Havas Henrik

Baukó Éva végigbalhézta az évet, Havas Henrik és Alekosz után az egyik TV-csatornával is háborúsdit játszott – celebnaptár 2021
2021 december 30.   Promotions
Ilyen volt Baukó Éva 2021-es éve, amiben úgy akart a figyelem középpontjában maradni, hogy mindenkibe beleállt, akibe csak lehetett.
Szanyi Tibor beszámolt az őszödi beszéd kiszivárgásáról, Havas Henrik #metoo botrányba keveredett
2021 december 28.   Magyar Nemzet
Közeledve a 2021-es év végéhez, összegyűjtöttük, hogy a Magyar Nemzet olvasói januártól decemberig mely cikkeket olvasták legszívesebben, melyek voltak azok az írásaink, amelyek a legtöbbeket érdekeltek. Érdemes végigböngészni a listát, biztos találnak benne ismerőseket, de olyanokat is, amelyek olvasására annak idején nem jutott idő.
Színházi bukása törte össze Bajor Imrét
2021 október 30.   Blikk
Hét éve nincs köztünk, de a közönség nem felejti az örökké derűsnek ismert nevettetőt, Bajor Imrét. Ahogy a barátai sem. Nem véletlen, hogy a komikus sorsa akkor is szóba került, amikor Havas Henrik a Blikk+Győző vendége volt. A Heti Hetes két szereplőjét köztudottan évtizedes barátság kötötte össze, a Tanár úr közelről láthatta a „Kicsi Huszár” él
Baukó Éva a Havas-botrányról: „Én is lec*mmanthattam volna a tatát, de nekem nem volt hozzá gyomrom”
2021 szeptember 26.   Promotions
Havas Henrik ismét metoo botrányba keveredett, Baukó Éva pedig természetesen elég durva véleményt fogalmazott meg ezzel kapcsolatban.
Máshol ezért börtön jár, Weinstein 23 évet kapott: tanítványát vette rá a szexre Havas Henrik
2021 szeptember 25.   BorsOnline
Kikerült a netre a Havas-féle újabb szexbotrány teljesnek mondható hangfelvétele. Sokan tippelnek arra, hogy a becsapott áldozat állt így bosszút.

"Meséljen valamit a szexről..." - Botrányos hangfelvétel került elő Havas Henrikről
2021 szeptember 24.   Life
Futótűzként terjed az interneten egy botrányos hangfelvétel, amelyen Havas Henrik egykori tanítványával beszélget. Sokaknak ismerős lehet a mentorált hangja, aki - ahogy a felvételen is elhangzik - képernyős szeretne lenni.
Havas Henrik bizzar hangfelvétele 2.0: előkerült a vágatlan verzió is
2021 szeptember 24.   Mandiner
A felvételt a Bors hozta nyilvánosságra.
49 perces felvétel bizonyítja, Havas egy tanítványát „késztette” szexre
2021 szeptember 24.   Magyar Nemzet
Havas Henrik tanári pozíciója révén, több mindent ígérgetve „késztette” szexre előrejutást remélő tanítványát – írja a Borsonline.
49 perces felvétel bizonyítja, Havas egy tanítványát „késztette” szexre, máshol ezért börtön jár
2021 szeptember 24.   Magyar Nemzet
Havas Henrik tanári pozíciója révén, több mindent ígérgetve „késztette” szexre előrejutást remélő tanítványát – írja a Borsonline.
Megszólalt Havas Henrik a szexbotránya ügyében, ezt mondta a titokzatos nőről
2021 szeptember 24.   Metropol
Futótűzként terjed az interneten egy botrányos hangfelvétel, amelyen feltételezhetően Havas Henrik egy tanítványával vagy mentoráltjával került intim közelségbe.
Havas Henrik megtörte a csendet, ezt állítja a botrányos hangfelvételről
2021 szeptember 24.   Ripost
Futótűzként terjed az interneten egy botrányos hangfelvétel, amelyen feltételezhetően Havas Henrik egy tanítványával vagy mentoráltjával került intim közelségbe. A Tanár úr hevesen cáfol, a felvétel azonban magáért beszél.
Megszólalt Havas Henrik, ezt mondta a felvételen szereplő hölgyről
2021 szeptember 24.   BorsOnline
Futótűzként terjed az interneten egy botrányos hangfelvétel, amelyen feltételezhetően Havas Henrik egy tanítványával vagy mentoráltjával került intim közelségbe. A Tanár úr hevesen cáfol, a felvétel azonban magáért beszél.
A Bors elérte, megszólalt Havas Henrik a kiszivárgott felvételről
2021 szeptember 24.   BorsOnline
Futótűzként terjed az interneten egy botrányos hangfelvétel, amelyen feltételezhetően Havas Henrik egy tanítványával vagy mentoráltjával került intim közelségbe.
Itt az újabb #metoo botrány – főszerepben ismét Havas Henrik
2021 szeptember 23.   Magyar Nemzet
Úgy tudni, hogy maga a tanítvány készítette és hozta nyilvánosságra a felvételt, mert meglehetősen kényelmetlenül érezte magát a kényszerű szituációban.
Újabb részletek a szexbotrányról, ezt mondta Havas Henrik a kiszivárgott felvételről
2021 szeptember 23.   Metropol
Futótűzként terjed az interneten egy botrányos hangfelvétel, amelyen feltételezhetően Havas Henrik egy tanítványával vagy mentoráltjával került intim közelségbe.
Botrányos videó: megszólalt Havas Henrik
2021 szeptember 23.   Ripost
Megszólalt Havas Henrik a kiszivárgott felvételről.
Bizarr hangfelvétel kering a neten Havas Henrikről
2021 szeptember 23.   Mandiner
Az újságíró már reagált: nem érdekli, nem is fogja meghallgatni.
Itt az újabb #meetoo botrány – főszerepben ismét Havas Henrik
2021 szeptember 23.   Magyar Nemzet
Úgy tudni, hogy maga a tanítvány készítette és hozta nyilvánosságra a felvételt, mert meglehetősen kényelmetlenül érezte magát a kényszerű szituációban.
Újabb #METOO botrány! A főszereplő ismét Havas Henrik?
2021 szeptember 23.   Metropol
Már sok ezren megnézték és villámgyorsan terjed a neten az a felvétel, ami Havas Henrikről és állítólag egyik tanítványáról készült – tudta meg a Bors.

Celeb