2024. május 18. szombat

máj. 18
5:42
Egy rossz mozdulat okozta a tragédiát: ezért kellett meghalnia egy ötéves kisfiúnak (BorsOnline)
Hiába rohantak a mentők, már nem tudták megmenteni.
máj. 18
5:42
Tömegbunyó tombolt Pécsen, szívlapáttal verték egymást az emberek (AC News)
Volt dolga a mentősöknek a helyszínen: akit nem tudtak fejbe verni, megszúrni, azt autóval levadászták, brutálisan elgázolták.
máj. 18
5:48
Viharfellegek a magyar cégvilág felett – a kilátások sem mutatnak jót (Piac és Profit)
Csökkent a cégszám áprilisban is az Opten adatai szerint. Kétezer alatt az új vállalkozások száma. Minden második vállalkozás felszámolással szűnt meg. Az új eljárások során öt cégből négy felszámolással vagy kényszertörlési eljárással érintett.
máj. 18
5:48
Szívszaggató: gazdáját várja haza az M1-es horrorbalesetből kimentett kutya (Metropol)
Héra a baleset óta is várja haza súlyosan sérült gazdáját.
máj. 18
5:48
Forronganak a komlóiak, miután már egy éve nincs gyerekorvosi ügyelet (ATV)
Egy éve lassan hogy megszűnt Komlón a gyermekorvosi ügyelet, éjszaka a beteg kicsiket 30 kilométert kell utaztatni hogy ellássák a Pécsi gyermekklinikán, ha baj van. A helyieknek és az ellenzéknek elegük lett, ezért aláírást gyűjtenek hogy újra legyen a városban a gyerekeket ellátó intézmény és ha kell ezért hajlandóak az utcára is vonulni.
máj. 18
5:48
A magyar labdarúgó-válogatottat támogató kampányt indít a MOL (Márkamonitor)
Együtt szurkol a magyar válogatottnak Lukács Laci, Epres Panni, Marics Peti és a Mol: a sztárok személyes fogadalmaikkal bátorítják a játékosokat, és erre buzdítják a szurkolókat is.   "A szurkoló benned van" címmel indít kampányt a Mol, hogy minél több motivációt nyújtson a magyar csapatnak, amely hamarosan Európa legjobb labdarúgó-válogatottjaiva
máj. 18
5:48
A feleségem meglepően új dolgokat mutatott nekem az ágyban, gyanút fogtam és követtem az ebédszünetében, most nem tudom mit kezdjek azzal amit láttam (Promotions)
Az elején örültem a felpezsdült házaséletnek, de aztán nyakonvágott a valóság.
máj. 18
5:48
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén (KKV Magazin)
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalós
máj. 18
5:48
Íme, a Gondosóra legidősebb felhasználója (Magyar Hírlap)
Eddig 16 ezer idős életét mentette meg az egyedülálló kezdeményezés.
máj. 18
5:48
Gyilkos gyorsaságú kamikaze drónt mutattak be (newtechnology.hu)
A drón a repülési tesztek harmadik fázisában, adott körülmények között 16 perc alatt tett meg 50 kilométert (ezalatt az üzemanyag-kapacitásának csupán felét használta fel), míg a végsebességéről azt állítják a
máj. 18
5:48
Dél-Korea megnyitja piacát az ír marhahús előtt (Agrárágazat)
Nagy lehetőség az ír mezőgazdaságnak Dél-Korea – itthon nőtt az élőmarha-kivitel, de a mérleg ellentmondásos.
máj. 18
5:48
Az öntözővíz jellemzői, hatása (Mezőhír)
Öntözéskor általában nem vizsgáljuk a víz hőmérsékletét szántóföldön…
máj. 18
5:48
Több orosz sajtóorgánumot is betiltottak az Európai Unióban (Helló Magyar)
A betiltás oka az, hogy az érintett médiumok orosz propagandát terjesztenek és támogatják az Ukrajna elleni háborút.
máj. 18
5:51
Elkészült az eddigi leghatékonyabb napelem a világon! (Alternatív Energia)
A kínai Longi állított fel új csúcsot HBC napelemével.
máj. 18
6:00
Széles masszázsmedence választék egy helyen (Spa Trend Online)
Amikor megszületik a gondolat egy otthoni wellness tér kialakításáról, akkor kezdődik a munka neheze: kiválasztani azt a jakuzzi, szaunát, gőzkabint, ami hosszú távon szolgálja majd a családot! Hogyan szűkítsd le a széles választékot a tuti befutóra?
máj. 18
6:00
180 fokos fordulatot vett az EU, megállíthatatlanul sodródunk a háború felé (Ripost)
Európában egyre erősebb a háborús pszichózis.
máj. 18
6:00
Isteni hangulat: fesztiválszervezőnek állt a református lelkész (Magyar Hírlap)
Koncerthelyszínné változik a mikepércsi templomkert.
máj. 18
6:00
Ficoért imádkozik Ferenc pápa is (Magyar Nemzet)
Az egyházi vezető elítéli a merényletet.
máj. 18
6:00
Életem falun: Gyüttment, migráns, tisztelt betelepült – falubéli minőségeim exvárosiként (Nőiváltó)
Gyüttment vagyok, de ha még 120 évet lehúzok a katlanban fekvő településen, akkor sem leszek idevalósi.
máj. 18
6:02
A magyar gólkirály, aki visszatért a Holtak szigeréről, a patkányok közül (Magyar Nemzet)
Simon Attila: Az egész pályafutásom hullámvasút volt, de hálás vagyok érte, mert mindig visszarántott a földre a valóság.
máj. 18
6:03
Triatlon - Magyar bombameglepetés jöhet az olimpián? (Infostart)
Új korszak kezdődik a magyar triatlonsportban: a hazai szövetség célja az, hogy minden idők legsikeresebb szereplésével záruljon a párizsi olimpia. Az InfoRádió Kindl Gábort, a Magyar Triatlon Szövetség elnökét kérdezte.
máj. 18
6:06
Zimány Linda igazi Barbie babaként tündökölt a kifutón (Femcafe)
Tegnap este a hazai sztárvilág krémje hivatalos volt Demeter Richárd exkluzív divatbemutatójára, ahol a tervező a legújabb és eddigi legszemélyesebb kollekcióját mutatta be a közönségnek. A kifutón többek között olyan hírességek is a modellek között vonultak, mint Zimány Linda.
máj. 18
6:12
Pataki Ági: "Soha nem kaptam tisztességtelen ajánlatot" (Blikk)
Pataki Ági a 70-es, 80-as évek legsikeresebb manökenje, akit egy időben mindenki csak Fabulon Áginak hívott, miután a cég reklámjainak köszönhetően a város tele volt a fényképeivel. Az egykori modell az évek alatt folyamatosan képes volt megújulni és váltani, ha épp arra volt szükség: butiktulajdonosként és filmproducerként is megállta a helyét, mo
máj. 18
6:12
Nem érte meg befektetni a Dow Jones indexbe az elmúlt 25 évben (ProfitLine)
Történelmi jelentőségű nap volt a tegnapi. A Dow Jones Industrial Average index története során először járt a lélektaninak tekinthető 40.000 pont fölött. Annak idején a 10.000 pontot majdnem pontosan 25 éve, 1999 március 29-én érte el az index.
máj. 18
6:12
Ma is elázunk? Ilyen idővel kezdődik a hosszú hétvége (BorsOnline)
Tegnap az egész ország felett beborult az ég, vajon ma is folytatódnak a hatalmas záporok? Mutatjuk!
máj. 18
6:12
Hogyan (ne) használjuk a klímát? (Magyar Hírlap)
Jótanácsok a hűtési szezon előtt.
máj. 18
6:12
Messze még a vége: Kiadták a riasztást, bőrig ázik az ország fele szombaton (Nyugati Fény)
Mutatjuk az időjárás-előrejelzés részleteit.
máj. 18
6:12
Termőre fordulnak az elmúlt évek hatalmas beruházásai (Magyar Nemzet)
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
máj. 18
6:12
A Ferrari csapatfőnöke bevallotta, szüksége van a "seggbe rúgásra" (Racing)
A Ferrari új igazolásáról, Jerome d’Ambrosio szerepéről beszélt a maranellóiak csapatfőnöke, Vasseur.
máj. 18
6:12
Vérvarjú támadt a rettegő Nikire egy kőbányai parkban (AC News)
A Gőzmozdony utcai parkban háromszor támadt a kőbányai lányra a dolmányos varjú, hogy elkergesse őt a fészkelőhelyétől.
máj. 18
6:12
Szertefoszlott az álom, búcsút inthetnek a párizsi olimpiának a magyar triatlonosok (naphire.hu)
Nem jutott ki a magyar triatlon vegyes váltó a párizsi olimpiára, miután a mexikói Huatulcóban rendezett kvalifikációs versenyen a harmadik helyen végzett pénteken.
máj. 18
6:12
Sakkfeladvány: a vezérhátrány is elhanyagolható, ha résen vagyunk (Telex)
Van az úgy, hogy az átalakulás nagy reményekkel kecsegtet, mégis hasztalan.
máj. 18
6:15
Komoly drágulás - éjjel-nappal fizetni kell Siófokon (Infostart)
Május 15-től a Siófokon a parkolási zónákban új díjak léptek életbe.
máj. 18
6:18
A legjobb ebédek csirkemellből hétvégére: 12 recepttel segítjük a készülődést (Mindmegette)
A csirkemell az egyik legjobb, legfinomabb alapanyag, amiből változatos, ízletes ételek készíthetőek, méghozzá gyorsan és könnyen. Mutatjuk a legjobb csirkemelles recepteket a hétvégi ebédhez.
máj. 18
6:18
Nem kegyelmez az időjárás: 8 vármegyére adtak ki riasztást (Metropol)
Mutatjuk, milyen idő vár ránk a következő napokban.
máj. 18
6:18
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége (Ripost)
Furcsa dologra derült fény Sebestyén Viktória oldalán!
máj. 18
6:18
Másodfokú riasztás lépett életbe: ezeket a vármegyéket érinti (Ripost)
Mutatjuk, milyen idő vár ránk a következő napokban.
máj. 18
6:18
Napvilágot látott a titok: mindig is utálta becenevét Paul McCartney (Femcafe)
Vitathatatlan, hogy a Beatles a kezdetektől fogva minden idők egyik legnagyobb és legbefolyásosabb zenekaraként vonult be a történelembe, melynek egyik nagy ikonja volt az immáron 81 éves Paul McCartney. A legendás előadó mindig is élvezte a hírnevet és az azzal járó életstílust, egy dolgot leszámítva: ki nem állhatta azt a becenevet, amit rajongói
máj. 18
6:18
Olvadni fognak rólad a kilók, ha kipróbálod ezt a kétösszetevős italt! (Femcafe)
Ha azt hiszed, minden fogyókúrás italt kipróbáltál már, akkor mutatnák neked egy otthon is elkészíthető italt, mely állítólag hatékonyan elősegítheti a testsúly csökkenését.
máj. 18
6:18
Ez a jövő? Új típusú akkumulátorokat tesztelnek az autógyártók (NRGreport)
A következő generációs elektromosautó-akkumulátorok zsúfolt mezőnye percről percre zsúfoltabbá válik. Az új szilárdtest-technológia nagy figyelmet kap, de a lítium-kénes formulák is vonzzák az innovátorokat és a befektetőket.
máj. 18
6:18
Friss szövegek és alkotói optikák határozzák meg az Örkény Színház új évadát (Márkamonitor)
Az Örkény István Színház a 2024/2025-es évadban tíz bemutatót tart, ebből hét ősbemutató. Így rajzolódik ki az a törekvés, hogy az új színpadi irodalomra és a jelenkor formanyelvére figyelő kortárs színház legyen az Örkény: friss szövegek és alkotói optikák határozzák meg az évadot. Idén húszéves jubileumát ünnepli a színház, ebből az alkalomból sz
máj. 18
6:18
5 millió forint támogatásra pályázhat, ha napelemet telepítene (Tiszta Jövő)
A napelemes pályázaton továbbra is legfeljebb 5 millió forintra pályázhat.
máj. 18
6:18
Sir Paul McCartney előtt ez senkinek sem sikerült (Igényesférfi.hu)
A leggazdagabb brit zenészek és zeneszerzők idei listáját továbbra is Sir Paul McCartney vezeti, aki ebben a mezőnyben az első fontmilliárdos: vagyona a Rich List 2024 becslése szerint éppen egymilliárd font.
máj. 18
6:18
A TV2 távozó műsorvezetője melltartóban mutatja meg mit veszített a csatorna, szűkölve könyörgik majd vissza őt a bombatest láttán? (Promotions)
Lehetséges, hogy a TV2 még nem mérte fel mit veszített, hát most az arcukba lett tolta a művésznő.
máj. 18
6:18
Tántorgó május (Magyar Hírlap)
Hiába, ezer évek óta a május az élet ideje, a reményé, a színeké, természet pompájáé, a Napé és a fény felé törekvő virágoké.
máj. 18
6:18
Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük (Mandiner)
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
máj. 18
6:18
A rebelliót látták benne (Magyar Nemzet)
Nemcsak Metternich, bő száz évvel később a kommunista vezetők se nézték jó szemmel a magyar lóversenyzést.
máj. 18
6:18
Hesspávázás, ladikázás, harmatszedés, zöldágazás... – ízelítő pünkösdi hagyományainkból (egy.hu)
Pünkösd – a keresztény egyház egyik fő ünnepe – a húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik. Erre utal elnevezése is, hiszen a pünkösd szó a görög pentekosztész 'ötvenedik' szóból származik. A pünkösdöt a niceai zsinat (i. sz. 325) határozata óta ünneplik szerte a világon, és annak ellenére, hogy az egyház évszázadokon keresztül ragaszkodott a keres
máj. 18
6:18
7 bombasztikus baconös kaja, amire nem tudsz nemet mondani (Street Kitchen)
Az emberek két csoportba tartozhatnak: akik szeretik a bacont, és akik még nem kóstolták. Mert ha egyszer beleharaptok a baconbe, az olyan, mintha a tömény boldogságba harapnátok bele. :D
máj. 18
6:18
Egy pszichológus anyuka 4 tanácsa, ami megkönnyítheti az életedet (Babanet)
Mi válik be hiszti esetén, mi a helyzet a szobatisztaságra neveléssel, és mit tegyünk, ha a gyerek válogatós? Elmondja a pszichológus.

Keresés