A Volvo Trucks már dolgozik a hidrogénnel hajtott belsőégésű motorral ellátott teherautójának kifejlesztésén. A közúti tesztek 2026-ban kezdődhetnek, a piacra dobást pedig az évtized végre tervezi a svéd gyártó. A zöld hidrogénnel hajtott kamionok nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a Volvo, és ezzel ügyfelei is elérjék karbonsemlegesítési céljaikat.
Az American Heart Association legújabb tanulmánya arra mutatott rá, hogy a parodontitis kezelése csökkentheti a pitvarfibrilláció kiújulásának lehetőségét.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Erste Alapkezelő írását olvashatják:
A Keresztapa Oscar-díjas producere, Al Ruddy május 25-én, szombaton, 94 éves korában, rövid betegség után elhunyt – erősítette meg ma a család szóvivője.
Varga Mihály pénzügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében jelentette be, hogy 184 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra a tanárok és óvónők fizetésemeléséhez.
Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket és nyomonkövetési hiányosságokat találtak egy debreceni étterem ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a jogsértések miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették - tájékoztatta a hatóság szerdán az MTI-t.
Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket és nyomonkövetési hiányosságokat találtak egy debreceni étterem ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a jogsértések miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették - közölte a hatóság.
A TikTok algoritmusa valamiért beleszeretett ebbe a témába és a toplistás helyre sorolta. A videó tárgyát képező „legrondább állatra” mindenki kíváncsi lett. De mi is ez a halszerű, fura küllemű lény?
Megújult a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézményének belső udvara. A felújítás során kicserélték a korábbi, balesetveszélyes burkolatot, így a gyerekek biztonságos környezetben tölthetik szabadidejüket. A beruházás összköltsége 25 millió forint volt, melyet a Nyíregyházi Tankerületi Központ biztosított állami támogatá
Ismét rekord évet zárt a Szerencsejáték Zrt A nemzeti lottótársaság 2023-ban 978 milliárd forint szerencsejáték-árbevételt és 39,6 milliárd forint adózott eredményt ért el, és mintegy 170 milliárd forinttal járult hozzá a közösségi kiadások finanszírozásához különböző adók, járulékok, díjak, osztalék formájában. A társaság Ebitda mutatója 39,5 mill
A zöldséges, húsos levesek igen laktatók, így második fogásra gyakorlatilag nincs is szükség. Ez a csirkés karalábéleves pont ilyen, ráadásul nagyon finom is! Ha pedig mégis kevésnek érzed, egy könnyű salátával kiegészítheted a menüt.
Japán kutatók szeptemberben fából készült műholdat terveznek Föld körüli pályára állítani a SpaceX amerikai űripari vállalat rakétájával - tudatták Tokióban.
A Nap Híre is megírta, hogy Karácsony Gergely úgy véli, Budapesten a Duna árad, nem a Tisza, Magyar Péter bekommentelt neki. Karácsony visszaszólt, hogy Magyar hazudik, mire Vitézy Dávid megkérte a főpolgármestert, hogy ne nyafogjon és hagyjon fel a "DK-s lejáratással".
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a VIG Alapkezelő írását olvashatják:
Varga Mihály pénzügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében jelentette be, hogy 184 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra a tanárok és óvónők fizetésemeléséhez.
Varga Mihály pénzügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében jelentette be, hogy 184 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra a tanárok és óvónők fizetésemeléséhez.
Hírességek mondják ki az igent, illetve vonulnak végig a vörös szőnyegen a ruháiban, nagy show-műsorokba tervez kreációkat, újabban pedig ő az egyik zsűritagja a Next Top Model Hungarynek. Merő Péter egyike az igen kevés hazai, haute couture jellegű ruhákat készítő tervezőknek. Milyen utat járt be, míg eljutott idáig? Álmokról, mérföldkövekről és a
A légi közlekedés fenntarthatóbb üzemanyagokra történő áttérése igen lassan, sőt vontatottan halad. Ha sikerül is áttörést elérni, a bioüzemanyagok használata több problémát is felvet. A termelésükhöz szükséges földterület az élelmiszertermelés vagy az erdősítés rovására megy. Így a fenntartható repülő-üzemanyagok (SAF) ígérete nem más, mint egy új