2024. május 5. vasárnap

máj. 5
7:48
Több mint 13 tízemeletes férne el a világ legmélyebb tengeri üregében (Hamu és Gyémánt)
Kutatók a mexikói Chetumal-öbölben megtalálták a világ legnagyobb úgynevezett kék lyukát. Becsléseik szerint a Taam Ja' legalább 420 méter mély, írja az Iflscience.
máj. 5
7:48
Akiktől az életet kaptuk – öt film anyák napjára a legnagyobb streamingplatformokról (Magyar Nemzet)
Az anyai szerep a világ legszebb szerepe, amely számos mozikészítőt is megihletett, ezekből válogattunk egy csokorravalót.
máj. 5
7:48
Savanyított spárga (Street Kitchen)
A spárgának egyetlen hibája van: hogy frissen nem lehet túl sokáig tárolni. Jó hír viszont, hogy nagyon patent savanyúságot hozhattok össze belőle, ami nem igényel különösebb konyhai varázslatot. A későbbiekben pedig elő tudjátok venni egy baró grillezéshez!
máj. 5
7:54
Jégeső és zivatar is jöhet vasárnap, közeleg a változás, eddig tart a nyárias meleg (Promotions)
Esernyőre és fényvédő krémre is szükség lesz a hét utolsó napján, de már a kertek alatt van a markáns változás.
máj. 5
7:54
Erről tárgyalhat a kínai elnök a háborúpárti Macronnal (Magyar Nemzet)
A kínai elnök a francia útját követően Szerbiába és Magyarországra látogat.
máj. 5
7:54
Anyák napi riasztás: széttépi az országot a jégesővel kísért vihar (AC News)
Miközben vasárnap árnyékban 28 fokot is mérhetünk, 12 vármegyére adtak ki riasztást a heves zivatarok miatt.
máj. 5
7:54
Óriási TikTok-sláger lett a Kim Dzsongun nagyságát megéneklő propagandaszám (Telex)
A felhasználók értik, hogy milyen célt szolgál a dal, de azt mondják, a Kim Dzsongun nagyságát megéneklő induló túl fülbemászó.
máj. 5
7:57
Álommeló? Munkahelyváltáson gondolkodik a magyarok többsége (Piac és Profit)
Egy álom munkahelyen az idő nagy részében jól érezzük magunkat, megbecsülnek minket anyagilag és szakmailag, képességeinknek megfelelő feladatokkal bíznak meg, és a magánéletünk sem sínyli meg a munkát. A SkillX Technologies Zrt. friss, aktív munkavállalókat kérdező felméréséből kiderült, hogy a magyarok jelentős része még kergeti ezt az álmot, miv
máj. 5
7:57
Rémálmok gyötrik a csepeli édesanyát, mióta gyermeke kizuhant az ötödik emeletről (BorsOnline)
A család szerint az isteni gondviselés segített Jonatánnak.
máj. 5
7:57
A jachtokat még mindig viszik, mint a cukrot, hiába ért véget a koronavírus-járvány (vg.hu)
Új modelleknek köszönhetően bárki lehet hajótulajdonos.
máj. 5
7:57
Ördög Nóra az újrakezdésről vallott – igen, ez is benne van a pakliban! (BorsOnline)
Utoljára jelentkezett be Ördög Nóra.
máj. 5
8:00
Ausztráliában a rendőrök lelőttek egy radikalizálódott fiatalt (Magyar Hírlap)
A késsel felfegyverkezett tinédzser "rárontott" a rendőrökre.
máj. 5
8:03
Kodály beszélte rá Kibédi Ervint, hogy színész legyen (Blikk)
"Én nem hiszem, hogy normális vagyok..." Egy népszerű, időtálló kuplé, amely halhatatlanná tette előadóját. De az utókor igazságtalan lenne Kibédi Ervinnel szemben, ha egy dal miatt emlékeznénk rá.
máj. 5
8:06
Több százan vettek részt egy palesztinbarát tüntetésen a svájci Lausanne-ban (Magyar Hírlap)
A diákok Izrael akadémiai bojkottját és azonnali tűzszünetet követeltek a Gázai övezetben..
máj. 5
8:06
Haaland reagált a brutális kritikára, Roy Keane ezt nem teszi zsebre (Magyar Nemzet)
A Manchester City csatára véleményt formált az emberről, aki kettétörte az apja karrierjét.
máj. 5
8:06
A humoristának befellegzett, ha minden mondatán nevetnek (Telex)
A Hatalmas kis hazugságok alkotója új sorozatot készített a Netflixnek, és visszatér a legjobb szitkom a tanári sorsról. Streamingajánló animével és sci-fi-horrorral.
máj. 5
8:08
Nem sokáig örülhetünk a jó időnek, jön a hidegfront (Magyar Nemzet)
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap még 24 és 28 fok között várható.
máj. 5
8:12
Drága mulatság lesz nyáron a Ryanair-utazás (Autószektor)
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O'Leary a viteldíjak növekedését jósolja idén nyárra. Az ír légitársaság dublini központjában tartott eligazítás során bejelentette, hogy a repülőjegyek várhatóan 10 százalékkal emelkednek a nyáron. A vezető az árak felsrófolását a Boeing 737 szállítási késedelmével indokolta. A repülők érkezését márciusra tervezt
máj. 5
8:12
Megdöbbentő dolog derült ki Károly királyról: vagyonokat áldoz erre (naphire.hu)
A súlyos betegséggel küzdő Károly király hosszú idő után jelent meg újra a nyilvánosság előtt nemrég: ekkor sokaknak fel is tűnt az igencsak drága nyakkendője. Ám nem ez az egy drága holmi rejlik a király szekrényében.
máj. 5
8:15
Megcsonkított holttestek maradványaira bukkantak Hermann Göring egykori otthonában (Infostart)
Három felnőtt, egy kamasz és egy csecsemő csontváza került elő egy lengyelországi házban, amely egykor Hermann Göring náci vezető tulajdonában volt.
máj. 5
8:15
Ezek a csillagjegyek a vasárnap nyertesei: de a Kosok jobban teszik, ha csendben maradnak (Metropol)
Vasárnap sok csillagjegynek nem lesz oka panaszra, azonban egy-kettőnek figyelnie kell a szájára.
máj. 5
8:15
Emelkedett a héten a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
máj. 5
8:15
Napi horoszkóp: A Szűzre féktelen éjszaka vár, a Vízöntőre rátalálhat a szerelem - május 5. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
máj. 5
8:15
Tragédia történt a gazdag negyedben, egymás mellett halt meg két pici ikerlány (BorsOnline)
Édesapjuk kétségbeesetten próbálta újraéleszteni az ikerlányokat.
máj. 5
8:18
"Szívbemarkoló, boldog hisztéria" — Híres anyák híres gondolatai az anyaságról (Life)
Összegyűjtöttünk 10 idézetet, melyben híres emberek, híres anyák vallanak arról, hogy számukra mit jelent az anyaság, mit jelent anyává válni.
máj. 5
8:18
Ilyen frufrut vágasson arcformája szerint (Magyar Hírlap)
Mindenképpen konzultáljon fodrászával.
máj. 5
8:18
Két és fél méteres tartóoszlop csapódott a nézők közé egy soproni cirkusz előadásán, mutatjuk a cirkusz közleményét (Mandiner)
A rúd elementáris erővel zuhant a közönség soraiba.
máj. 5
8:18
Adele – a szerelmes dalok királynője 36 éves (Magyar Nemzet)
Hihetetlen, Adele 36 éves lett!
máj. 5
8:18
Így néz ki egy 20 hektáros parkoló, amit napelemekkel fedtek be (Villanyautósok)
Mickey egér európai rajongói már napelemek árnyékában parkolhatnak.
máj. 5
8:18
Veszélyes tévhit kering a parlagfűről - nehogy ön is bedőljön neki (EgészségKalauz)
Most megtudhatja, hogy a parlagfű valóban ehető gyógynövény vagy sem.
máj. 5
8:20
A rettegett orosz "Sátán II" nukleáris fegyver milliókat ölne meg és egész nagyvárosokat tenne a földdel egyenlővé (Magyar Nemzet)
A 2023-ban hadrendbe állított interkontinentális ballisztikus rakéta hatótávolsága 18 ezer kilométer. Oroszország hatalmas mérete miatt pedig a Földön nincs olyan pont, ahová ne érne el a fegyver.
máj. 5
8:21
Sűrű hét elé nézünk (Piac és Profit)
A jövő héten jelennek meg az adatok az államháztartás központi alrendszerének április végi helyzetéről, valamint egyebek mellett a kiskereskedelem márciusi és a fogyasztói árak áprilisi alakulásáról.
máj. 5
8:22
Szentkirályi Alexandra: Boldog anyák napját minden anyának! (Magyar Nemzet)
A Fidesz főpolgármester-jelöltje édesanyja olyan példakép, akire mindig támaszkodhat.
máj. 5
8:24
Hogyan telepítsünk új gyepet? (Agrofórum)
Ahhoz, hogy új gyepet telepítsünk, két fő lehetőségünk van: magvetés vagy gyepszőnyeg telepítés.
máj. 5
8:24
A világ legnehezebb embere több, mint 400 kilót nyomott és egyáltalán nem volt ágyhoz kötve, de akkor hogyan tudott mozogni? (Promotions)
Elképesztő mennyit nyomott a világ legnehezebb embere.
máj. 5
8:24
Svájcban is elfoglaltak egy egyetemet az Izrael-ellenes diákok (Demokrata)
A diákok Izrael akadémiai bojkottját és azonnali tűzszünetet követeltek a Gázai övezetben.
máj. 5
8:24
Így áll a vetés az évszázados rekord meleg tél után (Agrárágazat)
Bő 60 százalékon állt a vetés április derekán: bevált a hatalmas arányú területnövekedés szójából, csökken a kukoricáé.
máj. 5
8:24
Nitrátrendelet: számíthatunk a limitek módosítására (Mezőhír)
Többéves kísérlet igazolja: általában véve növelhető a nitrogéndózis a földeken, de nem mindig éri meg.
máj. 5
8:24
John Deere 8400 –A Megbízhatóság Legendás Példája (GépMax)
Máig a megbízhatóság egyik jelképének számít, és megalapozta a későbbi John Deere erőgépgenerációk sikerét.
máj. 5
8:24
A fagyasztott termékek csomagolásának újragondolása (Transpack)
Könnyebb és fenntarthatóbb fagylaltkehely csomagolást tervezett a Metsä Board az iparág vezetőivel együttműködve.
máj. 5
8:24
Több versenyző is büntetést kapott a Kanári-szigetek Rallyn, két párost kizártak (Racing)
Röpködtek a büntetések a Kanári-szigetek Rally ideje alatt, többen pénz vagy időbüntetést kaptak, míg két párost ki is zártak.
máj. 5
8:24
Brutális baleset sokkolta a Richter Cirkusz nézőit Sopronban (AC News)
Elmaradt a Richter Flórián Cirkusz szombat esti előadása, ugyanis a délutáni műsorban egy nézőt súlyos sérüléssel vittek kórházba.
máj. 5
8:27
Ön hallott már a svéd borokról? Nem? Pedig ott is készül (Blikk)
Néha érdemes ellátogatni a komfortzónánkon kívüli borvidékekre is. Vagyis nem a hazai, franciaországi vagy olaszországi tájakra, hanem Svédország déli részére például.
máj. 5
8:27
Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar (BorsOnline)
Jégesővel és villámlással érkezhetnek a zivatarok!
máj. 5
8:30
Tízezrek követelték a tűzszünetet és a túszok elengedését Tel-Avivban (444.hu)
"A háború nem szent, az élet az" - skandálta a tömeg.
máj. 5
8:30
Ön tudja, hogy miért levegővel töltjük fel az abroncsokat? (autopro)
Könnyű kérdésnek tűnik, igaz?
máj. 5
8:30
Késes ámokfutót lőttek agyon a rendőrök Ausztráliában (Demokrata)
Vannak arra utaló jelek, hogy a "fiatal" az interneten radikalizálódott.
máj. 5
8:30
Lázár János: Összefogásra van szükség! (Demokrata)
Miért életveszélyes a háborúpárti politika? Milyen nemzeti ügyet árult el Magyar Péter? Lesz felhőkarcoló Rákosrendezőn? Lázár Jánossal beszélgettünk.
máj. 5
8:30
Olasz életérzés a Sajómentén: Pizza Pasta Buona Sera (Magyar Nemzet)
Az ételek és borok harmonizálása a gasztronómia egyik legizgalmasabb kihívása.
máj. 5
8:33
Köszönöm, anya, hogy vagy nekem! (Blikk)
Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat

Keresés