-
Brad Pitt lánya kőkeményen bebizonyította, hogy köszöni szépen, nem kér az édesapjából
2026 május 19.
Glamour
-
Brad Pitt és Angelina Jolie lánya, Zahara Jolie-Pitt életének új fejezetéhez érkezett – úgy tűnik több szempontból is. A 21 éves főiskolás a hétvégén vehette át diplomáját, és a ceremónián elhangzottak ismét bebizonyították, hogy szeretne teljesen elszakadni édesapjától.
-
Kiderült, ki fogja alakítani Brad Pitt karakterét az Odüsszeiában
2026 május 13.
Blikk
-
Elliot Page neve ismét a figyelem középpontjába került, miután felmerült, hogy ő alakíthatja Akhilleuszt Christopher Nolan készülő Odüsszeia-adaptációjában. A hír azért is keltett nagy visszhangot, mert Page, akit korábban Ellen Page néven ismert meg a világ, 2020-ban jelentette be, hogy transznemű férfiként azonosítja magát. A szereposztás híre ne
-
Thelma és Louise ma is azt kérdezi tőlünk, merünk-e szabadok lenni
2026 május 7.
FilmHu
-
Sokáig nem akarták leforgatni, bemutatása után feminista alapműnek és ócska provokációnak is kikiáltották, Michelle Pfeiffer és Meryl Streep is benne akart lenni, de Brad Pitt karrierje is itt indult, és ami talán a legfontosabb: bebizonyította, hogy nők is lehetnek főhősei olyan filmeknek, amiket korábban a férfiak privilégiumának tulajdonítottak.
-
Angelina Jolie hatalmas győzelmet aratott Brad Pitt felett: a bíróság döntése súlyos csapásként érte a színészt
2026 május 7.
Femcafe
-
Újabb fordulóponthoz érkezett Angelina Jolie és Brad Pitt régóta húzódó jogi vitája. A bíróság friss döntése komoly visszhangot váltott ki, és sokak szerint egyértelműen új helyzetet teremt a felek között – ugyanakkor a történet ezzel korántsem zárult le, sőt, minden jel szerint még tovább éleződik a helyzet.
-
Angelina Jolie és Brad Pitt lánya elképesztően intim beszédet mondott anyák napjára, szavaitól a te szemed is könnybe lábad
2026 április 28.
Glamour
-
Angelina Jolie és Brad Pitt legidősebb lánya egy különleges rendezvényen osztotta meg gondolatait édesanyjával való kapcsolatáról. Zahara a következő szívhez szóló szavakkal méltatta a színésznőt, aki nemcsak példaképe, hanem legjobb barátja is.
-
A magyar dizájner, aki Brad Pitt új filmjében is mindenkit elvarázsolt - Interjú Kerényi Virág divattervezővel
2026 április 23.
Glamour
-
Kerényi Virág neve sokaknak ismerős lehet, hiszen extravagáns kristályokkal díszített ruhái, egyedi formájukról ismert szegecses táskái és grandiózus divatbemutatói nem egyszer szerepeltek magazinok oldalain és a közösségi média számos videójában.
-
Még mindig hadakozik egymással Angelina Jolie és Brad Pitt, hónapokkal tovább húzódhat jogi vitájuk
2026 április 21.
Glamour
-
Az egykori álompár, Angelina Jolie és Brad Pitt pereskedése már évek óta tart, és úgy tűnik, messze még a vége. Úgy tudni, továbbra is feszült közöttük a kapcsolat - legutóbb például abban nem értettek egyet, hogy mikorra tűzzék ki a francia Château Miraval borászatuk ügyével kapcsolatos tárgyalás időpontját.
-
"A magyaroknak Brad Pitt jutott, nekünk Jabba" – így rajong a világ az új miniszterelnökünkért
2026 április 16.
Sassy
-
A kommentelők nemcsak a filmsztárokhoz hasonlítgatják Magyar Pétert, de sokan már költöznének is. Az interneten már dal is született a politikus megválasztásáról.
-
Brad Pitt is kés alá feküdt? Szakértők szerint több esztétikai kezelés is szóba jöhet
2026 április 6.
Femcafe
-
A világsztárok megjelenése évtizedeken át a figyelem középpontjában marad, különösen akkor, ha valaki az idő múlásával is szinte változatlanul őrzi fiatalos kisugárzását – nem véletlen, hogy Brad Pitt külseje ma is rengeteg találgatás témája.
-
Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit
2026 április 5.
Player
-
Kedden debütál a Dayoung nevű dél-koreai énekesnő What’s a Girl to Do című dalához készült videoklip, amiben Shiloh Jolie is szerepet vállalt biodíszletként, és bár színészi képességeit nem ezzel fogja demonstrálni, az már most biztos, hogy a neki szánt funkciót ebben a darabban messzemenőkig be fogja tölteni.
-
"Fogalmunk sem volt, ki ő" – így került be Angelina Jolie lánya egy K-Pop klipbe
2026 április 4.
SzMo
-
Nehéz elhinni, de a készítők állítják, csak utólag jöttek rá, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt lányát válogatták be a videóba.
-
Brad Pittnek elképesztő összeget ígértek, ha ezt megcsinálja
2026 április 3.
Médiapiac
-
Folytatást kaphat a nagysikerű Volt egyszer egy...Hollywood című film, a Netflix jóvoltából. Úgy hírlik, a főszereplő Brad Pitt, de a rendező David Fincher és az alkotó Quentin Tarantino is komoly összegekben reménykedhet.
-
Brad Pitt is az ő főztjét eszi – egy ausztriai szakács hódította meg az Oscar-gála konyháját
2026 március 15.
AC News
-
A filmvilág egyik legnagyobb eseménye minden évben az Oscar-gála, ahol a világ legismertebb színészei és alkotói gyűlnek össze Los Angelesben.
-
Christina Applegate elárulta: egy díjátadón hagyta el Brad Pittet egy másik férfiért
2026 március 5.
in.hu
-
Christina Applegate most először beszélt arról az emlékezetes pillanatról, amikor exével, Brad Pitt-tel hosszú időre megszakadt a kapcsolata. A színésznő You With The Sad Eyes című új memoárjában karrierjét és személyes történeteit is megosztja.
-
Súlyos döntést hozott Brad Pitt fia: a színész szíve vérzik attól, amit Maddox tett
2026 március 2.
Femcafe
-
Brad Pitt nagyon szeretné helyrehozni a kapcsolatát elhidegült gyermekeivel, ám erre egyre kevesebb esély látszik, főleg miután legidősebb fia drámai elhatározásra jutott.
-
Újabb tőrszúrás Brad Pitt szívébe, ez a gyermeke is elhagyta a Pitt vezetéknevet
2026 február 27.
Glamour
-
Maddox követte testvérét, Shiloh-t és a Pitt vezetéknevét Jolie-ra változtatta. Brad Pitt és Angelina Jolie gyermekei évek óta nem beszélnek édesapjukkal, teljesen elhidegültek tőle.
-
Bunyóvideó terjed Tom Cruise-ról és Brad Pittről – Hollywood pusztulás előtt áll?
2026 február 13.
Médiapiac
-
Újabb kavarodást okozott a mesterséges intelligencia: bunyóvideó terjed, melynek főhősei Brad Pitt és Tom Cruise, a megalkotója pedig a TikTokot is birtokló ByteDance tulajdonában levő Seedance 2.0 AI-videómodell.
-
Még filmesek is megdöbbentek Brad Pitt és Tom Cruise bunyós jelenetén
2026 február 13.
Player
-
A főként sci-fi rövidfilmekről és animációkról ismert ír rendező, Ruairi Robinson feltett az X-re egy olyan jelenetet, melyet a Seedance 2 nevű generatív mesterséges intelligencia segítségével hozott össze. Állítása szerint a klipet az alkalmazás egy kétmondatos utasítás alapján generálta le.
-
Jön az F1 – A film folytatása: Brad Pitt újra versenybe száll
2026 február 12.
Médiapiac
-
Mozis sikere után érkezik a folytatás: az Apple berendelte az F1 – A film második részét, amelyben ismét Brad Pitt áll majd a történet középpontjában.
-
Elkészül Brad Pitt Forma-1-es filmjének a folytatása
2026 február 12.
Player
-
Tény, hogy az F1 - A film című mozi a tavalyi év egyik legjobb sportfilmje, ám mi egy kicsit túlzásnak tartottuk, amikor kihirdették, hogy az alkotás a legjobb film kategóriájában is versenybe szállhat az Oscar-díjért.