-
Havas Henrik: 28 sugárkezelés után megrendítő interjút adott
2025 július 5.
EgészségKalauz
-
Havas az interjúban beszélt a betegségéről, a sugárkezelésekről és annak drámai részleteiről.
-
Havas Henrik széllel szemben nem pisil, ezért inkább beleesett egy bokorba
2025 július 4.
Mandiner
-
A nagy "szórakoztató" elmondta, miért kellett egyetlen nap háromszor alsónadrágot cserélnie, de mesélt egykori kollégájáról is, a minap meghalt Forró Tamásról, aki ügynök volt.
-
Havas Henrik rákos betegségéről vallott - Pisilés közben bukott bele a frissen metszett bokorba
2025 július 4.
SzMo
-
Bolgár György a 10 kérdés 10 válasz című műsorában azzal kezdte a beszélgetést Havassal, hogy vendégének miért sebes a homloka. Kimerítő választ kapott.
-
Havas Henrik iszonyatosan nekiment Varga Juditnak: "Mint embert, megvetem"
2025 július 4.
naphire.hu
-
Kemény szavakkal reagált Varga Judit volt igazságügyi miniszter nyilatkozatára Havas Henrik. Az újságíró élesen bírálta Vargát, amiért az egykori férjét, Magyar Pétert "képződménynek" nevezte.
-
Hónapokig titkolták a magyar riporter halálát, botrányai után visszavonultan élt
2025 június 30.
Demokrata
-
A hírt megerősítette Havas Henrik is, aki évtizedekig dolgozott együtt a 75 éves korában elhunyt újságíróval.
-
Meghalt Forró Tamás
2025 június 30.
444.hu
-
Egykori tévés-rádiós társa, Havas Henrik szerint már hónapokkal ezelőtt.
-
Elhunyt Forró Tamás egykori riporter, rádiós
2025 június 30.
Kreatív Online
-
Zseniális rádiós volt, nála jobban senki nem vágott, nála gyorsabban egy műsort senki nem rakott össze – állítja volt kollégája, Havas Henrik.
-
Hónapokig titkolták a magyar riporter halálát, botrányai után visszavonultan élt
2025 június 30.
Demokrata
-
A hírt megerősítette Havas Henrik is, aki évtizedekig dolgozott együtt a 75 éves korában elhunyt újságíróval.
-
Havas Henrik: Orbán Viktornál tetten érhető a zavart gondolkodás, a hallucinációk és téveszmék gyors térnyerése
2025 június 28.
SzMo
-
Az újságíró szerint vannak olyan emberek, akik a képzelet és a valóság határán állnak, és nem mindig tudják megkülönböztetni, hogy amit látnak, esetleg hallanak, az valós vagy sem.
-
Havas Henrik szénné égett, a maradék nimbusza is szertefoszlott
2025 június 13.
Magyar Nemzet
-
A nagyképűség, a szakmaiatlanság és az elfogultság nagymestere csupán azt élvezheti ebben a felvételben, hogy saját magát nézi.
-
Ki volt Havas Henrik anyósa, aki a Belügyminisztériumban dolgozott?
2025 június 5.
Mandiner
-
Kegyelmi ügyek, Belügyminisztérium, azért ez igen érdekesen hangzik.
-
Havas Henrik rettenetesen kiborult: "Ami most folyik, az olyan ocsmány, hogy nem találok rá szavakat"
2025 június 5.
naphire.hu
-
Havas Henrik azt mondja, 40 év alatt már látott mindent, de ami most folyik, az olyan ocsmány, hogy szavakat sem talál rá.
-
Így működik Havas Henrik pofátlan hazugsággyára
2025 május 29.
Mandiner
-
Havas annyira kiborult, hogy alpári módon, mocskolódó, személyeskedő posztban reagált az írásomra.
-
Így működik Havas Henrik pofátlan hazugsággyára
2025 május 29.
Magyar Nemzet
-
A nagy leleplezés!
-
"Mindannyian szar emberek!" – Havas Henrik durván beszólt a Magyar Nemzet újságíróinak
2025 május 28.
SzMo
-
A Tanár úr teljesen kiakadt, miután a kormánypárti lap nekiment neki egy bejegyzése miatt. Havas szerint kiforgatták a szavait, és szakmailag is nulla, amit csinálnak.
-
Nagyon furcsa, amit Szentkirályi Alexandráról mondott Havas Henrik
2025 május 27.
naphire.hu
-
Az újságíró nemcsak Gönczi Gáborról, de Szentkirályi Alexandráról is megmondta a magáét.
-
Nagyon furcsa, amit Szentkirályi Alexandráról mondott Havas Henrik
2025 május 26.
ATV
-
Az újságíró nemcsak Gönczi Gáborról, de Szentkirályi Alexandráról is megmondta a magáét.
-
Havas Henrik teljesen begőzölt, durván nekiesett Gönczi Gábornak
2025 május 26.
Mandiner
-
Szerinte nem a megfelelő stílusban beszélt a miniszterelnökkel, mert túl udvarias volt hozzá.
-
Havas Henrik teljesen begőzölt, durván nekiesett Gönczi Gábornak
2025 május 26.
Magyar Nemzet
-
Tanár úr újabb szégyenfoltja.
-
Havas Henrik: Ami engem most foglalkoztat az az, hogy miután Orbán Viktor a végét járja, mi lesz azokkal, akik halálmegvető bátorsággal nyalták a seggét
2025 május 23.
SzMo
-
Az újságíró keményen bírálta Gönczi Gábort egy Facebook-posztban, miután interjút készített a magyar miniszterelnökkel. A legendás tévés azt is elárulta, milyen emlékeket őriz a műsorvezetőről a múltból.