Beszédképesség, problémamegoldás, empátia: egy frissen publikált kutatás szerint a fikció olvasása többek között ezeken a területeken is fejleszti az agyat.
Az énekesnő 27 kilótól szabadult meg az elmúlt hónapokban, de úgy tűnik, a csodálatos átalakulás mögött van egy kis turpisság. Kelly Clarkson bevallotta, hogy használt fogyasztószert.
A zsarolóprogramokat alkalmazó bűnözők már a döntéshozók családtagjainak telefonjára is rászállnak, hogy még nagyobb nyomást gyakoroljanak rájuk a váltságdíjak megfizetéséért.
Egy friss, országos kutatás eredményei szerint a magyarok úgy vélik, akár már az óvodában el lehetne kezdeni a pénzügyi ismeretek átadását, ha pedig az iskolai oktatásról van szó, kötelező és lehetőleg önálló tárgyként kellene tanítani, mégpedig főként a megtakarítások hatékony kezelését, a saját pénzügyi célok meghatározását, illetve a felelős pén
A döntéssel elsősorban a betanított munkások kerülhettek nehéz helyzetbe, de az a szaktárca állítása szerint kizárólag külföldi munkavállalókat érintett.
A PSG elnöke a vasárnapi Toulouse elleni mérkőzés előtt (ez volt Mpabbé utolsó hazai meccse a párizsiakkal) magyarázatot követelt játékosától, aki szerinte szándékosan elmulasztott köszönetet mondani a PSG-től való távozását bejelentő videóban. A vita gyorsan elmérgesedett.
A firenzeiek – akik majd az Olympiakosszal találkoznak a harmadik számú európai kupasorozat athéni fináléjában – találatait Nicolas González és Arthur Melo szerezték.
Megjelent az MCC Magyar Összetartozás Intézete Látkép című sorozatának 4. része. Balázs D. Attila tanulmánya most Torockóról szól, ahonnan a járvány után elmaradoztak a magyar utazók. A csodás fekvésű erdélyi falu emiatt viszont súlyos balkáni árat fizethet.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Idén kilencedik alkalommal rúgtak labdába a dm munkatársai és üzleti partnerei, hogy az egész napos eseménnyel támogassanak egy jó ügyet. A tornán való részvétellel a csapatok 5 millió forinttal támogatták az Anyaoltalmazó Alapítványt. A dm Jótékonysági Focitorna gondolata 2015-ben született meg. Az esemény az elmúlt évtizedben hagyománnyá nőtte
Nem töltenek, inkább tankolnak. Illusztráció: SEAT A növekedés azonban "főként a belsőégésű motorok és hibridek jelentős növekedésének köszönhető, miközben áprilisban zsinórban harmadik hónapja esett vissza az elektromos autók iránti kereslet" - mondta Tobias Thomas, a Statisztikai Hivatal vezetője. Az előző év áprilisához képest negyedével (plusz
A hollywoodi sztárok valamennyi generációja, Richard Gere-től Meryl Streepen át olyan feltörekvő csillagokig, mint Barry Keoghan, Jacob Elordi, Margaret Qualley és Anya Taylor-Joy, képviselteti magát a kedden kezdődő 77. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon, amelynek hivatalos programjában 22 film versenyezhet az Arany Pálmáért.
Négy mínuszos negyedév után újra nyereséget tudott elkönyvelni a Masterplast 2024 első negyedévében az EBITDA szintjén, és az adózott eredmény is minimális pluszba fordult – derül ki a társaság ma reggel publikált gyorsjelentéséből. Bár a bevételek továbbra is csökkentek az előző év azonos negyedévéhez képest, a hatékonyságjavító intézkedések megte
Május 17-én, pénteken 10 órakor kezdődik a június 8-i Magyarország–Izrael A-válogatott felkészülési mérkőzés jegyértékesítése – olvasható a Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatásában.
Bár a legtöbbek számára a pihenés, kikapcsolódás egyet jelent egy tengerparti nyaralással, vannak olyanok is, akik az utazások során kihívást és adrenalint keresnek. A merészebb, aktívabb úti célokat kedvelők körében népszerűek a világ azon természeti kincsei, amelyek bár gyönyörűek, felfedezésük jelentős veszélyt rejt.
A Lipicai Stadionban megrendezett rangos, nemzetközi Masters háromcsillagos díjugrató versenyen minden idők legjobb magyar világkupa teljesítményét tudhatja magáénak ifj. Szentirmai Ferenc.
A Portugál Rallyn hatalmas csatára lehetett számítani Oliver Solberg, Gus Greensmith és Yohan Rossel között, és bár a nagy csata létre is jött, végül óriási meglepetéssel zárult a verseny.
Ez persze még mindig eltörpül a Fidesz és holdudvara költéseihez képest, a párt például az elmúlt 30 napban 80 millió forintot szórt el a közösségi oldalon.
A házigazda cseh válogatott szétlövésben kikapott Svájctól, míg a svédek meglepően simán verték az előző évben ezüstérmes németeket a jégkorong-világbajnokság hétfői játéknapján.