Igen, jól olvasták, a Star Citizenre annak ellenére is közel 250 milliárd forintnyi összeget dobtak össze a játékosok, hogy továbbra sincs megjelenési dátuma.
A magyar mezőgazdaság 2010 óta látványos fejlődésen ment keresztül, ennek ékes bizonyítékai a Kiskun Expón kiállító vállalkozások, amelyek megmutatják a magyar vidék erejét és versenyképességét - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) államtitkára pénteken Kiskunfélegyházán, a rendezvény megnyitóján a szaktárca közleménye szerint.
Dobrev Klára, a DK vezetője szerint Magyar Péter pártja nem baloldali, hanem jobboldali, és szerinte sokan csalódottak abból a tömegből, akik hallgatják az élő eseményeit.
Végre újra itt az esküvői szezon, és vele együtt a jókedv és öröm ünnepi időszaka. Mutatjuk, milyen csodás ruhákban jelenhetsz meg, ha hivatalos vagy egy ünnepélyre!
Az Európai Unió új Közös Agrárpolitikája (új KAP) keretében több olyan pályázat érkezik, amelyekben a generációs megújulás és az üzemfejlesztés áll a középpontban.
Miért határozza el valaki, hogy boldogtalan lesz? Miért licitálunk egymásra a közösségi média felületein? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket fejtegetett Háy János és Valuska László a Boldog boldogtalan című könyv bemutatóján. Fotók: Kováts Zsófi és Posztós János
A toborzás dinamikája jelentős átalakuláson ment keresztül az elmúlt években, amelyet a technológiai fejlődés, a gazdasági nehézségek, a változó jelölti és piaci igények egyaránt alakítottak.
A modern kor embere a hipermarketekben ezer meg ezer ételféleség közül válogathat. Olyan ételek közül, amelyek telis-tele vannak hozzáadott vegyi anyagokkal. Kell-e félnünk ezektől?
Pár nap van már csak hátra június 3-ig, ekkor kezdődik a jelentkezés a kormány új otthonfelújítási programjára. És lehet, hogy már rövid idő alatt le is zárul, hiszen minden jel arra utal, hogy sokszoros túljelentkezés lesz. A Növekedés.hu szakértő segítségével összeszedte az igényléshez szükséges tudnivalókat, nehogy a várva várt építkezés helyett
Bővült a falugazdászok létszáma, és a hálózat területi lefedettsége a Csángóföldre történő terjeszkedéssel – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese kedden, Tokajban a II. Kárpát-medencei Falugazdász Konferencia és Csapatépítő Program megnyitóján. A rendezvényen Farkas Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy 2018 óta működő K
A Bitcoin tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) legitimálása pozitív hatással volt a kriptovalutákra. Így nem meglepő, hogy egy Ethereum ETF jóváhagyása is hasonló hatást vált ki. Ez új befektetők beáramlását hozta magával, ami emelte a kripto tokenek árát.
A Városliget mellett felhúzott hatalmas épületeket a tervek szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Fejlesztési Bank és még sok másik állami cég állományával töltik majd fel. Az ingatlanügylet előkészületei a nyilvánosság kizárásával zajlanak 2022 óta.
Magyarországon is elindult a Max streaming szolgáltatás, amely jelentősen bővíti az eddigi katalógust júniusban. Júniusban számos kiemelkedő premier várható. A legnagyobb közülük a Trónok harca - Sárkányok háza második évada, amely június 17-én debütál, és az epizódok hetente érkeznek. A történet a Zöld Tanács és a Fekete Tanács közötti csatákra és
Az egyik legnagyobb meglepetést szolgáltatta a német válogatott Eb-kerethirdetésénél, hogy a remek idényt futó Mats Hummels kimaradt a 27 fős névsorból - a Borussia Dortmund Bajnokok Ligája-döntőre készülő védője a Sport Bildnek beszélt Julian Nagelsmann szövetségi kapitány döntésének az okáról.
Újabb 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz. Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdálkodók, valamint a helyi termelők földhöz jutását támogatja. Az érintett területekre a korábbi eljárásokhoz hasonlóan, bárki tehet vételi ajánlatot. Az árverések 2024. évi ütemében csaknem 20 ezer hektár földrészletet kínálnak meg
A 2022-es római Európa-bajnokság óta először úszott nemzetközi versenyen az olimpiai bajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf. A Mare Nostrum versenysorozat barcelonai állomásán jó néhány magyar klasszis indul, de a figyelem fókusza természetesen a Bp. Honvéd 24 éves klasszisán van.
Immáron hat éve, hogy Verebes Istvánnak hallókészülékre van szüksége, amit 600 ezer forintért szerzett be. A szerkezetet napközben használja, éjszaka pedig mindig tölti. Új filmje forgatásán viszont voltak esti jelenetei, emiatt a készülékét nappal kellett töltenie, ami okozott számára némi kellemetlenséget.
Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket és nyomon követési hiányosságokat találtak egy debreceni étterem ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a jogsértések miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették – tájékoztatta a hatóság szerdán az MTI-t. Az érintett
Dobrev Klára, a DK vezetője szerint Magyar Péter a Fideszt követi, csak Tisza Párt néven, amit nemcsak jobboldalinak tart, hanem egyúttal karaktergyilkosságot is lát a párt vezetőjétől.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Raiffeisen Alapkezelő írását olvashatják: