2024. május 16. csütörtök

máj. 16
9:30
Csődöt jelentett az Esprit európai üzletága (Telex)
Négy éven belül ez a második fizetésképtelenségi eljárás, a koronavírus-járvány idején száz üzletet kellett bezárniuk.
máj. 16
9:30
Illyés Ákos izgalmas nyárra készül (Nyíregyháza)
Szűkül a nyár, sokat játszunk, kevesebb idő jut majd a pihenésre, azonban az évad sikerei feltöltöttek - ezt mondja Illyés Ákos. A színésszel a Nyíregyházi Televízió Szieszta című műsorában beszélgettünk.
máj. 16
9:32
Kínából jelenti munkatársunk: Kelet és Nyugat találkozása az orvoslásban (Magyar Hírlap)
Sokan hallottak már a tradicionális kínai orvoslásról, amely szülőhazájában mind a mai napig hatalmas népszerűségnek örvend.
máj. 16
9:36
Ne hagyja veszni a 150 ezer forintot - mutatjuk, mit kell tenni érte (Piac és Profit)
2024-ben május 21-e az adóbevallási határidő – eddig az időpontig rendelkezhetnek az adókedvezmény visszatérítéséről az önkéntes pénztári tagok is, amelyet pénztári számlájukra történő befizetések után vehetnek igénybe, a befizetett összeg 20 százalékáig, maximálisan 150 ezer forint erejéig.
máj. 16
9:36
Vállalkozók figyelem! - a GINOP Pluszban idén 800-850 milliárd forintos a keret (HR Portál)
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén mintegy 800-850 milliárd forint forrásra jelenik meg felhívás a vállalkozások számára - hangsúlyozta Greinstetter Balázs, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) gazdaságfejlesztési programok
máj. 16
9:36
Kilőtt a Magyar Telekom a gyorsjelentés után (Portfolio)
Jó hangulatban indult a kereskedés a magyar tőzsdén, a blue chipek közül a Magyar Telekom árfolyama jelentősen emelkedik, miután a tegnapi piaczárás után a vállalat a bevételek kétszámjegyű növekedéséről, és az EBITDA közel 50 százalékos megugrásáról számolt be, ráadásul a menedzsment megemelte a nettó eredményre vonatkozó idei célkitűzését, ami az
máj. 16
9:36
Olyat kért a Szuverenitásvédelmi Hivatal, amit az ügyvédi kamara visszautasított (ATV)
Elutasította az ügyvédi kamara a Szuverenitásvédelmi Hivatal megkeresését, hogy a köztestület bizonyos ügyekben tájékoztassa a Hivatalt az ügyvédek tevékenységéről.
máj. 16
9:36
Windecker: Tíz emberrel 90 perc alatt nyertünk volna; Botka: Ezt a meccset inkább mi vesztettük el (m4sport.hu)
Windecker József szerint a Paks egyenlő létszámban már a rendes játékidőben is legyőzte volt az FTC-t a kupadöntőben, a ferencvárosi Botka Endre ugyanakkor úgy véli, a szerdai finálét inkább a sok kihagyott helyzet miatt inkább a Fradi vesztette el. Papp Kristóf szerint az egész éves teljesítményükkel rászolgáltak a szerencsére is, Varga Barnabás ú
máj. 16
9:36
R. F. Kuang új könyve egy alvilági alászállás története (Könyves Magazin)
A kínai-amerikai származású R. F. Kuang új regénye 2025-ben jelenik meg, és feltehetően még abban az évben magyarul is olvasható lesz.
máj. 16
9:36
A két nagyhatalom szerint a kínai-orosz viszony a világ stabilitásának záloga (Demokrata)
"A mai kínai-orosz kapcsolat keményen kivívott, és mindkét félnek meg kell becsülnie és ápolnia kell" – mondta Pekingben Putyin.
máj. 16
9:36
Mi folyik itt? Mészáros Lőrinc és Tiborcz István "bankot robbantott" tavaly (Nyugati Fény)
Mészáros Lőrinc és Tiborcz István vagyona elképesztő mértékben gyarapodott.
máj. 16
9:36
Még mindig súlyos Fico állapota – ezt tudni eddig a Fico elleni merényletről (Mandiner)
A csütörtök reggeli órákban is friss hírek érkeztek a merénylet következményeiről.
máj. 16
9:36
Luxusjachtok égtek porrá a magyarok által kedvelt horvátországi üdülővárosban (Autószektor)
Képünk illusztráció A tűz oltásában a pulai és a medulini tűzoltók vettek részt, és a lángokat sikerült megfékezni. A hatóságok közlése szerint a helyszínre érkező tűzoltók először elkülönítették azokat a hajókat, amelyeket még nem értek el a lángok, az égő hajókat pedig elkötötték, és úgy oltották el rajtuk a tüzet. Közülük több teljesen kiégett.
máj. 16
9:36
Itt a legfrissebb jelentés Robert Fico állapotáról (Magyar Nemzet)
A műtétet követően súlyos, de stabil a meglőtt szlovák kormányfő állapota – írja a helyi sajtó.
máj. 16
9:36
Kilenc évre börtönbe megy a legendás magyar sportoló (naphire.hu)
A többszörös magyar bajnokot drogkereskedelem miatt ítélték el.
máj. 16
9:36
Idén is édes lesz a nyíregyházi Városnap! (Nyíregyháza)
2024. május 17-18-án Nyíregyháza újratelepítésének 271. évfordulóját ünnepeljük, mely során a Kossuth téren kulturális és szórakoztató programok várják az érdeklődőket
máj. 16
9:36
Kisléptékű nyaralás - idén válaszd a nagy szállodaláncok helyett a különleges hazai magánszállásokat! (Sassy)
A Nyírjesi házikó, a Hunza Ecolodge és a Lámpás az úton házikójába beleszeretni könnyű, hazamenni belőlük nehéz. Mutatjuk, melyik mitől különleges!
máj. 16
9:36
Megható gesztussal búcsúztak volt diákjaik pályaelhagyó tanáraiktól a Radnóti Színházban (Digital Hungary)
Az elmúlt évek egyik legfontosabb közéleti és társadalmi problémájára reflektálva született meg a Radnóti Színház és a Publicis Groupe Hungary közös projektje, Az utolsó osztálykirándulás. Az Istentelen ifjúság című előadás köré felépített esemény szolidaritást és tiszteletet fejez ki a pedagógus és diáktársadalom felé.
máj. 16
9:36
Gyereknapot rendeztek Gyulaváriban (Gyulatelevízió)
Az Együtt Gyulaváriért Egyesület rendezvénye a Bay Zoltán általános iskola udvarán kapott helyet. Többek között ugrálóvár, lovaglás és zenés programok várták a megjelenteket. Az eseményen elhangzott, évről-évre egyre több fiatal család költözik Gyulaváriba. Ezáltal a városrész egyre inkább kertvárosi jelleget ölt. A nap folyamán kreatív foglalkoz
máj. 16
9:38
Itt a bejelentés: jön az új 100 forintos forintérme (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapításának századik évfordulójára az MNB új 100 forintos érmét bocsát ki május 16-tól, vagyis mától - derül ki a friss Magyar Közlönyből.
máj. 16
9:39
A szlovák kormányfő két orvosi csapat műtötte (HírTV)
Stabil, de továbbra is nagyon súlyos Robert Fico szlovák kormányfő állapota a műtét után – jelentette be Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes a besztercebányai kórházban csütörtökön.
máj. 16
9:42
Az Adózóna válaszol: speciális tételek áfalevonási tilalom alóli mentesülése (Adózóna)
Melyek azok a speciális esetek, amelyek az áfalevonás szabályai és feltételrendszere alól kivételt jelentenek? Mi minősül mentesítő körülménynek, milyen mentesítési lehetőséggel élhet az adóalany az Áfa tv. alapján? Gyüre Ferenc adótanácsadót hallhatják.
máj. 16
9:42
Az eÁFA éles tesztje számos kérdést vetett fel (ProfitLine)
Az első negyedéves bevallással elindult az elektronikus áfarendszer (eÁFA), amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a forgalmiadó-kötelezettség elektronikus és pontos teljesítésének támogatására, az adminisztráció csökkentésére, valamint az adózói ügyviteli rendszerek adatigényének kiszolgálására hozott létre. Az új, papírmentes rendszert még fo
máj. 16
9:42
Szerencsés nap ez a befektetőknek: emelkedéssel indulhat a kereskedés a BÉT-en (Pénzcentrum)
Emelkedéssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a BUX 190,4 pontos, 0,28 százalékos csökkenéssel 68 673,84 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
máj. 16
9:42
Hamar lendületüket vesztették a tőzsdék (Portfolio)
Kedvező nemzetközi hangulattal számolhatunk a mai kereskedés során, hiszen tegnap megérkezett a hét legfontosabb adata, mely szerint az amerikai infláció a vártnál kedvezőbben alakult áprilisban, ennek hatására pedig mindhárom vezető amerikai indexet történelmi csúcsra küldték tegnap. Ezek után az ázsiai piacokon is pozitív hangulat uralkodott, azo
máj. 16
9:42
Ne hagyja veszni adója 1 százalékát! (ATV)
A legfrissebb adatok szerint tíz adózóból csupán négy rendelkezik adója 1%-áról. A Kuckó Önkéntes Program (Szintlépés Alapítvány) most arra hívja fel a figyelmet, hogy bármennyire aprónak tűnik a felajánlás összege, rengeteget jelent a gyermekotthonban élők számára. A "Nekünk 1% pont elég!" című kezdeményezés célja, hogy plakátok, magazinhirdetések
máj. 16
9:42
Fehér Holló Horányi Julinak: "Kíváncsi vagyok, hogy az elosztogatott jegyekből mennyien jönnek el" (Ripost)
Fehér Holló nem bírja ki, hogy ne cukkolja a lányokat.
máj. 16
9:42
Hivatalos: Fico állapota stabil, de súlyos (vg.hu)
Fico állapota egyelőre stabil, de súlyos és hosszabb kezelésre szorul.
máj. 16
9:42
"Nagyon büszkék vagyunk rá!" – A 8 éves Szofi tarolt a horvátországi tánc világbajnokságon (BorsOnline)
Újabb aranyérmekkel gazdagodott a magyar csodagyerek.
máj. 16
9:42
Szakralitás, lapozva (Magyar Hírlap)
Az úgynevezett szakralitás ilyen-amolyan megjelenési formáit lapozzák tulajdonképpen itt körülöttem mindenfelé. A 31. alkalommal megrendezett Szent István Könyvhét idén 29 kiadó mintegy hétezer kiadványát kínálja.
máj. 16
9:42
Igazi májusi vacsora: így készíts otthon egyszerűen grillezett spárgát! (Hamu és Gyémánt)
Akármelyik étterembe is térünk be mostanában, egy biztos: a spárgát megtaláljuk az étlapon. Ez persze nem meglepő, tekintve, hogy a furcsa, száras növény szezonjának kellős közepén vagyunk. Grillezve otthon is könnyedén elkészíthetjük, ehhez mutatunk is gyorsan egy egyszerű receptet.
máj. 16
9:42
Fókuszban a természetvédelem (Demokrata)
Elindult a Magyar Nemzeti Parkok Hete, az év legnagyobb ökoturisztikai programja.
máj. 16
9:42
Orbán Viktor újabb magyar városban tűnt fel (Magyar Nemzet)
Sopron után Kapuváron járt a miniszterelnök.
máj. 16
9:42
Betekintést nyerhettek a diákok a gyulai mentőállomás életébe (Gyulatelevízió)
Általános iskolás diákok látogattak a mentők napja alkalmából a gyulai mentőállomásra. Az Országos Mentőszolgálat idén ünnepli fennállásának 76. évfordulóját. 1887-ben május 10-én kezdte meg szolgálatát a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, 1948-ban pedig ekkor alakult meg az Országos Mentőszolgálat. A diákok többek között az újraélesztést tanulh
máj. 16
9:44
Jókora bírságot kapott az OTP az MNB-től (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált határozatában 102 millió forintra bírságolta az OTP Bankot, a banknak az MNB kötelezése alapján 2024. november közepéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértések döntő részét - közölte az MNB.
máj. 16
9:44
Hiába elavult és drága, még mindig sokan használják ezt a banki szolgáltatást (vg.hu)
Sokat spórolhatunk egy népszerű, de idejétmúlt banki szolgáltatás lemondásával.
máj. 16
9:48
Szereted a cseresznyét? De vajon ezt a 9+1 titkot is tudtad róla? Pedig érdemes lenne! (Agroinform)
A cseresznye titokzatos gyümölcs, de mi sok mindent megtudtunk róla! Ismerd meg te is a titkait!
máj. 16
9:48
Csaknem 35 millió dollárért kelt el egy Monet-festmény New Yorkban (hirado.hu)
Az aukción mintegy ötven modern műalkotást adtak el 235 millió dollárért (83,4 milliárd forintért) – számolt be róla a Patrick Drahi izraeli milliárdos tulajdonában lévő, manhattani székhelyű árverési ház.
máj. 16
9:48
Súlyos anyagi gondjairól vallott Ganxsta Zolee: parizerre is alig futotta (Pénzcentrum)
Volt egy pillanat, mikor azon is el kellett gondolkodnia, miből vesz parizert magának és a lányának.
máj. 16
9:48
Sophie Turner megtörte a csendet a válás gyötrelmeiről (Life)
A Trónok harca sztárja és Joe Jonas sokkolta a világot, amikor bejelentették válásukat. Sophie Turner most megtörte a csendet arról az időszakról: néha nem tudta, túléli-e.
máj. 16
9:48
Elindultak a szakmai vizsgák a szakképzésben (Demokrata)
Idén várhatóan több mint 40 ezer diák vizsgázik szakmai ismeretekből.
máj. 16
9:48
Stabilizálták Robert Fico állapotát (Demokrata)
A Nyitrabányán szerdán elkövetett merénylet után több lőtt sebbel életveszélyes állapotban kórházba szállított kormányfőn öt órán át tartó életmentő műtétet hajtottak végre.
máj. 16
9:48
Megölte volt feleségét egy férfi Füzesabonyban (Magyar Nemzet)
Hiába akart új életet kezdeni a fiatal nő, volt férje megtalálta.
máj. 16
9:48
A pápák sem mind szentek, rengeteg botrányos bűnt követtek el (Helló Magyar)
Vérfertőzés, a pápai palota bordéllyá alakítása, és még sorolhatnánk.
máj. 16
9:48
Az Európai Bizottság asztalán a Temu-akta – a fogyasztóvédelmen bukhat el a kínai óriás (Forbes)
Ma érkezett meg a paksaméta Brüsszelbe: fogyasztóvédelmi aggályok miatt kerülhet bajba a Temu az európai uniós szerveknél. Mi történt? A mai nappal a Temu kínai e-kereskedő ellen európai uniós panasz érkezett az online tartalomra vonatkozó szabályok lehetséges megsértése miatt – írta meg a Reuters. Kontextus. Az Európai Unió digitális szolgáltatáso
máj. 16
9:48
Mi az X betegség? És miért beszélnek róla annyit az emberek? (EgészségKalauz)
Egyre gyakrabban hallani a közösségi médiában a rejtélyesen hangzó X-betegségről. Valójában mi is az X betegség? Miért beszél róla mindenki? Van miért aggódni?
máj. 16
9:50
Életfogytiglanra ítéltek egy erőszakos pedofilt Magyarországon (Demokrata)
A vádlott tagadta a bűncselekmény elkövetését, ezért a védőjével együtt az ítélet ellen fellebbezett.
máj. 16
9:50
Menczer Tamás: A sok rossz hír között van egy jó is (Magyar Nemzet)
Ha mindannyian ott leszünk június 9-én, akkor győzni fogunk! – mondta a Fidesz–Kdnp kommunikációs igazgatója.
máj. 16
9:54
Robert Fico merénylője korábban egy oroszbarát, paramilitáris szervezettel állt kapcsolatban (Piac és Profit)
Mi is foglalkoztunk már azzal, hogy az elmúlt évtizedekben Nyugat lebecsülte a Putyin-adminisztráció európai titkosszolgálati tevékenységét. Moszkva számos oroszbarát bástyát épített a kontinensen mind a médiában, mind a politikában, mind a gazdaságban.
máj. 16
9:54
Vodafone-ügyfelek, figyelem! Fontos bejelentést tett a cég (Portfolio)
A Vodafone bejelentette, hogy elsőként Debrecenben, majd további négy vidéki nagyvárosban, Miskolcon, Nyíregyházán, Veszprémben és Székesfehérváron bővítette a vállalat a meglévő tornyok kapacitását. A közel 150 bázisállomás fejlesztésével ezekben a városokban már 800 Mbit/s maximális elméleti letöltési sebességet érhetnek el mobilinternetezés sorá

Keresés