek vele. Akkor még az alkotmányjogásznak tökéletesen lehetett érteni minden szavát, bár sokkal lassabban beszélt, mint azelőtt. Habár kerekesszékben, de tudott ülni, a fejét és a karjait valamennyire még mozgatni is tudta. Karsai Dániel m
A hagyományos kamionoktól nagyobb és nehezebb gigakamionok megjelenése az európai utakon a vasúti árufuvarozási szektor versenyképességének csökkenése mellett negatív társadalmi és környezeti hatásokkal járna - vélekedik a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület egy készülő uniós irányelv-módosításra reagálva.
Közel 6 billió forintnak megfelelő külföldi befektetés bejelentésére lehet számítani a Versailles-ban rendezett Choose France eseményen, amit nem kis részben a tengerentúli technológiai nagyvállalatok valósítanának meg.
Május végén jelenik meg Palágyi Ildikó Légtérkép című albuma, amit június 7-én az Akvárium Klubban mutat be. Ne hagyj itt című dalához, ami a Csak azt mondd meg rózsám kezdetű magyar népdal különleges feldolgozása, a Dzsúdlóval és Azahriah-val is dolgozó alkotópáros, a Sparhelt Animation készített animációs klipet.
Résen kell lennünk, mert gyorsan változik a kártevőhelyzet, ami könnyen nagy terméskiesést okozhat. Az Agroinform.hu 2024. évi 20. heti növényvédelmi előrejelzése.
A miniszterelnök azokat a médiumokat citálja bíróság elé, amelyek szemlézték Hans Reisch, a SPAR vezérigazgatójának egy osztrák élelmiszeri szaklapban megjelent szavait.
Május 14-én ismét BÁV Aukció, mi pedig szemléztük a katalógust és hoztunk belőle több érdekes karórát! Akad itt érdekes, hajmeresztő, szórakoztató, és kifejezetten szemrevaló, jó ár-érték arányt kínáló is! Nektek…
Idén is megtörtént a jutalmazás a MOL igazgatósági testületének tagjai között. Csányi kapta magasan a legtöbb részvényt, de a többiek pakettje is impozáns.
Hszi Csin-ping budapesti tárgyalásai után jelentek meg az erről szóló hírek, amelyekben az is szerepel, higy tavaly szeptemberben leálltak a munkálatok.
Éhségsztrájkba kezdett hétfőn a varsói szejm székházában a gazdák egy csoportja, amely már négy napja ülősztrájkot folytatott a helyszínen - közölte a lengyel média a szejmben tartott hétfői sajtóértekezletről beszámolva, amelyen az Orka nevű földművestársaság öt tagja szólalt fel.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Immáron 6. alkalommal rendezték meg a budapesti Erkel színházban a Dalárnapokat 2024. május 11-én. Erre a rendezvényre benevezett a nyíregyházi Sto-Lat Lengel-Magyar Kamara kórus is.
A távközlési és a közüzemi késedelmes fizetések megszaporodtak, míg a lakossági kamatstop és a magas kamatszint miatt megcsappanó hitelfelvételi kedv következtében a lejárt banki követelések visszaszorulóban voltak az elmúlt időszakban a MAKISZ adatai szerint. Új helyzetet teremthet a lakossági kamatstop megszűnése a második félévben. A követeléske
Az EU Tanács a mai napon hivatalosan elfogadta a nehézgépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírásokról, valamint a hatályos uniós szabályok módosításáról és szigorításáról szóló rendeletet. A naprakésszé tett szabályok révén tovább csökken majd a közúti közlekedési ágazat szén-dioxid-kibocsátása, valamint 2030-ra, 2035-re és 2040-re von
Folytatódott a lakossági állampapírok csökkenő értékesítése: múlt héten kevesebb mint 44 milliárd forintnyi állampapírt vettek a magyarok. Ezúttal is a Fix Magyar Állampapírból fogyott a legtöbb, a PMÁP pedig idei eddigi leggyengébb értékesítési adatait produkálta.
A jó idő beköszöntével mindannyian igyekszünk védeni szemeinket a nap erős sugaraitól, egyáltalán nem mindegy viszont, milyen napszemüveget is választunk.
A rendszerváltás Magyarországon mindenkiből kihozta a tolvajt –magyarázza fiának Biró Zsombor Aurél egyik női szereplője. Most elolvashatsz egy részletet a bemutatkozó regényből.
A tavasz beköszöntével egy új rendezvénnyel bővül a nyíregyházi programok sora, amelynek központjában ezúttal az ízek és a színek állnak. A Nyíregyházi Turisztikai Iroda egy olyan fesztivált szervez 2024. május 17-18-án, amelynek célja, hogy összekösse a város lakóit és látogatóit a helyi termelők és kézművesek egyedi termékeivel, értékeivel.
A globális klímapolitikáról és vonatkozó alapproblémákról, a jelenleg is zajló zöldátállás kapcsolódó hatásairól és a hazai geotermiában rejlő lehetőségekről is egyeztettek az Energia21 Kezdeményezés tagjai és meghívott szakértők a májusi találkozójukon - tájékoztatta a szervezet az MTI-t hétfőn.
Váratlan választ kapott egy levélíró a köztévé sajtóosztályától, miután az EP-jelöltek vitája miatt írt. A tévesen kiküldött üzenetet egyelőre nem kommentálta az MTVA.
A mocsári teknős Magyarország egyetlen őshonos teknősfaja, amely országszerte megtalálható tavak, folyók, holtágak, csatornák mentén, mocsaras területeken. Elsősorban a lassú folyású és álló vizeket kedvelik, így főként ezek közelében lehet számítani rájuk. A májustól júliusig terjedő tojásrakás időszakában azonban a vizektől több száz méteres vagy
Az Éak Nonprofit Kft. tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy 2024. május 20-án Pünkösd hétfőn a hulladékszállítás a megszokott járatrend szerint történik.