A szarkalábat, az árnyékliliomokat, a körömvirágokat különösen kedvelik a csigák. Főleg igaz ez akkor, ha folyamatosan nedvesség és hideg gyengíti a növényeket. Szerencsére azonban vannak növények, amelyeket a csigák békén hagynak.
Hetedik alkalommal rendezték meg a Bringa Pikniket. A rajt helyszíne hagyományosan a Kossuth tér volt, ahonnan 9:37-kor indult útnak a több mint ezer lelkes kerékpáros. A résztvevők között minden korosztály képviseltette magát, a legfiatalabb induló 5 és fél, míg a legidősebb 84 éves volt.
Az eMAG elindította Magyarországon a Genius nevű előfizetéses hűségprogramját, amelyen keresztül többek között ingyenes szállítást és heti dedikált kedvezménykampányokat kínál. Az eMAG Genius előfizetői több mint hatmillió - Genius jelvénnyel ellátott - termékre vonatkozóan vehetik igénybe az előfizetést, amelyek az eMAG, és a Marketplace platformo
Nem semmi: egy magyar tervező ruháját viselte Monica Bellucci címlapfotózásán. És ez még nem minden, a fotókat is egy tehetséges magyar fotós készítette!
A Hamász felfüggeszti részvételét az Izraellel közvetetten folytatott tűzszüneti tárgyalásokon a több tucat emberéletet követelő rafahi légicsapás miatt - közölték hétfőn a radikális iszlamisták képviselői a dpa német hírügynökséggel.
Korábban megírtuk, hogy az uniós külügyminiszterek hétfői tanácsülésére érkezve a litván külügyminiszter szokatlanul éles hangon kritizálta a magyar kormány Ukrajnával kapcsolatos blokkoló taktikáját, és a kritikához óvatosabb hangvételben az olasz és az észt külügyminiszter is csatlakozott. A Reuters most arról is beszámolt, mi történt magán a tan
Noha az idei spanyol X-Faktorról egy nem várt malőr miatt lecsúszott, az énekes-influenszer Szabyest nem adja fel, hogy betörjön a spanyol zenei és online piacra is.
Nem fél a retorzióktól Zólyomi Tamás, Etyek fideszes polgármestere, aki Bicskére ment, hogy meghallgassa Magyar Pétert, a TISZA Párt alelnökét Fejér megyei kampánykörútjának állomásán.
A biztosítási csalásokra és autólopásokra szakosodott hivatal, a National Insurance Crime Bureau (NICB) új összesítése szerint tavaly a tíz legtöbbet lopott autó közül hat volt ennek a két dél-koreai márkának a terméke. A dobogós helyeket is ők foglalják el, a következő sorrendben: Hyundai Elantra, a Hyundai Sonata, Kia Optima. Míg eddig az Egyes
Toborzási programot tart a Mathias Corvinus Collegium májusban és júniusban, hogy megtalálja a jövő hallgatóit. Középiskolás programjaikhoz minden gimnáziumot és szakgimnáziumot felkeresnek, hogy minél több diákhoz eljuttassák a jelentkezési lehetőségeket. A központ hiánypótló lehetőséget kínál a Nyíregyházán élő tehetséges diákok számára, akik a k
Kedden megnyitja első magyarországi üzletét a Primark nemzetközi divatáruház Budapesten, a teljes beruházásra 8 millió eurót (mintegy hárommilliárd forintot) fordítottak - közölte Maciej Podwojski, a Primark kelet-közép-európai vezetője hétfőn, az új üzlet sajtóbemutatóján.
A litván külügyminiszter szerint az Ukrajnáról szóló uniós határozatok 41 százalékát akasztja meg Magyarország. Gabrielius Landsbergis szerint ez már olyan, mintha direkt akarnánk gyengíteni az EU-t.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Gerendi Zsolt, a magyar Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) főtitkára lett az Önszabályozó Szervezetek Európai Szövetsége (EASA) alelnöke a következő két évre.
Alaposan megváltozott a hatalmas ingatlan, ahol a Reszkessetek, betörők című alkotást felvették. A tulajdonos persze igyekezett nem teljesen átalakítani az ikonikus helyszíneket.
Lengyelország utazási korlátozásokat vezet be az ország területén tartózkodó orosz diplomatákkal szemben, mivel Moszkva hibrid háború részese az Európai Unió ellen, így Lengyelország ellen is - jelentette be Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter Brüsszelben.
Adam Bodnar a CEU Demokrácia Intézet paneljén a jogállamiság visszaállításáról tartott előadást. Szóba került az is, hogy a lengyel jogállamisághoz való kísérletezésből mit tanulhat az EU, és hogyan kapcsolódhat ehhez Magyarország.
Nyolc új, elektromos meghajtású, járművel bővült a Budapesti Közművek FKF köztisztasági divíziójának környezetbarát flottája - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Korábban megírtuk, hogy az uniós külügyminiszterek hétfői tanácsülésére érkezve a litván külügyminiszter szokatlanul éles hangon kritizálta a magyar kormány Ukrajnával kapcsolatos blokkoló taktikáját, és a kritikához óvatosabb hangvételben az olasz és az észt külügyminiszter is csatlakozott. A Reuters most arról is beszámolt, mi történt magán a tan
Sokan próbálnak hasznot húzni az énekes elképesztő sikeréből. Néhányan például a koncerteken 500 forintért vásárolt, visszaváltható és újrahasznosítható poharakat kezdték el árulni.
Területfejlesztési szolgálatot állít fel a kormány szeptemberben, amelynek középtávon minden járásban lesz olyan munkatársa, aki a pályázatok kidolgozásában, beadásában és végrehajtásában végig támogatást nyújt - közölte Latorczai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára hétfőn Zalaegerszegen.
Továbbra is a magyarok pörgetik az ingatlanpiacot, az utóbbi fél évben a vevők mindössze 2,5 százaléka volt külföldi állampolgár, akik közül sokan életvitelszerűen Magyarországon élnek – közölte saját adatai alapján az Otthon Centrum (OC) hétfőn az MTI-vel.
Az elmúlt években, néhány évtizedben úgy alakult a hazai árverési gyakorlat, hogy három időpont köré tömörültek a legnagyobb árverőházak aukciói: májusban tartották a tavaszi, szeptember-októberben az őszi, decemberben pedig a karácsonyi árveréseket. Május lévén most a tavaszi árverésekre figyelünk, azokon belül is elsősorban a festményekre és graf
Az egész város felbolydult, amikor Magyar Péter múlt pénteken Tatabányára látogatott. Az izgatottságot azonban hamar a döbbenet váltotta fel, miután politikai diszkriminációról, lincselésről, garázdaságról kezdtek el szólni a hírek.
Mind a túl sok, mind a túl kevés alvás egészségi kockázatokat vonhat maga után. A felnőtt szervezet számára a napi hét-nyolc óra alvás számít optimálisnak. A túl sok (9 óránál is több), illetve a túl kevés (6 óránál kevesebb) alvás olyan betegségek kialakulását segíti elő, mint az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a depresszió, valamint
Vármegyék a vármegyében Az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark új időszaki kiállítással készült a tavaszi nyitásra. A Szent István keresztény hagyatéka – a magyar szent korona vármegyéi című tárlat egy többezer kilométeres művészeti, kulturális és történelmi utazás lenyomata. A neves kárpátaljai festőművész, Kovach Anton, az Ungvári Képzőművé
Meglehetősen erős évet zárt a 2022-2023-as üzleti időszakban az IKEA a maga 146 milliárd forintos belföldi értékesítési nettó árbevételével, ami 12%-os növekedést jelentett az előző évhez képest. Az adózott eredményük viszont két éves távlatban nem kevesebb, mint 98 százalékos emelkedésen ment át, a 2022-2023-as üzleti évben 7,9 milliárd forintra d
Két hónapja, hogy az egyébként hatfős görög tengerparti falunk tízfősre duzzadt, és ezzel együtt új, illatos, játékos energiák költöztek Agios Georgios citromfáinak lombjai közé. Meg némi éktelen ordibálás, vér, verejték és könnyek. Megérkeztek a keresztlányaink.
Az előzetes információk szerint a történtek során legalább hatan megsérültek, közülük három gyerek súlyosan. A helyszínre két mentőhelikoptert riasztottak. A Markíza információi az eset egy gulyásfőzőverseny közelében történt, ahol megközelítőleg ötszázan voltak. A szemtanúk elmondása szerint a történteket veszekedés előzte meg. A televízió közölte
A Digitális Agrár Stratégia (DAS) kiemelt projektjeként, a Digitális Agrárakadémia Plusz (DAA+) pályázatot hirdetett a Kárpát-medencei magyar agrárvállalkozások számára, ahol elismerték a magas fokú precíziós mezőgazdasággal foglalkozó gazdaságokat.
Figyelem, villantós halas fogás következik, amivel simán levehettek bárkit a lábáról. Ezt a kaját a négy elem, vagyis a tűz, víz, föld és levegő ihlette, de hogy pontosan melyik hogyan köszön vissza a tányéron, azt fejtsétek meg ti! ;) (Aztán csekkoljátok a videóban, hogy jók voltak-e a tippek.)
Az Európai Tanács új szabályokat fogadott el az egészségügyi ellátás során használt vér, szövetek és sejtek biztonságának és minőségének javítása, valamint ezen anyagok Eu-n belüli, határokon átnyúló áramlásának a megkönnyítése céljából.
Megint szintet lépett a hatalom, az erőszakszervezetek pedig már a jogszerűség látszatára sem adnak. Sarkadi Zsolttal és Bodrogi Beával, a Telex jogászával elemezzük a kalocsai kampányfórumot, ahol rendőröket küldött ránk a TEK, hogy ne tudjuk kérdezni a külügyminisztert a hekkerbotrányról.
Akár a történelem, akár a gasztronómia megszállottjai vagyunk, az Adriai-tengerbe nyúló Isztriai-félszigetre a látogatás mihamarabb kötelező. Alábbi cikkünkben több olyan pontját is bemutatjuk röviden a horvát-szlovén régiónak, amelyek garantáltan azonnal meghozzák a kedvedet az utazáshoz.Isztria nagyobbik fele Horvátország északi, míg kisebbik fel