Andy Vajna

Szívszorító állapotban van Andy Vajna sírja, senki nem látogatja
2023 május 16.   naphire.hu
A temető egyik gondnoka arról számolt be, hogy nem igen szoktak látni gyászolókat Andy Vajna síremlékénél.
Nem nagyon szoktak látni látogatókat Andy Vajna amerikai sírjánál
2023 május 16.   SzMo
A filmes producer már négy éve hunyt el, és a Fiumei úti sírhelye mellett Los Angelesben is van egy nyughelye.
Vajna Tímea: Egy éve ilyenkor azt reméltem, hogy jövőre a pici babámat fogom a kezemben tartani, sajnos nem így lett
2023 május 4.   SzMo
Andy Vajna özvegye egy tavalyi képet osztott meg újra követőivel az Instagramon. Az unokaöcséivel vigasztalódik a gyász után.
A Pappa Pia és Dobó Kata filmje esetében is Andy Vajna szava döntött
2023 május 3.   Telex
A Partizán dokumentumfilmjében a döntőbizottság egykori tagja elmondta, hogy a filmbiztos három esetben érvényesítette a szokásosnál erősebben az akaratát. A harmadik a Toldi-film volt.
Andy Vajna halála után üzent Timinek – ezt látta a celeb
2023 március 31.   Nyugati Fény
Égi jelek.
Titok a múltból: Oszter Sándor apatigrisként védte a lányát, amikor Andy Vajna udvarolt neki
2023 március 29.   Blikk
Oszter Alexandra az édesapjához fűződő viszonyáról vallott őszintén: a színművész imádta, hogy milyen karakteres lánya van, miközben nagyon féltette. Előkerült egy régi titok is, mégpedig, hogy Andy Vajna kikezdett Alexandrával.
Utolsó magyar érdekeltségéből is kiszállna Vajna Tímea
2023 március 28.   Forbes
Az egykori filmügyi kormánybiztos özvegye nemrég Budapesten járt. Már csak a Nobu nevű étterem köti Magyarországhoz a Beverly Hillsben élő Vajnát. Andy Vajna vagyonát megörökölve korábban a Forbes magyar milliárdos listájára is felkerült Vajna Tímea (a legfrissebb összeállításunkból már kiszorult). Az egykori modell férje halála után folyamatosan s
Megszabadult Andy Vajna örökségétől az özvegy
2023 március 27.   Magyar Hírlap
Felszámolja magyarországi életét Vajna Tímea.
Súlyos döntést hozott örökségéről Vajna Tímea: minden szálat elvarr, végleg kiszáll
2023 március 27.   Pénzcentrum
Megválik a Nobuban lévő részesedésétől Vajna Tímea, állítólag már Magyarországon is járt tárgyalni az ügyben. Ezzel Andy Vajna özvegye az utolsó magyar szálat is elvarrná, kiszállna minden hazai üzletéből.
Felszámolja magyarországi életét az özvegy: megszabadult Vajna örökségétől Timi
2023 március 27.   Blikk
Több mint négy éve hunyt el Andy Vajna. Az özvegye, Vajna Tímea szívében örökké él majd volt férje, de az Amerikában élő egykori modellt egyre kevesebb szál köti annak egykori érdekeltségeihez. A Blikk információi szerint a milliárdos örökösnő az utolsó magyar szálat is készül elvarrni: nemrégiben Magyarországon járt, hogy a Nobu nevű étteremben lé
Először szólalt meg a babája elvesztéséről Vajna Tímea
2023 február 17.   SzMo
Andy Vajna özvegye egy megható bejegyzésben őszintén beszélt az őt ért veszteségről.
Ismét lombikkal próbálkozik Vajna Timi
2023 február 17.   AC News
Andy Vajna özvegye a betegsége ellenére 40 évesen sem mond le az anyaságról.
Kovács Gellért: A született tehetségeknek lehetőséget sem adnak, miközben milliárdokból készülnek iskolás dolgozatok
2023 február 17.   SzMo
A „filmszerészként” ismert kritikus szerint a mostani finanszírozási rendszernél még az Andy Vajna-féle Filmalap is jobb volt. Elárulta azt is, mit gondol Szirmai Gergely és Dancsó Péter videóiról.
Svábhegyi luxustelek került az egyik leggazdagabb magyarhoz
2023 január 25.   Forbes
Szíjj László megérkezett Tiborcz István exkluzív magánklubja mellé a piaristák egykori svábhegyi parkjába. A „trendivé” tarolt telekegyüttesnek éppen azt a darabját szerezte meg 2022 végén, melyet anno Andy Vajna nézett ki magának.
Így néz ki most Andy Vajna sírja itthon és Los Angelesben – Vajna Tímea is meglátogatta elhunyt szerelme síremlékét
2023 január 21.   Blikk
Pontosan ma 4 éve, hogy elhunyt a világhírű magyar producer, Andy Vajna. Megnéztük, hogy milyen állapotban van a 14. leggazdagabb és 5. legbefolyásosabb embereként elhunyt üzletember sírja.
Vajna Tímea Andy Vajnáról: „Mondhat bárki bármit, mi ketten tudjuk, hogy mennyire szerettük egymást”
2023 január 20.   SzMo
A producer özvegye Instagram-oldalán emlékezik négy évvel ezelőtt elhunyt férjére.
Nem múlik Vajna Timi fájdalma – Négy éve hunyt el Andy Vajna
2023 január 20.   AC News
Ma van a legendás filmproducer halálának negyedik évfordulója. Egykori felesége megható szavakkal emlékezett meg róla.
Vajna Tímea Andy Vajnáról: „Mondhat bárki bármit, mi ketten tudjuk, hogy mennyire szerettük egymást”
2023 január 20.   SzMo
A producer özvegye Instagram-oldalán emlékezik négy évvel ezelőtt elhunyt férjére.
Andy Vajnát a barátai féltették Timitől: „Soha nem volt hajlandó feláldozni a saját boldogságát”
2023 január 20.   Blikk
Négy éve már, hogy Andy Vajna elhunyt, de a barátai és a szakmabeli kollégái a mai napig rendszeresen emlegetik nevét. Rengeteg szép emlékük van róla, hiszen a filmmogul – a segítőkészsége mellett – gáláns ember is volt, aki nem sajnálta a pénzt, ha jó társaságban múlathatta az időt.
Gyászol Vajna Tímea: „Reménykedtem, hogy ez a nap soha nem jön el”
2022 november 29.   Promotions
Súlyos veszteség érte Vajna Tímeát, ismét gyász költözött Andy Vajna özvegyének szívébe.

Celeb