A címvédő Ferencváros nyerte a férfi vízilabda ob I döntőjének első, szombati felvonását, így egy győzelemre került története 26. bajnoki címétől - írta az Mti.
Az Év Pálinkás Bonbonja cím nyertese egyben elnyerte az Agrárminisztérium különdíját is, hiszen a verseny fővédnöke az Agrárminisztérium volt 2024-ben.
A TOI-6713.01 nevet viselő exobolygó vakítóan izzó vörös fényével hívta fel magára a csillagászok figyelmét. A tudósok a kutatások során rájöttek, hogy ennek oka az objektumon található rengeteg vulkán, amelyeknek gyakori kitörései több mint 2000 Celsius-fokra fűtik fel a különös égitestet. A kutatók ehhez fogható bolygót még soha nem találtak, így
Dárdai Pál ismét távozik a német labdarúgó másodosztályban szereplő Hertha Bsc vezetőedzői posztjáról, de élete végéig a klub kötelékében maradhat - írta az Mti.
A Világgazdaság cikkéből kiderül, hogy milyen sok pontban változtatták meg a katonai szolgálatról szóló törvényt, annak érdekében, hogy minél több fiatalt lehessen besorozni a hadseregbe.
A Szentlélek eljövetelének ünnepéhez különböző népszokások, hiedelmek kapcsolódnak, részben egyházi, másrészt világi, illetve kereszténység előtti eredetűek, de mindenképpen érdekesek.
A tudásszolgáltató rendszerek egybehangolása is azt a kormányzati célt szolgálja, hogy Magyarország 2030-ra Európa 10 legjobb innovátora közé kerüljön - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
Vizsgálati fogságba helyezte szombati döntésével a bazini (Pezinok) székhelyű speciális bíróság a Robert Fico miniszterelnök ellen szerdán elkövetett fegyveres merénylettel gyanúsított és a támadást követően a helyszínen őrizetbe vett, lévai illetőségi Juraj C.-t.
Az énekesnő volt menedzsere egy élő bejelentkezésben tálalt ki arról, mi történt közte és munkaadója között. Állítása szerint Nótár Mary tönkre tette az életét és anyagilag is megnyomorította.
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány lelkisegély-vonala az idei év első négy hónapjában már közel 10 ezer megkeresést fogadott, amelyből több mint 400 konzultáció szólt önbántalmazásról és több mint 500 esetben jelent meg az öngyilkossági gondolat.
Aki sokat tartózkodik a szabadban, az megtapasztalhatta, hogy bizony néhol már megjelentek a szúnyogok. Itt az idő, hogy felkészüljünk a kellemetlen következményekre, és a drága viszketéscsillapítók helyett megtanuljuk, milyen olcsó házi szerekkel enyhíthetjük kínjainkat.
A Pénzcentrum kérésére ezúttal Orbók Ilona, a BDO Magyarország tulajdonos-ügyvezetője, illetve az RTL-en futó üzleti showműsor, a Cápák között befektetője szedte egy csokorba azon emblematikus történeteket a luxusiparból, amelyek rá inspirálóan hatottak.
Krúbi az egyik legtehetségesebb hazai zenészek egyike, nem véletlenül imádják annyian a dalait. Igazán inspiráló művész, aki mindig képes valami extrával előrukkolni.
A közvélemény-kutatások szerint akár négy-öt képviselőt is küldhet az EP-be a Tisza Párt, azt azonban nem tudni, hogy milyen elképzeléseik vannak a párt jelöltjeinek az Európai Unióról, Magyarország jövőjéről vagy egyáltalán a politikáról. Interjút ugyanis nem adtak eddig.
Csaknem egymilliárd dollárt költöttek el tavaly Magyarországon külföldi filmes produkciók, az összeg megnégyszereződött 2018-hoz képest - hangzott el a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, valamint Kemény Ildikó, Robert Lantos és Mike Goodridge producerek részvételév
Az egykori F1-es pilóta, Marc Gené lesz a vendéglátója, és egy Ferrari 296 GTB-vel még egy gyors körre is elviszi a Pista di Fioranón, viszont a foglalásra csak rövid ideig van lehetőség. Május 1-jén az Airbnb elindította új "Icons" sorozatát, amelynek keretében a vendégek közel egy tucat különleges helyen szállhatnak meg világszerte. A szállások k
Az Adult Swim örökre megváltoztatta a rajzfilmekről alkotott képünket. Az After+ legújabb adásában a kultikus, korát megelőző csatorna történetét járjuk körbe.
A közelben élő lakosok életére és a környezetre is komoly károkkal járhat, ha a bányavállalkozók megkapják a kitermelési engedélyt a délegyházi lakóházak közelében – mondták az InfoRádióban az újabb engedélyezési eljárás kapcsán a település és helyi civilek képviselői.
Az elmúlt években számos kihívás nehezítette a baromfiágazat helyzetét, a különböző járványok, a háborús infláció miatt visszaeső kereslet és az Eu normáit be nem tartó (brazil, thai, ukrán) olcsó, ám silány minőségű termékek is komoly károkat okoztak a termékpálya szereplőinek.