Az ukrán parlament május 8-án fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely engedélyezi bizonyos kategóriájú bebörtönzöttek mozgósíthatóságát, amennyiben önként jelentkeznek szolgálatra.
Több mint 10 százalékos növekedés révén 830 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. csütörtöki közgyűlésén. A folyamatosan változó gazdasági és szabályozói környezetben, kihívásokkal teli piaci helyzetben elért eredmény mellett az ország legnagyobb lefedettséggel rendelkező üzletlánca tav
A dollár árfolyama az elmúlt hónapokban erőteljesen erősödött különösen az ázsiai valutákkal szemben. Az egyre több apokaliptikus pénzügyi beszéd megijesztheti a piacokat: úgy tűnik, hogy a japán jen az összeomlás szélén áll. Kína pedig úgy érezheti, hogy kénytelen leértékelni valutáját, ami káros következményekkel járhat a kínai és a globális gazd
Oroszország és Ukrajna továbbra is háborúban áll egymással, de az orosz elnöknek közben arra is van ideje, hogy egészségügyi tanácsokat osztogasson az embereknek. A szakértők szerint Putyin azonban nem is mond olyan butaságot.
Itt vannak az élő, az EP-listavezetők számára szervezett választási tévévita részletei (műsorvezetők, pontos időpont, témák, szabályok, feltételek) Papp Dániel vezérigazgató leveléből.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Zelenszkij a múlt héten írta alá a törvényt, ami lehetővé teszi, hogy bizonyos vádak alapján elítélt állampolgárok katonai szolgálatot teljesíthessenek.
A korábbi SZDSZ-es politikus is elítélte azokat a diszkriminatív woke-szempontokat, amelyek alapján Nádas Péter magyar író nem kaphatott meg egy eddig rangosnak számító díjat.
E-mobilitási roadshow-t tart május 23-án és 24-én Zalaegerszegen a Greentech szakkiállítás és konferencia keretében a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Humda Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. - tájékoztatta a társaság kedden az MTI-t.
A parlament kedden felszólította a pártokat, a médiát és a civil szervezeteket, hogy fogadják el a parlamenti választás eredményét és ne szítsanak gyűlölködést. A koalíció egyúttal kinyilvánította, hogy egységes.
Nemrég a TikTokon népszerűvé vált a "100 boríték kihívás", mely egy játékos pénzmegtakarítási módszer - írja a Huffpost. A kihívás célja a megtakarítás ösztönzése és a pénzügyi tudatosság növelése, ám pénzügyi szakértők szerint figyelembe kell venni a kihívás lehetséges kockázatait és alternatív megközelítéseket is ajánlanak.
Az emberi jogvédők, emberi jogi aktivisták álma, hogy egy nap nem lesz többé szükség rájuk. Azért dolgoznak, hogy ne legyen szükség rájuk. Ez akkor lesz, amikor ha bárki azt mondja: meleg, zsidó, cigány, transz vagyok, a válaszként csak ennyi hangzik el: Oké, na és, kit érdekel?
Az Nvidia az amerikai részvénypiac egyik legmeghatározóbb szereplője lett az utóbbi években. A világ harmadik legértékesebb cégének robbanásszerű növekedése az
Bár a perui cukorborsók első szállítmányai hamarosan elérik Európa partjait, a hüvelyestől fogyasztandó finomság itthon is könnyűszerrel termeszthető, és nem szükséges több ezer kilométert utaztatott borsót az ételbe rakni.
Hét milliárd ember veszítené el az életét egy atomháborúban. Abban a hitben éltünk, hogy megépült a békeotthona, azonban a gyenge országokat előbb-utóbb felzabálják.
Nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között, a két ország ennek alapján együtt fog működni egyebek mellett a kis teljesítményű és helyigényű atomreaktorok technológiai fejlesztésében is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma Tokióban.
Több százezer ázsiai nő vált a japán hadsereg áldozatává, amikor "vigasznőkként" prostitúcióra kényszerítették őket. Ám egy kis sziget lakói mégis megúszták az elhurcoltatást.
Az Európai Unió biztonsági és védelmi megállapodást írt alá a Moldovai Köztársasággal, hogy segítse az Oroszországból érkező fenyegetésekkel szembeni ellenállóképessége növelését - közölte Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben az EU-Moldova Társulási Tanács nyolcadik ülését követően.
Versenyfelügyeleti eljárásokat indított a Gvh hat hazai influenszerrel, számos hirdető céggel, illetve közreműködő reklámügynökséggel szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.
Szakképzési centrumok számára pályázati lehetőség nyílik 23 milliárd forintos keretösszeggel, hátrányos helyzetben lévők szakmatanulásának elősegítésére és rugalmas tanulási utak kialakítására - jelentette be az innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttoktatásért felelős államtitkár a Tatabányai Szakképzési Centrumban tartott sajtótáj
Az izraeli hatóságok lefoglalták az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség felszereléseit, és leállították a hírügynökségnek a Gázai övezet északi részéről sugárzott élő adását az "al-Jazeera-törvényre" hivatkozva kedden
Minden együttműködés újabb siker a magyar gazdaság számára, mert Magyarország szeretné tovább erősíteni szerepét gazdasági találkozási pontként, és szeretné elérni, hogy itt kapcsolódjon össze a keleti és nyugati tőke, illetve a hightech technológia - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten, a kínai NIO Europe járműipari váll
A Rallye1 mezőnye legutóbb négy évvel ezelőtt versenyzett ebben a térségben. Az ORB1 kategóriában 43, az ORB2-ben 31, az ORB3-ban 30, míg a Historic géposztályban, ahol klasszikus versenyautók állnak rajthoz, 18 páros méretteti meg magát. "Miskolc és Diósgyőr utoljára négy éve szerepelt az ORB1 versenynaptárában, és sajnos akkor egy tragikus bales
Nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt elrendelte Ivan Popov vezérőrnagy, az orosz 58. összhaderőnemi hadsereg volt parancsnokának előzetes letartóztatását a 235. helyőrségi katonai bíróság - jelentették kedden orosz hírügynökségek.
Megkezdődött a taktikai nukleáris fegyverek előkészítésére és alkalmazására kiképző hadgyakorlat első szakasza Oroszországban - közölte kedden a védelmi minisztérium.
Az ázsiai ország megpróbál véget vetni a mélyülő ingatlanválságnak. Szükség van a katasztrófa elkerülése érdekében a beavatkozásra és a CNN szerint a kemény munka még csak most kezdődik.
Spanyolország hazahívja az argentin fővárosban, Buenos-Airesben akkreditált nagykövetét - jelentette be spanyol külügyminiszter a kormány ülését követő sajtótájékoztatón kedden Madridban.
Minden együttműködés újabb siker a magyar gazdaság számára, mert Magyarország szeretné tovább erősíteni szerepét gazdasági találkozási pontként, és szeretné elérni, hogy itt kapcsolódjon össze a keleti és nyugati tőke, illetve a hightech technológia - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten.