Lakatos Péter, a Videoton társvezérigazgatója és egyik tulajdonosa az InfoRádiónak adott nyilatkozatában egyebek közt arról beszélt: szeretné, ha a multinacionális cégek az eddiginél aktívabban vennének részt a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének munkájában.
A közösségi média kockázatait, hatásait, valamint a használatában rejlő lehetőségeket mutatja be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság legújabb, Sztorik a zsebben – történetek a közösségi médiából című kiadványa, amelyet gyermeknap alkalmából mutatnak be – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága.
A múlt hétvégén történt verőcei tragédia sokakban felvetette azt a kérdést, hogy vajon mit kereshetett a pihenő, kikapcsolódó fiatalokkal megrakott csónak olyan közel a szállodahajóhoz, hogy abból a végzetes tragédia megtörténjen? Négy áldozat holttestét már hosszas kutatás után megtalálták a rendőrök, mi most arra voltunk kíváncsiak, egyáltalán ki
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Sztrájkbizottság alakult és sztrájkra készülnek a dolgozók a Liberty Dunaújvárosnál (korábbi Dunaferrnél). A szakszervezet hetek óta sikertelenül próbál megállapodni a béremelésben a munkáltatóval, pedig a reálkeresetek öt éve nem emelkedtek a cégnél.
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Csicsmann László, Rigó Csaba Balázs, Resperger István, N. Rózsa Erzsébet, Csányi Sándor és Marozsán Fábián.
A tapasztalt álláskeresőket is elöntheti az izgalom, ha egy munkára jelentkeznek, amit nagyon szeretnének megcsípni. Egy kis feszültséggel nincsen baj, de van egy ordító hiba, amit sokan elkövetnek.
Csütörtök este lezajlott az Anya jól van (?) konferencia, amit a Femcafe és a P&A Productions az anyai kiégés prevenciójának és megsegítésének érdekében hozott létre. Az este folyamán számos tabudöntögető, a mentális egészséget, továbbá az öngondoskodást fókuszba helyező, őszinte, mély, humorral fűszerezett beszélgetést hallgattunk végig, többek kö
Tényleg a béke és a háború kérdése dől el az EP-választáson? Merre tart Európa? Lehet-e üzletelni Kínával? Ezekről is szó esett a Mandiner Reakció legújabb adásában.
"Rosszul emlékszel." "Nem mondtam ilyet, már megint élénk a fantáziád." Népszerű manipulációs technika megkérdőjelezni a másik emlékeinek, érzéseinek valóságát – ez az úgynevezett "gaslighting" vagy gázlángeffektus, ami nagyon gyakran fordul elő szülő-gyerek viszonylatban, és erős hatást gyakorolhat a személyiség alakulására.
Leginkább a migráció és a radikális jobboldal kormányzati szerepvállalása hozott valódi vitát az Európai Bizottság elnökjelöltjei között – mondta az InfoRádióban Kalas Vivien, az NKE Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense.
Tizennyolc éves korában elpusztult Kaboszu, az a siba inu fajtájú kutya, aki a népszerű doge-mémet és a hasonló nevű kriptovalutát is inspirálta - jelentette a Sky News hírportál pénteken.
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által tavaly szeptemberben blokkolt, engedély nélküli online szerencsejáték oldal, a Betfair május 22-én arról tájékoztatta játékosait, hogy beszünteti szolgáltatásait Magyarországon. Ezzel egy újabb multinacionális online szerencsejáték-szervező cég hagy fel illegális tevékenységével hazánk
A főként záporos csapadékból származó rendszeres öntözés, a meleg idővel párosulva, jót tesz a szemnövekedés fázisában lévő szántóföldi növényeknek, ugyanakkor a növényvédelemre is jobban oda kell figyelni ilyen időjárási körülmények közt.
Eva Mendes és Ryan Gosling; Ashton Kutcher és Mila Kunis; Blake Lively és Ryan Reynolds. Számtalan híresség szeretett egymásba közös forgatáson. Úgy is mondhatnánk, hogy ez az irodai románc színészi változata: nem meglepő, hogy milyen gyakran bontakozik ki a sztárok között szerelmi szál, különösen ha még a filmben is úgy tesznek, mintha egymásba sz
A napok óta tartó heves esőzésekben május 24-én délelőtt ismét nagy mennyiségű csapadék zúdult le Egerre. Az önkormányzat a város kritikus pontjain homokzsákokkal próbál segítséget nyújtani a víz elleni védekezésben.
Dr. Szijjártó Linda, pszichológus és szervezetfejlesztő igazán példaértékű munkát végez az édesanyák támogatását tekintve, egyik fő céljának tekinti a szülési szabadságról a munkaerőpiacra visszatérő édesanyák segítését. Anya jól van(?) konferenciánkon előadóként volt jelent, egy kerekasztalbeszélgetés után kérdeztük szakmai küldetéséről.
A sztárokkal kapcsolatban az embereket szinte minden érdekli: a magánéletük, az új filmjük, a botrányaik, na és persze az általuk megosztott életeseményeik, köztük terhességük híre is.
A rosszul sikerült szezonnyitó után újra versenykész a Skoda Fabia Rally2 evo versenyautó és újra versenykész a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt kettős is! A Diósgyőr Rally pályái ismerősek a pilótának és szeretnék a legjobbat kihozni magukból ezen a hétvégén!
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon és nyereséggel fejezte be a hetet is. Az eurót délután hat óra előtt 384,16 forinton jegyezték a kora reggeli 386,41 forint után. A dollár jegyzése 354,06 forintra csökkent 357,48 forintról, a svájci franké pedig 387,27 forintra 390,57 forintró
Julio Moreno, a CryptoQuant kutatási vezetője szerint egy Satoshi-korszakbeli bitcoin bányász 2000 BTC-t mozgatott meg. Az elemző szerint a tevékenység
Mint beszámoltunk róla, csütörtökön rendőrök vegzálták a Telex munkatársait Szijjártó Péter nyilvános kalocsai fórumának helyszínén. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége vizsgálatot követel a belügyminisztertől az eset miatt.
Miközben Kijev állítja, hogy Ukrajna harci sikereket ért el, Moszkva közlése szerint csapatai két ellentámadást is visszavertek a harkivi térségben és jobb pozíciókra nyomultak előre.
Megszűnt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök legitimitása, a kérdés az, hogy kivel kell tárgyalásokat folytatni Ukrajnában - jelentette ki Vlagyimir Putyin.
A Tisza Párt politikusa korábban még feltételeket szabott, de most úgy tűnik, meggondolta magát. Mindenesetre a helyszínre szervezett tüntetését sem fújja le.
A Kamaszharc című ifjúsági regényt nagyon szerették az olvasók, több mint tízezer példányban kelt el. A pedagógus és oktatási influenszer, Balatoni József (Jocó bácsi) 2017-ben megjelent könyvének pedig már javában készül a színpadi adaptációja is. A darab az útkeresésről, a kamaszkor nehézségeiről, a felnőtt élet felismeréseiről is szól, rengeteg
A BTC nemrég átlépte a mindenkori csúcsárát, majd hirtelen összeomlott, és most azon töröd a fejed, hogy vajon megéri-e befektetni a Bitcoinba? Több alternatív érme is van, amikbe befektethetsz, de a megnövekedett volatilitás és az átverések miatt a választás kissé nehézzé válik. Egy másik tényező, hogy olyat válassz, amelyiknek magas potenciális m
Indul a buli, eljött Azahriah nagy hétvégéje. Ma adja az első koncertjét a Puskás Arénában, majd szombaton és vasárnap is fellép. Emlékszünk még, hogy amikor megindult a jegyértékesítés, őrületes kereslet mutatkozott... Most eljött a nap, amire minden Aza-rajongó várt...
Ezúttal a tekintélyes Humboldt Egyetemen folytatódtak az elmúlt hetek palesztinbarát egyetemi tüntetései. A kampusz elfoglalásának a rendőrség vetett véget, az aktivistáknak csak egy része távozott önként. Az egyetem elnöke hangsúlyozta, hogy a a rendőri beavatkozás nem az ő döntése volt.
Bár Katalin hercegné már nagyon szeretne visszatérni mindennapi feladatai elvégzéséhez, betegsége miatt egyelőre szigorú szabályokhoz kell tartania magát.
A prémium autó státuszszimbólum, ha megkérdeznénk 10 embert, hogy mi lenne az első 5 dolog amit vesznek maguknak, miután jelentős vagyonra tettek szert, legalább kilencen említenének egy szép és drága autót. De mitől prémium a prémium? Erre két tökéletes példát is ad az Audi Q8 e-tron. Ez is csak egy autó, van négy kereke, meg ülései, de ha eltölt