2024. május 27. hétfő

máj. 27
16:18
Így fagyasztható le a tojás. Több módon is megőrzi az állagát (Bien)
A fagyasztóbarát élelmiszerek jóval túlmutatnak a húsokon és a zöldségeken, a tojás pedig egyike azoknak az élelmiszereknek, amelyekről talán nem is gondoltad eddig, hogy le is fagyaszthatod. Persze az sem mindegy, hogy pontosan milyen tojásról van szó - más a helyzet ugyanis a főtt tojással, a rántottával, vagy külön a tojássárgájával és a tojásfe
máj. 27
16:24
Mégsem kell az akkugyár a kínaiaknak – lefújták egy projektet Németországban (Privátbankár)
Nem olyan jó ötlet, mint elsőre tűnt.
máj. 27
16:24
Soha nem látott szinten a magyar tőzsde (Portfolio)
Reggel az ázsiai tőzsdéken felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően pedig Európában kisebb elmozdulásokat láthatunk. Az angol tőzsde mellett ma az amerikai piacokon sincs kereskedés. A magyar tőzsde felülteljesítő ma a nemzetközi átlaghoz képest, a délutáni órákban pedig új történelmi csúcsra emelkedett a BUX index.
máj. 27
16:24
Remek hírek érkeztek Robert Ficóról, tovább javult a szlovák miniszterelnök állapota (ATV)
Tovább javult Robert Fico szlovák kormányfő állapota, aki ellen május közepén merényletet  kíséreltek meg - közölte hétfőn a szlovák kormány és a miniszterelnököt kezelő besztercebányai Roosevelt kórház.
máj. 27
16:24
Szijjártó Péter szerint fokozni kell az erőfeszítéseket a gázai túszok kiszabadítása érdekében (hirado.hu)
"Mivel még van egy magyar állampolgárságú személy a túszok között, az erőfeszítéseik folytatására és fenntartására kértem őket" – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
máj. 27
16:24
Elsöprő többséggel szavaztak a litvánok a kemény oroszellenességre – megerősítették az elnököt (vg.hu)
Gitanas Nauseda a szavazatok 76 százalékát szerezte meg a második fordulóban.
máj. 27
16:24
Metánüzemű traktor: 1000 óránként 7 millió forintos megtakarítás (Agrofórum)
A New Holland T6.180 földgázzal (Cng) vagy biogázzal (BioCng) működik. 175 lóerős teljesítményével jelenleg ez a legerősebb, nem dízelüzemű belső égésű motorral szerelt szériatraktor. Egy teli gáztartállyal a gép 4,5-7 órán keresztül használható. Sokakban felmerülhet a kérdés: megéri metánüzemű járműbe beruházni? Mennyibe kerül egy metánüzemű trakt
máj. 27
16:24
Kutya a lakásban: ezekre figyelj, ha veled él a kedvenced (Life)
Mutatjuk mikre figyelj, ha lakásban tartod a kutyád.
máj. 27
16:24
Az állatvilágnak köszönhetően dől meg minden, amit a patriarchátusról gondoltunk (WMN)
Annak ellenére, hogy sem a történelem, sem a biológia nem bizonyítja, hogy ez mindig is a férfiak világa lett volna, az, hogy a patriarchátusra egyetemes és elkerülhetetlen berendezkedésként gondolunk, mélyen gyökerezik kultúránkban.
máj. 27
16:24
A piramis (Demokrata)
A közösségi média, miközben szemforgató módon akadályokat gördít a szabad szólás elé, szélesre nyitja a kapukat a felelősségre vonás nélküli gyűlölködés előtt.
máj. 27
16:24
A Volkswagen 2028-ig a Nationalelf támogatója marad (Autószektor)
Akkor a VW a Mercedest váltotta a Nationalelf mezszponzoraként.  Volkswagen a DFB fő partnere Oliver Blume, a Volkswagen AG vezérigazgatója: "A Volkswagen kiáll a társadalmi elkötelezettség mellett, és felelősséget vállal – a sportban is. Értékes partnerségünk van a DFB-vel. Támogatjuk a labdarúgást a csúcson és mindenhol: a fiatal tehetségek, a nő
máj. 27
16:24
Roland Garros: Fucsovics Márton kiesett, a világelső nem győzött elnézést kérni (Magyar Nemzet)
A magyar játékos szettlabdáról veszítette el az első játszmát Sztefanosz Cicipasz ellen.
máj. 27
16:26
Tesla: gyárlátogatással kényeztetik kínai vásárlóikat (vg.hu)
A kereslet megcsappanása miatt a gyártók különféle marketingeszközök bevetésével próbálnak kedvet csinálni a villanyautók vásárlásához. A Tesla Kínában kaliforniai álomúttal, kamatmentes hitellel és ingyen töltéssel próbálkozik.
máj. 27
16:26
Több mint 70 kilométerre sodorta el a Duna a verőcei hajótragédia tegnap megtalált áldozatát + térkép (Magyar Nemzet)
A baleset utolsó áldozatát még mindig keresik a hatóságok.
máj. 27
16:30
Szenvedő emberekkel van tele az autópálya: horror buszbaleset történt, 10 ember meghalt (BorsOnline)
Rettenetes képsorok érkeztek.
máj. 27
16:30
Jó hírek érkeztek Robert Fico állapotáról (hirado.hu)
Robert Fico 2023 októbere óta tölti be ismét a kormányfői tisztséget.
máj. 27
16:30
Világszenzáció Visegrádon: teniszpálya alatt bukkantak kincsekre (Ripost)
Még a régészeket is meglepte, mi rejtőzött a pálya alatt.
máj. 27
16:30
A fejletlen töltési infrastruktúra lassítja az autóipar elektromos átállását (autopro)
Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.
máj. 27
16:30
Fico elleni merénylet: közleményt adott ki az elnököt ápoló kórház (vg.hu)
A támadó négy lövéssel találta el a szlovák kormányfőt.
máj. 27
16:30
És egyszer csak: 5 író, akinek Carrie Bradshaw olvassa a könyveit a sorozatban (Könyves Magazin)
Ezek a kötetek tűnnek fel az És egyszer csak... jeleneteiben.
máj. 27
16:30
Budapestre jön Lenny Kravitz, a rockzene egyik legizgalmasabb figurája (SzMo)
Hihetetlen, hogy hogy már 60 éves a rock ikon! Lenny Kravitz július 30-án ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.
máj. 27
16:30
Friss hírek érkeztek a besztercebányai merényletben életveszélyesen megsérült Robert Ficóról (Nyugati Fény)
Május 15-én érte támadás.
máj. 27
16:30
Mészöly Géza vezetőedző távozik az Újpest FC-től (Telex)
Június 30-án jár le a szerződése.
máj. 27
16:36
2025 elején érkezik az Ethereum Pectra (Kripto Akadémia)
Az Ethereum core fejlesztői bejelentették egy meetingjükön, hogy 2025 első negyedévére tervezik kiadni és implementálni a várva várt Pectra frissítést. Ez a roadmap következő lépése a Dencun upgrade 2024. márciusi sikeres élesítése után. Az Ethereum következő jelentős frissítéseként számon tartott Pectra egy nagyobb fejlesztési csomagot hoz a platf
máj. 27
16:36
Kis híján egy épületbe csapódott a repülő, bravúros kényszerleszállást hajtott végre az ausztrál pilóta (hirado.hu)
Két emberrel a fedélzetén hajtott végre kényszerleszállást egy kisrepülő Ausztráliában.
máj. 27
16:36
Horoszkóp: ezek a csillagjegyek semmi esetre se menjenek együtt nyaralni (Life)
Nyaralni menni mindig izgalmas, ám nem mindegy, kivel utazunk. Nem minden csillagjegy illik össze vakáció szempontjából, ezért ha elkerülnénk a konfliktusokat, hívjuk segítségül a horoszkópot.
máj. 27
16:36
Javult Robert Fico állapota (Demokrata)
"A legutóbb elvégzett vizsgálati eredmények alapján a hétfői orvosi konzílium megerősítette, hogy a miniszterelnök egészségi állapota fokozatosan tovább javul".
máj. 27
16:36
Kövér László: Így kell illúziók nélkül, hittel és akarattal védeni és építeni nemzeti értékeinket Európában (Mandiner)
Rangos díjat kapott a csaknem 400 vajdasági magyar diáknak otthont adó újvidéki kollégium igazgatója; Schneider Sára Ildikó nem akármilyen méltatást kapott.
máj. 27
16:36
Nem kell aggódni a magyar zenei utánpótlásért (Telex)
Hátborzongató elektró és lágy pop is került a már teljes egészében hallgatható Szelektor tehetségkutató válogatáslemezére.
máj. 27
16:38
Spanyolország egymilliárd euró értékű katonai támogatást biztosít Ukrajnának (hirado.hu)
Pedro Sánchez hozzátette: Spanyolország már a tizedik olyan állam, amely kétoldalú megállapodást ír alá Ukrajnával védelmi képességei megerősítésére.
máj. 27
16:38
Friss hírek érkeztek Robert Fico egészségi állapotáról (Mandiner)
Közleményt adott ki a szlovák kormány a besztercebányai Roosevelt kórházra hivatkozva.
máj. 27
16:42
Súlyos incidens tört ki az egyiptomi és az izraeli katonák között (HírTV)
Tűzpárbaj tört ki egyiptomi és izraeli katonák között Rafahnál, egy egyiptomi katona meghalt - tudatta hétfő délután az izraeli hadsereg (IDF).
máj. 27
16:42
Kínában folytak egyeztetések a világ pénzügyeiről (ProfitLine)
Matolcsy György jegybankelnök is meghívást kapott az idén 10. alkalommal megrendezett Tsinghua Pbcsf Global Finance Forumra, ahol az innovatív és krízisálló globális pénzügyi rendszer jövőjét, a globális gazdasági fejlődés aktualitásait és a geopolitikai kihívásokat vitatták meg a világ vezető pénzügyi szakemberei - közölte a Magyar Nemzeti Bank (M
máj. 27
16:42
Hosszútávú szerződést kötött az Alteo leányvállalata és a Mol (Portfolio)
Az Alteo leányvállalata, az ECO-FIRST Hulladék Kereskedelemi Kft. és a Mol tízéves szolgáltatási szerződést kötött egymással kötött a magas inert tartalmú földgáz hasznosítása érdekében.
máj. 27
16:42
Ebből katasztrófa lehet: halálos tűzpárbaj tört ki izraeli és egyiptomi katonák között (vg.hu)
Az izraeli hadsereg vizsgálja az esetet, és közölték, hogy párbeszéd folyik Egyiptommal.
máj. 27
16:42
Ismét megelőzte Vilmos Harryt: egy régi barátja is a walesi herceget választotta helyette (BorsOnline)
Vilmos herceg továbbra is elsőbbséget élvez.
máj. 27
16:42
Mészöly Géza sorsáról döntött az Újpest, rövid közleményben tudatta (Magyar Nemzet)
"Amit vállalt – a bennmaradást –, azt teljesítette, ezért hálásak vagyunk neki."
máj. 27
16:42
Nem halad a céges pályázatok feldolgozása, érintett vagy? (Villanyautósok)
Keressük azokat a pályázókat, akik már beadták a záró elszámolást, esetleg a kifizetést is megkapták.
máj. 27
16:42
Fidesz-közeli vállalkozók indulnak a fideszes polgármesterrel szemben Sárospatakon? (Telex)
Különös csapat bukkant fel a sárospataki választáson a Fidesz és Aros János, a regnáló fideszes polgármester kihívóiként. De kik ők? Sátoraljaújhelyiek? Egy környékbeli, mindent megnyerő építőipari cég emberei? Vagy harcművészek?
máj. 27
16:42
Nógrádi György: A Netanjahu-kormány nagy valószínűséggel megbukik a következő választáson (vasárnap.hu)
A Hamász által elkövetett megdöbbentő és brutális, tavaly októberi terrortámadás után néhány héttel megfordult a világ közvéleménye, nagyon sokan fordultak
máj. 27
16:44
Együttműködést kötött az MBH Bank és a HEPA (Portfolio)
Együttműködési megállapodást írt alá az MBH Bank és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség.
máj. 27
16:44
Felborult egy teherautó az M3-as bevezetőjénél (Magyar Nemzet)
Balesetek lassítják a haladást az utakon.
máj. 27
16:48
A feje tetejére állítja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia (Piac és Profit)
A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25 százalékos bérprémiumot kínálnak - derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.
máj. 27
16:48
Autókulcs szerviz: Kérje autókulcs másoló és immobilizer programozó segítségét! (Alternatív Energia)
Az autókulcs szerviz megbízhatóan működő autókulcsokkal segít. Kevés bosszantóbb dolog létezik annál, ha elromlik vagy elveszik a slusszkulcs. Az autókulcs szerviz gyors segítséggel áll rendelkezésre az ilyen helyzetekben is.
máj. 27
16:48
Hivatalos: lefújták Magyarország legnagyobb autópálya-beruházását (Pénzcentrum)
Más projektre fókuszálna az építési tárca, és a zalaegerszegiek megértését kérte ezzel kapcsolatban.
máj. 27
16:48
"A barátom 42 évvel idősebb nálam - akkor találkoztunk, mikor kihozta a kebabomat" (Ripost)
Egy 18 éves lány, akinek a barátja 42 évvel idősebb nála, elmesélte, hogyan pillantották meg először egymást.
máj. 27
16:48
Eldőlt Mészöly Géza sorsa az Újpestnél (vg.hu)
Az UTE a tizedik helyen zárta az idényt.
máj. 27
16:48
8 dolog, aminek helye van egy modern nő fürdőszobájában (Femcafe)
A világ folyamatosan változik és fejlődik, ezzel együtt pedig változnak az igényeink, elvárásaink is. A fürdőszoba ma már nemcsak egy helyiség, ahol tisztálkodunk: itt készülünk fel egy mozgalmas munkanapra és itt lazítunk este egy kád forró vízben. A fürdőben kikapcsolódhatunk, egy kicsit egyedül lehetünk és ápolhatjuk a testünket és a lelkünket i
máj. 27
16:48
Pénzben fürdetik Elon Musk mesterségesintelligencia-cégét is (Bitport)
A jelek szerint a befektetők képtelenek nemet mondani, ha a világ (ebben a pillanatban harmadik) leggazdagabb embere kitalál valamit.
máj. 27
16:48
Megvette a Netflix a Marsra magyar! első évadát (Mínuszos)
A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című sorozat első évada május 15-én került fel a Netflixre, ahol már másnap bekerült a Top10 legnézettebb TV Show közé Magyarországon. A döntés, hogy egy márkával közösen létrehozott magyar sorozat megjelenik hazai és nemzetközi streaming platformokon is, rendkívüli siker

Keresés