Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a nehézgépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírásokról, valamint a hatályos uniós szabályok módosításáról és szigorításáról szóló rendeletet, az immár naprakész szabályok tovább kívánják csökkenteni a közúti közlekedési ágazat szén-dioxid-kibocsátását, valamint 2030-ra, 2035-re és 2040-re vonatkozóan ú
A Nyírvv Nonprofit Kft. tájékoztatja a nyári napközis táborban résztvevő gyermekek szüleit, hogy 2024. június 24. napjától a táborok (Kis Vakond, Futurobi Ökojátszóház, Múzeumfalu) helyszíneire történő eljutáshoz az autóbuszos kiszolgálását a Volánbusz Zrt. látja el.
Az OpenAI lerántotta a leplet új GPT-4o AI modelljéről, amely valós idejű, hangalapú, képes, valamint szöveges interakcióra is képes, ráadásul mindezt ingyenesen, mindenki számára elérhetővé teszi a cég a következő hetekben.
Hétfőn több irányított robbantással bontják le a baltimore-i hidat, hogy véglegesen szét tudják választani a nekiütköző teherhajót a híd maradványaitól.
Az interneten rengeteg sztorit lehet olvasni, aminek a középpontjában egy vakrandi van. Ezek olykor romantikus, néha pedig felháborító szituációkat tudnak szülni.
A Duna House becslése szerint 2024 áprilisában 11 200 tranzakció jött létre a hazai ingatlanpiacon, 65 százalékkal több, mint egy évvel korábban; a realizálódott lakáshitelek szerződéses összege a Credipass adatai szerint 105 milliárd forint volt, ami éves szinten 170 százalékos növekedést jelent.
Megvan a ValóVilág idei évadának első kiesője. A műsor vasárnapi szimpátiaszavazásán eldőlt, hogy elsőként VV Boginak kell elhagyni a villát. A lány elmondta, számított arra, hogy kiesik, ám az meglepte őt, hogy a kiesése után a villából is távoznia kell.
Megjelenésekor lesújtó kritikák jelentek meg róla, aztán sokáig csak kalózverzióban volt elérhető a Let It Be. Peter Jackson kellett hozzá, hogy a film végre méltó helyére kerüljön.
Horváth Csaba zuglói polgármester szerint az Összefogás Zuglóért Egyesület nem ellene indul és nem éli meg kritikaként azt, hogy a civil szervezetre is lehet majd szavazni az önkormányzati választáson - hangzott el az ATV Voks 2024 című műsorában.
Tóth Gabi és a párja, Papp Máté Bence egy közös fotót osztottak meg az Instagramon. Most nem a szerelmükről áradoztak, hanem egy hatalmas bejelentést ünnepeltek.
Pénzügyi kérdésekben szakértők és banki tanácsadók véleményét kevesen kérik ki Magyarországon, a többség családon belül dönt, azonban sokan gondolják fontosnak a pénzügyi ismeretek tanítását akár már az óvodától kezdve - ismerteti az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Öposz) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében felmérésének megállapítás
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2024. április 30-án kihirdetett új rendelkezései szerint az egyes mikromobilitási eszközökre is kiterjed a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás. Ezt lehet tudni.
Az Európai Bizottság a szálláshely-közvetítő Booking.com-ot felvette azon digitális vállalatok listájára, amelyek méretüknél fogva szigorúbb versenyszabályok hatálya alá tartoznak, egyúttal vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy az X közösségimédia-platform mentesülhet-e e szabályok alól - tájékoztatott a brüsszeli testület hétfőn.
Mr. Busta végigtekint egykori birodalmán, a Margaret Island és a Blahalouisiana túl ritkán villan meg, Ajsa Luna a szexizmusról is nyíltan beszél. Áprilisban megjelent magyar lemezek kritikái.
Az Emirates Group minden idők legjobb pénzügyi teljesítményéről számolt be a ma közzétett éves pénzügyi jelentésében: a cégcsoport rekordot jelentő, 5,1 milliárd dolláros nyereséget ért el, amely 71%-kal több, mint tavaly. A cégcsoport bevételei 15%-kal, 37,4 milliárd dollárra, új csúcsra emelkedtek. A pénzügyi év vége az eddigi legmagasabb 12,8 mi