A színész és felesége pár éve kis híján elváltak. Egy hónap után Sylvester Stallone és Jennifer rájöttek, nem tudnak egymás nélkül élni, így visszavonták a keresetet.
Ugyan kikapott Olaszországtól 19-18-ra, de így is csoportelsőként jutott negyeddöntőbe a magyar női válogatott a debreceni 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtornán.
Kulcsár Edina és férje Varga Márk, az az G.w.M már több, mint egy éve házasok és jelenleg második közös gyermeküket várják. Edinát cseppet sem viseli meg a terhessége, sőt amikor csak tehetik, kimozdulnak otthonról és közös programokat szerveznek.
Heves tűzharc után, két börtönőrt agyonlőve, hármat megsebesítve szabadított ki kedden egy csapat fegyveres átszállítás közben egy bűnözőt egy sztrádakapunál. Elsőre nem volt világos, miért vállaltak be valakik egy ennyire durva támadást, és azt is csak találgatják, pontosan milyen szerepe lehetett a kiszabadított Mohamed Amrának.
A TUI Group, a világ vezető utazásszervezője rekordbevétellel és a vártnál kedvezőbb üzemi eredménnyel zárta a március végével záródott második pénzügyi negyedévét. Az utazások iránti élénk keresletnek és az áremeléseknek köszönhetően. Pénzügyi jelentés A társaság honlapján szerdán közzétett pénzügyi jelentése alapján a március végéig tartó második
Erőteljesen, 16 százalékkal esett a Pirelli & C adózott eredménye az idei első negyedévben éves összevetésben. Az olasz abroncsgyár beszámolója szerint a profitja 93,7 millió euróra csökkent a tavalyi első negyedévi 111,6 millió euróról. A cég bevétele gyakorlatilag nem változott, 1,7 milliárd euró volt, a devizaárfolyam-változások nélkül számolt b
Az elemzők által várt 0,1 százalékos növekedés helyett stagnált az ipari termelés az Egyesült Államokban áprilisban havi összevetésben. Ez derült ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) csütörtökön közzétett adataiból. Áprilisban az amerikai ipari termelés gyakorlatilag nem változott márciussal összevetve, amikor 0,1 százalé
A Puskás Akadémia – DVSC (4–1) mérkőzés főszereplői értékeltek az M4 Sportnak: Felcsúton örülnek a bronzéremnek és ünneplésre készülnek, a DVSC-nél reálisnak érzik az ötödik helyet.
A női tenisz világelsője, Iga Swiatek két héten belül másodszor is legyőzte a rangsorban mögötte második fehérorosz Arina Szabalenkát, akinél most szombaton a római salakpályás torna döntőjében bizonyult jobbnak.
Évszázadok óta kering az a történet, hogy több mint 2000 ember halt meg, miután részt vett Dzsingisz kán temetésén, hogy titokban tartsák a temetkezési helyét. De vajon mi igaz a történetből?
A magyar férfi válogatott 21-13-ra kikapott az osztrák csapattól szombaton a debreceni 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtorna harmadik fordulójában, így nem jutott tovább a negyeddöntőbe - írta az Mti.
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!
A labdarúgó Nb I 33. fordulójának szombati mérkőzésén a Puskás Akadémia 4-1-re nyert a Debrecen ellen a Pancho Arénában. A Fehérvár Fc nem tudott 3 pontot szerezni hazai pályán, így a felcsúti gárda felfért a dobogó harmadik fokára. Az ünneplést követően a csapat vezetőedzője, Hornyák Zsolt értékelt.
Puzsér Róbert politikai talk showjában beszélt erről, ahol öt évvel ezelőtti kihívója keményen számonkérte a DK-val kötött szövetségért és a Fideszére hajazó kommunikációjáért. A főpolgármester úgy véli, hogy nem kelt gyűlöletet. Azért Puzsértől elnézést kért, amiért kampányában a Fidesz bábjaként ábrázolták.
Az ulloi129.hu szúrta ki, hogy mexikói sajtóhírek szerint az Unam Pumas szívesen látná soraiban a Ferencváros brazil támadóját, Marquinhost, és már ajánlatott is tett a zöld-fehéreknek a labdaúrógért.
Több értékes helyezést értek el a magyarok a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Limasszolban rendezett bronz kategóriás versenyén - számolt be róla az Mti.