Győr talán legismertebb plébánosát augusztus 1-jétől nyugdíjazza Veres András megyéspüspök. Benkovich Ferenc atya 77 éves ugyan, de igen aktív, és maradna, a hívek is ezt szeretnék. Nyílt levelet írtak a püspöknek.
A Johan Anker Kupa hagyományosan a klasszikus, közel száz éves osztály flottbajnoksága, amelyet 2008 óta évente rendez meg a Magyar Dragon Szövetség. Az osztály megálmodójáról, a híres norvég hajótervezőről elnevezett vándordíjért rendezett verseny házigazdája idén ismét az Egis Se lesz Csopakon – zsinórban harmadik éve. A regatta péntek délután fé
Hosszú idő után változik a MÁP Plusz kamatozása június elején: a kamatozás igazodik a jelenlegi piaci helyzethez, 5 éves távon kifejezetten kedvezőnek tűnik.
Van néhány illat, ami érzékenyen érinti meg az egyszeri autó rajongó lelkét, legyen az a benzin, a motorolaj vagy éppen a gumifüst illata, noha ezeket nem mindenki szereti. A híres japán Sakurát, azaz a cseresznyevirágzás időszakát viszont mindenki imádja, úgyhogy a Nissan úgy döntött, hogy a Formula-E első Shanghai Nagydíjára létrehoznak egy nagyo
A WRC idei hatodik versenyét, a Szardínia Rallyt május 30. - június 2. között rendezik Alghero környékén. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a világbajnokság idei harmadik murvás futamáról.
A Temu megjelenése nagyobb piaci sokkot okozott a hazai e-kereskedelemben, mint a koronavírus-járvány és az ukrán háború. Aki átgondoltan használja a mesterséges intelligenciát, kiemelkedhet a versenytársai közül, ugyanakkor az új technológia olyan eszközt ad a kiberbűnözők kezébe, amellyel manipulált ajánlatokat hozhatnak létre.
Az kétségtelen, hogy a bob frizurák aranykorát éljük. A-listás sztárok jelennek meg hetente a vörös szőnyegen egy újabb bob frizurával és bár a fazon határozottan trendi, más érv is szól a viselése mellett.Amellett, hogy a bob tökéletes nyári frizura, amely hűsít a forró, izzasztó napokon, csodákat művel a hajunkkal, mivel a fazon megköveteli, hogy
Nem titok, hogy Julia Quinn könyvei szolgálnak alapul a Netflix sorozatának, ám tudtad, hogy akad jó pár dolog, amit (ezúttal is) megváltoztattak a Bridgertonban? Mutatjuk is, mit!
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hangsúlyozta, hogy új szintre emelik a feszültséget, és Kijevet az értelmetlen harci cselekmények folytatására provokálják azok a NATO-országok részéről elhangzó nyilatkozatok, amelyek megengedik, hogy Ukrajna nyugati fegyverekkel mérjen csapást nemzetközileg elismert orosz területekre.
Javult a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban májusban - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG Ecfin) csütörtökön ismertetett felméréséből.
A két ember közötti korkülönbség érdekes módon még mindig érzékeny téma, pedig hivatalosan egyre elfogadóbbak az emberek, főleg a párkapcsolatok felépítését illetően…
Felhőszakadás, jégeső, szélvihar - ezek várnak ránk pénteken. Bárhol lecsaphat a vihar, a veszélyjelzés szerint néhány megyében komoly zivatarok is várhatók.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Nem kérdés, hogy a mai gyerekek már egy olyan digitális korba születtek, ahol egészen kicsi kortól mindennapossá vált az eszközhasználat. Az internet azonban számos veszélyt rejt magában, amire gyakran sem a gyerekek, sem a szülők nincsenek felkészülve. Bár a kütyühasználat tiltása kézenfekvő lehet, hosszútávon egyáltalán nem megoldás, főleg ha a s
Sikeresen zárult a június 9-i helyi önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati és európai parlamenti választás informatikai főpróbája - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön az MTI-vel.
Véletlenül éppen a kampány utolsó két hetében dobálják be ingyen a postaládákba az újabb és újabb kormánypárti kiadványokat a kormánypárti KESMA / Mediaworks megbízásából, kéretlenül a lakosság számára. A fedősztori szerint mindez csupán kedvcsináló az olvasgatáshoz.
"A Junge Union igazgatótanácsának javaslata a nők és férfiak polgári és katonai szolgálatának bevezetésére Európa-szerte nem kapott kellő támogatást Oldenburgban" – írta a Bundeswehr Journal portál már 2017-ben is.
Az egy évvel korábbinál dupla annyi, négy díjat is elhozott a K&H Alapkezelő a befektetési alapkezelők Privátbankár Klasszis 2024-es szavazásán. Három kategóriában második lett, a K&H Válogatott Iram Alapok Alapja rendszeres sorozat viszont a Legjobb Dinamikus Vegyes Alap lett. Ez utóbbi apropóján beszélgettünk Bánhalmi Gábor vezető stratég
Május 31-én délutántól elérhető lesz a MÁV appban a budapesti közlekedési dolgozók számára az országbérlet – közölte Szentkirályi Alexandra ma a Facebook-oldalán.