Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool hiába vezetett 3-1-re, végül csak döntetlent ért el az Aston Villa vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójának hétfő esti találkozóján.
A szakemberek hosszú időn át készültek a műveletre, amellyel a hajóra zuhant acélszerkezetet sikerült úgy két darabra törni, hogy a konténerszállító szabaddá vált.
Május szentjei fagyot hoznak, hideget. Nem véletlenül hívják a Pongráctól Orbánig, vagyis május 12-e és 25-e között húzódó két hetet a fagyosszentek napjainak.
Míg Magyarországon még csak most kezdenek elterjedni az önkiszolgáló kasszák, amelyeket nem mindenki kedvel, addig az ezeket már jóval korábban bevezetett fejlettebb országokban egyre többen térnek vissza a hagyományos, pénztáros által működtetett megoldáshoz, miután az automatizálással túlságosan megnőtt a bolti lopások száma.
A volt elnök ellen vádat emelő ügyészség koronatanúja, Michael Cohen tanúvallomásával folytatódott a volt elnök bírósági tárgyalása hétfőn New York-ban.
Júliusban nagyarányú fejlesztést hajt végre az adóhivatal az eÁFA rendszerén, ennek nyomán számottevően megnőhet azoknak a gazdasági szereplőknek a száma, amelyek a hatóság rendszerében készítik el áfabevallásukat – közölte lapunkkal Horváth Tibor, a NAV ellenőrzési főosztályának vezetője.
A sztárséf és felesége, Rácz-Gyuricza Dóra 2021-ben házasodtak össze, majd 2022 áprilisában meg is született első gyermekük, Kamilla. Rácz Jenőék kislánya ma már két éves és egy igazi egyéniség. Dóri a Mokkában árulta el, hogy milyen az anyaság és, hogy már egy kis testvérről is szó van.
Volt ügyvédjének tanúvallomásával folytatódott Donald Trump pere: Michael Cohen szerint ő nem tudta volna magától lefizetni a volt elnök ellen valló pornószínésznőt. A tranzakció miatt egy hamis ingatlan-tanácsadó céget is létre kellett hozni.
A szakemberek hosszú időn át készültek a műveletre, amellyel a hajóra zuhant acélszerkezetet sikerült úgy két darabra törni, hogy a konténerszállító szabaddá vált.
Nem nyugszanak a kedélyek a hárompárti német kormánykoalíció háza táján. Az ok ezúttal is a 2025-ös költségvetés, amelynek tervezetét a pénzügyminiszter az év közepéig mindenképp tető alá akarja hozni. Ezúttal a nyugdíjkorhatár alakítása verte ki a biztosítékot.
Ezen a hétvégén vasárnap senki se próbáljon boltba menni, ugyanis zárt ajtók fogadják majd. Az élelmiszerboltok nem nyitnak ki sem a hét utolsó napján, sem pedig az azt követő hétfőn.
Egy friss, országos kutatás eredményei szerint a magyarok úgy vélik, akár már az óvodában el lehetne kezdeni a pénzügyi ismeretek átadását, ha pedig az iskolai oktatásról van szó, kötelező és lehetőleg önálló tárgyként kellene tanítani, mégpedig főként a megtakarítások hatékony kezelését, a saját pénzügyi célok meghatározását, illetve a felelős pén
Az iváncsai akkumulátorgyárat üzemeltető SK On több száz dolgozót, főként kölcsönzött munkaerőt és vendégmunkásokat bocsátott el váratlanul. A dél-koreai anyavállalat legutóbbi negyedéves jelentése szerint számos nehézséggel küzdenek, köztük az akkumulátorok iránti visszaeső kereslettel, valamint korábban a selejtráta visszafogása is nehézséget oko
A Fidesz frakcióvezetője szerint "a háború és béke kérdése még akkor is minden egyes településen fontos, ha a helyiek távolinak érzik maguktól a konfliktusokat."
A kereskedelem és az utazás újbóli felfutása hozta magával a tengeri hajózás előre törését. A reformok már elkezdődtek az üzletágban, az újdonságot a vitorla megjelenése jelenti.
A nappali képzésben résztvevő és munkaerőpiacon is megjelenő diákok több mint fele (52 százalék) az iskolaszövetkezetek közreműködésével jut álláslehetőségekhez, közel egynegyedük (22 százalék) közvetlenül kerül kapcsolatba a munkáltatóval, illetve minden tizedik tanuló gyakornokként dolgozik az adott munkahelyen – derült ki a Pannon-Work Zrt. száz
A Donald Trump ellen vádat emelő ügyészség koronatanúja, Michael Cohen tanúvallomásával folytatódott a volt elnök bírósági tárgyalása New York-ban. Michael Cohen, Donald Trump egykori személyes ügyvédje vallomásában azt állította, hogy több alkalommal cselekedett korábbi főnöke érdekében 2016-ban, hogy "elintézzen" különböző ügyeket, amelyek veszél
Két év elteltével ismét összecsap a Magyar Kupáért a Ferencváros és a Paks. A vezetőedzők kiélezett csatára és sok nézőre számítanak a Puskás Arénában. Kiderült, hogy mivel járult hozzá a Fradi a tolnai együttes meneteléséhez.
A Nemzetközi Kertészeti Tudományos Társaság (Ishs) legutóbbi konferenciáját Varsóban rendezték. Ezúttal a világ virághagyma-termelésének, valamint a lágyszárú dísznövények kutatásában elért legújabb eredményeknek az ismertetése volt fókuszban.
Az Apple arra készül, hogy az Egyesült Államokon kívül is értékesítse a Vision Pro vegyes valóságot használó fejhallgatóját – jelentette a Bloomberg hétfőn -, ezzel próbálva élénkíteni a keresletet az évek óta legdrágább terméke iránt. Az iPhone-gyártó több száz alkalmazottat repített nemzetközi üzleteiből a kaliforniai Cupertinóba, és megkezdte a
Nem is csoda, az adatátviteltől és az egészségügyi diagnosztikától az intelligens érzékelőkig, az AI, az AR és a VR alkalmazásokig, mindenhez ez kell. A PhotonVentures, az európai fotonikai ipar fellendítését célzó holland deep tech fund több mint 15 millió euróval (5,8 milliárd forinttal) zárta le legújabb forrásbevonási körét – ezzel a teljes meg
Minden baba más, de a koraszülöttek kilátásai gyakran azon múlnak, hogy mikor születnek. De annak meghatározása, hogy egy magzat mikor életképes, bonyolult, és számos tényező befolyásolja.
Biden a fegyverszállítások késleltetésével, és bizonyos szállítmányok teljes leállításával való fenyegetőzésével nyilvánvalóvá tette: azt akarja, hogy Izrael fejezze be a háborút Gázában.
A Vatikáni Múzeumok 49 alkalmazottja útnak indított egy petíciót, amelyben méltatlan és egészségre káros munkakörülményekről, embertelen bánásmódról és kevés fizetésről írnak. Ennek következtében pedig a Szentszéknek könnyedén a bíróság előtt kell majd felelnie a vádakra.
Eddig is mind tudtuk, hogy a testmozgás nagyon fontos egészségünk megőrzése szempontjából, de gondoltad volna, hogy az is sokat számít, a nap mely szakaszában is edzel pontosan?
Akik ezt a háborút forszírozzák semmilyen felelősséget nem vállalnak, a fronton az ukránok vére folyik, az anyagi támogatást az európai és amerikai adófizetők állják és az amerikai hadiipar jár jól vele.
Fél év alatt 90 milliárd forinttal nőtt Babakötvények állománya, tízezrével nyitották a Start-számlákat is ehhez, hogy kihasználhassák a 20 százaléknál is magasabb kamatot. Volt olyan, hogy két hét alatt tízmilliárdokat tettek Babakötvénybe.