Gianni Annoni

Gianni: „A kisfiunknak már szerelme is van a bölcsiben”
2022 december 13.   Blikk
A második gyermekét várja Gianni Annoni és felesége, Zita. A karácsonyi készülődésük még meghittebb, mint korábban, hiszen a kisfiuk legnagyobb ajándéka a kistestvér lesz.
Átmeneti otthonokban élő gyermekeknél járt a Porsche Hungaria Audi Mikulása
2022 december 7.   Autószektor
Az első csomagokat a segélyszervezet miskolci intézményében élő gyerekek vehették át szombaton. Az esemény külön meglepetése volt, hogy Ördög Nóra és Gianni Annoni közismert műsorvezetők, Audi márkanagykövetek, krampusz-, illetve Mikulásjelmezbe bújva ajándékozták meg a rászoruló családok gyermekeit. Gianni Annoni Mikulás és Ördög Nóra krampusz egy
Gianni Annoni: Zavar, hogy nem vesznek komolyan, mert túl közvetlen vagyok
2022 december 2.   WMN
Gyárfás Dorka a Te + én e heti epizódjában feltette a legnehezebb kérdést, amit egy olasztól meg lehet kérdezni: a pizzát vagy a tésztát szereti jobban Gianni Annoni? Nézzétek meg az adást, sok minden mellett ez is kiderül belőle:
Gianni Annoni kikelt „a nyugati politikai elit” ellen, és méltatta a szélsőjobbos olasz miniszterelnököt
2022 november 30.   rtl.hu
Velős gondolatokat fogalmazott meg a Mandinernek sztárszakács.
„Európa elvesztette a valóságérzékelését” – Gianni Annoni a Mandinernek
2022 november 30.   Mandiner
Változtatni kell az életvitelünkön, véget kell vetni a pazarlásnak – véli Gianni Annoni. Hogyan vizsgázik az EU válságkezelésből? Mit szól Giorgia Meloni győzelméhez? Interjú.
Megmutatta gömbölyödő terheshasát a második gyermekével várandós Debreczeni Zita
2022 október 19.   Femcafe
A magyar celebritás és férje, Gianni Annoni szeptember végén jelentették be a nyilvánosságnak, hogy nemsokára újra szülői örömök elé néznek.
Második közös gyermekét várja Debreczeni Zita és Gianni Annoni
2022 szeptember 21.   Femcafe
A sztárpár első gyermeke 2020 szeptemberében jött a világra, de a família hamarosan négyfősre bővül.
Újra babát vár Annoni Zita és Gianni Annoni
2022 szeptember 21.   SzMo
Zitának márciusban volt egy spontán vetélése.
Második gyermekét várja Annoni Zita
2022 szeptember 21.   Glamour
Teljesült Annoni Zita legnagyobb álma, Instagram-oldalán osztotta meg a követőivel: második gyermekét hordja a szíve alatt. Az egykori modell, fotós férjével, Gianni Annonival hosszú éveken át küzdöttek, hogy szülők lehessenek. Nem csoda, hogy boldogságuk határtalan!
Földöntúli boldogság: egy elvesztett baba után újra terhes Debreczeni Zita
2022 szeptember 20.   Blikk
Ez valóban földöntúli boldogság! Hullámhegyekkel és -völgyekkel, sírással, fájdalommal, majd leírhatatlan örömmel teli évek után Debreczeni Zita és férje, Gianni Annoni másodszorra tapasztalhatják meg a csodát: a házaspár a második gyermekét várja. Ráadásul egy olyan, a lelket valósággal megsemmisítő hír után nézhetnek újra bizakodva és várakozássa
Gianni Annoni kórházba került: tegnap este megműtötték
2022 szeptember 14.   Blikk
Gianni Annoni a kórházból jelentkezett be, kedd este ugyanis egy műtéten esett át.
Helyreigazítás
2022 szeptember 9.   Forbes
A Forbes.hu-n 2022. augusztus 9-én közzétett „Mészáros Lőrinc megvette Gianni éttermét – új NER-hely születhet” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Mészáros Lőrinc megvette Gianni naphegyi éttermét. A valós tény ezzel szemben az, hogy a Gian Luigi Annoni kisebbségi tulajdona mellett működő Terra étterem 2022 májusában a Naphegy u. 67. sz. a
Mészáros Lőrinc beszáll a fővárosi gasztronómiába, Gianni éttermét veszi át
2022 augusztus 9.   rtl.hu
A felcsúti üzletember új cége, a Sunhill Bistro várhatóan Gianni Annoni májusban bezárt naphegyi éttermét éleszti újra. Vidéken több éttermet és vendéglátó egységet is működtet már a volt gázszerelő.
Hatalmas feladatot kapott a Balatonon Gianni: „Mintha az olasz Riviérán vagy Toszkánában lennék”
2022 július 29.   Blikk
A legnagyobb szabású balatoni gasztrofesztivál arca lesz Gianni Annoni, akiről megtudtuk, hogy nagy szerelmese a magyar tengernek.
Gianniék olyan fotót osztottak meg, amely egyből beindította a találgatásokat
2022 július 21.   Blikk
Gianni Annoni és Debreczeni Zita már öt éve házasok, kisfiuk, Gianfranco Máté szeptemberben lesz kétéves. Hatalmas boldogságban élnek, s az is előfordulhat, hogy hamarosan négy főre bővül a család.
Debreczeni Zita és Gianni Annoni bevallották, mit gondoltak egymásról a megismerkedésükkor
2022 július 16.   Femcafe
Debreczeni Zita és Gianni Annoni nemrég a megismerkedésükről meséltek, valamint arról, mi volt az első benyomásuk a másikról.
Gianni: mindenre kíváncsi a nyelvem
2022 június 4.   Blikk
Gianni Annoni neve egyet jelent a klasszikus és letisztult olasz ízvilággal, a sztárséf azonban azt vallja, mindenhol a helyi ízeket részesítsük előnyben. Olasz étterme után Gianni tavaly nyitotta meg magyaros vendéglőjét. Mi több, néhány napja egy újabb élményt kínál a gasztronómia szerelmeseinek.
Sebestyén Balázs rangos sportversenyen mérettette meg magát
2022 május 25.   Blikk
2022. június 13. és 19. között Szentendre ad otthont a sportág legjelentősebb versenyének, az APT Padel Tour világbajnoki sorozat egyik kiemelkedő állomásának, amelyen Sebestyén Balázs is részt vett Gianni Annonival egyetemben.
Betegséggel kezdte a bölcsit Gianniék kisfia
2022 május 4.   Blikk
– Nagy mérföldkőhöz érkezett egy hete Zita és Gianni Annoni kisfia, Gianfranco Máté.
Debreczeni Zita rácáfol a férjére: nem akármire szánta el magát
2022 február 16.   Blikk
Gianni Annoni felesége, Debreczeni Zita különös újévi fogadalmat tett, amit mindenképp be szeretne tartani.

Celeb