2024. május 30. csütörtök

máj. 30
13:30
Akcióban a román szélsőségesek: magyar nyelvű helységnévtáblákat rongáltak meg Erdélyben (Mandiner)
Nagyekemezőn a Grossprobstdorf német feliratot, Kiskapuson a magyar feliratot húzták át piros festékkel.
máj. 30
13:30
Jelentősen változhat néhány autó festése a szurkolók hatására (Racing)
Szurkolói visszajelzések alapján néhány autó festése nehezen megkülönböztethető, az FIA változást szeretne ezen a téren.
máj. 30
13:30
Visszafelé sült el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatójának élcelődése a kormánykritikus sajtón (Media1)
Menczer Tamás azt írta ki a Facebookra, fáj neki, hogy csak egyetlen orgánum jelent meg a sajtótájékoztatóján a „dollármédiából”. Azonban kiderült, hogy ennek az volt az oka, hogy előző este, bőven munkaidő után, fél 9-kor küldte ki a sajtómeghívókat, és csak reggel 8-ig lehetett regisztrálni.
máj. 30
13:36
Az orosz hírszerzés az oroszbarátok közé sorolta be Orbán Viktort (Piac és Profit)
Az orosz hírszerzés Orbán és Vučić elleni merénylet lehetőségével riogat abból kiindulva, hogy a Robert Fico elleni támadás a politikus oroszbarátsága miatt történt.
máj. 30
13:36
Nem javul a hangulat a tőzsdén (Portfolio)
Mind a négy hazai blue chipnek esik az árfolyama.
máj. 30
13:36
Újabb négy évre megválasztották Lázár Jánost a teniszszövetség élére (Telex)
Lázár a közgyűlésen azt mondta, két évet vállal biztosan, utána meg kell néznie, mit sikerült elvégezni a programjából.
máj. 30
13:36
Ön tudta, hogy Janicsák Veca Magyarország köztársasági elnöke? (naphire.hu)
VV Valen szerint egy énekesnő Magyarország köztársaság elnöke.
máj. 30
13:36
Jon Bon Jovi elárulta, mit gondol fia titkos esküvőjéről (Sassy)
Nem akármilyen érzéseket váltott ki a rocksztárból a családi esemény.
máj. 30
13:42
Az új vámtarifák miatt eltűnnek Európából az orosz és fehérorosz gabonatermékek (Privátbankár)
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el azzal a céllal, hogy tiltó vámokat vessen ki az Oroszországból és Fehéroroszországból importált gabonatermékekre; az intézkedés olyan mértékben növeli a gabonafélékre, olajos magvakra és az azokból származó termékekre kivetett vámokat, hogy gyakorlatilag leállítja e termékek uniós behozatalát a két ors
máj. 30
13:42
Megszólaltak Putyinék: elmondták, mit gondolnak az oroszok Orbán és Brüsszel csatájáról (Blikk)
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő úgy véli, a magyar miniszterelnök erősen odafigyel Magyarország érdekeire, ez a függetlenség viszont nem mindenkinek tetszik az EU-ban, ezért példátlan nyomás nehezedik rá.
máj. 30
13:42
Hamarosan a hazai autógyártás fellendülése várható (ProfitLine)
Magyarország a jelenlegi termelés megduplázásával néhány éven belül azon öt ország közé fog tartozni a világon, ahol évente több mint egymillió autót fognak tudni legyártani, de ehhez elengedhetetlen az, hogy a beszállítóipar is tartani tudja a lépést - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bu
máj. 30
13:42
A 4iG nagytulajdonosa lesz a BL-döntős sztárcsapat szponzora (Portfolio)
A Borussia Dortmund szponzori partnerséget kötött a düsseldorfi székhelyű Rheinmetall védelmi céggel, olvasható a hivatalos bejelentésben.
máj. 30
13:42
Friss felmérés: Ezek a pártok juthatnak be az EP-be (ATV)
Az Alapjogokért Központ, a Magyar Társadalomkutató Kft., a Nézőpont Intézet, a Reál-PR 93 és a Századvég rendezvényen bemutatott felméréseiből az látszik, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága stabilan magas, utánuk a legtöbb szavazatot a Tisza Párt szerezheti meg, majd a DK-MSZP-Párbeszéd következik, a Mi Hazánk Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutya Pár
máj. 30
13:42
Hód-Mezőgazda Tanösvény-bemutató összefogással (Agrárágazat)
A termőföldtől a takarmányozásig címmel, 7 állomásos tanösvény-bemutatót tartottak Hódmezővásárhelyen.
máj. 30
13:42
Biden titokban döntött: rakétazápor zúdúlhat Oroszországra (AC News)
Biden elnökre egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy engedélyezze Ukrajnának: amerikai fegyverekkel támadjon orosz területeket. Ez már két atomhatalom összecsapásának a nyitánya lesz.
máj. 30
13:42
Egy 270 lakásos, zöldbe harapó lakópark kampánycsatatérré vált Újbudán (Telex)
A korábban még a nagyobb beépítést megszavazó Fidesz most a zöldterületet féltő civilek mellé állt. Az ellenzéki vezetésű önkormányzat szerint a megörökölt helyzeten még javítani is tudtak, de arra már nem volt eszközük, hogy megakadályozzák a hosszúréti építkezést.
máj. 30
13:48
Veszik a magyarok ezeket a kínai kocsikat, mintha nem lenne holnap: mit tudhatnak? (Pénzcentrum)
A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben is lefedő Használtautó.hu adatai szerint az elmúlt 2 évben átlagosan felére/harmadára csökkent a francia, a japán, az olasz, a dél-koreai és a német elektromos autók iránti kereslet, miközben elsősorban a Teslának köszönhetően az amerikai modellek is csupán stagnálni tudtak. A kínai elektromos
máj. 30
13:48
Mészáros Lőrinc nehéz gyerekkoráról beszélt, szegény családból érkezett, ezért segít a rászorulókon (Promotions)
Több alkalommal is százmilliós nagyságrendekkel segítette a nehéz sorsúakat, magánemberként és alapítványa jóvoltából is.
máj. 30
13:48
Premierekkel, népszerű sorozatokkal erősít a Max (MMonline)
Június igazi blockbuster hónap lesz a Maxon, hiszen megérkezik a Sárkányok háza 2. évada, exkluzív premierként érkezik Dakota Johnson romantikus filmje a Rendben vagyok?, több Jurassic Park film is, jön egy Taylor Swift doksi is és új évaddal jelentkezik a Made in Gyetván Csabával is.A hónap legnagyobb premierje a Sárkányok háza (House of the Drago
máj. 30
13:48
Fintech: Terjeszkedne az InstaCash (Mínuszos)
Az InstaCash a közeljövőben régiós szintű fintech céggé szeretne válni a dinamikusan növekvő, Buy Now Pay Later (BNPL – vásárolj most, fizess később) digitális részletfizetési megoldások piacán. Bruzsa Géza, az InstaCash Kft.-t tulajdonló Fintrous Group Kft. egyik ügyvezetője elmondta, hogy Nyugat-Európában az online vásárlásokon belül a halasztott
máj. 30
13:48
Meghalt a kétgyermekes édesanya, miután sóoldat helyett fertőtlenítővel mosták ki a gyomrát – most született ítélet (Nyugati Fény)
Kihirdették az ítéletet.
máj. 30
13:48
A Hubble egy vadonatúj hármas csillagrendszert észlelt (Helló Magyar)
Az egyik csillag még olyan fiatal, hogy még a fúzió sem indult meg teljesen benne.
máj. 30
13:48
20%-kal nőtt a Floki ára, melyik mémcoin lesz a következő? (BitcoinBázis)
A mémcoin piac a reneszánszát éli, az önjelölt Dogecoin-gyilkos Folki Inu vezetésével. A coin 20%-os árfolyam-emelkedése az elmúlt héten újra
máj. 30
13:48
Az ipari energiatároló létesítése engedélyhez kötött (Öko-drive)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) felhívja a "Hálózati energiatárolók telepítése energiapiaci szereplőknél" című pályázat nyertes projektgazdáinak figyelmét, hogy a jogszabályok értelmében a hálózati tárolók telepítése és üzemeltetése a MEKH engedélyéhez kötött, melyet a kérelmezők részére határozatban állít ki.
máj. 30
13:54
Megállt a csökkenő trend a nem tanuló, nem dolgozó magyar fiatalok arányánál (Portfolio)
A 15-29 év közötti magyar fiatalok közel 11%-a nem tanult és nem is dolgozott 2023-ban – derül ki az Eurostat friss adataiból. Az elmúlt két évhez képest tavaly nem csökkent, hanem hajszálnyival (0,1 százalékponttal) nőtt a mutató. A 10,9%-os tavalyi hazai ráta azonban így is jobb az uniós átlagnál (11,2%).
máj. 30
13:54
Szijjártó Péter: Az ukrajnai háború súlyos gazdasági károkat is okoz (Demokrata)
A tárcavezető a mielőbbi béketeremtés fontosságát hangsúlyozta Brüsszelben.
máj. 30
13:54
Hatalmas bajban Magyarország, belezavartak a kőolajszállításba (naphire.hu)
A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt két férfi és egy nő ellen, akik kábelt akartak lopni és annak során megzavarták a Szlovákiából Magyarországra irányuló kőolajszállítást.
máj. 30
14:00
Gazdasági kilátások: az EU-ban, eurózónában javult a hangulat, Magyarországon borúsabb a helyzet (Adózóna)
Javult a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban, Magyarország esetében viszont gyengült a mutató májusban – derül ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) ma ismertetett felméréséből.
máj. 30
14:00
Új pénzmosási felügyelet jön létre az EU-ban (Portfolio)
Az Európai Tanács ma elfogadta a pénzmosás elleni új szabálycsomagot, amely az uniós polgárok és az EU pénzügyi rendszere számára nyújt védelmet a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen - közölte a Tanács. A pénzintézeteket és a többi érintett szereplőt egy új frankfurti székhelyű ügynökség fogja felügyelni.
máj. 30
14:00
Nagyot koppanhatsz, ha te is ezen a paradicsomi szépségű spanyol szigeten nyaralnál az idén (Femcafe)
Megszorító intézkedésekkel korlátoznák a tömegturizmust Mallorca fővárosában, Palmában - írja az MTI.
máj. 30
14:00
A közvélemény jelentős részét totál hidegen hagyja a mesterséges intelligencia (Bitport)
Miközben a vállalatvezetők és a befektetők is azon pörögnek, hogy minden létező termékbe beletuszkolják az új technológiát, a felhasználókat sokkal kevésbé hozza lázba a dolog – derül ki egy frissen közzétett felmérésből.
máj. 30
14:00
A hazai fejlesztéspolitika a területi felzárkóztatásra koncentrál (Demokrata)
Navracsics Tibor emlékeztetett arra, hogy a területfejlesztés 2022-ben ismét megjelent kormányzati szinten.
máj. 30
14:00
Donáth Anna: A köztévés vitán a két propagandista műsorvezető lesz az igazi ellenfél (Media1)
A Momentum elnöke és EP-listavezetője úgy látja, bár a mai, csütörtöki köztévés választási vita szabályai és körülményei is abszurdak, mégis ott kell lennie, hogy legalább a rá jutó nyolc percben beszélhessen az ország állapotáról és a választás tétjéről.
máj. 30
14:06
Döntött az EU, fájdalmas ponton csap oda Oroszországnak és szövetségesének (Portfolio)
Az Európai Bizottság március 22-i javaslatát követően az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el az Oroszországból és Fehéroroszországból származó egyes termékek behozatalára kivetett vámok jelentős emeléséről – közölte az uniós végrehajtó testület.
máj. 30
14:06
Salgótarjánban, majd Jászapátiban kampányolt Orbán Viktor (Demokrata)
Európában, annak keleti szélén háború van, és ez a háború közeledik – mondta a kormányfő.
máj. 30
14:06
Ez a 3 token készen áll a bikafutamra! Közeledik az altcoin szezon (BitcoinBázis)
Három altcoin erős jeleit mutatja a jelentős emelkedésnek. Ahogy a 2024-es bikafutás lendületet vesz, a befektetők élénken figyelik ezeket a
máj. 30
14:06
Hat embert vádolnak a hajdúnánási közbeszerzés ügyében (Telex)
Az ügyben még május közepén intézett kérdést Hadházy Ákos Polt Péterhez.
máj. 30
14:06
Régóta tervezett fejlesztéseket valósíthatnak meg Gyulán (Gyulatelevízió)
Több témában született döntés a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen. Elfogadta a grémium a Békés-Bihar Településfejlesztési Nonprofit Kft, a Gyulai Várszínház, a Gyulakonyha, a Gyulasport, valamint a Gyulai Hírlap 2023. évi gazdálkodásáról, illetve a 2024. évi üzleti tervéről szóló beszámolót. Közétkeztetési közszolgálati keretszerződést
máj. 30
14:12
Az idei első negyedév veszteséges volt a Rába számára (ProfitLine)
A Rába Járműipari Holding Nyrt. 2024. első negyedévében 191 millió forint nettó veszteséget ért el a tavalyi év hasonló időszakában realizált 992 millió forint adózott nyereséggel szemben - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
máj. 30
14:12
Magyar feliratokat rongáltak meg több erdélyi településen (ATV)
Ismeretlenek piros festékkel lefestették a háromnyelvű helységnévtábla magyar és német feliratát az erdélyi Medgyesen, valamint két másik Szeben megyei településen - erősítette meg csütörtökön Orosz Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szeben megyei szervezetének elnöke.
máj. 30
14:12
Mede Ádám chef koncepciójával lép szintet a Petrányi Pince és Borterasz (Hamu és Gyémánt)
A megújult Petrányi Pince és Borterasz lesz hamarosan a Balaton legeredetibb helye? Mede Ádám Executive chef nem titkolt célja ez, aki vezetésével és Ruga Endre Head cheffel vette szárnyai alá a csopaki éttermet. Koncepcióváltás, minőségi nagymama konyhája életérzés, brutális panoráma. 2024. május 23-án az újranyitás alkalmából rendezett sajtósesem
máj. 30
14:12
Karácsony óriási károkat okozott a budapesti kerékpáros közlekedésnek (Demokrata)
Karácsony Gergely a kerékpárút-fejlesztési uniós pénzek harmadát elvesztette, hívta fel a figyelmet Révész Máriusz.
máj. 30
14:12
Lázár Jánost választották elnöknek újabb négy évre (Demokrata)
A Magyar Tenisz Szövetség közgyűlése egyhangúlag bizalmat szavazott Lázár János elnöknek és Markovits László alelnöknek.
máj. 30
14:12
Hektikus árak a vidéki ingatlanpiacon (Forbes)
Emelkedés és csökkenés is van a vidéki ingatlanpiacon. Nem mindegy, milyen az az ingatlan.
máj. 30
14:18
Német kormány: Ukrajna minden feltételt teljesített, ezért megkezdődhetnek az uniós csatlakozási tárgyalások (HírTV)
A német kormány szerint Ukrajna teljesítette azokat a feltételeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy ténylegesen megkezdődjenek a tárgyalások az Európai Unióhoz való csatlakozásról – közölte Anna Lührmann európai és klímaügyekért felelős német államminiszter.
máj. 30
14:18
Bauer Öntözési Fórum (Agroinform)
A Bauer Hungária Kft. és Agrofil-SZMI Kft. rendezvénye.
máj. 30
14:18
Még mindig itt tartunk? A modellek 90 százaléka elégedetlen a testével (Glamour)
Rengeteg lány és nő tekint szépségideálként a modellekre, alakjukat és külsejüket százezrek gondolják tökéletesnek - akkor mégis miért lehet az, hogy ők maguk elégedetlenek a testükkel? A Semmelweis Egyetem friss kutatása megdöbbentő és szomorú eredményeket tár elénk.
máj. 30
14:18
Pintér Béláék és a Dumaszínház is beszáll az Átrium üzemeltetésébe szeptembertől (SzMo)
Cél az intézmény elmúlt 12 évének színházi hagyományaihoz és szakmai sikereihez méltó színvonalas és sokszínű, a minőségre garanciát vállaló műsor-politika összeállítása, igazodva a Margit-negyed lokális igényeihez és az épület adta lehetőségekhez – írták.
máj. 30
14:18
Szijjártó Péter: Súlyos viták várhatók a NATO külügyminiszteri tanácsülésén (Demokrata)
Az európai kollégák nagy lendülettel lovalták bele magukat a háborús pszichózis egyre mélyebb bugyraiba.
máj. 30
14:18
Bemutatták a magyar olimpiai csapatot szállító repülőgépet (Demokrata)
Egyedi festést és dizájnt kapott az a repülőgép, amely a magyar olimpiai csapatot, valamint a szurkolókat is szállítja majd.

Keresés