Anettka (Fehér Anett)

Kriszta: beperelem Anettkát
2008 július 16.   BorsOnline
Anettka „végighaknizza” a médiát, és valótlanságokat állít rólam – állítja Rezső gyermekének anyja. Szalai Krisztina szerint sohasem követelt 300 ezres támogatást a a műsorvezetőtől, azt pedig pedig kikéri magának, hogy a sztár fogyókúrás étellel akarja támogatni duci lányát. Krisztánál betelt a pohár, jogi úton vesz elégtételt.
Anettkáék 50 milliót buktak a bulvárfilmmel
2008 július 11.   BorsOnline
Még azelőtt, hogy a nézők láthatták volna, megbukott Anettkáék bulvárfilmje. A mozi producere, Pintér György ugyanis jelenleg előzetesben van, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésre való felbujtás gyanúja miatt. A film készítői nyár elejére tervezték a bemutatót, azonban a producer letartóztatásával minden tervüknek búcsút mondhattak
Anettka miatt nem kap ellátást Rezső árvája
2008 július 7.   BorsOnline
Arra hivatkozva nem utalják az árvaellátást Anettka nevelt lányának, hogy a tévés nem nyújtotta be a szükséges papírokat. Érthetetlen, miért késlekedik, hiszen ez akár büntetőeljárást is vonhat maga után.
Anettka: Még szép dolgok várnak rám
2008 július 6.   Blikk
Férje halálos ágyánál megígérte, nem marad egyedül
Anettka kirámolta Rezső lakását
2008 június 27.   BorsOnline
Szinte minden érték eltűnt abból lakásból, amelyben Anettka, és Rezső lakott. A falról festmények, a szobából értékes bútorok váltak köddé a poducer halála után. A hagyatéki ingóságokat felmérő közjegyző szinte már semmit sem talált, így Rezső kislánya, Eperke értékes ingóságokra aligha számíthat örökségként.
Melyik Rezső végrendelete?
2008 június 24.   Blikk
Számtalan végrendeletet talált Anettka a férjétől!
Anettka többé nem főz Rezső lányának
2008 június 20.   Blikk
Marakodnak az örökségen és az emlékeken
Anettka férje hét nejet fogyasztott el
2008 június 18.   BorsOnline
Talán csak kevesen gondolnák, de Forgács Rezsõ nagy kanállal falta az életet, imádta a nõket, és azok is õt. A mûvész vénával megáldott producer rövid élete alatt többször is szerelembe esett, és örök hûséget fogadni sem volt rest. Pontosan hét feleséget fogyasztott.
Eperke: Anettka miatt nem temethettem el apámat!
2008 június 17.   BorsOnline
Mindennap a temetõ bejáratánál álldogál tanácstalanul Anettka volt férjének kislánya. Rezsõnek ugyanis nincs sírhelye. Halála óta a lány tanulmányi eredménye leromlott, pszichiáter segítségére szorul és esténként a temetõ ajtajában sírdogál. A kislány állítja, apja most is vele van, még pénzzel is kisegítette, amikor megszorult.
Anettka lakását követeli az első feleség
2008 június 17.   Blikk
A műsorvezetőnő nem akar tovább fizetni gyerektartást
Gyerektartást követelnek Anettkától
2008 június 16.   Blikk
Pénzt nem hajlandó adni elhunyt férje lányának és volt feleségének
Anettka kisemmizi halott férje lányát?
2008 június 16.   BorsOnline
A gyerek arra kért, harcoljak érte, ne hagyjam, hogy Anettka eltaposson minket – mondta lapunknak Rezső 16 éves lányának édesanyja. Kriszta szerint közös gyermekük nélkülözik. A tévés híresség sajnálja, hogy rosszabbul él néhai ura volt családja.
Anettka keresztanya lett
2008 május 6.   Blikk
Anettkát újra láthattuk önfeledten nevetni! Színes, rózsaszín-zöld ruhában ragyogott, amikor karján keresztlányával vásárolt
Anettka újra gyászol
2008 április 29.   Blikk
Anettka (34) újra padlóra került
Anettka halott férje ruháiban járkál a kiüresedett lakásban
2008 április 26.   BorsOnline
Hiába a barátok, szülők vigasztaló szavai, hiába a fájdalmat tompító idő, és a rengeteg tennivaló, Anettka egyre mélyebbre merül a gyászban. Úgy érzi, hogy a lelki ürességen, amelyet Rezső halála okozott, senki sem tud enyhíteni. A műsorvezetőnő igyekszik összedettnek látszani, de legtöbbször kongóan üressé vált otthonában gubbaszt kedvese ruháiban.
Anettkát kiveti Rezső ágya
2008 április 8.   BorsOnline
Lassan, és szomorúan telnek Fehér Anettka napjai, mióta elveszítette szerelmét, Rezsõt, akit a napokban csendben búcsúztattak el. Végakaratához híven szűk körű szertartáson szórták szét a hamvait.
Anettka: Hadd ne beszéljek a gyászomról!
2008 április 4.   Blikk
Bár mindenki csak őszinte részvétét fejezte ki Anettkának, férje elvesztése miatt, számára most még ez is fájdalommal jár
Anettka el- árulja érzéseit
2008 április 2.   Blikk
Biztos abban, hogy Rezső mindig vele marad
Anettka szórta szét férje hamvait
2008 március 29.   Blikk
„Még ő van velem gondolatban, akkor is, ha egyedül vagyok a lakásban”
Anettka összeroppant
2008 március 28.   Blikk
Élő adásban kapott sírógörcsöt a botrányhősnő

Celeb