-
Fábry felruházta a miniszterelnököt
2008 március 20.
Blikk
-
-
Fábry, a megítélhetetlen
2008 március 14.
Grill Receptek
-
Noha az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) egy hónapja tartalmi vizsgálatot rendelt el a Fábry Show február 7-i adása miatt, egyelőre még nincs eredmény. Pedig a Kovács György vezette testület sürgősséggel akart állást foglalni Fábry Sándor Lendvai Ildikóval kapcsolatban elhangzott, emberi méltóságot sértő kijelentései ügyében.
-
Kiosztották a Pulitzer-emlékdíjakat
2008 március 9.
Gondola
-
Az idén öt újságírónak, valamint az InfoRádió alkotóközösségnek ítélték oda a Pulitzer-emlékdíjat. A díjat a magyar származású Fábry Pál és a Magyar Hitelbank Rt. alapította a nyomtatott és az elektronikus sajtó képviselői számára.
-
Kiosztották a Pulitzer-emlékdíjakat
2008 március 9.
Infostart
-
Az idén öt újságírónak, valamint az InfoRádió alkotóközösségének ítélték oda a Pulitzer-emlékdíjat. A díjat a magyar származású Fábry Pál és a Magyar Hitelbank Rt. alapította a nyomtatott és az elektronikus sajtó képviselői számára.
-
Igenis igen! - Népszavazásra buzditanak közéleti személyiségek
2008 március 6.
Gondola
-
A népszavazáson való részvételre és 3 igen szavazatra buzdít több mint félszáz neves közéleti személyiség. Az állásfoglalás aláírói között találjuk Gazsó Ferenc egyetemi tanárt; Fábry Sándort, Lányi Andrást, Lovas Rezső akadémikust, Mádl Ferencet, Makovecz Imrét, Szebedy Tas iskolaigazgatót és Zlinszky János volt alkotmánybírót is.
-
Kézislecke Fábrynak
2008 március 5.
Blikk
-
Görbiczék tanították dobni a showmant
-
Vésővel kotyvasztott vacsorát Fábry
2008 február 19.
Blikk
-
Fakanál helyett vésővel és csiszológéppel próbálta kinyitni a konzerveket Nádas György (45) és Fábry Sándor (54) könnyed csütörtök esti vacsorájukhoz.
-
Fábryt letiltják a képernyőről?
2008 február 13.
Blikk
-
Több panasz is érkezett az ORTT-hez a showman vicce miatt
-
Fábry emberi méltósághoz való jogot sértett?
2008 február 13.
Alternatív Energia
-
Közigazgatási eljárás indítását szorgalmazta tegnap az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ülésén Fábry Sándornak a Showder múlt heti adásában Lendvai Ildikóval kapcsolatban elhangzott, emberi méltóságot sértő kijelentései miatt a médiahatóság MSZP által jelölt tagja, Ladvánszky György - értesült a Népszava. Az ORTT ma dönt a eljárás megindításáról.
-
Fábry lekerülhet a képernyőről
2008 február 12.
Spa Trend Online
-
Az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) panasz érkezett Fábry Sándor múlt csütörtöki Showder című adásával kapcsolatban. Vékony Évától, az ORTT szóvivőjétől megtudtuk, az elkövetkező hetekben kerülhet a testület elé a panasz. A bejelentés egyébként bizonyos formai hiányosságokat tartalmaz, melyet a panasztevőnek ki kell egészíteni, ez is időt vesz igénybe.
-
Határtalan ízléstelenség az RTL Klubon
2008 február 9.
Spa Trend Online
-
Az úgynevezett showman Fábry Sándor újra rátett egy lapáttal a csütörtök esti műsorában. Nem akarta, hogy elüljenek a Lendvai Ildikónak, az MSZP frakció-vezetőjének címzett, bulvárlapokban megjelent ízléstelen viccével kapcsolatos vádaskodások, úgyhogy eddiginél is trágárabban ismételte két héttel ezelőtti mondatait. Az RTL Klub a vállát vonogatja, bár nem ért egyet. Egy kalmártévében mindent…
-
Fábry tovább viccel Lendvai Ildikóval
2008 február 7.
Blikk
-
Folytatta az obszcén viccét a csődörről és a politikusról
-
Hallgasson, Fábry!
2008 január 25.
Blikk
-
Vérig sértette a nőket ízléstelen viccével, többen kifakadtak ellene
-
Fábry Lendvai Ildikóval obszcénkodott
2008 január 24.
Blikk
-
Fábry ízléstelen szexviccel próbálta megnevettetni az Esti Showder vendégeit
-
Amit Fábry sem mutat meg
2008 január 22.
Blikk
-
A showmannél elszakadt a cérna a forgatáson
-
Fábry nem felejtette el a kis mesemondót
2008 január 19.
Blikk
-
A showman csütörtökön lepte meg a „legfényesebb kiscsillagot”
-
Kromofág egy fideszes és egy MSZP-s képviselő kocsijára
2008 január 16.
Alternatív Energia
-
Nagy értékű károkozás vétségében tett rendőrségi feljelentést Fót alpolgármestere szerdán, miután az önkormányzati ülés végén az épület előtt parkoló kocsiját kromofággal leöntve találta, s hasonló kár érte fideszes képviselőtársát is - közölte Fábry Béla. A Pest megyei város szocialista alpolgármestere elmondta: a késő estig tartó ülés után a parkolóban lévő kocsiját megrongálva találta. A…
-
Mádl, Fábry és Makovecz népszavazás kezdeményezését kéri
2008 január 15.
HírTV
-
Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény népszavazásra bocsátásának parlamenti kezdeményezését kéri az országgyűlési képviselőktől számos közéleti személyiség. A törvénymegerősítő népszavazási kezdeményezést többek között Mádl Ferenc, Fábry Sándor, Makovecz Imre is aláírta.
-
Fábry nagy dobásra készül
2008 január 7.
Gondola
-
Emberöltőkkel később is mesélni fogják a vajdasági Csantavéren, hogy egy közülük való legényke Budapesten próbált szerencsét, ahol találkozott a jóságos varázslóval, aki kérés nélkül is teljesítette minden kívánságát.
-
Fábryék: "Vegyük fel a harcot!"
2008 január 1.
Infostart
-
Levélben fordult hatvankét közéleti szereplő a magyar választópolgárokhoz, arra kérve őket, hogy keressék fel képviselőiket és hozzák tudomásukra, hogy a magyar társadalom elutasítja az egészségbiztosítás üzleti alapokra helyezését. A levelet a többi között aláírta Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, több polgármester, egyetemi oktatók, Makovecz Imre építész és Fábry Sándor humorista.