A nyolcrészes krimi 1936-ban, Breslauban, vagyis Boroszlóban játszódik. A sorozat Franz Podolsky rendőrfőnök történetét meséli el, aki egy brutális gyilkosság ügyében nyomoz. A közelgő olimpiai játékok miatt óriási rajta a nyomás, hogy elkapja a gyilkost. "Ez egy meghatározó pillanat a lengyelországi Disney+ számára. Ez az első saját gyártású pro
A választási idény kezdetével visszatér a tévévita szezonja az Egyesült Államokba. Joe Biden és Donald Trump kétszer találkozik majd, az első kört júniusban rendezik meg. Mi történt? Már június végén megtartják az amerikai elnökjelöltek első nyilvános televíziós vitáját Joe Biden és Donald Trump között, majd szeptember elején második alkalommal is
Te is tapasztaltad már, hogy biciklizés közben "ólomlábakon jár az idő"? A jelenség hosszú ideje lázban tartja a kutatókat, s most végre a hátterét is felderítették.
Az élelmiszer-, ital-, dohánytermékgyártás alágazatban az ipar termelőiár-indexe 6,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest májusban – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Ipari termelőiár-indexről közzétett gyorstájékoztatójából.
Legfrissebb kutatásában a Boston Consulting Group (BCG) arra kereste a választ, hogy vajon a nők és a férfiak milyen arányban fogadják el a generatív mesterséges intelligenciára (GenAI) épülő alkalmazások használatát. Az új technológiákat a kezdeti időszakban hagyományosan inkább a férfiak használják, mint a nők. Az új technológiákat használók közö
A Portugál Rallyt bár a toyotás Sébastien Ogier nyerte, azonban a Hyundai Motorsport így is 11 ponttal többet szerzett a gyártók bajnokságában, mint a japán gyártó. A koreai márka pedig közel négy év után ismét a gyártók bajnokságának élén áll.
Nem elég, hogy a hazai éves fogyasztóiár-index áprilisban ismét magasabb lett az előző havinál, az európai inflációs rangsorban is hatalmasat léptünk vissza.
Felhőszakadás miatt 4 megyében, zivatar miatt 10 megyében első szintű (sárga) figyelmeztetés van érvényben. Csütörtök este-péntek este közötti 24 óra során területi átlagban az ország nagyobb részén meghaladhatja a 10 mm-t, de intenzívebb záporok, zivatarok környezetében lokálisan ennek többszöröse is leeshet.
Egészen elképesztő látványban lehetett része az utóbbi napokban azoknak, akik éjjel az eget kémlelték. Az ország számos pontjáról jobbnál-jobb fotók készültek nemrég a fény jelenségről május 10-én éjjel, ami hazán számos pontján megfigyelhető volt. A Balaton partjáról nézve például egészen földöntúli látványt nyújtott, visszatükröződött a tó vizén,
Tudja meg, hogy a diszkrét eseményszimuláció és a digitális iker technológia hogyan játszik döntő szerepet a gyártervezés ötletelési és tervezési fázisában!
A japán gazdaság az első negyedévben a várakozásoknál is nagyobb mértékben, évesítve 2%-kal zsugorodott, ami főként a gyenge jen által okozott fogyasztói terhek és a beruházási kiadások csökkenése miatt következett be, kihívást jelentve ezzel a központi bank számára.
A munkavállalók és munkáltatók szempontjából is fontos, hogy kisgyermekes anyák a munkába zökkenőmentesen tudjanak visszaállni. A Jobtain HR Szolgáltató kutatást végzett a kisgyermekes anyák munkába való visszailleszkedéséről. Milyen támogatásokat kapnak az anyák a család és a munkáltató részéről a karrierépítésben, vagy egyáltalán a munkaerőpiacra
Kedvező nemzetközi hangulattal számolhatunk a mai kereskedés során, hiszen tegnap megérkezett a hét legfontosabb adata, mely szerint az amerikai infláció a vártnál kedvezőbben alakult áprilisban, ennek hatására pedig mindhárom vezető amerikai indexet történelmi csúcsra küldték tegnap. Ezek után az ázsiai piacokon is pozitív hangulat uralkodott, és
Abban a hipotetikus szituációban, ha más égitesteken is élhetnének emberek, a Naprendszer bolygóinak keringési ideje közti eltérések miatt teljesen máskor ünnepelhetnék a születésnapjainkat, vagyis egy-egy év elteltét, mint itt, a Földön.
Japán három legnagyobb autógyártója, a Toyota Motor, a Honda Motor és a Nissan Motor közös szoftverfejlesztésbe kezd autókhoz - írja az MTI a Jomiuri Simbun japán újság nyomán.
Az Egyesült Államok komoly figyelmet összpontosít arra, hogy az ukrán elnök által a héten kért további Patriot rakétarendszereket és egyéb légvédelmi eszközöket előteremtse - közölte az amerikai külügyminisztérium azt követően, hogy Antony Blinken miniszter szerdán Kijevben tanácskozott Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel.
Az egy évvel korábbi 882 millió eurónál alacsonyabb, 506 millió eurós nyereséget ért el az első negyedévben a KBC, a nemzetközi piacok 146 millió eurós nyereségéből 50 milliót hozott a magyar tevékenység. Rendkívüli osztalékot fizet a belga pénzügyi csoport: 280 millió eurónyi többlettőkéjéből részvényenként 0,7 eurós osztalék kifizetéséről döntött
Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki pekingi találkozóján a világ stabilitásának tényezőjeként méltatta a két ország közötti kapcsolatot.
Óriásit ugrott előre Deutsch Tamás, míg ennél is nagyobbat zuhant Novák Katalin és Varga Judit. Ellenzéki politikusok közül hárman fértek be az első százba.