-
Újabb transzparencia-botrány pattant ki az Európai Bizottságnál
2024 július 18.
Portfolio
-
Az Európai Unió ombudsmana megállapította, hogy az Európai Bizottság jogtalanul tagadta meg a gyermekek szexuális zaklatásáról szóló törvényével kapcsolatos, közérdekű dokumentumok nyilvánosságra hozatalát. A szóban forgó dokumentumok a Demi Moore és Ashton Kutcher amerikai színészek által alapított gyermekvédelmi nem kormányzati szervezettel, a Th
-
A bőröd alá kúszik Demi Moore lidérces testhorrorjának első előzetese
2024 július 13.
Igényesférfi.hu
-
A szer (The Substance) című biohorror ütős cannes-i bemutatója után került a publikum érdeklődésének középpontjába. A 61 éves Demi Moore élete talán legfontosabb alakítását nyújtja a szépségipart és a fiatalságkultuszt kipellengérező, erősen társadalomkritikus alkotásban, mely David Cronenberg fénykorát idézi.
-
Erre a filmre nem lehet előre felkészülni
2024 július 10.
Telex
-
Brutális, intenzív, gusztustalan, és még szól is valamiről – a hatvan év feletti Demi Moore főszereplésével készült A szer súlyos támadás az érzékszervek ellen, a horrorfilmek legszebb hagyományait idézve.
-
Megható családi fotókkal köszöntötte apák napján a beteg Bruce Willist volt felesége, Demi Moore
2024 június 18.
Sassy
-
Nehéz könnyek nélkül végignézni a nosztalgikus fotókat.
-
Szívszorító fotókkal köszöntötte Demi Moore a demenciával küzdő Bruce Willist apák napján
2024 június 17.
SzMo
-
Megható üzenetet írt Moore a fotókhoz, amelyeket végignézve szem nem maradt szárazon. A poszttal nosztalgikus hangulatot varázsolt a színésznő.
-
Demi Moore megható üzenetben köszöntötte Bruce Willist apák napján
2024 június 17.
Magyar Hírlap
-
Szívszorító képsorokkal köszöntötte apák napján volt férjét, Bruce Willist, aki öt lány büszke édesapja.
-
Szem nem marad szárazon ezek után: Demi Moore szívszorító fotókkal köszöntötte fel az apák napján a gyógyíthatatlan beteg Bruce Willist
2024 június 17.
Blikk
-
Apák napján köszöntötte fel három gyermekének édesapját Demi Moore - a színésznő szívszorító fotókkal bombázta az internetet a jeles nap alkalmából.
-
Demi Moore a pletykák szerint a 27 évvel fiatalabb Joe Jonassal, Sophie Turner exével kavart
2024 június 12.
Sassy
-
Bennfentes suttogott mindenfélét egy amerikai bulvárlap újságírójának fülébe.
-
Demi Moore a pletykák szerint a 27 évvel fiatalabb Joe Jonassal, Sophied Turner exével kavart
2024 június 12.
Sassy
-
Bennfentes suttogott mindenfélét egy amerikai bulvárlap újságírójának fülébe.
-
Jaj, ne! Botrányos cipődivatot hirdet Demi Moore az aranyorrú fivefingers utánzatával
2024 június 11.
Sassy
-
A színésznő több, mint félmillió forintos cipőt villantott New Yorkban a Bratz premierjén, de ez a stílus legalábbis megkérdőjelezhető.
-
Demi Moore kitálalt: ezért nem kapott jó szerepeket 40 fölött
2024 június 9.
Sassy
-
A színésznő egy interjúban kitért arra, hogy negyvenéves korát elérve hirtelen elmaradtak a jó szerepajánlatok. Ekkor döbbent rá, hogy Hollywoodban a színésznők addig kapnak jó lehetőségeket, amíg termékeny korban vannak.
-
Ismét egy fiatal pasit csípett fel? A 61 éves Demi Moore a nála 27 évvel fiatalabb ismert énekessel kavar
2024 június 7.
InStyle
-
A 61 éves Demi Moore-t a francia Riviérán látták egy romantikus ebéd közben a 34 éves színésszel. Nagy esély van rá, hogy ők lesznek a világ új kedvenc sztárpárja!
-
Ez most komoly? Ő lenne Demi Moore új szerelme? Gyanúsan sokat vannak együtt
2024 június 5.
Glamour
-
Demi Moore a cannes-i filmfesztiválon többször is ellopta a show-t álomszép ruhakölteményeiben. Úgy tündökölt, hogy mellette nem lehetett másra figyelni. Lehet, hogy a ragyogást egy új szerelemnek köszönheti? Állítólag Joe Jonas-szal nagyon közel kerültek egymáshoz az utóbbi időben...
-
Demi Moore 61 évesen is csúcsbombázó, merészen kivágott ruhában mutatta meg hibátlan alakját
2024 június 3.
Promotions
-
Még táncra is perdült, lenyűgözően festett az egyedi ruhakölteményében.
-
A 61 éves Demi Moore szépségének titka egyszerűbb, mint gondolnánk
2024 június 1.
Femcafe
-
Vitathatatlan, hogy a 61 éves Demi Moore csak úgy ragyog, amit meglepő módon nem szépészeti beavatkozásoknak vagy luxusminőségű kozmetikumoknak, hanem példamutató hozzáállásának köszönhet.
-
A 61 éves Demi Moore csak úgy ragyog, hatalmas dekoltázzsal hódít
2024 május 25.
Glamour
-
Demi Moore egy mélyen dekoltált csodaruhában vonta magára a figyelmet a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén. Elképesztő, milyen bomba formában van, 20 évet szerintünk simán letagadhatna!
-
Demi Moore 61 évesen anyaszült meztelenre vetkőzött! Egy másik nő oldalán mutatja meg mindenét
2024 május 23.
Blikk
-
Demi Moore szerint a teljes meztelenség nagyon sebezhetővé teszi az embert, de neki most volt egy nagyszerű partnere, aki mellett biztonságban érezhette magát.
-
Mindenki álla leesett a 61 éves Demi Moore-t látva: Bruce Willis exe felvette a tökéletes estélyit Cannes-ban
2024 május 19.
Femcafe
-
A színésznő alakja egyszerűen még mindig bámulatos, kék ruhája pedig úgy simult az idomaira, mintha egyenesen ráöntötték volna. Egy biztos: őt irigyli most minden nő.
-
A 61 éves Demi Moore bevállalta a meztelenruhát, és tarolt
2024 május 14.
Glamour
-
Demi Moore Hollywood egyik legstílusosabb híressége, így nem csoda, hogy ő is behódolt a legújabb őrületnek, a meztelenruha trendnek. Megjelenése tökéletesen bizonyítja, hogy a merészebb ruhadarabokról 60 éves kor felett sem kötelező lemondani!
-
Hűha! Demi Moore Met-gála ruhája tapétából készült
2024 május 7.
in.hu
-
Demi Moore is részt vett a 2024-es Met-gálán tegnap, nem is akármilyen szerelésben.Tegnap este a sztárok a Metropolitan Művészeti Múzeumban gyűltek össze az éves adománygyűjtésre, ahol az alvó szépségek előtt tisztelegtek Az idő kertje öltözködési kóddal − és persze idén is volt néhány elképesztő megjelenés. A 61 éves Demi Moore például egy Harris