Nem indulhat az NB II-ben Mészáros Lőrinc korábbi vejének, Homlok Zsoltnak a focicsapata, a Szombathelyi Haladás. A gondok akkor hatalmasodtak el, amikor Homlok elvált Mészáros Lőrinc lányától.
Radics Gigi Dubajba utazott, hogy egy megtisztelő meghívásnak tegyen eleget. Az énekesnőt kérték fel ugyanis, hogy a cselgáncs-világbajnokság megnyitóján énekeljen. Gigi, aki saját bevallása szerint retteg a repülőutaktól, egy cseppet sem bánta, hogy hosszú órákat töltött a levegőben. Megérkezve ugyanis a luxushotelből nyíló lenyűgöző kilátás kárpó
Miklósa Erika azután állt bele Rost Andreába, hogy színpadra állt Magyar Péter rendezvényén. Rost most azt mondta: méltatlan lenne, ha hosszasan reagálna a kijelentésre.
Újabb nagy jéghegy szakadt le az Antarktisz egy olyan területéről, ahol a brit Halley kutatóállomás található.Az elmúlt három évben ez a harmadik ilyen tömb, amely a bázis közelében vált le.
Nőtt a foglalkoztatás és csökkent a munkanélküliség Magyarországon az elmúlt hónapokhoz képest. A KSH adatai szerint 2024 februárja és áprilisa között 4 millió 739 ezren dolgoztak hazánkban. A Portfolio elemzője az InfoRádióban elmondta: a következő hónapokban tovább gyorsulhat a GDP-növekedés, ami vélhetően a foglalkoztatási adatokon is meg fog lá
A virtuális világban rejlő lehetőségek évekkel ezelőtt megragadták a Lexus figyelmét. 2020-ban megteremtették az AR Play (kiterjesztett valóságú) funkciót, amellyel
Piszkos csata volt a bíróságon. Az alapítványi oldal eleinte ragaszkodott ahhoz, hogy Niki Lauda nem Ausztriában, hanem Ibizán élt – ezért a spanyol bíróságok döntsenek. Aztán azt állították, hogy Birgit Lauda méltatlan az örökségre, mert műalkotásokat rejtett el az örökségében. Volt egy nyilvános irigységi kampány is, amelyben mohónak mutatták be.
Egész nap kísértük a kampányoló miniszterelnököt, és több zárt körű gyűlésre is bejutottunk. Orbán most már a háború rémségei mellett érzelmekkel és szenvedéllyel is próbálja mobilizálni a táborát.
Szigetvári szerint teljesen indokolatlanul, mert egy Észtországban bejegyzett, ott is működő cége iratait keresték otthonában, ahol feleségével és kisgyermekeivel él. Nem is találtak semmit. Most éppen Karácsony Gergely 2019-es kampányának pénzügyei adtak apropót a hatósági fellépésre.
A német hazai össztermék (GDP) az első negyedévben 0,2 százalékkal nőtt negyedéves összevetésben, míg 0,2 százalékkal csökkent éves összehasonlításban - közölte végleges adatként a német statisztikai hivatal (Destatis) pénteken.
Cáfolta Donald Tusk lengyel kormányfő a TVP Info lengyel közszolgálati televíziónak adott interjúban azokat az értesüléseket, melyek szerint indulni készülne a jövő évi lengyelországi elnökválasztásokon.
A tehenek, vagyis a tejtermékek és a vaj ellen intézett nemtelen támadásnak tartja az egyik margaringyártó reklámját a Tej Terméktanács és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A szlovák hatóságok 153 olyan esetet regisztráltak, amely gyűlöletkeltésre alkalmas a Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen múlt héten elkövetett merénylet óta – közölte Matus Sutaj Estok belügyminiszter a Lubomir Solákkal, a rendőrség vezetőjével közösen tartott pénteki sajtótájékoztatón.
Hamarosan kezdetét veszi 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság, a tornát 2024. június 14. és július 14. között rendezik Németországban. Az Euro 2024 lesz a 17. UEFA által szervezett eb a férfi labdarúgó-válogatottak számára. Három hét múlva rengeteg néző izgulhat, szurkolhat a tévéképernyők előtt, vagy akár a lelátókon. A magyar válogatott első meccsé
Állítólag ha jó sertéskarajt szeretnénk venni, akkor irány a hentes. Azonban hol a legízletesebb ez a húsféle a hazai szupermarketekben, és melyik az, ami nem szerepelt túl jól a teszteken?
Ha van valami, ami miatt Sophie Turner különösen ikonikussá vált, az a Rapunzel-szerű, derékig érő, lángvörös haja. A napokban azonban legnagyobb meglepetésünkre búcsút mondott a hosszú hajnak, és a vörös árnyalatot is egy természetesebb megjelenésre cserélte.
Azokban az országokban, ahol a lakosság nagy része már bevándorló, ahol városokat, városrészeket lakják már migránsok, ott a terrorveszély sokkal nagyobb, mint hazánkban – véli a biztonságpolitika szakértő.
Egész nap kísértük a kampányoló miniszterelnököt, és több zárt körű gyűlésre is bejutottunk. Orbán most már a háború rémségei mellett érzelmekkel és szenvedéllyel is próbálja mobilizálni a táborát.
A sárospataki Végardó Fürdő egy új energetikai fejlesztés nyomán olcsóbban és hatékonyabban működik a jövőben – mondta a város polgármestere, Aros János. 20 milliárd forintos fejlesztés volt Sárospatakon „Az elmúlt…
Átadták a CallComm Zrt. új irodáját Nyíregyházán, amelyet a vállalat a Nyíregyházi Egyetem épületében alakított ki. A 2,7 millió euró összértékű beruházással a cég 100 új munkahelyet teremtett és 150 munkavállaló részére indította el szakmai és idegen nyelvi képzési programját.
Egész nap kísértük a kampányoló miniszterelnököt, és több zárt körű gyűlésre is bejutottunk. Orbán most már a háború rémségei mellett érzelmekkel és szenvedéllyel is próbálja mobilizálni a táborát.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden olyan választási kampányban megfogalmazott főpolgármesteri állítást, sajtóhíresztelést határozottan visszautasít, amely az állítja vagy arra utal, hogy feladatainak ellátását az aktuális politika befolyásolja – közölte az adóhatóság.
A teljes légi közlekedési iparágra hatással lehet az, hogy a világ egyik legelismertebb 5 csillagos légitársasága, a Singapore Airlines megváltoztatta a fedélzeti kiszolgálásra vonatkozó szabályait, és a továbbiakban – a…
A helyi társulat színészei mellett fellép Malek Andrea, Dolhai Attila, Mészáros Árpád Zsolt, a 4 For Dance és számos hazai elismert művész, az est házigazdája pedig Ördög Nóra lesz. A Móricz Zsigmond Színház társulata 2024. június 18-án, 19 órától jótékonysági estet szervez a Nagyszínpadon "Szeretünk Kátya" címmel, melynek bevétele teljes mértékben
Harcosok klubja - írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán megosztott fotókhoz. Egy igazi legendával találkozott a Karmelitában, Evander Holyfield egykori bokszbajnok látogatta meg.
Mint ismert: a GVH versenyfelügyeleti eljárást indított hat hazai influenszerrel, számos hirdető céggel, illetve közreműködő reklámügynökséggel szemben.
Robert Fico támadója a szlovák kormányt "az Európai Unió Júdásának" nevezte, amiért nem adott katonai segítséget Ukrajnának, de a nem nézte jó szemmel Fico Magyarországgal és Oroszországgal való baráti kapcsolatát sem.
A Bybit június 2-ig tartó játékában napi 1 ethereumot adnak annak a felhasználónak, aki a legpontosabb tippet adja arra, hogy másnap 10:00-kor mennyi lesz az ETH árfolyama. A részvételhez látogass el a játék oldalára és add le a tippedet. Ide kell beírni a tippet Tippelni alapból naponta csak egyszer lehet, de 1+1 további tippelési lehetőséget […]