Csonka András

Csonka András: egyszerre vagyok komoly és álmodozó
2014 január 13.   BorsOnline
A zodiákus tizedik jegyét, a Bakot ritka kitartás, elszántság és szívósság jellemzi. E mellett megfontolt, s mind a magánéletben, mind a karrierjében előre megtervezi, hogyan érhetné el biztosan a célját. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa azt számította ki, mire számíthatunk e csillagjegy utolsó hetében, és Csonka Andrást - aki a bak jegyében született - is megkérdeztük, mit gondol az…
Németh Kristóf: Nem szeretnék Csonka Pici helyébe lépni
2013 november 18.   Blikk
Először játszik saját színháza színpadán Németh Kristóf (38), a színész ráadásul összesen kettő előadásba ugrik be a Játékszín szilveszteri programjába, a Hatan pizsamában című előadásban. Kristóf Csonka András szerepét veszi át december 31-én, amely komoly kihívást jelent még egy ilyen rutinos színésznek is, mint ő.
Karriert csinált Csonka Pici piros zakója
2013 október 18.   BorsOnline
Újra reflektorfénybe kerül a színész legendás piros zakója. A divatos darab nagy meglepetésre az RTL Klub után most a TV2 képernyőjén büntet.
Gálvölgyi János kimerítőnek tartja a dirigálást
2013 október 13.   Blikk
Budapest - Huszonegy év után újra rendezőnek állt a humorista színművész. Jövő szombaton debütál a Játékszínben a Hatan pizsamában című komédia, amelynek elmehettünk az egyik próbájára, ahol Gálvölgyi János (65) legalább annyit mászkált a nézőtéren, mint Csonka András (48) vagy Hajdu Steve (42) a színpadon. Megszámoltuk, a háromórás próba alatt 35 alkalommal ugrott fel a helyéről, és ötször…
Kéményseprőnek állt Csonka András
2013 szeptember 26.   BorsOnline
Kicsik és nagyok is könnyesre nevették magukat a Mary Poppins különleges előadásán.
Bajor klinikai tüneteket produkál fellépés előtt
2013 szeptember 16.   BorsOnline
Hányinger, magas pulzus, erős szívdobogás, eldugult orr és reflux. Ketten együtt ilyen tüneteket produkál Bajor Imre és Csonka András egy-egy fellépés elôtt.
Krimi-komédia
2013 szeptember 13.   Metropol
Az Én, te őt! című krimikomédia szereplői között megtalálható többek között Bajor Imre, Dobó Kata, Csonka András, valamint Lorán Lenke.
Színpadon öli egymást Bajor, Csonka és Dobó Kata
2013 szeptember 8.   Blikk
Budapest – Magyarországi ősbemutatóra készül a Karinthy Színházban Bajor Imre (56), Csonka András (47), valamint a színpadra visszatérő Dobó Kata (38), akinek tündéri totyogós kislánya, Szofi (1) is beleszagolt már a színház varázslatos levegőjébe a próbákon.
Luxushajón pihent Pici
2013 augusztus 1.   Blikk
Velence - Csonka András (48) egy többemeletes luxus-óceánjáró hajón pihent egy héten keresztül. Erről egy szemfüles olvasó-riporterünk számolt be lapunknak, aki együtt utazott a színésszel és a barátaival.
Ki sem látszik a munkából Csonka András
2013 június 24.   Blikk
Mozgalmas szezon van mögötte, és lassan látszik a vége. Csonka András (48) több mint húsz éve szabadúszó, és azóta nem tud hosszú nyári vakációt tervezni, de cseppet sem bánja. A népszerű énekes-színész a kevés szabad idejét is igyekszik tartalmasan eltölteni.
Görögországig repít a Blikk
2013 június 8.   Blikk
Debrecen - Egészen Görögországig szeretne repülni Csonka András (29), aki a Blikk Bumm nyereményjátékán egy 90 ezer forint értékű Wizzair-repülőjegyet nyert. A biztonsági őrként dolgozó fiatalember bevallotta, eddig kételkedett abban, hogy az újságban valódi nyertesek vannak.
Csonka András a Bóta Caféban
2013 május 22.   Spa Trend Online
A közkedvelt színész, énekes, műsorvezető Csonka András a Bóta Café vendége ma, május 22-én, szerda este 9 órától a Fix Tévében.
Süsüvel sepert utcát Csonka Pici
2013 május 17.   Blikk
Budapest — Tegnap délután a szokásosnál is népesebb volt a budapesti Nyugati tér. Civilek, valamint a Játékszín művészei ugyanis súrolókefével, seprűvel, lapáttal és egyéb eszközökkel estek neki a város egyik központi helyének, hogy együttes erővel szépítsék meg a közterületet.
Afrikai lazítás Picivel
2013 május 1.   Blikk
FELSŐTÁRKÁNY - Kipróbálta az afrikai táncokat Csonka András (48) és korábbi, Szombat esti láz-béli partnernője, Keleti Andrea (43), valamint férje, Kovács Zoltán (33). Persze a trió nem a távoli kontinensre utazott gyakorolni a törzsi mozgást, inkább egy felsőtárkányi afrikai hotelt választottak az órák, egyszersmind a pihenés helyszínéül.
Afrikai lazítás Picivel
2013 május 1.   Blikk
FELSŐTÁRKÁNY - Kipróbálta az afrikai táncokat Csonka András (48) és korábbi, Szombat esti láz-béli partnernője, Keleti Andrea (43), valamint férje, Kovács Zoltán (33). Persze a trió nem a távoli kontinensre utazott gyakorolni a törzsi mozgást, inkább egy felsőtárkányi afrikai hotelt választottak az órák, egyszersmind a pihenés helyszínéül.
Vastag Csabáék nyerték a Szombat esti lázat
2013 április 13.   BorsOnline
Második és harmadik helyezés nem volt. Állítólag az énekes keze remegett a boldogságtól, legalábbis Csonka András ezt mondta.
Hátba szúrják Csonka Picit
2013 március 4.   Blikk
Budapest - „Sem olvasni, sem pedig átélni nem szeretem a krimiket" – kezdte a Blikknek Vári Éva (72) színésznő, aki A hölgy fecseg és nyomoz című darab főszereplőjeként nagyon is beleássa magát egy gyilkossági ügybe.
Csonka frakció: hivatalosan is kiléptek az LMP-ből a platformisták
2013 február 11.   ATV
Hivatalosan is kiléptek az LMP parlamenti képviselőcsoportjából a Párbeszéd Magyarországért (PM) tagjai, akik az erről szóló nyilatkozatot hétfőn délután elküldték Schiffer András frakcióvezetőnek és Kövér László házelnöknek. Ezt a PM közölte az MTI-vel.
Csonka András agykontrollal oldja a stresszt
2013 január 30.   Blikk
Csonka András (48) az utóbbi időben nem panaszkodhat az elfoglaltságaira. Amellett, hogy jelenleg is számtalan darabban játszik, és hamarosan a Szombat esti láz műsorvezetőjeként is debütál, újabb három próbafolyamatban vesz részt.
A Szombat esti lázat megkapta Lilu és Csonka András
2013 január 28.   BorsOnline
Nemcsak a műsorvezetők, de a szereplők és a zsűri névsorára is fény derült. Győrfi Pál és Dundika is táncra perdül, Szirtes Tamást pedig újrahasznosítják.

Celeb