2024. május 19. vasárnap

máj. 19
10:24
Május, a levéltetvek hónapja (Agrofórum)
A nyár elején, május hónapban a növényi vegetáció rendkívüli módon kezd növekedésbe. A fiatal, nedvességgel és tápanyagokkal teli növényi szövetek hatalmas mennyisége meglehetősen sok károsító számára jelent táplálékként hasznosítható biomasszát. Ezen károsítók egyik csoportja a levéltetvek, amelyeket legnagyobb mennyiségben ebben a hónapban lehet
máj. 19
10:24
Egyre közelebb a világháborúhoz: Ukrajna sorra kapja az "engedélyeket" oroszországi célpontok elleni támadásokra (Mandiner)
A The Wall Street Journal szerint az ukrán vezetés hivatalosan is engedélyt kért a Biden-adminisztrációtól, hogy bevethessék az amerikai fegyvereket oroszországi területen is.
máj. 19
10:24
Bayer Zsolt: A normális világ és a béke mellett kell kiállni a békemeneten (Magyar Nemzet)
A publicista szerint eljött az idő, hogy erőt mutassanak a normális emberek.
máj. 19
10:24
Jól sikerült a Historic Eb spanyol versenye a magyar indulóknak (Racing)
Négy magyar páros is rajthoz állt a Historic Eb hétvégi, Rally de Asturias versenyén, melyen végül nagyszerű eredményeket tudtak elérni.
máj. 19
10:24
"Fiúk, fiúk, várjanak, nemsokára jön Kádár elvtárs is!" (Sportal)
"A dolgozó népet szolgálom!" Várady, Komjáti és Gass honvéd szalutált miközben ezt mondta. Az egykori sportszázad tisztje, Nicsinger Gyula - óriási Vasas-drukker volt! -, széles vigyorral az arcán fogadta az eltávról visszatért bakákat. Aztán amikor senki nem látta, tán átölelte őket, azt mondta nekik: fiúk, ez a Fradi-verés életre szóló élmény vol
máj. 19
10:24
Eljött a pokol Magyarországra (naphire.hu)
90 km/h-s szél, jégeső, özönvíz: ezekre a vármegyékre frissítették a riasztást.
máj. 19
10:24
Gyurcsány Ferenc láthatóan nem bízik Magyar Péterben: "Mondják, mit tudnak Magyarról?" (Liner)
Miközben Magyar Péter és Gyurcsány Ferencék egyre inkább egymással hadakoznak, a Fidesz továbbra is stabil.
máj. 19
10:26
Az orosz Jedi lovag fénykard helyett bottal vív meg egy öngyilkos drónnal (Magyar Nemzet)
Az a szerencsén múlott, hogy az akciója nem ért véres véget. Ez volt talán a háború egyetlen és egyben a legviccesebb pillanata is.
máj. 19
10:30
Donald Trump nagy migráns kitoloncolást tervez, miközben több mint 2 millió kínai bevándorlónak ad otthont az USA (Piac és Profit)
Az Egyesült Államok több mint 46 millió bevándorlónak ad otthont, ami teljes lakosságának körülbelül 14 százaléka.
máj. 19
10:30
Kocsis Máté: Sem a jólét, sem a béke nem garantált (Magyar Hírlap)
Háború és gazdasági gyengülés van a mostani brüsszeli vezetés mellett.
máj. 19
10:30
Virtuális valósággal teljesítik haldokló emberek utolsó kívánságait (Mandiner)
Az utóbbi időben egyre gyakoribbá vált, hogy végstádiumú betegek családtagjai azzal szembesültek, hogy haldokló szerettük olyan utolsó kívánsággal állt elő, amit lehetetlen volt teljesíteni.
máj. 19
10:30
Nádas Péter a polkorrektség miatt nem kaphatott meg egy nemzetközi díjat (Telex)
"Sajnálom, szeretem az irodalmat, de a politika fontosabb" – mondta az egyik zsűritag.
máj. 19
10:33
"Minden szív meghasadt" – A pártfogoltja végzett a cibakházi plébánossal (Blikk)
Nem telik el úgy nap a településen, hogy ne gyújtanának mécsest András atya emlékére.
máj. 19
10:33
Emlékszik a Vad angyal hősnőjére? Izzasztóan gyönyörű a már 47 éves Natalia Oreiro: fotón a világsztár (Blikk)
A Vad angyal és a Te vagy az életem gyönyörű színésznője a mai napon lett 47 éves, de a mai napig sugárzó a szépsége.
máj. 19
10:36
A 30 éve elhunyt Sennának és Ratzenbergernek állítanak emléket az imolai F1-es trófeák (m4sport.hu)
Különleges trófeákat vehet át az Emili-Romagna Nagydíjának első három helyezettje vasárnap. Az 1994-es tragikus hétvége két áldozatai előtt tisztelegnek.
máj. 19
10:36
Ez a mindenkinek jótékony hatású zöldség védi a májat és enyhíti a gyomorpanaszokat (Magyar Hírlap)
Számos antioxidánst tartalmaz.
máj. 19
10:36
A heredaganat kezelésére elegendő lehet a kemoterápia is (Tudás.hu)
Több magyar kutatócsoport, így a Pankotai Tibor vezetése alatt működő HCEMM Genom Instabilitás és DNS Hibajavítás kutatócsoport, valamint Beöthe Tamás, a Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház- Rendelőintézet urológiai osztályának főorvosa közreműködésével olyan kutatás született, amely szerint komoly műtét válhat elkerülhetővé előrehaladott stádium
máj. 19
10:36
Nem hiszed el, mi lesz a következő szerepe Oscar Isaac-nek (Sassy)
Annyi jó filmben mutatta már meg a tehetségét, ezt mégsem láttuk jönni.
máj. 19
10:36
Amiről az utcák mesélnek... – Kaszinóból lett a nyíregyházi mozi (Nyíregyháza)
Ezen a régi képen láthatjuk a Széchenyi szálló egykori épületét, amelyet Vadász-házként ismertek, míg a képen közelebbi épületbe a Nyíregyházi Kaszinó költözködött be 1889-ben. A Kaszinó egykori könyvtárát és billiárdtermét alakították át mozivá, amelynek névadójául Gorkijt választották. A Leviczky Zoltántól kapott képen, a kidőlt betonoszlopon dol
máj. 19
10:39
Véres ukrán siker Szaúd-Arábiában (Infostart)
Az ukrán Olekszandr Uszik lett a profi boksz abszolút nehézsúlyú világbajnoka, miután a magyar idő szerint vasárnap hajnali címegyesítő mérkőzésen pontozással legyőzte a brit Tyson Furyt a szaúd-arábiai Rijádban
máj. 19
10:42
Majdnem az egész országra figyelmeztetést adtak ki: vihar, zivatar, jégeső jön (Portfolio)
Ma a délnyugat felől érkezett záporos csapadéktömb fokozatosan kelet, északkelet felé helyeződik át, ebből délelőtt főként az ország középső részein alakulhatnak ki helyenként zivatarok - írja a HungaroMet.
máj. 19
10:42
Szja – Ha vállalkozó, erre figyeljen szja bevalláskor (GazdaságPortál)
Szja – Közeleg május 21., a személyijövedelemadó-bevallás határideje. A NAV által megküldött bevallás-tervezetet azonban érdemes a vállalkozóknak figyelmesen leellenőrizni és kiegészíteni, ezért a K&H összegyűjtött néhány tipikus hibát és hasznos tippet, hogy elkerüljük a tévedéseket.    Fontos határidő közeleg azoknak az egyéni vállalkozóknak, aki
máj. 19
10:42
4 csillagjegy, akiknek idén nyáron örökre megváltozik az élete (BorsOnline)
2024-ben kétségtelenül nagy energiák szabadultak fel.
máj. 19
10:42
Már Szoboszlai utódjával tárgyalnak, kiderült az új edző terve (BorsOnline)
Heti top: ezek voltak a Bors legolvasottabb sportcikkei a héten. A Liverpool új edzője már a jövőt tervezi, Michael Schumacher családja jó hírt kapott, Kozák Danuta váratlan döntést hozott.
máj. 19
10:42
Izraeli katonák estek el Gázában (Növekedés)
Újabb két izraeli katona esett el a Gázai övezetben szombaton - közölte az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.
máj. 19
10:42
Megkétszereződött a forrás a vidéki utak felújítására (Autószektor)
Nagy Bálint a Zala vármegyei Karmacs és Cserszegtomaj közötti összekötőút mellett tartott sajtótájékoztatón elmondta: az alsóbbrendű utak kisebb javítási munkálataira, kátyúzásra eredetileg tervezett 5,7 milliárd forintot a kormány a múlt héten további 5 milliárd forinttal egészítette ki. A vidéki utak nagyobb felületű felújítási munkálatai keretéb
máj. 19
10:45
Házasság első látásra – Gyöngyi Csabival közös képpel jelentette be: "Megtaláltam a nagy Ő-t!" (Metropol)
A rajongóknak több kérdése is akadt!
máj. 19
10:45
Aggódhat Joe Biden egy friss közvélemény-kutatás miatt (HírTV)
Egy új közvélemény-kutatásból kiderült, hogy Donald Trump támogatottsága a fekete amerikaiak körében több mint kétszeresére nőtt a 2020-as választások óta - írja a Magyar Nemzet.
máj. 19
10:48
Véletlen lenne? Meghan Markle egy az egyben Diana hercegné öltözködését utánozza (Blikk)
Meghan Markle-nek nagyon hasonló az ízlése az öltözködés terén, mint a néhai Diana hercegnének.
máj. 19
10:48
Ijesztő búcsúüzenetet hagyott az elhunyt minőségellenőr (Ripost)
A férfi több súlyos kihágást is felfedezett a halála előtt.
máj. 19
10:48
További vonatokra éhes a Csalagút – riválist kaphat az Eurostar (vg.hu)
Az Eurostar forgalma 29 százalékkal nőtt a Csalagúton.
máj. 19
10:48
Az Európai Bizottság nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést (Tiszta Jövő)
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi az üvegházhatású gázok kibocsátásának megadóztatását célzó polgári kezdeményezést, mely egyebek mellett arra kéri a brüsszeli testületet, segítse elő, hogy a szén-dioxid-árazásból származó bevételeket újraosszák az alacsony jövedelmű háztartások között - tájékoztatott az uniós bizottsá
máj. 19
10:48
"Nem vagyok benne biztos, hogy beférne egy halottaskocsiba" - Meghalt Nagy-Britannia legnehezebb férfija (Life)
Nagy-Britannia legnehezebb emberének édesanyja attól tart, hogy a fia nem kaphat méltó búcsút. Nem biztos, hogy olyan lesz a temetése, amilyet Jason szeretett volna.
máj. 19
10:48
Ezekkel a gólokkal lett második a Paks a Ferencváros mögött (Liner)
A Kisvárdát fogadta a Paks, és ugyan a csapat az elmúlt időszakban igen rossz formát mutatott, győzelemmel és ezüstéremmel zárta az NB1-es szezont.
máj. 19
10:48
A baloldali progresszív média szándékosan uszít és hergel (Magyar Nemzet)
Vizsgálni kell, irányították-e Fico merénylőjét!
máj. 19
10:48
Szomorú vasárnap: legendás játékostól köszönnek el Kispesten (Sportal)
A Honvédban összesen 13 évet játszó Ivan Lovricot a ma délután ötkor kezdődő, Gyirmót elleni találkozón búcsúztatja el a klub és a szurkolótábor.
máj. 19
10:48
Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület (Öko-drive)
Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
máj. 19
10:50
Az orosz-ukrán háború 816. napja – Ukrajna még több és több pénzt követel (vg.hu)
Ukrajna a rendelkezésre bocsátott 7,1 milliárd eurót szinte teljes egészében felhasználta.
máj. 19
10:50
"Ezt a bunyót én nyertem" - Fury szerint az orosz-ukrán háború miatt álltak Uszik mellé a pontozók (Sportal)
Elégedett volt saját maga teljesítményével a nehézsúlyú ökölvívó, Tyson Fury, hiába maradt alul az immár vitathatatlan bajnok Olekszandr Uszikkal szemben.
máj. 19
10:51
Minden generáció máshogy viszonyul a környezetvédelemhez (Alternatív Energia)
A különböző generációk fenntarthatósághoz és digitalizációhoz fűződő viszonyáról beszélgetett Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastja következő két adásának nyilvános felvételén Steigervald Krisztián gererációkutatóval szerdán Sopronban.
máj. 19
10:54
Miért számít szuperélelmiszernek a zab? (Agroinform)
Zabkása, zabpalacsinta, kenyér, de még sütemény is készülhet belőle.
máj. 19
10:54
Lemondana az izraeli háborús kabinet minisztere, ha Netanjahu nem fogalmaz meg egy háború utáni tervet Gázáról (444.hu)
"Ha a fanatikusok útját választod, és az egész nemzetet a szakadékba vezeted, akkor kénytelenek leszünk kilépni a kormányból" - üzente Benny Gantz az izraeli miniszterelnöknek.
máj. 19
10:54
Brüsszel bekavart a Magyar Telekomnak (Mínuszos)
Magyar Telekom lemondta a május 23-ra tervezett részvény-visszavásárlási aukcióját egy uniós rendelet módosítására hivatkozva. A társaság közleménye szerint a vonatkozó uniós rendelet alapján a közelmúltban változtak a befektetési vállalkozásokra vonatkozó kereskedési kötelezettség technikai szabályai, és ez ellehetetleníti a Budapesti Értéktőzsde
máj. 19
10:54
Magyar Péter perrel fenyegetőzik a plakátok miatt (Magyar Hírlap)
A liberális politikus emberei a magyarokat gyalázták Ukrajna miatt.
máj. 19
10:54
Hont András Magyar Péterről: "A hulladékság, az emberi minőség hiányának ékes példája!" (Mandiner)
"Aki felveszi a saját gyerekeinek az anyját titkosan, azt emberi néven nem fogom szólítani" – fejtette ki véleményét a publicista.
máj. 19
10:54
Pünkösdkor is a megszokott rend szerint szállítják el a hulladékot Budapesten (Öko-drive)
Pünkösd vasárnapján és hétfőjén is a megszokott, az adott napi menetrend szerint szállítják el a MOHU Budapest Zrt. munkatársai az időben kikészített háztartási és szelektív hulladékot Budapesten és egyes agglomerációs településeken - közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
máj. 19
10:54
Déli Ipari Park: lakossági előnyökkel járó útfejlesztések - A butykai Nagykállói út, valamint a Nagyszállási bekötőút is sokak komfortját segíti majd (Nyíregyháza)
Sorozatunk aktuális részében két jelentős út beruházásának részleteit ismertetjük, az előzmények részletezése után.
máj. 19
10:56
Ki nem találnád, hogy melyik a világ legdrágább virága (Agroinform)
Van köztük fűszernövény és néhány orchidea is.
máj. 19
10:57
Találj egy embert, és nyert ügyed van - választási furcsaság (Infostart)
Egyetlen érvényes szavazattal is lehet valaki képviselő vagy polgármester a június 9-ei települési önkormányzati vagy az ezzel egy időben tartandó nemzetiségi választáson.
máj. 19
10:57
Pünkösdkor is a megszokott rend szerint szállítják el a hulladékot Budapesten (Alternatív Energia)
Pünkösd vasárnapján és hétfőjén is a megszokott, az adott napi menetrend szerint szállítják el a MOHU Budapest Zrt. munkatársai az időben kikészített háztartási és szelektív hulladékot Budapesten és egyes agglomerációs településeken - közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Keresés