A dollár árfolyama az elmúlt hónapokban erőteljesen erősödött különösen az ázsiai valutákkal szemben. Az egyre több apokaliptikus pénzügyi beszéd megijesztheti a piacokat: úgy tűnik, hogy a japán jen az összeomlás szélén áll. Kína pedig úgy érezheti, hogy kénytelen leértékelni valutáját, ami káros következményekkel járhat a kínai és a globális gazd
Oroszország és Ukrajna továbbra is háborúban áll egymással, de az orosz elnöknek közben arra is van ideje, hogy egészségügyi tanácsokat osztogasson az embereknek. A szakértők szerint Putyin azonban nem is mond olyan butaságot.
Az uralkodó nagyon jót nevetett, miután kiderült, hogy milyen névvel illették az iskolás gyerekek a chelsea-i virágkiállításon. Károly király kedves ajándékot kapott környezetvédelmi munkájáért.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Itt vannak az élő, az EP-listavezetők számára szervezett választási tévévita részletei (műsorvezetők, pontos időpont, témák, szabályok, feltételek) Papp Dániel vezérigazgató leveléből.
A miniszterelnököt újságírók kérdezték, mi a véleménye arról, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze előző nap elfogatóparancsot kért a Hamász vezetői, valamint az izraeli védelmi miniszter és Benjámin Netanjahu miniszterelnök ellen.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
"Derült volt az idő, teljesen tiszta és világos" – ismertette Golam-Husszein Eszmaili, aki a három helikopterből álló géprajból a legutolsóban utazott Tabríz városába.
Zelenszkij a múlt héten írta alá a törvényt, ami lehetővé teszi, hogy bizonyos vádak alapján elítélt állampolgárok katonai szolgálatot teljesíthessenek.
A korábbi SZDSZ-es politikus is elítélte azokat a diszkriminatív woke-szempontokat, amelyek alapján Nádas Péter magyar író nem kaphatott meg egy eddig rangosnak számító díjat.
Balzsay Károly szakmai igazgató az M1-nek elmondta, örülnek, hogy már három ökölvívő is kvótát szerzett a párizsi olimpiára, de reméli, ez a szám az utolsó, bangkoki olimpiai kvalifikációs versenyen tovább nő.
E-mobilitási roadshow-t tart május 23-án és 24-én Zalaegerszegen a Greentech szakkiállítás és konferencia keretében a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Humda Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. - tájékoztatta a társaság kedden az MTI-t.
Soha el nem évülő, ősi tudás jut el hozzánk egy magyar aranykorból: Aranyhajú hármasok címmel nyolcrészes zenés tündérjátékot mutat be kedd este a Kossuth Rádió.
A parlament kedden felszólította a pártokat, a médiát és a civil szervezeteket, hogy fogadják el a parlamenti választás eredményét és ne szítsanak gyűlölködést. A koalíció egyúttal kinyilvánította, hogy egységes.
Nemrég a TikTokon népszerűvé vált a "100 boríték kihívás", mely egy játékos pénzmegtakarítási módszer - írja a Huffpost. A kihívás célja a megtakarítás ösztönzése és a pénzügyi tudatosság növelése, ám pénzügyi szakértők szerint figyelembe kell venni a kihívás lehetséges kockázatait és alternatív megközelítéseket is ajánlanak.
Balzsay Károly szakmai igazgató az M1-nek elmondta, örülnek, hogy már három ökölvívő is kvótát szerzett a párizsi olimpiára, de reméli, ez a szám az utolsó, bangkoki olimpiai kvalifikációs versenyen tovább nő.
Az emberi jogvédők, emberi jogi aktivisták álma, hogy egy nap nem lesz többé szükség rájuk. Azért dolgoznak, hogy ne legyen szükség rájuk. Ez akkor lesz, amikor ha bárki azt mondja: meleg, zsidó, cigány, transz vagyok, a válaszként csak ennyi hangzik el: Oké, na és, kit érdekel?
Az Nvidia az amerikai részvénypiac egyik legmeghatározóbb szereplője lett az utóbbi években. A világ harmadik legértékesebb cégének robbanásszerű növekedése az
Bár a perui cukorborsók első szállítmányai hamarosan elérik Európa partjait, a hüvelyestől fogyasztandó finomság itthon is könnyűszerrel termeszthető, és nem szükséges több ezer kilométert utaztatott borsót az ételbe rakni.