Falusi Mariann

Nem tud betelni Amerikával Falusi
2014 február 4.   Blikk
New York — Falusi Mariann (54) már 30 alkalommal járt az USA-ban.
Nem tud betelni Amerikával
2014 február 4.   Blikk
New York — Falusi Mariann (54) már 30 alkalommal járt az USA-ban.
Imádja színházi hennáját Falusi
2014 január 10.   Blikk
Budapest - Csaknem egy órán keresztül festik Falusi Mariann (54) karjára azt a sárkányt, amit a Centrál Színház Chicago című darabjában visel.
Falusi Mariann: Hiányzik a szerelem!
2013 december 7.   Blikk
Budapest — Fellépések mellett önálló estjére készül, közben táncpróbára siet, lakást újít fel és rádióműsort vezet. Falusi Mariannak nincs egy szabad perce sem, de azt azért bevallja:  őszintén vágyik a szerelemre.
Öv nélkül vezetett és telefonált Falusi
2013 november 30.   Blikk
Budapest - Falusi Mariann (54) is lebukott! A Pa-Dö-Dő énekese biztonság öv nélkül, telefonnal a kezében vezetett.
Így kezdi Presser Gábor 2014-et
2013 november 22.   ATV
Idén is megtartja immár hagyományos szilveszteri műsorát az Amadinda ütőegyüttes állandó vendégével, Presser Gáborral. A tizenharmadik alkalommal megrendezett koncerten új vendégek is lesznek: Falusi Mariann énekel és Szabó Tamás szájharmonikázik a Művészetek Palotájában.
Amadinda és Presser szilveszterkor
2013 november 22.   Alternatív Energia
Az első rész hagyományosan az Amadinda repertoárjának legnépszerűbb darabjaiból épül fel, s már ekkor fellép Falusi Mariann.
Ne vásárolj, fogadj örökbe!
2013 szeptember 30.   Éva Magazin
Nyílt Nap a HEROSZ Budapesti Állatotthonban A HEROSZ Budapesti Állatotthon október 12-én nagy szeretettel vár minden érdeklődőt az Állatok Világnapja alkalmából szervezett Nyílt Napjára, ahol a látogatók egy igazán izgalmas, vidám napot tölthetnek el családjuk, állatbarátok és az otthon védencei társaságában. Idén az eseményre ellátogat, Tornóczky Anita, Falusi Mariann, Kárpáti Rebeka (Miss…
Nézz be Falusi Mariann bohókás lakásába!
2013 április 12.   Blikk
Furcsa, kicsit a rendezett káosz benyomását keltő, színes lakásban él Falusi Mariann. Rezidenciájának alja, teteje és közepe is van, mint azt az énekesnőtől megtudhattuk.
Fellépéssel ünnepli a nőnapot Falusi Mariann
2013 március 8.   Blikk
A Centrál Színház Hét boszorka című koncert-előadásával ünnepli az idén a nőnapot Falusi Mariann (53), de készül már a Pa-Dö-Dő 25 éves jubileumára is.
Hatalmas bulira készül Falusi Mariann
2012 december 30.   Blikk
A Pa-Dö-Dő egyik frontembere egy év alatt másodszor lép fel sztárvendégként a Budapest Klezmer Band buliján.
Műfaji sokféleség és hitelesség
2012 augusztus 23.   Spa Trend Online
Falusi Mariann énekesnő a Zsidó Nyári Fesztiválon Szerb Antalról készített, dalokkal is teli estet mutat be az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Sokfélét szeret csinálni, kuplét ugyanúgy énekel, mint operát. És bízik benne, hogy a Klubrádió, ahol műsort vezet, megmarad.
Zsidó Nyári Fesztivál
2012 augusztus 15.   Éva Magazin
15 éves jubileumát ünnnepli a Zsidó Nyári Fesztivál, amely hagyományosan augusztus utolsó vasárnapjától szeptember első vasárnapjáig tart. (x) A tizenöt év emberi időszámítás szerint a legszebb kamaszkort jelenti, így a klasszikus programjaink mellett tervezünk néhány olyan meglepetést, amely tovább növelheti a fiatal látogatók számát. Ilyen lesz többek között az izraeli Balkan Beat Box…
Bíró és Falusi Bohócországban
2012 július 23.   Spa Trend Online
A nézőtér végétől a színpad felé közeledve jön előre két esőkabátba, kapucniba burkolózott alak, Bíró Eszter és Falusi Mariann, hiszen az ő Egy kicsit ide, egy kicsit oda című koncertjükön vagyunk a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
Falusi Mariann újra szerelmes
2012 július 15.   Blikk
Budapest — Új szerelem teszi még forróbbá Falusi Mariann (53) nyarát. A Pa-Dö-Dő énekesnője néhány hete intett búcsút előző párjának, azóta pedig ismét társra lelt.
Demcsák Zsuzsa levetkőzne
2012 július 5.   Blikk
A jótékony célú meztelenkedés volt a téma a Mokka ma délelőtti adásában. Az adás apropója az a hír volt, mely szerint Falusi Mariann levetkőzik Marjai Juditnak egy erotikus fotósorozat kedvéért.
Ledobja ruháit az 53 éves Falusi Mariann - ezúttal nem a rasszizmus ellen
2012 július 2.   Gondola
Falusi Mariann töltött tésztái
2012 június 16.   Blikk
Zöldséges tortillát és pizzabatyut ajánl a Pa-dö-dő énekese, Falusi Mariann.
Fiatalabb férfit szeret Falusi Mariann!
2012 április 17.   Blikk
A Megasztár egyetlen női ítésze igen elfoglalt mostanában, nem az egyetlen feladata a Mega-tehetségek zsűrizése.
Falusi dönt a Megasztár első kiesőjéről
2012 március 16.   Blikk
Budapest — Szorongva várja a ma estét Falusi Mariann (52)! A Megasztár egyetlen ítésznőjére ugyanis már az első héten komoly felelősség hárul. Amellett, hogy egész héten a versenyzőkkel készül a mai élő adásra, Mariann fogja eldönteni, ki lesz az a versenyző, aki jövő héten már nem áll a többiekkel a színpadon.

Celeb