Első hallásra talán nehéz elhinni, de könnyen gyümölcsöskertté változtathatjuk a lakásunkat. Azok számára, akik szívesen kertészkednének, de nincs hozzá kertjük, vagy csak egyszerűen szeretnének néhány különleges növényt az otthonukban nevelni, van egy jó hírünk: számos gyümölcsfajta létezik, amit sikeresen termeszthetünk a lakásunkban is. Ebben a
A közelmúltban rendezték az első Békés Vármegyei Zeneiskolai Könnyűzenei Találkozót a gyulai zeneiskolában. A találkozó egyben verseny is volt, ahol nyolcvannyolc diák, ötvenhárom produkcióját értékelték a zenei szakemberek. A Power Beat ütőegyüttes produkciója nyitotta meg a zeneiskola idén először meghirdetett könnyűzenei találkozóját. A véletl
Az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezetének (ACEA) adatközlése szerint márciushoz hasonlóan a múlt hónapban is mintegy 80 százalékkal nőtt a Magyarországon újonnan forgalomba helyezett tisztán elektromos gépkocsik száma a megelőző év azonos hónapjához képest. A viszonylag alacsony darabszámokat produkáló Ciprus és Málta mellett így csa
A 444 forrásai szerint a több napos eseménysorozat megszervezése és lebonyolítása több milliárd forintba kerülhetett. A végállomás egy Tiborcz István-féle BDPST Group érdekeltségébe tartozó sárvári szálloda lesz, ahova a vendégeket helikopterekkel szállítják majd.
A két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében együttműködési megállapodást írt alá az EXIM Magyarország és görög partnerszervezete, az Export Credit Greece (ECG) a május 21-23. között Athénban rendezett Berni Unió Prágai Klubjának ülésén - közölte az EXIM Magyarország pénteken az MTI-vel.
A Miskolci Egyetem környezettechnológiai kurzusaival és kutatásaival vívta ki a jogot a 18. Európai Aprítási és Osztályozási Szimpózium megrendezésére. A júniusban megvalósuló találkozón öt kontinens 13 országából érkező szakemberek vitatják meg a körforgásos gazdaság eléréséhez elengedhetetlen szakterületnek azokat a legújabb eredményeit, amelyek
Amikor az első szülői értekezleten felmerül a kérdés, hogy ki szeretne osztálybizalmi, azaz szmk-s lenni, akkor hirtelen mindenki mereven a papírjába bámul, hirtelen leesik a ceruzája a padlóra, retikül méretűre összehúzza magát a retikülje mögött, hogy még csak véletlenül se merüljön fel a személye. Szerencsére egy szülő mindig akad, aki elviszi b
Választási kampány van, nem csoda hát, ha a politikusok, miniszterek számos rendezvényen vesznek részt. Amelyeken aztán megesnek akár vicces jelenetek is, amikből kiderül, hogy a politikus is ember. Így volt ezzel Szijjártó Péter külügyminiszter is, aki péntek reggel Nyíregyházára látogatott egy avatóünnepségre, ahol nem várt problémával szembesült
Újabb három európai ország jelentette be az önálló palesztin állam elismerését. Írország, Norvégia és Spanyolország döntött most így. Gesztus vagy bármilyen jogi következménnyel is jár a lépésük? – erről is kérdeztük Tóth Norbert nemzetközi jogászt.
Stéphane Boujnah, az Európa legnagyobb tőzsdéjének számító Euronext vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke új szintre emelné az államkötvénypiacok fejlesztését és több lakossági befektetőt vonzana be a platformra.
Igazi ünneppé varázsolhatjátok a gyereknapot, ha maradandó ajándékot kapnak a kicsik és a kicsit nagyobbak is. Most hat vadonatúj gyerekkönyvet ajánl Both Gabi, amelyek egészen biztos, hogy nem porosodnak majd a könyvespolcon, mert újra és újra érdemes kézbe venni mindegyiket.
Többek között emberkereskedelem, üzletszerű kerítés, kitartottság és gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy modellügynökség tulajdonosa ellen, aki szépségversenyeinek résztvevőit közvetítette ki szexuális szolgáltatások nyújtására 2015 és 2023 között - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.
Ami a technológiai innovációnak a CES, az a szoftverfejlesztésnek a Craft – idén ünnepli tizedik születésnapját Közép-Európa legnagyobb IT szakmai konferenciája, amely évről évre többezer szakembert szólít Budapestre. A kétnapos Craft Conference igazi sztárparádéval várja az érdeklődőket május végén a Vasúttörténeti Park látványos díszletei között:
Annalena Baerbock a héten Kijevbe érkezett. Talán babonából, talán takarékosságból ugyanazt az alkalomhoz illő, sárga háromnegyedes kabátot viselte, kék gombokkal, mint mindig, ha Ukrajnába utazik.
Ma már szinte úgy használjuk – az egyedülállóan digitálisan is elérhető – K&H SZÉP-kártyát is, ahogyan a bankkártyánkat. Nemcsak az érintésmentes fizetési mód szempontjából, de gyakoriság és elköltött összeg tekintetében is. Az adatok alapján akár napi 21 alkalommal is használtak egy kártyát és a legnagyobb egyösszegű költés közel 3 millió fori
Lakatos Pétert, a Videoton társvezérigazgatóját és egyik tulajdonosát választotta elnökének a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ-BusinessHungary) közgyűlése négy évre. A szakember az elmúlt 4 évben a szervezet társelnöke volt. A közgyűlés Futó Péter leköszönő elnököt – aki az elmúlt 16 évben töltötte be a tisztséget – tiszteletbe
A kriptopénzek dinamikus birodalmában a növekedési potenciállal rendelkező, megfizethető árú érmék megtalálása a hozzáértő befektetők számára nagy változást jelenthet. Mivel
A májusban, az Európai Sokszínűségi Hónap keretein belül bevezetett program szerves részét képezi a cég idei DEI-, wellbeing- és nyílt vállalati kommunikációs stratégiájának, és célja kifejezetten azoknak a női munkavállalóknak nyújtott támogatás, akik a fájdalmas menstruáció vagy a menopauza kihívásaival küzdenek. A cég munkahelyi és társadalmi s
Egyszerűbb lett az online ügyintézés az MVM Next-nél, valamennyi ügyfél ugyanazon az online ügyfélszolgálaton és applikációban intézheti gáz- és áramügyeit is, a régi áramügyintézési felületek hamarosan megszűnnek - közölte az MVM csütörtökön.
64 év alatt több mint 5 millió abortusz történt hazánkban, 2022-ben 100 nőre egy művi terhességmegszakítás jutott. Az előzetes adatok szerint a jogszabályi szigorítások az abortuszok számában tavaly kisebb változást hoztak.