Szudi Ádám második mérkőzését is megnyerte a kieséses tábla második szakaszában, ezzel bejutott a nyolc közé az asztaliteniszezők szarajevói egyéni európai olimpiai selejtezőjén. Madarász Dóra kiesett - írta az Mti.
Az OTP Bank-Pick Szeged 39–33-ra legyőzte a HSA NEKA együttesét a Tatabányán zajló férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének első elődöntőjében. A NEKA az első félidőben még tapadt jóval esélyesebb riválisára, de a második félidőben már érvényesült a papírforma. A mérkőzés legeredményesebb játékosa a nyolc lövésből nyolc gólt szerző Mario Sosta
Egyeseket a bomba alakjukról, a szuper színészi képességeikről, vagy például a hangjukról ismerünk fel, azonban léteznek olyan világsztárok, akik hajuk miatt váltak ikonokká. Lássuk, kik ők!
Mitch McConnell szerint a magyar kormány éppen azokkal a hatalmakkal barátkozik, amelyek biztonsági fenyegetést jelentenek a nyugati szövetségi rendszerre, amelynek Magyarország is a része.
Ahogy Mengyi és Zsolti meg(t)ette a keleti országrészben, Nóri és Boti nyugaton vetették bele magukat a Street Kitchen Guide által ajánlott helyek tesztelésébe. Ezek az egységek nem zsákbamacskák: a szerkesztőség lelkiismeretesen kipróbálta már őket, mielőtt harcosainkat a frontra küldtük volna. Mi Nóri kedvenc sütije, és ki nyerte a srácok közti k
Lengyelország mintegy 2,5 milliárd dollárt fordít a biztonság és az elrettentés fokozására az Oroszországgal és a vele szövetséges Fehéroroszországgal közös határon - közölte a miniszterelnök szombaton.
Izgalmakból és összeomlásokból sem volt hiány a Bundesliga utolsó fordulójában. A Leverkusen 2-1-es győzelemmel, és veretlen bajnoki címmel zárta az idényt, a Bayern München kétgólos előnyről omlott össze a Hoffenheim otthonában, mígy a Schäfer Andrást foglalkoztató Union Berlin a 92. percben szerzett góllal harcolta ki a bentmaradást. Eközben Dort
Két pályázaton csaknem 150 millió forintot nyert el a Békés vármegyei Medgyesegyháza, amelyből a helyi idősek klubját és az orvosi rendelőt korszerűsítik - közölte az önkormányzat közleményben az MTI-vel.
Idehaza gőzerővel kampányolnak a pártok az egész országban. Orbán Viktor többek között Kecskeméten, Sopronban és Tiszaújvárosban járt, Magyar Péter pedig Cegléden és Ócsán szónokolt. A DK-MSZP-Párbeszéd közben Pécsett, Szolnokon és Nyíregyházán is kampányolt.
Pünkösd vasárnap a sok napsütés mellett megnövekszik a gomolyfelhőzet, és elszórtan zivatar, zápor is előfordul (nagyobb eséllyel reggel a középső tájakon, illetve délutántól bárhol az országban). A délnyugati szél megélénkül. 23 és 29 fok között alakul a hőmérséklet.
A pünkösdszombati esős reggel ellenére az idei búcsús nagymisére is több százezren érkeztek az őket már derűs idővel fogadó Kis- és Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltár elé a világ minden tájáról.
A tejszínhab számos étel és ital nélkülözhetetlen összetevője: megbolondítja a forró csokit, izgalmassá teszi a palacsintát, a fagylaltot, és jó néhány sütemény, pohárkrém elképzelhetetlen nélküle. De mi a helyzet, ha szükséged lenne rá, és nincs otthon friss tejszín? Ne ess kétségbe, mutatjuk a megoldást!
Az amerikai igazságügyi minisztérium és a TikTok közösen kérték egy fellebbviteli bíróságtól, hogy gyorsított eljárásban vizsgálja meg azokat a jogi kifogásokat, amelyek egy új törvényt támadnak, mely előírja a TikTok amerikai üzletágának eladását január 19-ig, különben az alkalmazást betiltják - írja a Reuters.
Az alapkoncepció egyszerű: az oroszok egy nagy műanyag palackból külső tankot eszkábáltak a Mercedes motorterébe, majd először motorolajjal, aztán fékolajjal,
A madarak és fák napja alkalmából a természet szeretetéről beszélgettek a Duna népszerű beszélgetőműsora, a Ridikül vendégei. Oszter Alexandra arról mesélt, bár fiatalként a városi nyüzsgés éltette, édesanyaként fedezte fel az erdő nyugtató, gyógyító erejét.
A német futball történetének első veretlen élvonalbeli bajnoka lett a Bayer Leverkusen, amely a Bundesliga szombati zárófordulójában 2-1-re legyőzte az Augsburgot.
Csinálhatunk úgy, mintha nem így lenne, de nemcsak férfiaknak vannak futó kalandjaik, hanem a nőknek is. Nagyon különbözőek vagyunk abban, hogy hogyan vélekedünk erről és miként vágunk bele, ha belevágunk. Mit érdemes megfontolni ezzel kapcsolatban és hogyan lehet számunkra is kielégítő, jó élmény az elköteleződés nélküli szex?